A halált sosem érezzük magunkénak, mindig csak más halhat meg, ezzel a gondolattal nyugtatjuk magunkat lefekvés előtt, ennek a gondolatnak örülünk reggel, amikor felkelünk, hisz bebizonyosodott, hogy így van. A halál pusztán egy gondolat, távoli kép, amit nem hagyunk kirajzolódni, nem akarunk tudomást venni róla, nem törődünk vele, és úgy élünk mindennap, mintha halhatatlanok lennénk.

Fájt, mikor nőtt a csont;
fák borulnak a méltóságos kékre,
levegőn átküldött ívek alatt szívünk
porhad az eső szemében.

A találat csak akkor öl, ha engem ér.
Akkor én meghalok.

Lény-tűnők kavalkádja
lény-tűnőkkel,
való ébrenlét álom ébrenléttel.