Ugrás a tartalomra

 

Fejlődik-e a fejlődésregény?

Turczi István Minden kezdet című regényével egy olyan műfajt kísérel meg újjáéleszteni, mely jó ideje háttérbe szorult a kortárs magyar irodalomban. A Bildungsromanként vagy fejlődésregényként emlegetett zsáner parkolópályán töltötte az elmúlt évtizedeket, bár Nagypál István nemrég debütált, A fiúkról című kötete megpróbál párbeszédbe kerülni Hesse, Lenz és Musil említett műfajba sorolható alkotásaival. Turczi István új könyvével, amely A beavatás regénye alcímet viseli, már a műfajiság miatt is érdemes alaposabban foglalkoznunk.

Turczi István (Hegedűs János fotója)

A regény rutinosan megírt, sötét mese stilizált hősökkel, tipikus cselekménnyel és festői helyszínnel, mely a kezdetektől megjeleníti az ábrázolt világ baljós oldalát, miközben az olvasó figyelmét folyton eltereli a főszereplő jellemének fejlődéséről. A középpontban a már nevében is mitologikus Azrael áll, az iszlám és a zsidó-keresztény hagyomány halálhozó arkangyala, akit Isten segít. Azrael Turczinál tejfölösszájú ifjú, női szívek szándékolatlan összetörője, az ártatlanság és naivság maga, akit folyton kerülget a Változás veszélye. Nyári munkáját végzi recepciósként egy eldugott kis helyen, a Kővár Kastélyszállóban, amely egyszerre mesebeli kastély és egy kafkai hős küzdelmének helyszíne.

De nemcsak Azrael karaktere mitológiai, találkozhatunk többek közt őrző-védő Cerberusszal a két kutyával járőröző Vince személyében, Maxival, az úszómesterrel, kinek eposzi jelzője a „válási olimpikon”, az elhunyt nagymama szerepét betöltő, beszélő nevű Muterral, vagy a Századossal és udvartartásával, és mindenekfelett a kastély urával, Valterrel, a Vezérrel, az ellenszenves üzletemberrel. Egyoldalú karakterek ők, egy-két főbb jellemvonás köré építve, részletes és beszédes egyéni eredettörténetekkel, akiknek egyetlen funkciójuk (a megfestett világ illusztrációjának kellék- és díszletszerű gazdagításán túl), hogy előidézzenek bizonyos változásokat Azrael személyiségében.

A „görögös arcél” mögött megbújó, Seneca-idézeteket noteszébe skiccelő jellemet szállodai hónapjai alatt két oldalról ostromolják: a szexualitás és a hatalom. A szálloda nődolgozói valamilyen formában mind veszélyt jelentenek ártatlanságára: a letisztult, már-már primitív szexualitást képviselő hárem – benne a Doktornő s egyben szexshop-tulajdonos, Chloé, a megközelíthetetlen művésznő – és különösen Rudy, a problémás múltú vadóc egyaránt kivetik rá hálójukat, ám a végül Gréta, a titokzatos femme fatale vezényli le a beavatási ceremóniát.

A szexuális értelemben vett ártatlanság elvesztésén túl más veszély is leselkedik Azraelre: a hatalom látszatának csábítása. Amikor a szálloda kisfőnökének szerepében tetszeleghet, a szabadság elvesztésével kell fizetnie, ugyanis minden lépését Valter irányítja. Azrael alapos megfigyelőképességének köszönhetően betekinthet a „másik világ” ügyleteibe, bár meglehetősen felületesen. A hatalomról szóló történetszál kidolgozatlan, hiába a háttérben meghúzódó, nagy titokra tett utalások és baljós elhallgatások, hiába Valter és csatlósainak ügyesen kidolgozott, számító és simlis karaktere. A kulcsfontosságúnak szánt jelenet, amikor Azrael magányos sétája során egy elhagyatott épületet talál, ahol egy szabadkőműves beavatási ceremónia szemtanúja lesz, hatását tekintve elmarad a várthoz képest.

A regény összetettsége ellenére könnyen olvasható, köszönhetően Turczi gördülékeny és szórakoztató stílusának, bár a központozás szabályainak újraértelmezése, ami különösen a párbeszédek beágyazásában jelenik meg, néha összezavarhatja a klasszikus szerkesztéshez szokott olvasót:

Ne már, lóg a nyelvem, ki sem látszunk a melóból, ha nincs Elza, már bedobtam volna a törülközőt.

Szegény fiú, nehéz lehet neked, rabszolgasorsban tartanak, éjt nappallá téve kell robotolnod, még arra sincs időd, hogy körülnézz kicsit a bikinis cicababák közt […].

Veled nem lehet normálisan beszélni.

Fordítva öcsikém, veled nem lehet, én csak annyit kérdeztem, mi a helyzet nőci fronton.”

Mindez közel sem ölt olyan méreteket, mint a Mennyei egyetemben, Turczi 2012-ben újra kiadott könyvében. Szintén jellemzőek a gazdag jelzős szerkezetek és hosszasan egymásba fűzött, összetett mondatok, helyenként azonban előfordulnak a túlzás határáig vitt és néha azon is túllendülő konstrukciók: „Mint fingot a segg, hunyorgó gombszemében úgy szórta szét utolsó sugarait a szemközti dombok hajlataiban a lemenő nap.” Vagy például: „Durcásan felcsücsörített felsőajkát szexisnek szánt nyelvmozdulatokkal gekkószerűen nyalogatva ellenőrizte a beérkező számlákat, szállítóleveleket, rendeléseket …”

Gyakran találkozhatunk általános életigazságokkal és füveskönyvbe illő bölcseletekkel is, ám megjegyzendő, hogy a szerző inkább karakterei szájába adja ezeket: „Az ember mindig másra készül, mint ami bekövetkezik.”

Amikor azonban a narrátor is hasonló szentenciákkal él (például fejezetek első mondataként), nehéz eldönteni, hogy komolyan vegyük-e, vagy ez is az irónia része: „A férfiak általában úgy érzik, hogy gondolkodnak, és úgy gondolják, hogy éreznek is.” De említhetjük a következő részt is: „Minden titok annyit ér, amennyit azok jelentenek számunkra, akik elől rejtegetjük őket.

Bár az alcímben fellelhető konkrét megnevezésen túl számos elem közelíti a műfajt a beavatásregényhez, felmerül a kérdés: tényleg így néz ki a beavatás? Ki lehet mindennek a célközönsége? Turczi regénye egy avítt történet nosztalgikus elmesélése, vagy egy műfaji hagyomány, esetleg egy társadalmi jelenség vargabetűvel felvázolt, önironikus bemutatása?

 

Turczi István: Minden kezdet. A beavatás regénye. Palatinus, 2013.

 

Bódi Betti

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.