Nézőtér – 2014. április
Április színházi összeállításunkban a Kárpát-medencei színházak és zenés társulatok fontosabb előadásaira hívjuk fel olvasóink figyelmét. E havi ajánlókban külön odafigyeltünk a Költészet Napja apropóján műsorra tűzött színpadi produkciókra. Segítségünkre a MTI, szinhaz.hu, az intézmények sajtóközleményei voltak.
Április Nézőtér
Külföld
A New York-i Sohóban április 9-én bemutatják a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényének színpadi változatát. A HERE Arts Centerben debütáló, öt estén át látható egyszemélyes darabban, Gia Forakis rendezésében, Boncz Ádám New Yorkban élő magyar színművész interpretálja a regény Visky András által készített adaptációját. Az észak-amerikai metropolisban, a 14. utcai Y közösségi központban nemrég már előadták Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvének színpadi változatát.
Budapest
A TáncTrend14 – alternative sorozat keretében került sor április 7-én este az Erkel Színház színpadán A Góbi Rita Társulat Gyöngyhalászok című premierjére, amely az alternatív táncosok és független társulatok számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget. A produkció koreográfusa Góbi Rita, zene: Dragony Tímea, előadók: Arnaud Blondel, Góbi Rita, Valencia James, Samu Kristóf, Sinthavong Zsófia.
Április 11-én, a Költészet Napján a Budapesti Állami Magyar Operaház Székely Bertalan Termében 15 órától Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész zenés, rendhagyó irodalmi műsora várja a versek szerelmeseit, gordonkán közreműködik Négyessy Katalin. A szűk körű, ünnepélyes hangulatú délután operaházi művészek programjával folytatódik, 16.30-tól. A Magyar dalok magyar versekre című összeállításban XX. századi istenkereső költők megzenésített verseit hallgathatja meg a közönség.
Az Operaház a világhírű magyar zongoraművésznő, Fischer Annie születésének 100. évfordulója alkalmából a legnevesebb hazai zongoristák közreműködésével rendez hangversenyt április 14-én este hét órakor. A színpadon Falvai Katalin, Jandó Jenő, Prunyi Ilona, Vásáry Tamás és Kocsis Zoltán, aki dirigensként is fellép.
Április 16-án ünneplik ugyancsak az Operábana Hang Világnapját. 14 órakor dr. Mészáros Krisztina egyetemi docens és prof. dr. Hacki Tamás tudományos előadását hallgathatják meg az érdeklődők az Erkel emeleti büféjében, 15 órakor kezdődik a Szó és hang című verses összeállítás Huszárik Kata színművész és az Opera fiatal énekeseinek előadásában.16 órától a legkisebbek számára csendül fel a színházteremben a nemrég hatalmas sikerrel bemutatott Parázsfuvolácska. 18 órai kezdettel együtt ünnepelnek az Operaház volt, jelenlegi és jövendő nagyjai, a díszvendég Rost Andrea. Az áriaest rendhagyó befejezéseként Magyarország jeles könnyűzenészei csatlakoznak az operaénekesekhez: Rúzsa Magdi, Pátkai Rozina és Miller Zoltán, aki édesapjával, a világhírű baritonnal, Miller Lajossal áll közönség elé.
Mintegy hetven kortárs költő olvassa fel verseit a Thália Színház Mikroszínpadán április 11-én, a Költészet Napján szervezett negyedik Versmaratonon. Az egész napos programba az idén a középiskolásokat is bevonják. A Magyar Rádió Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) programján Az év versei 2014 című antológia szerzőit, többek között Juhász Ferencet, Ágh Istvánt, Czigány Györgyöt és Tóth Krisztinát, valamint verseiket ismerheti meg a közönség. Telefonon jelentkezik be Szászi Zoltán, Gál Sándor, Kulcsár Ferenc, Tóth László és Polgár Anikó Szlovákiából, Sántha Attila, Lászlóffy Csaba és Muszka Sándor Erdélyből, valamint Vári Fábián László Kárpátaljáról.
A 85 éves Kányádi Sándort köszönti Valaki jár a fák hegyén című műsorával a Kaláka együttes április 11-én, a Költészet Napján a Budapesti Nemzeti Színházban. A 19 órakor kezdődő koncert vendége maga az ünnepelt. Az erdélyi költőt és a 45 éve muzsikáló együttest régi barátság, számos közös munka köti össze.
A Budapesti Madách Színházban az Én, József Attila (Attila szerelmei) című musicallel ünneplik április 11-én este hét órakor a Költészet Napját. Szirtes Tamás és Szente Vajk alkalmazta színpadra a darabot, amelyet irodalmunk tényleges szereplői ihlettek.
Április 17-én este fél nyolctól mutatja be a budapesti Vádli Alkalmi Színházi Társulás Harold Pinter Az utolsó pohár című darabját a Stúdió K-ban. Az előadás rendezője Szikszai Rémusz.
A Budapesti Madách Színház április 25-én Horváth Péter – Fekete György – Gerendás Péter Aranyborjú című, Ilf és Petrov regénye alapján készült zenés játékát tűzi műsorra.
Vidék
Április 4. és 6. között Beregszász, Komárom és Nagyvárad színházai, költői, írói mutatkoztak be a miskolci közönség előtt. A Miskolci Nemzeti Színház tavaly indította útjára a Határtalan Napok fesztivált, amelynek célja, hogy a színház, a zene és az irodalom révén bemutassa a három határon túli magyar város alkotóit és előadóit. A Komáromi Jókai Színház előadásában Tasnádi István Magyar zombi című komédiáját és Harold Pinter önéletrajzi ihletésű drámáját, az Árulást láthatta a fesztivál közönsége. A nagyváradiak a Szigligeti Színház bemutatta Egy hónap falun című Turgenyev-darabbal, a Nagyvárad Táncegyüttes Nagyvárosi bújdosók című produkciójával, valamint a Lilliput Társulat Kormos képpel mutogat című bábelőadásával vendégszerepeltek. Beregszászról a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, Örkény István Tóték című darabjaérkezett a Miskolci Nemzeti Színházba.
A Márai Sándor, Weöres Sándor és Hamvas Béla írásaiból készült Füveskönyvek – Az élet nagy kérdései című felolvasószínházi előadás április 8-án volt látható Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Gyulai Várszínház produkciója a XX. század három irodalmi géniuszának gondolataiba nyújtott bepillantást Dunai Tamás színművész, Binder Károly zongoraművész és Barkóczi Beáta táncművész segítségével – a dramaturg Rideg Zsófia, a rendező Gedeon József.
Az én Borbély Szilárdom címmel felolvasóesten emlékeznek barátai, tisztelői Borbély Szilárdra 2014. április 9-én este hat órától a Debreceni Csokonai Színházban. A költő, író, irodalomtörténész, debreceni közéleti személyiség emlékét felidéző esten a közönségből is bárki fölolvashat Borbély Szilárdtól egy-egy számára kedves verset, prózaszöveget, cikket vagy drámarészletet, közéleti írást. Elhangozhatnak róla szóló, neki dedikált írások is, vagy visszaemlékezések vele kapcsolatos irodalmi élményekre, személyes találkozásokra.
A Békéscsabai Jókai Színházban április 9-én mutatják be Bartus Gyula, Benedekfi István és Benedekfi Zoltán Lovak című musical-táncjátékát. A főbb szerepekben Rubold Ödön, Vikidál Gyula, Tatár Bianka és Balázs Csongor. A történet egy fordított világban játszódik, ahol a négylábúak énekelnek és beszélnek. Ugyanitt József Attila életútját bemutató költészeti műsorral ünneplik a Költészet Napját április 12-én 18 órakor. Az előadást Meleg Réka állította össze, szereplői Komáromi Anett, Liszi Melinda és Tege Antal.
A Székesfehérvári Vörösmarty Színház április 12-én mutatja be Bulgakov A Mester és Margarita című regényének adaptációját. Az előadást Hargitai Iván rendezte. László Zsolt játssza Wolandot, Poncius Pilátust Cserhalmi György kelti életre, Törőcsik Franciska Margarita, Egyed Attila pedig a Mester szerepében. Az előadás 13-án és 22-én este hét órától is megtekinthető.
Április 23-án a Krisztus hét szava a keresztfán című Haydn-oratórium csendül fela székesfehérvári Szent István bazilikában az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Vegyes kar, a Primavera Vegyes kar, valamint Zemlényi Eszter, Balogh Eszter, Dékán Jenő és Gradsach Zoltán előadásában. Vezényel Drahos Béla.
Határon túli színházak
Április 9-én, szerdán este 7 órától a Gyergyószentmiklósi Figura nagytermében került sor a budapesti Közép-Európa Táncszínház HORDA című tánc- és mozgásszínházi előadására, melyhez Lajkó Félix írt zenét. Ez Kun Attila művészeti vezető első közös munkája a 25 éves jubileumát ünneplő társulattal.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának kultúrkaravánja többek között Sárközújlakon, Tasnádon, Nagykárolyban, Erdődön és a megyeközpontban tartott ingyenes előadásokat. Így április 8-án a Nagykárolyi Szent László Közösségi Házban tekinthették meg a legkisebbek a Sramó Gábor rendezte Mesék a nyúlról és a rókáról című bábelőadást, a felnőttek pedig a Schwajda György drámájából készült, Himnusz című produkciót Csiki Zsolt rendezésében.
Április 10-én, csütörtökön 19 órától a Budapesti Nemzeti Színház mutatja be a Vitéz lélek című előadást a Nagyváradi Szigligeti Színházban. Az előadást Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezte, a Nemzeti társulatából többek között Trill Zsolt, Martinovics Dorina, Reviczky Gábor és Tenki Réka látható a produkcióban.
Április 11-én19 órátólpediga Debreceni Csokonai Színház vendégszerepel a nagyváradi színházbanaz Antigonéval. Az előadást Anca Bradu rendezte, aki Nagyváradon néhány évaddal ezelőtt a Kasimir és Karoline, illetve a Kávéház című darabokat vitte színre. A debreceni színház produkciójában a Szigligeti Társulat két tagja is szerepet kapott: Kardos M. Róbert és Pál Hunor. Az előadás április 12-én délután öt órától is megtekinthető.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Költészet Napját Bogdán Zsolt Ady-estjével ünnepli, Szugyiczky István összeállításában. Az előadásra este 8 órától kerül sor a színház stúdiótermében.
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházbanáprilis 14-én, a Színfalak mögött e havi rendezvényén Mátyás Zsolt Imre színművésszel találkozhatnak az érdeklődők.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata április 30-án, este fél nyolctól a színház nagytermében tűzi műsorra Figaro című bemutatóját. A társulat művészeti igazgatója és az előadás rendezője, Keresztes Attila koncepciójában ötvözi Pierre Beaumarchais színpadi művét és a belőle készült Mozart-operát.
Az Újvidéki Kosztolányi Dezső Színház új bemutatójára április 17-én este fél nyolckor kerül sor Antigoné/Iszméné – a morális relativizmus tragédiája címmel, Jelena Bogavac rendezésében. Az előadás arra keresi a választ, hogy a posztmodern korban, az erkölcsi relativizmus korában van-e esély egy új Antigoné megjelenésére. Léteznek-e isteni törvények, ha Isten nem létezik?
A Komáromi Jókai Színház április 13-án délután három órakortűzi műsorraBereményi Géza Az arany ára című drámáját, amelynek rendezőjeBagó Bertalan. A színpadi produkció után közönségtalálkozóra várják a nézőket.
Az újvidéki színházban április 23-án 19 órakor látható a Kéjpart, amely az 2013/14-es évad első bemutatója volt a színházban. A darab Michał Witkowski regényéből készült, amely egyszerre dokumentum és szépirodalom, tény- és álomkép. Az előadást Puskás Zoltán rendezte, a szereplők Kőrösi István, Pongó Gábor és Sirmer Zoltán.