Nem enged a XIX-ből: sajtótörténeti ínyencségek
Dede Franciska irodalomtörténész, korábban az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt, jelenleg a Balassi Intézet Párizsi Magyar Intézetének oktatási és tudományos titkára. Első önálló kötete 2010-ben jelent meg Tartsd jól a bestiát! Egy századfordulós „blog” története címmel. A kiadvány a 19. század gazdag folyóirat-kultúrájával, újságírásával ismerteti meg a nagyközönséget, olyan témák szerint csoportosítva a korabeli lapok szövegeit, amelyek méltán kelthetik fel a 21. század online világának hiperlinkjein száguldozó olvasó figyelmét is.
A Tartsd jól a bestiát! A Hét című hetilap 1901-es receptpályázatára érkezett szövegek gyűjteménye, köztük olyan szerzők gasztroírásaival, mint Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Tömörkény István vagy Herczeg Ferenc. Az élénk vitákat kiváltó, prózai és verses formájú, időnként kultúrtörténeti megjegyzésekkel tűzdelt receptek beküldői nagyon hasonlóan viselkedtek napjaink bloggereihez, derül ki Dede Franciska bevezető tanulmányából. A Hét felülete a receptpályázat idejére kisebb és nagyobb súlyú kérdések (a pörkölt elkészítési módja vagy a nőírók publikálási lehetőségei) kapcsán egészen blogszerűen működött a gyorsreagálású, egymás receptjeihez, szövegeihez, kvázi posztjaihoz való hozzászólásokkal, az azokra érkező és általában a következő lapszámban helyet kapó reakciókkal.
Dede Franciska új kötete, Az utazás filozófiája azt bizonyíthatja, hogy a XIX. század iránti érdeklődés, a századvég és századforduló lapkultúrájának újrafelfedezése nem kizárólag a korszak kutatóinak tartogat érdekességeket. Dede Franciska ezúttal Justh Zsigmondnak (1863-1894), a 19. század utolsó évtizedeiben alkotó írónak a széles közönség, de talán a szakma számára is kevéssé ismert úti szövegeiből készített válogatást egy kísérő tanulmánnyal. Az irodalomtörténet és az olvasóközönség Justh Zsigmondot prózaíróként, leginkább két regény – A pénz legendája, 1893 és Fuimus, 1895 – szerzőjeként tartja számon, noha egyéb kötetei mellett életműve jelentős hányadát képezik az európai, afrikai és indiai utazásai idején született, legkülönbözőbb műfajú úti szövegei.
Justh Zsigmond rövid élete folyamán rendkívül sokat utazott, 1889-től többnyire az év felét, az őszi, téli és a tavaszi időszak egy részét külföldön töltötte, távol Békés megyei otthonától, Pusztaszenttornyától. Több alkalommal élt hosszú hónapokig Párizsban, ahonnan gyakran küldött haza különböző lapoknak beszámolókat, amelyek azzal emelkedtek ki a meglehetősen sok párizsi tudósítás közül, hogy Justh arisztokrataként bennfentes információkkal szolgálhatott a francia főváros pezsgő szalonéletéről. Jelen válogatás azonban több okból is mellőzte a párizsi szövegeket. Justh maga állított össze egy önálló kötetet a lapokban megjelent párizsi szövegeiből (Páris elemei, 1889), Az utazás filozófiájában találhatók azonban a kötet megjelenéséig a legkülönbözőbb lapokban lappangtak. Másrészt Párizs kezdettől fogva a második otthona volt Justhnak, ahol nem annyira utazóként definiálta magát, hanem hazatérőként annyira szeretett, soknemzetiségű író- és művészbarátai közé.
Az utazás filozófiája térképszerűen épül fel, a dél-európai úti szövegeket az afrikaiak, majd az indiaiak követik, így az olvasó kontinensről kontinensre, egyik országból a másikba vándorolhat. Az első egység az egyetlen, amely nem illeszkedik a továbbiakban érvényesülő földrajzi osztályozásba, hanem inkább bevezetőként szolgál. Az Utazás, utazók ugyanis néhány olyan írást gyűjt egybe, amelyekben Justhnak az utazással kapcsolatos nézetei és kérdései sűrítve jelennek meg. Mit jelent az idegenség és az otthonosság? Mit jelent utazóvá válni, magányosan szemlélődni, új tájakat, kultúrákat befogadni, s a magányos tapasztalással szemben mennyire más egy turistacsapat tagjának lenni?
Justh egyik tárcájában olvashatjuk: „Jöttek más évek, az utazás csak vonzott még mindig, jöttek új benyomásokkal újabb hangulatok! Egyben változatlanul ugyanaz maradt: hogy az, ami az utazásban engem mindig legjobban vonzott, érdekelt, az az ember volt. Akár a más, akár a magam személyében. […] azt hiszem, csakis az igazi utazó, ki öntudatra ébredve, önmagához hasonlítva keresi az ismeretlent, látja azt, ami van, s kilesi azt, ami nincs. Kikeresi az újat még – önmagában is, és nem fél a felfedezésektől. Ki eleget tud arra, hogy érzékeny legyen új benyomások iránt, ki eléggé ismeri önmagát, hogy másban is megláthassa a jót, ki tisztában van azzal, ami otthon van, hogy megláthassa azt, ami az új földön új, akár jóban, vagy rossz. Szóval – utazáshoz nem csak vöröskötésű bédekker, nagy angol cipők, vízmentes köpeny szükséges…” (Az utazásról [Szezon-tárca]. Gr. Mailáth László barátomnak)
Dede Franciska szöveggyűjteményének egyik nagy erénye, hogy tágítja Justh Zsigmond életművének határait. Ugyanakkor Az utazás filozófiájának a legfőbb hozadéka az lehet, hogy ismét rámutat: a 19. század második felének vizsgálatában különösen fontos szempont a sajtótörténeti vizsgálódás, mivel a korszak íróinak elsődleges publikálási közege s az olvasóközönség legfontosabb médiuma nem a könyv, hanem az újság volt. Emellett a kötet bepillantást nyújt a korszak gazdag úti sajtójába is, hiszen a benne közölt összes szöveg valamelyik politikai vagy közművelődési lapban jelent meg. A képanyag jelentős része ugyancsak a korabeli lapokból származik, illetve az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonát képező Justh-hagyaték fényképei közül való. Az ízléses, igényes kivitelű kiadvány autentikus illusztrációi bepillantást engednek a 19. század utolsó évtizedeiben fellendülő amatőr fotográfia történetébe is, ekkoriban már egyre gyakrabban színesítették fényképek a lapokban megjelenő külföldi tudósításokat, úti szövegeket. Így a 21. századi olvasónak nemcsak időben és térben, hanem a művészetek különböző területei közt is lehetősége nyílik az utazásra.
Justh Zsigmond: Az utazás filozófiája. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és a tanulmányt írta: Dede Franciska. Kortárs Kiadó, 2013.
Farkas Daniella
