Ugrás a tartalomra

 

Dilemmák – Frideczky Katalin esszénovellái

DILEMMÁK
FRIDECZKY KATALIN ESSZÉNOVELLÁI
 
Találat
 
Amikor az ember céloz, nem gondol bele, hogy nyomában vér és halál…
A fontos a találat!
A találat a fontos.
Eltaláltam! Megfejtettem a találós kérdést. Ügyes vagyok!
Az író is, lám, a találó kifejezést keresi. A találat siker. Ügyes vagyok. Eltaláltam!
Eltaláltam a Torpedóban a hajókat. Talált, süllyedt! Eltaláltam!
A célpont mellékes. Lehet egy odaszúrt papírlap a homokzsákon, vagy rongylabda a vurstliban, vagy osztálytársam a kidobós labdajátékban, vagy ellenséges katona a túlparton.
Ha célzok, találni akarok! Ha agyaggalambot, akkor azt, ha éppen azt céloztam meg. Vagy a mezőn álló madárijesztő tökfejét, melyben biztos rejteket remélve éppen az üldözött lapult.
Eltaláltam! És röhögni és boldognak és büszkének lenni a társak és magam előtt. Röhögni a szétloccsant tökön és nem venni észre a szétloccsant agyvelőt. Eltaláltam!
Az ember, ha céloz, nem gondol bele, hogy nyomában vér és halál…
Mire célzol? Csak nem arra célzol ezzel? Ne célozgass!
Találj! Trafálj bele! Durr, a közepibe!
A célpont mellékes. Lehet sörösdoboz távoli farönkön, vagy fiam fején egy alma.
Fején találtam a szöget! Az almát. Eltaláltam!
Eltaláltam a repülőt a vállról indítható rakétával, vagy a távolban csigaként vánszorgó turistabuszt, ha éppen azt céloztam meg, mint pásztorfiú a frissen kapott csempészfegyverrel, melyet, mielőtt farkasokra lőne, ki kell valahol próbálni.
Fogadjunk, hogy eltalálom azt a turistabuszt! Eltalálta! Elsőre!
A gyerek, ha céloz, nem gondol bele, hogy nyomában vér és halál…
Csúzlival madárra, békára, macskára. Csak játszott. Ügyes volt. Talált!
Eltaláltam, eltaláltam! – ugrik ki a katona a fedezék mögül és ordít és táncol örömében. Egészen addig, míg fel nem bukik, mert néha odaátról is találnak!
Aki céloz, találni akar. Mindegy, mi a célpont. Ha megjelenik a célkeresztben, el kell találni, bármi legyen az, nyúl, őz, vagy ember!
Aki céloz, nem gondol bele, hogy nyomában vér és halál…
Ha erre gondolna, elvétené a célpontot, vagy lekésne róla.
A nyúl megugrana, az őz elfutna, az ember hasra vágódna.
Aki céloz, ne gondolkodjon! Találjon!
Aki céloz, nem ölni akar, csak találni!
Apa, te megöltél valakit a háborúban?
Apa hallgat.
Hallgat, hallgat, hallgat.
Aztán nagy sokára, hosszas unszolásra bevallja, hány találata volt.
 
A találat csak akkor öl, ha engem ér.
Akkor én meghalok.
 
 
 
Dilemma
 
Szerinted várjunk még? Beszéltem az orvossal. Azt mondja, nincs remény. Emlékezz vissza, mit mondott Anya! Még írásba is foglalta, annyira komolyan gondolta. Igaz, hogy akkor még csak hatvanéves volt és maga is csak kacagott rajta. Miért, te nem ezt mondanád: – Ha látjátok, hogy hülyülök, csapjatok agyon? Mindenki ezt mondja, amíg eszénél van, mindene működik és egészséges. Könnyen beszélünk a halálról, amíg élünk! Próbáld csak most megkérdezni Anyát, hogyan gondolja! Próbálj hozzá közelíteni azzal a furkósbottal, ha te úgy ítéled, itt az ideje! Ki dönti el, mikor van itt az ideje? Te fogod eldönteni, mikor legyen vége az ő életének? Ki dönti el, meddig érdemes élni és honnantól nem? Mikor kezd el hülyülni az ember?  Amikor először elfelejt valamit? Vagy amikor magában kezd beszélni? Azonnal emlékeztessük arra, mit mondott? Lobogtassuk meg az orra előtt a papirost? Készítsük ki a bunkót? Boldogabb lennél, ha járna és beszélne és TV-t nézne? Megnyugodnál. Ugyan mi mást is csináljon már egy öregasszony? Közben pedig olyan üres az élete, mint egy kongó rézüst. Hányszor mondta Anya, hogy mennyire szeret élni! Reggel kinyitja a szemét és örvendezik, hogy él. Hogy új napra virradt. Hogy egy újabb ajándékot kapott a léttől. Aki ennyire szereti az életet és ennyire ragaszkodik hozzá, attól nem szabad elvenni! Még akkor se, ha nem tud járni? Akkor se! Még akkor se, ha már nem beszél? Akkor se! Akkor se, ha etetni, mosdatni, pelenkázni kell, mint egy csecsemőt? Na, látod, ezt nem tudom. Biztos rettenetesen zavarná, hogy ennyire kiszolgáltatott, és hogy ennyi kellemetlenséget okoz nekünk. Terhünkre sosem akart lenni. Ha valamiért, akkor csak miattunk akarna meghalni. Hogy nekünk ne legyen gondunk vele. Amúgy meg, nézd csak, a szemében élet van és értelem és csillogás. Az ablak előtt terebélyesedik a kedvenc fája. Éppen rálát innen. Látja az eget, a felhőket. Látja a szomszéd ház ablakát. Ha kikönyökölnek rajta, akkor még embereket is lát. Hall minket és a szemével válaszol. Próbáld csak meg most meglóbálni az orra előtt azt a papirost! Vagy kérdezd meg tőle fennhangon: – Anya, tényleg ezt akarod? Komolyan gondolod? Most? Nem akarod többé látni a napot? A kedvenc fádat? Hallgatni, ahogy kopog az eső? Ahogy turbékol a galamb? Hiszen ahányszor, annyiféleképpen. Nincs két egyforma naplemente, a fa lombja is hol sárgul, hol zöldül, a galamb is hol elrepül, hol visszaszáll. A szomszéd ház ablaka most zárva van, de ki tudja, öt perc múlva hátha kikönyökölnek rajta. Ez most az élet. Muszáj folyton aktívnak lenni? Beavatkozni a dolgokba, vagy pláne létrehozni? Emberhez méltó élet… cselekvőképesség, beszámíthatóság, társadalmi hasznosság… Ha egy báli forgatagban valaki egy sötét sarokban ül egymaga, az már gyanús, azt már rögtön ki kell vezetni? Nem forog, nem táncol. Csak van. Létezik. Ott. Énrám is rám szóltak gyerekkoromban, miért húzódom egy sarokba, ahelyett, hogy a többiekkel szaladoznék, zsivajognék. Csendben akartam lenni. Rendezni a gondolataimat. Anya most rendet csinál. Nem a lakásban, mint azelőtt, amíg még „ép” volt, hanem a fejében. Lehet, hogy ez a bénulás éppen a lényegre irányítja a figyelmét. Lehet, hogy most került vissza az ártatlanság paradicsomi állapotába, ahol ő csak egy lény. És éppen most próbálja visszatenni azt az almát a fára… Nem hiszem, hogy meg kéne zavarnunk ebben. Itt vagyunk melletted, Anya. Leülünk melléd. Tényleg nem akarod, hogy megfogjuk a kezed, beszéljünk hozzád és rád mosolyogjunk? Tényleg azt akarod, hogy ne szólítsunk meg többé? El akarod zárni az életet, mint egy rádiót? Kérdezd meg tőle, ha van bátorságod! Ugye, hogy nincs? És ha jelt adna, meg mernéd tenni? Meg mernéd tenni, hogy te tekerd el azt a gombot? Ki dönti el, mikor alkalmas a pillanat? Szerintem Anya tudni fogja. Tépd el azt a papirost!
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.