Ugrás a tartalomra

 

Ágh István: Eljárulás István királyhoz – oratórium

ÁGH ISTVÁN
ELJÁRULÁS ISTVÁN KIRÁLYHOZ
oratórium
 
Szent István ébresztése
 
Ördögök
Dob, dob, dob,
düb, düb, düb,
üst, üst, üst,
üsd, üsd, üsd,
tűz, tűz, tűz,
füst, füst, füst,
bűz, bűz, bűz,
szőr, szőr, szőr,
csont, csont, csont,
kén, füst, bűz.
 
Pogányok
Hét ruhájú ruhaujjas isten,
hét ruhaujjad emelkedjék föl,
hét elméjű elmés isten,
hét elméd emelkedjék föl,
úgy kerekedjék a kedved.
 
Kar
Hol vagy István király?
 
1. fiú
Jöjj ki barlangodból,
mert ott csak a bárány
látogat meg téged,
az is odaveszik
egyik nap az egyik,
másikon a másik.
 
Kar
Jöjj el, István király!
 
2. fiú
Ne csak megtaláljon
az a szegény bojtár,
aki a gazdája
parancsolatjára
jár bárányt keresni,
nehogy gazdájától
igen csúfot lásson.
 
Ördögök
Dob, düb, üst,
üsd, tűz, füst,
szőr, csont, bűz.
 
Pogány férfi
Csontomat pusztító kór ruhaszéle
ha lebbent,
csontomat pusztító baj ruhaszéle
ha lebbent;
hétéltű éles szent karddal
– jobb oldalt mozgó kezemmel –
halott-nő-csont, halott-férfi-csont borította
piszkos hátú szent föld alá,
a pusztító kór száját
a csontomat pusztító kór száját,
a csontomat pusztító baj száját
oda beszorítom.
 
1. fiú
Hol vagy, István király?
 
Kar
Nem vagyunk pogányok,
vadölő vadjaid,
ne siess, ne siess
az mi halálunkra,
követei vagyunk
az Atyaistennek,
gyászos öltözetben
teelőtted sírván.
 
2. fiú
Homlokunkon vagyon
felkelő fényes nap,
oldalunkon vagyon
az árdeli szép hold,
jobb vesénken vagynak
égnek csillagai,
ha szarvasok lennénk,
bizony szarvunk volna,
ezer misegyertya.
 
Kar
Amíg ott aluszol
sötét barlangodban,
mi meg elszáradunk
az fekete fényben.
 
1. fiú
Szakállad akkora,
ellepi az asztalt,
mintha tilolt kendert
terítettek volna,
maradék sereged,
száz lovaskatona
alszik lova hátán,
föl nem ébred egy sem,
hogy minket segítsen
véled, királyukkal.
 
Kar
Jöjj el, István király!
 
2. fiú
Szabj és ne szabadkozz,
nincs itt az ideje, köss kétélű kardot.
 
1. fiú
Vegyed trombitádat,
trombitád harsogjon
négy ég irányába,
kardod fölnégyeljen
minden pogányságot,
mert megint egybeforrt
az te fölnégyelted.
 
Pogány nő
Ezt a férfit az a másik férfi megrontotta:
héthajú hajas fejét
éles élű vágó karddal,
éles kardnak hét élével,
réteges föld színe alá
csapd le, s az én lelkemet gyógyítsd meg!
 
Ördögök
Kén, füst, bűz,
csont, csont, csont,
szőr, szőr, szőr,
bűz, bűz, bűz,
füst, füst, füst,
tűz, tűz, tűz,
üsd, üsd, üsd,
üst, üst, üst,
düb, düb, düb,
dob, dob, dob…
 
Kar
Jöjj el, István király!
eljárulunk hozzád szép fejér báránnyal.
 
1. lány
Ez a kisbárány hóban született,
azért olyan fejér,
árpaszalmára ellette az anyja,
azért olyan aranyos, mikor rásüt a nap,
telihold vörös tála alatt született,
újhold idején fölszökött az égre,
sárgaréz sarló hegyiről leszökkent a rétre,
ennek a báránynak mennyei illata van,
ennek a báránynak pázsit illata van,
harmatos virágos.
 
2. lány
Addig legelészett, a fűszálakat addig csipegette,
míg a legszagosabb kakukkfűre nem talált,
fogakkal morzsolta, le nem nyelte,
ennek a báránynak szájában fészkel
a kakukkfűillatú lélek,
addig legelészett, a fűszálakat addig csipegette,
míg arra a négylevelű lóherére nem talált,
rászállt a szívére négyszárnyú lepke,
zöld szerencse piros szívecskéjén.
 
Kar
Fogadd ajándékunk!
 
 
 
Kérelem
 
Kar
Urunk, Szent István király,
jókor ébredtél föl,
aranykoszorúd alá,
fényes koronádhoz
hadd járuljunk,
hadd adjuk meg, amink van,
szegény vagyonunkat,
tied az ország,
mienk meg a föld, a víz.
 
1. fiú
Ég országa,
csillagok háza,
réten a bárány,
erdőben a gerlice,
erdő alatt gabona,
kertben az alma,
gránátalma.
 
1. lány
Udvarunkon tyúkocska,
hetvenhét csibelle,
annyi csillag,
kakas kukorékol,
itt van a hajnal,
csillog a vadvíz,
világít a nagy víz,
 
2. fiú
te palástod hossza,
palástod szegélyén
szárad a harmat,
Dunában aranyhal,
Tiszában ezüsthal,
Balatonban a sok víz,
Balatonban a sok hal,
kardod hossza.
 
2. lány
Fejed fölött Szűz Mária,
lábod alatt bársony,
bal kezedben aranyalma,
kerek Magyarország.
 
1. fiú
Jogar jobb kezedben,
érces gyöngyöt gyöngyödzik
törhetetlen öklöd.
 
Kar
Védj meg minket, istáp, istáp!
 
Ördögök
Dob, dob, dob,
düb, düb, düb,
üst, üst, üst,
üsd, üsd, üsd,
tűz, tűz, tűz,
füst, füst, füst,
bűz, bűz, bűz,
szőr, szőr, szőr,
csont, csont, csont,
kén, füst, bűz…
 
1. fiú
Hajlékunkban ördögök
zörömbölnek éjszaka,
nem hagynak aludni,
diót gurigatnak,
kupákat dobálnak
büdös görény képiben,
menyétasszonyképpen.
 
1. lány
Vaddisznók reggel,
föltúrják az ágyást,
virág egyik agyarukon,
másikon meg hagyma,
bakkecskék délben,
megeszik a kertet,
babot, répát, káposztát
zöld habosra rágnak,
akkor átváltoznak,
édeskednek,
magunkéból kínálnak,
etetnek, itatnak.
 
1. fiú
Vasas hadak lesznek,
mocsárba kergetnek
űznek erdő vadjához,
szarvasokkal, vaddisznókkal
talán meg is ölnek.
 
Kar
Urunk, Szent István király,
oltalmazz minket,
mert tiéd a föld, a víz,
ég országa, csillagok háza,
eljárulunk hozzád,
nem vagyunk pogányok.
 
Pogány férfi
Fehér isten, hatalmas atyám!
irgalmas istenkém,
hozzád fohászkodom, könyörgök, sírok.
Hétszögletes üvegházadban fekve
látod, érted sírásom.
Éjjel fektében szerencsétlennek
éjjel fektében szerencsét hozol.
Reggel fektében szerencsétlennek
reggel fölkelő szerencsét hozol.
 
Pogány nő
Este fekvő nő fenyő füstjével áldozik tenéked.
Korán kelő nő fenyő füstjével áldozik tenéked.
 
Pogány férfi
Lótartó férfi lónak fejével emlékezik tereád,
tehéntartó férfi tehénnek fejével emlékezik tereád.
 
Kar
Urunk, Szent István király,
oltalmazz minket,
bárddal bárdolt kereszttel
nem járulunk hozzád,
ott a jobb kezedben,
csak éltető kalász
nincs a bal kezedben,
járulunk kalásszal.
 
Lány
Búzakalászt adok neked,
akaszd szobád falára,
vagy viselje a kedvesed,
vasárnapi hajában,
múlik a nyár, eljön a tél,
de mindörökké nyár van
nemcsak arany piros-szemes,
csöpp-üstökös kalászban,
megáll, melegít téged is,
ha délre húz a sármány,
aranymálinkó nem fütyül
s palintáz kékbe sárgán,
kerek sülttök a nap,
ne félj! majd megvigasztal
a búzaszemen Mária,
karján a Kisjézussal.
 
 
 
István születése
 
Angyalok
É, á, ű, ó,
a, ú, í, é,
á, ó, ú, a,
í, ű, á, é,
ó, í, á, ú…
 
Ördögök
Düb, düb, düb, düb,
düb, düb, düb, düb,
düb, düb, düb, düb,
düb, düb, düb, düb,
düb, düb, düb, düb…
 
(Először erősen, majd az egész jeleneten végig halkan, csak a szövegváltáskor erősítenek. Az ördögök és az angyalok mindig együtt szólnak, az angyalok kánonban.)
 
Kar
Nem születtél keresztre,
jöttél keresztelésre,
kereszténységre,
urunk, Szent István király,
országunkat újítsd meg,
amit Árpád rád hagyott,
fejedelmi nagyapád,
Taksony szelídített,
fejedelmi apád,
Géza fölkészített
királyságod javára,
mire megszülettél,
gyepüfészket kerített,
rakott erős várat.
 
(Angyalok, ördögök erősen együtt.)
É, á, ű, ó…
Düb, düb, düb, düb…
 
Fiúkar
Kőből rakott vár az éjjel,
mécses pislog vaksötétben,
Géza forgolódik ébren.
Nyög, sóhajt, sipít a torka,
fél, ki mégis vezér volna,
mintha álmatlan álmodna.
 
2. fiú
Vakablakból szarvas ördög
fúj felé kénbűzös füstöt,
kecske mekeg így, dob hüppög.
 
Ördögök
Düb, düb, düb, düb…
 
3. fiú
Vasban csikorog az ajtó,
nem is ajtó az, nyaktiló,
pogány kontya alá való.
 
Pogány férfi
Mindenütti szárnyas isten,
mindenütti lábas isten,
a hét szárnyas isten fölé aranyosnak rendelt,
a hét lábas isten fölé aranyosnak rendelt,
hogy a sérült kezű lánynak,
sérült kezű fiúnak segítsek,
vízben járó szárnyas hal
urául rendelt.
Kevés áldozatra keveset hozok,
szárnyas halat nem adok,
farkas halat nem adok.
Sok áldozatra sokat hozok,
farkas halat szaporítok,
szárnyas halat szaporítok.
 
4. fiú
Fejek esnek a küszöbre,
nyitott szemmel, nyelvet öltve
maguktól gurulnak körbe.
 
5. fiú
Vér gőzölög, vérmeleg köd,
bűz, pokolfüst mindent elföd,
sűrül selymes ágya fölött.
 
6. fiú
Mellyét miként nyomja szikla,
lélegzetét kiszorítja,
zihál, fullad, szívná vissza.
 
7. fiú
Őr nem hallja, de az égben
napot támaszt isten éjjel,
Fényfia ő, szól ekképpen:
 
Fényfia
Békét, Krisztus választottja!
múljon immár parancsomra
rossz álmod s mi szíved nyomja.
Kegyetlen szigorú voltál
övéiddel, félig pogány
a pogányra, hívő s barbár.
Hogy tudnád hasadt lélekkel
tenni, amit Krisztus rendel?
véghezvinni nem neked kell!
Kezed embervértől szennyes,
fiad leszen ama gyermek,
kit az Úr arra teremt meg.
 
Ördögök
Düb, düb, düb, düb…
 
Angyalok
É, á, ű, ó…
 
Lánykar
Kőből rakott vár az éjjel,
magzat moccan anyaméhben,
Sarolt moccanatlan, mélyen…
 
1. lány
Csönd, mintha szél sose fújna
Esztergomban, nyugalom van,
benn az ágyban, künn a lombban.
 
2. lány
Csöpp szív felel a nagyobbra,
ökörszem az elült sasra,
egyik másikát ringatja.
 
3. lány
Zabolátlan mén is állva
horgasztja fejét jászlára,
hátán holdfény, angyal szárnya.
 
4. lány
Erdőelve felől csillag
süt Saroltra, de ha virrad,
eltűnik az aranybillog.
 
Kar
Mint ama temperamentum,
aki előtt semmi regnum,
gát, regulás szakramentum.
 
1. fiú
Lovat szőrén ülni, bársony
irhán feszülni fékszáron,
valóság volt, ami álom.
 
1. lány
S leszen álmából valóság,
kebelére futórózsák
szemérmetes szirmuk szórják.
 
2. lány
Mert szép ifjú áll mellette
Levita óöltözetben,
sitó mondja magyar nyelven.
 
Levita
Asszony, mi Urunkban bízzál,
fiat szülsz, hogy legyen király,
kit királyság, korona vár
először a nemzetségben,
és a neve nevem légyen!
 
Sarolt
Ki vagy? Mi a neved néked?
 
Levita
Nevem István, ki elsőnek
haltam Isten neve végett,
mártír, kit megkövezének.
 
Sarolt
Protomártír!
 
3. fiú
Fölkiáltott
Sarolt, István már nem áll ott,
rátestált nagy bizonyságot,
 
3. lány
amint a kéz, csí-csicsíjja,
gyümölcs gömbölyét simítva
hívja, világra szólítja.
Messzi járó gondolatban
bíbelődik patyolattal,
félig ébren, félig alva.
 
Angyalok
É, á, ű, ó…
 
(hangjuk fölerősödik, az ördögök elhallgatnak.)
 
Lány
Mellém szakadtál, ki küldött
fenyőágyamra gyümölcsöt?
én az anyád, te csillagom,
hogy jöttél hosszú utadon
ölemből bölcsőhelyedre?
micsoda vérzett véresre?
nem az üstökös farka ott?
csak nem a hold sarlója volt?
éjjeli felhő pólyált be?
 
Fiú
Égi pólyában szálltam le.
 
Lány
Csíjja, csillagom, virágom!
Merre jártál a világon?
 
Fiú
Nagy síkság indított ide.
 
Lány
Hol fáradtál el ennyire?
 
Fiú
Havas hegyeknek aljában,
Patakon gázoltam által,
tenger mélysége mély álmom.
 
Lány
Farkas miatt sír sírásod?
 
Fiú
Nagy éhség jajdogálásom,
édes forrásból szomjamat
olthatom, lassan kél a nap.
 
Lány
Napos havasra látsz előbb,
cirmolgatsz két kerek mezőt,
szívem báránya, királyka,
Krisztus, királyok királya
aranykoronád vereti,
rubinnal meg is öleli,
az csak vasnehéz ne legyen!
keresztvized szentelteti,
jaj, csak sóhideg ne legyen!
 
Kar
Nagyra nőjj, királyka!
Eljárulunk hozzád
gránátalmafának legszebb gyümölcsével.
 
1. lány
Kertünkben a gránátalmafára
rászállott a kismadár,
fán bujkáló, senki meg ne lássa,
onnan énekelne már.
 
2. lány
Mintha nem is volna torkocskája,
csak a hang, miként kiszáll,
mintha nem is lenne bögye, szárnya,
csak incselgő éneke,
gyönyörűség gránátalmafája
úgy hangozna ővele,
az a sok zöld, az a sűrű sárga
gyümölcse, szívlevele.
 
3. lány
Puha fűre szakadt pomagránát,
a pintyőke elrepült,
odamentem, fölvettem az almát,
kezem igen földerült,
megkóstoltam, egyszerre haraptam
édeset és keserűt.
 
Kar
Fogadd ajándékunk!
 
 
 
A vadon benépesül
 
Kar
Elkomorul a Bakony,
ránevet a Balaton,
Isten tudja, mióta
jár ez a libikóka.
 
1. fiú
Míg az első remete
jár az erdő belibe,
honnan úttalan úton,
vadcsapáson, szurdokon?
 
2. fiú
Bújt, hajolt, ágaskodott,
ágakon csimpaszkodott,
szétlihegte a sűrűt,
négykézláb alámerült.
 
3. fiú
Csúszott-mászott, csuháját
tüskés bokrok csupálták,
Krisztusa koronája
csapódott a homlokára.
 
4. fiú
Minden rácsodálkozott,
kiváltképp az állatok,
vadkan hörrent, agyarán
habzott el a szivárvány.
 
5. fiú
Megállt a szarvasbika,
fölsüvöltött orrlika,
mókus, bojtos cirkuszos
légtornázott éppen ott,
 
1. lány
hol a rigó fölötte
hintázott a tölösbe,
csak a farkas ijedt meg,
medve messzi tekergett.
 
2. lány
Érte bogyók virultak,
értek, pírba borultak,
s ahol virágot lépett,
a vadalma megérett.
 
6. fiú
Könyv-kenyérrel teli zsák,
vitte minden vagyonát,
s keresztjét, a vidéket,
mint a kereszténységet.
 
3. lány
Itt a tisztás, ott a víz,
forrás csöndül, szól a csíz,
itt a barlang, kőbe vájt
laknak kínálja magát.
 
Kar
Ki Istenért bújdosik,
szénaágyon álmodik,
mohával takarózik,
tuskón ül, azon eszik,
 
4. lány
gyümölcsöt, vad magokat,
mint az égi madarak,
s ami aszúfát rakott,
meggyújtják a csillagok.
 
5. lány
Zsolozsmázik leng a láng,
ráfelel fönt milliárd
gyertya, s az Úr szelíden
hajt a Göncölszekéren,
 
7. fiú
hol az angyalrakomány
eltűnt, tűnvén ideszállt,
szárnycsapásuk óriás
szélhajszolt fenyőfaág.
 
Angyalok
Sí-sú, sí-sú,
é, á, ű, ó,
a, ú, í, é,
á, ó, ú, a,
f, ű, á, é,
ó, í, á, ú…
 
(Halkan folytatódik, míg az ördögök el nem nyomják.)
 
Kar
Egyszerre a rengeteg
izgatott angyalsereg
benépesül a Bakony,
rázúdul a Balaton.
 
Ördögök
Dob, dob, dob,
düb, düb, düb,
üst, üst, üst,
üsd, üsd, üsd,
tűz, tűz, tűz,
füst, füst, füst,
bűz, bűz, bűz,
szőr, szőr, szőr,
csont, csont, csont,
kén, füst, bűz…
 
(A düb, düb, düb, halkan folytatódik, amíg az angyal meg nem szólal.)
 
Fiúkar
Dübögnek az ördögök,
avas bendő-bödönök,
csőcsóváló farkúak,
farkukkal durrantanak,
jön Vérszívó Szipirtyó,
Kénfenekű Doboló,
Zelekula-zibi-zaba-
pia-mani Pusztító,
Bugya Ragadó Piszics
méhrajmódra születik,
szimatol a Satnya-Sutt,
Tunyma-tolvaj hol a kulcs?
Szemük csábos mosolya
zölddel tömött koponya,
száll az Észtörő Bagoly,
Gúnya-banya kuvikol.
 
6. lány
S lőn boszorkányvijjogás,
kányarajjá válnak át,
orruk hegyes vascsőr lett,
szent betűket csőröznek.
 
Pogány férfi
A dúslombú hét cédruserdő,
a dúslombú hét cirbolyaerdő,
a dúslombú hét vörösfenyőerdő
s a kákával benőtt hét rét között
Víz szentje bálvány öreg,
a vízmosta sok meredek parton laksz,
a vízmosta sok fövenyparton laksz!
Tiszta vizű hét örvényben,
rejtett ajtajú tetőnyílásos házban laksz.
Mozdulatlan hátuszonyú hátuszonyos hal alakjában laksz
mozdulatlan hátuszonyú hátuszonyos hal alakjában
bálványt megillető három könyörgéssel könyörgök hozzád
bálványt megillető három siralommal esedezünk hozzád!
 
8. fiú
Sámán révül rémségbe,
pogány lelkek révésze
partot, bálványt nem talál,
minden fába angyal áll.
 
Angyalok
Sí-sú, sí-sú,
é, á, ű, ó,
a, ú, í, é,
á, ó, ú, a,
í, á, é,
ó, í, á, ú… (halkan folytatódik)
 
8. fiú
Mihály sújt fénykardjával,
 
7. lány
és a vadon aljában
nagy fejér kucsmagomba,
kifakad egy kápolna.
 
1. fiú
Mindenik tíz falu templomot építsen,
hitben jóra valók legyünk azonképpen,
urunk, István király, megszabtad törvényben.
 
2. fiú
Eljártunk vasárnap kerek templomunkba,
álltunk az kórusban, leültünk az padra,
illetlenségünket senki nem mondhatja.
Miért az templomból kiűzhettek volna,
az bűnöst szemmel és szíjjal ostorozva,
fenyítvén levágván hajunkat kopaszra.
 
3. fiú
Sőt azonkívül is semmi tolvajlásban
el nem tévelyedtünk, hogy orrunk levágja,
fülünk is levágja, kardját belénk mártsa,
kit rendeltél vétek bosszúállására.
 
4. fiú
Taréjos madarunk nem ám büntetésből
hoztuk, csak hálából, igaz szeretetből,
ne hagyj éhínségben, gondolj reánk ettől!
 
Kar
Segíts, István király!
 
5. fiú
Micsoda tálentum, milyen pontos óra
kukorékoltatja minden virradóra?
ki állítja mindig a legmagasabbra,
hogy messzire lásson, bárki megláthassa?
miért nem felejti? még a nap fel sem jött,
csupán halvány pírját derengik a felhők,
már teszi a dolgát, évezredek óta
szól a Bibliából, miként most a dombra
veti meg a lábát, éppúgy Szokratésznek
kiálthatja innen, lusta gazdám, ébredj!
 
6. fiú
Én is megébredtem, első pillantásom
megakad a nekifeszülő madáron,
fekete karmától csőre ollójáig
erős, büszke, borzas tollú kackiás ív,
fölnyúlna az égig, talán azt is tudja,
s csak úgy mellékmódon ugrik a tyúkokra,
ám, igen figyelmez, pedig nem is látja,
ragadozni készül a tikölőkánya,
de ha meg is látná, akkor se mozdulna,
ágaskodik, fejét egyfelé fordítja,
várja, hogy csőrével döggé kibelezze,
vörös taréjával ketté fűrészelje.
 
Kar
Fogadd ajándékunk!
 
 
 
 
Himnusz és tépelődés
 
Kar
Vigadj magyar, van rá okod,
István: fiadnak anyja szentedé:
Kar: Magasztaljad patrónusod,
magasztaljad mindenfelé!
Fáklyát gyújtott bizony neked,
a hit világát hordozá
és rendelt bölcs törvényeket,
mutatván üdv útját soká.
 
István
Arra nem figyelmez megtért s téríttetlen
fajtám, s jöttment papság az kereszténységben,
ispánok, hadnagyok, mi lakik szívemben.
Öreg kamrájában pogány szellem tombol,
újdon pitvarában fényes Krisztus trónol,
íj feszül, nyíl repül, ragadozó sólyom
röpdösődik bennem, az kereszt meg lándzsa-
egyenesre nyúlik, hajlik kardformába,
azt senki se látja, ám az jonhom bánja.
Bal fülemben barbár regősöket hallok,
jobb felől latinul unszolnak az hangok,
másnevű Istvánban győzzem le az Vajkot!
 
Kar
Bizony, Istentől van István szép koronád,
undok, ki rútítja Isten koszorúját,
az hivatal néked István díszes pártád.
 
István
Az hivatal nékem nyűgös gályarabság,
végeláthatatlan tenger ott az rablánc,
nem szökhetvén ülöm hazám gályapadját.
 
Kar
Örvendett a magyar haza:
kivész a bálványtisztelet.
Hullt égi áldás harmata,
ó, szent dicső emlékezet!
Serdült, virult serény fiú
mint cédrus, oly derékra nő,
s – mondtuk már – első vértanú,
István nevét viselte ő.
Tanítják díszes doktorok,
így száll belé sok tudomány,
erkölcsén nem tapadt mocsok,
oly szent gyerek volt már korán.
Az ifjú útra kelt, hamar
az üdv malasztját vitte szét;
meg is tért népe, a magyar,
keresztvíznek hajtván fejét.
 
István
Midőn az Úristen pápa úr álmában
megüzente fejér ifjú alakjában,
illessen legelőbb illő koronával.
Őszentsége Astrik követemnek mondta:
 
Pápa
Én apostol, ő meg Krisztus apostola,
ha Krisztus egy népet térített általa.
 
István
De mint leszen szelíd jószág paripából,
kereszt alá görbült igás az pogányból?
aki lóhúst eszik, ostyától cikákol.
Torból maradt lovával temettetett el,
aki előbb szólott gonosz szellemekkel,
fánál és forrásnál áldozott rejtekben.
Fejéről az haját tövig beretválta,
tökkobakhoz mérten ronda koponyája,
az zagyva kuruzslás mint vált imádságba?
Tudja-e az pápa, micsoda erőkkel
harcoltam iszonyú nagy kegyetlenséggel,
hogy népem az kereszt vizébe vezessem.
 
Kar
A tévelygések nemzete
ím látott végre égi fényt,
foszlott az éjnek fellege
s buzgón az Úr jármába tért.
 
István
S midőn Koppány testét négyfelé vágattam,
négy város kapuján én is az csonk voltam,
egy vérből való vér sáradzott az porban.
S midőn Vazul szemét híveim kitolták,
engem is vakított világvett rokonság,
borzongásom Gyula kínjai okozták.
Anyai bátyámat kellett volt tömlöcbe
vetni, s mintha onnan édesanyám nyögne,
Ajtony feje karón, besnyőt nyakig földbe!
Istenem, lelkemet mily próbára tetted,
egyszál gyermekemet magad mellé vetted,
pedig az vadkant is csak te teremtetted.
Mégis királyian szolgáltalak s bízón
könyörgök, könyörülj értünk Boldogasszony,
szegény országomat oltalmadra bízom.
 
Kar
Áldjad, magasztald és dicsérd
az Istent, aki Hármas-Egy.
A szent király imáiért
áradjon ránk az égi kegy.
 
Fiú
Szegény Szent István király,
ne tépelődj, szomorkodj!
Eljárulunk hozzád gerlicemadárral.
 
Lány
Szegény vadgerlice annyit búslakodott,
a vadkörtefa is vele együtt szólott,
sírt az egyik levél, sírt vele a másik,
síró levelekkel sírdogált az ág is,
csak a fa dereka állott rendületlen,
madár bánatától azért megrendülten
óvta koronáját, a szomorúságtól
levele ne essen, gerle ott lehessen,
amíg az ő párja erdő vadonából
majd visszatalálhat, hadd üljenek párban
a legfelső ágat alsóbbra hajlítva,
míg a meleg ószél csöndessé ringatna.
 
Kar
Fogadd ajándékunk!
 
 
 
A Szent Jobb megtalálása
 
Angyalok
É, í, ű, ó,
a, ú, í, é,
á, ó, ú, a,
í, ű, á, é,
ó, é, á, ú… (halkan tovább a monológok alatt)
Dicsőség mennyben az Istennek,
békesség földön az embernek,
dicsőség az Istennek,
békesség az embernek,
dicsőség,
békesség!
 
Lány
Előbb csodákat műveltél
király, mígnem szentté lettél,
éjjelente angyalének
áradt, s illat, mintha éden
édessége párlatát
ontanák a drága csontok,
pedig márványkőkoporsód
rejtett templomalji mélyben,
ólomnehéz kőfedéllel
kulcstalan magába zárt.
 
Kar
Hozzád vonszoljuk magunkat,
mint az inaszakadt ifjat
gyógyítsd meg, s mint ama gyermek,
aki hozzád négykézláb ment,
s fölállt, embermódra járt,
egyenesítsd görbeségünk,
fájdalmasabb szenvedésünk,
mint görcse az úrasszonynak,
kit gyászpadon hozzád hoztak,
másféle zsugorodás,
melyet lélek nem viselhet,
nem is testünk vár kegyelmet,
belénk száradt már a bánat,
segíts, ahogy az anyának
föltámasztottad fiát,
kórságosok ezre tódul,
van, ki útja közben gyógyul,
bűverőd oly messzi ér el,
s amennyi a csodatétel,
jelnek annyi kőrakás.
 
Angyalok
É, í, ű, ó,
á, ú, í, é,
á, ó, ú, a,
í, ű, á, é,
ó, é, á, ú…
Dicsőség mennyben az Istennek,
békesség földön az embernek,
dicsőség az Istennek,
békesség az embernek,
dicsőség,
békesség!
 
Fiú
Népedet megtérítetted,
szent valál előbb, mint szentnek
avatónak, s eljövének
isteni szemle tüzével
égetni a föld porát
csontjaidról, ám a sírról
a kőfedél meg nem indul,
milyen vétek súlya nyomja,
hazánk mérhetetlen gondja
jajjal forrasztotta rád?
 
Kar
Mondd meg, ki ellen ki vétett,
bíró? elítélt a vétkes?
melyik bárány, melyik ordas?
ártatlan-e az, ki hallgat?
bűnös-e, ki jajt kiált?
 
Lány
S így szólt a zárdás apáca
 
Apáca
Míg Salamon be van zárva,
s vérrokon a torony rabja,
senki el nem mozdíthatja
Istvánról, László király!
 
Fiú
És a kőlap megkönnyebbült,
mintha lepel volna lendült
ujjak hegyén jó magasra,
aki látta elragadta
a fölnyíló szarkofág
menny-hévsége illatának,
vörös, híg olajjal ázta-
tott a csontváz, mint ki fürdik,
olvasztott balzsam színültig,
örökkévaló gyanánt.
 
Lány
Becses földi maradványát
patyolatba rakosgatták,
aranygyűrűjét keresték,
ezüst edényekbe merték
a levet, s hordókba át.
 
Kar
Pedig tengert nagykanállal
merni, forrást kavicsával
rekeszteni lehetetlen.
 
Lány
Telt a koporsó tovább.
 
Fiú
Micsoda isteni szándék,
miáltal egy ifjú áll épp
kóruscsöndben, s oda tűnt el,
mert a szertartáshoz nem kell,
Mercurius, a barát,
s tartott szövetbe csavarva
valamit az ifjú s mondta:
 
Ifjú
Rád bízom ezt megőrzésre,
idejében fölfedésre.
 
Fiú
Titkot vett át, s lát csodát.
 
Lány
Klastroma rejtett zugába
hajszolta kíváncsisága,
elsápadt, jobb kezét épnek
látta Isten emberének,
való volt, nem látomás.
 
Kar
Ím, az alamizsnaosztó,
pogány- és ördögriasztó
Isten munkáját segítőn,
bűnös vágyát megfeszítőn
nem fogott a rothadás.
 
Angyalok
Dicsőség mennyben az Istennek,
békesség földön az embernek,
dicsőség az Istennek,
békesség az embernek,
dicsőség,
békesség!
 
Kar
Mienk ez a nagy hal,
királyé ez nagy hal.
 
Fiú
Világra jött világos
hegyi patakában,
fickándozott, növekedett
végig a Rábában,
végig a Dunában,
le a téres tengerig,
ott nőtt ekkorára,
térült, fordult, elmerült,
onnan hazavágyna,
hullám alatt, hullámon
úszott, húzott, visszajött
halász országába,
kenderkötél hálójába,
halász asztalára.
 
Kar
Mienk ez a nagy hal,
királyé ez nagy hal.
 
Fiú
Teszem tányéromra,
színarany a karimája,
színezüst az oldala,
vasból az alja,
gyémánt fekszik rajta,
lelóg a feje, farka,
ennek a gyémántnak szeme is van,
ennek a gyémántnak pitykés pikkelye is van,
fekszik a tányéron aprócska szivárvány,
el ne tűnjön,
le ne szakadjon!
 
Kar
Mienk ez a nagy hal,
királyé ez nagy hal,
Szent István királyé,
teszem tányéromra,
kérem Istenemet,
Isten tartson békességben
minket, igazságban!
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.