Haklik Norbert: A Duna-vidék életszeretet-himnusza

Kabdebó Tamás Dunaúszó című regényéről

„Egyszer, dunai úszóversenyre trenírozva egy este levetkőztem a Margit-híd budai lábánál. Egy kedves, jóindulatú rendőr megállított, megfogta a karom. ’Kedves barátom, olyan szép az élet, ne dobja el magától!’ Persze, eszem ágában sem volt eldobni. Hiszen azelőtt is, azóta is, már a 80. évem küszöbéig is főleg a dunai lelkülettel élek” – vall egy nemrégiben megjelent interjúban Kabdebó Tamás – aki február 5-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját – arról, hogy mit jelent számára a Duna.

Az idézet arra a merész következtetésre ad alkalmat, hogy a „dunai lelkület” természetéből fakadóan életigenlő. Teljes tanulmányra volna szükség annak kifejtéséhez, hogyan jelenik meg ez a gondolat Kabdebó esszéiben, novelláiban és mindenekelőtt a közel ezer oldalas, Danubius Danubia című regénytrilógiában, amely kétségkívül az életmű csúcsa. S ebben a leendő tanulmányban kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a szerző tavaly megjelent, Dunaúszó című kötete is, amely egy hetvenesztendős özvegyember extrém sportnak is beillő vállalkozását beszéli el, s emeli a Duna-vidéki életszeretet szimbólumává.

Megannyi idézettel bizonyíthatnánk: Kabdebó nem ódzkodik a posztmodern bravúroktól, hanem az írásművészetében felhasznált eszköztár természetes részeként kezeli ezeket. E példák sorát gazdagítja a Dunaúszó nyitánya is. A regény első fejezetének címe ugyanis nem más, mint az ötsoros apróhirdetés, amelyben a főhős, Vas Pál kínál „érett korú hölgyek, özvegyek” számára lehetőséget arra, hogy részt vegyenek egy három hónapos Duna-túrán, a Fekete-erdőtől a Fekete-tenger felé, költségtérítés és 20 dolláros napidíj fejében. A kötetnyitány ezt követően komédiába illő, minimalista jelenetekben mutatja be, a jelentkezők mindegyikére egyetlen bekezdést áldozva, miféle okokból utasítja vissza őket a főhős, és eközben arra is fény derül, miben rejlik valójában Vas Pál vállalkozása. A Kabdebó-regény főhőse ugyanis azt tűzte ki célként maga elé, hogy átússza a Dunát. Csakhogy nem keresztben, hanem hosszában – a forrásvidékétől egészen a hajdani Monarchia utolsó kikötővárosáig, Orsováig. Ráadásul fogadásból: míg ő leúszik minimum 1800 kilométert, addig barátja, Nagy S. János nyugalmazott földrajztanár két hét alatt Magyarország legmagasabb csúcsait mássza meg. S amint telefonvégre akad az ideális jelentkező, Szombatiné Gál Bori, aki férjéről múlt időben beszél, ráadásul még evezni is tud, útjára indul a vállalkozás – elől az evezőkkel szorgoskodó Borbálával, mögötte pedig a kenu farokvizén tempózgató Vas Pállal.

Innentől pedig csak sodor minket a Duna, és a fordulatokban, valamint a kalandok közé-mögé csempészett tudásanyagban is jellegzetesen gazdag kabdebói elbeszélés. Megtudjuk, miként özvegyült meg Vas Pál, s azt is, hogy Szombatiné nem özvegyasszony – férjének másfél esztendővel a Duna-úszás kezdete előtt nyoma veszett. Mindeközben – és ez a szerző történelmi utalásokban és anekdotákban gazdag műveinek ismeretében aligha meglepő – azt is megtudhatjuk, miként írt Arany János az esztergomi bazilikáról, melyik Duna menti német városkában nyugszik Szent István felesége, Gizella királyné, hol tanult meg Hitler úszni, miként kapcsolódik a hainburgi vár építtetése Oroszlánszívű Richárdhoz, jó céllövő volt-e Ferenc Ferdinánd, volt-e Jókai Mórnak vízi balesete, és hogy miben rejlik Győr ír vonatkozása. A történetek mögül pedig átsejlenek a Duna melléki történelmek, amelyek önálló, olykor egymásnak homlokegyenest ellentmondó elbeszélésekké szabdalják a folyamvidék földrajzi és ökológiai egységét-folytonosságát.

A Danubius Danubia olykor párhuzamosan futó, ám előbb-utóbb egymásba fonódó családtörténeteivel ellentétben a Dunaúszó mozaikkockákként tükrözteti egymásba az egyéni történeteket és a nagybetűs Történelmet. A kirakós játék kompozíciójában előkelő helyet kapnak a bajai vonatkozású hősök, akik között a Panama-csatorna építésében jeleskedő Türr Istvánt éppúgy megtalálhatjuk, mint Kabdebó Tamás közvetlen felmenőit. Az elbeszélés sodrát egyre-másra remekbeszabott tájleírás-zátonyok lassítják, és a szerző életszeretete mellett ételszeretete is minduntalan megnyilvánul. Kacsasültek és őzpecsenyék, karmonádlival bélelt, bográcsban főtt zöldséglevesek, májgombóclevesek, báránytokányok, majorannás nudlival töltött csukák, borsodós-vaníliás piskótaroládok futtatják össze a nyálat az olvasó szájában.

S hogy ne áruljon el túl sok titkot a recenzens, legyen elég annyi: dunai ereszkedése közben azt is megtudja az olvasó, hogyan adja vissza a folyam Borika férjét elevenen, s hogy miért érdemes a hetedik iksz környékén alkalomadtán újra rákopogtatni a kamaszkori szerelmekre.

A fogadást igazából mindkét fél elveszti: Nagy S. Jánost egy bokaficam lendíti a Kékes oldalából a Dunaúszó kenujába, Vas Pál pedig – ha a szükség úgy hozza – bizony maga evez a folyamon. Mindketten nyernek azonban valamit a Duna partján s hullámain: azáltal, hogy egymásnak elbeszélik, újraélik fiatalkorukat. A regény nyitott befejezése pedig azt sugallja: a Dunaúszó és a hegymászó, a buddhisták Nirvánájának afféle Ister-parti változatát választva, azáltal nyerik el boldogságukat, hogy belátják: a folyam az egyetlen, minduntalan újjászülető, s ezáltal örökkévaló pont az életükben.

Az olvasó pedig gazdagabb lesz egy újabb, a Dunáról írott kabdebói remekművel. S egyúttal a reménnyel is, hogy e Duna-regények sora talán folytatódik, azokkal a kalandokkal, melyeket a szerző a fivérével a torkolatvidéken élt meg pár éve, mint ahogyan azt a regény záró félmondata sejteti: „most is tanakodnak: lecsorogjanak még a Deltáig, ahol a 100 kilós harcsa sem ritkaság”?

Tanakodjanak, döntsenek, csorogjanak le!

Kabdebó pedig írja meg! Sokan szeretettel olvassuk majd.

(Kabdebó Tamás: Dunaúszó. Argumentum, 2013. Ára: 1800 Ft.)