A Weöres-hagyomány továbbélése
Az írónő fő kutatási területe a 20–21. századi magyar líra, átfogó ismerettel rendelkezik nemcsak Weöres, hanem korának többi fontos alkotójáról, művéről is. Így biztos kézzel, tudományos alapossággal és szakértelemmel nyúlt a Weöres-életmű újraértelmezéséhez. Harmath Artemisz kötetében felfedi a költő lírájának különböző rétegeit, különösen az ötvenes-hatvanas évek termését vizsgálva. A szerző kifejtette, hogy elsősorban az úgynevezett mediális- és kockázatelméletek segítségével vizsgálta az ismert és kevésbé ismert Weöres-műveket, és a kortárs költők egy-egy kötetének tükrében is elemzi a weöresi életművet, illetve annak továbbélését, hatásait.
A különböző érzékterületek kölcsönhatása rendkívül jól rajzolódik ki Weöres Sándor verseiben a látás, ízlelés, tapintás metaforáin keresztül. Harmath rámutatott, hogy ezeket az érzékleteket nem lehet szétválasztani, csak egymással összefüggésben, egymás hatáskörében lehet őket vizsgálni. Weöres ezzel többek között a József Attila-i hagyományt folytatja, ahol a vers elsősorban érzékelés, új világot teremt, és hozzá új érzékelési formát.
A kockázatelméletről főként német és francia irodalomtudósok műveit tanulmányozta a szerző, mivel magyar nyelven nincs még nagy hagyománya, egyedül Kulcsár-Szabó Ernő könyveiből meríthetett. Nála találta például az „önfelszámoló kép” fogalmát is, mely Weöres nyitott költészetére jellemző, mégpedig oly módon, hogy a látvány felülíródik, a következő sor vagy kép kioltja az előzőt. A kockázat terminussal Harmath Artemisz magyarázata szerint egy adott költeménynek többféle rétege fedezhető fel.
Dr. Szirák Péter kérdésére a szerző elmondta: a könyv első tanulmánya azt a témát vizsgálja, hogy a magyar költészetben kinél és milyen mélységben folytatódik a weöres-i hagyomány. De felhívta a figyelmet arra is, hogy ez nem egységes stílus, s hogy például a paródiákat, allúziókat is számba vette a kortársak műveiben. Név szerint Oravecz Imre, Marno János, Térey János, Kovács András Ferenc és Borbély Szilárd egy-egy kötetét említette példának.
A moderátor utalt arra, hogy Weörös Sándor kapcsán főként a mitológiát, a zeneiséget és a gyermekiséget szokták kiemelni, viszont a Szüntelen jóvátételben másfajta irányvonalak érvényesülnek. A szerző ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kötetében – melyet egy Berlinben eltöltött év kutatómunkájának köszönhetően írt meg – főként a mítosz nyelvének logikájára helyezi a hangsúlyt az antropológiai elemek helyett.
Végezetül Dr. Szirák Péter föltette a kérdést Harmath Artemisznek, hogy a tanulmánykötet megjelenése után folytatja-e Weöres Sándor életművének tanulmányozását. A szerző azt felelte, hogy kutatóként egyelőre lezárta ezt a témát, de mint olvasó továbbra sem tud betelni Weöres költeményeivel.
Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva
