Ugrás a tartalomra

 

Egy másik én énekel – Böszörményi Zoltán versei

EGY MÁSIK ÉN ÉNEKEL
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI
 
 
AZ EGÉSZ FENOMENOLÓGIÁJA
 
Cserepeire zúzd a világot,
akkor megtudod,
milyen belül a rész.
A tört valóság is azt mutatja,
mi a felhőkön túl
az űr magányába vész.
Az idő szedi részeire azt, 
ami átjut a szellem kapuján.
Az egész ámítja magát,
de nem szabad,
rész-világok laknak benne,
és mindegyik ereje más.
A végzetben ott az ellentmondás
a végzettel nem lehet játszani,
mint a hatalmat, akarni kell!
A tudat abba is belebukhat,
hogy csak az út menti fát
ragadja magához,
és nem az (egész) éjszakát.
 
 
 
 
MINT DOBOT
 
képzeleted hamuját
most kell kivinned
hintsd el a jeges úton
(gyorsan cselekedj
míg a házban csak te vagy
senki se lássa szemed sarkában
a fényes foltot)
hány világ máglyája égett el
mennyi  öröm
és türelmetlen várakozás
fája száradt ki benned
hány semmiből teremtett
közös gond ült szívedre
és verte azt szaporán
szünet nélkül
mint fölajzott dobosok
az alélt dobot
 
 
 
 
SÁRGA FÜSTOSZLOP A NYÁR
 
nem gondolsz semmit
tekintetedben a nyár
sárga füstoszlop
visszaretten
 
 
nem tudja az ősz
ha megérkezik
és odabújik melléd
ő lesz gondjaid szarkafészke
 
 
 
 
EGY MÁSIK ÉN ÉNEKEL 
"...ráébredt, hogy egységes testében nem lakozik egységes lélek..."
(Herman Hesse: A pusztai farkas, fordította Horváth Géza)
 
Az Én építménye rejti a másik  Ént,
aki csak ritkán jut fel a fényes csúcsra,
legtöbbször lenn,
a völgyben zabot hegyez.
Aki fél,
az a rosszat mágnesként vonja magához,
kifulladásig birkózik a másik Énnel,
újabb tervet nem farag.
Ennek az Énnek ellentmondás az allűrje,
a meddő éjbe kacagva szalad,
lyuggatott közöny szűri át lényét
s lényegét,
eszménye kalodában.
S míg a másik ÉN
a gőg kénes vermébe merül,
a pesszimizmus körülötte
mindent felemészt,
ráfolyik és megköti a mész.
Hiába hadakozik az akarat,
a lét egy ágon fennakad,
mint a Hold kiflijén az ég.
 
 
 
 
VIGASZTALAN SZÍVED 
Fogóddz a csodatörzsbe,
s halk honvágy hasson át:
tűz sugárzik belőle,
széttépi éjszakád.
(Novalis: Lelki énekek éjszakája, Rónay György fordítása)
 
a résnyire nyílott ablakon
lassabban szellőzik e költemény
a gondolatra halk homály oson
régvolt képzet árnya remeg a falon
puha szellő himbálja
az ágakat a rettegést
eső mázát olvasztja
rájuk a magányos ég
a lélek üres
alagutakon halad  lefelé
a tömény sötétben
te is eltévedsz ha félsz
míg élményéhesen utazik
a vágy veled
reménypetárdák röpködnek
fejed felett
e fénnyel tűzdelt éjszakák
háborgó tengerén
vigasztalan szíved
fekete vizek habjaiba vész
 
 
 
 
MILYEN JÓ HOGY KITALÁLTUNK
 
(ami a képzeletben kézzelfogható
az anyagi világban transzcendencia)
 
milyen jó hogy kitaláltunk
szegényebbek lennénk nélküled
napot napra téve halmozunk
és mindegyiken
magasztalva szólunk rólad
 
addig élsz bennünk
míg szükségünk van rád
s mert többnyire
szükségünk van a hitre
te bennünket erősítesz
 
miáltalunk vagy
mi teáltalad lettünk
nem hagysz el  minket
amíg mi nem akarjuk
 
bűneink láttán
ne menekülj
bűneink láttán
mi sem szökünk előled
 
 
 
 
ELINDUL A GONDOLAT
 
viharvert szavak
hevernek a fák tövében
meztelen lombok között
sötétlik a fény
 
a réteken
bizonyosság-özön
a fűszálakon
kéklő harmat remeg
elindul a gondolat
az árnyék árkádjai alatt
 
 
 
 
SÚLYTALAN GYANÚ
 
bogáncspihe
pihen
a sebesült szél
szárnyán
 
a körülmények
halmaza
botránykő
ha a félelmet
kapudon beengeded
 
súlytalan gyanú
feszes figyelmed
gyújtópontjában
 
 
 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.