Idegbeteg fölnőttek Sepsiszentgyörgyön
Orbán János Dénes Sándor vagyok én is – Kivezetés a költészetből (IJK-könyvek), illetve Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek (Erdélyi Híradó Kiadó) című könyvének bemutatója zárta a sepsiszentgyörgyi KultúrTeaház rendezvénysorozatot december 28-án a Tein Teaházban.
Idegbeteg fölnőttek Sepsiszentgyörgyön
„Tudom, hogy nem szereted a nagy szavakat, de köszöntöm az erdélyi magyar irodalom egyik kulcsfiguráját. Két könyvről lesz szó ma este: a Sándor vagyok én is – Kivezetés a költészetből és az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek címűről – köszöntötte a meghívottat a zsúfolásig telt teremben Szonda Szabolcs költő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, aki a házigazda szerepét töltötte be.
Mit csináltál az utóbbi években? – tette fel rögtön a kérdést Orbán János Dénesnek, aki így válaszolt: „Azt a kibaszott kolozsvári kocsmát, ami minden időmet elvonta az irodalomtól”. Mivel az írás, ha nem is egész, de legalább háromnegyed embert kíván, és neki tíz százalék embere volt az utóbbi pár évben, olyan tréfás írásokra futotta, melyek ezekben a kötetekben találhatók. Nem ezek a fő művei, viszont húszéves pályafutása alatt mindig megpróbálta megnevettetni a közönséget, mert ha filozófiai novellákat kezdene felolvasni, tüstént előkerülnének az okostelefonok, távozna a közönség. Egy író–olvasó találkozó legyen vidám hangulatú, olykor érzelmes is, de nem túlságosan – fogalmazott.
A Sándor vagyok én is… kötet története szerkesztői munkájára vezethető vissza. Rengeteg kéziratot kapott az Irodalmi Jelen szerkesztőjeként. 2006-ban az RTL Klub riportot készített Böszörményi Zoltánnal a Jelen főszerkesztőjével, aki elmondta, hogy a lapban bárki közölhet minőségi írásokat. Addig 150-200 verskézirat érkezett havonta, ezt követően fél évig mintegy 800. Összegyűjtötte azokat a hülyeségeket, melyeket mozdonyvezetők, unatkozó háziasszonyok küldtek. „Állítom, hogy tíz professzionális magyar író sem tud akkora baromságokat írni, mint egy szegedi háziasszony, aki cukrász is, megszállja az ihlet, és vacsora, gyerekfektetés után nekiáll megírni érzeményeit. Rá kellett jönnöm, hogy a 13 milliós magyarságból legalább 3 millió költő. A merészebbek szerzeményeiket meg is akarják mutatni a világnak. Mindemellett szorgos kutatómunkával megkerestem a magyar nyelvterület dilettánsait. Így Magyarországon, Kőszeg városkájában Pál Petőfi Sándor nyugalmazott mérnököt, aki a főtéren szatyorban hordozva kínálja egy vodkáért az önkormányzat által finanszírozott verses füzeteit. Vagy Szombathelyen Vaneca Lajos régiségkereskedőt, aki algebraprofesszor volt, kissé Istennek képzeli magát, és lassan megjelenteti századik verseskötetét.
Száz kéziratból hetven-nyolcvan teljesen használhatatlan, ám mikor több ezer kerül a kezedbe, ebből néhány tucat biztosan nagyon vicces. A kötet (és az Irodalmi Jelen paródiarovata) címének ihletője a marosvásárhelyi Szoboszlai Sándor verse, a Sándor vagyok én is, mely a következő sorokkal indít: „Sándor vagyok én is, ha nem is Petőfi, / Nem a nagy Petőfi, hanem csak Szoboszlai. / De pennám, akárcsak a híres költőé, / hazámé és feleségemé.”
Sepsiszentgyörgyi költő is megjelenik a könyvben, Kozma Hugó, aki a város szabója, aztán színházigazgatója is volt az ötvenes-hatvanas években, míg fel nem fedezték nyilas párttagsági könyvét, és vissza nem fokozták szabóvá. Ő A vén bagoly című verssel remekelt: „Hogy este a régi kert felett, / Egy sárga arcú, randa vén bagoly / Egy kis szentjánosbogárkát kergetett. / Hol vagy te aljas, piszkos, rusnya, féreg, / Most nincs tovább, / Csőrömmel téplek szét ha megtalállak, / Hol vagy te aljas, piszkos, rusnya állat. / S egy bokor alól így szólt a kis szentjánosbogárka: / Mit vétettem én, hogy így kergetsz, az életemre törve, / Miért e durva hang? / S a vén bagoly így válaszolt: / Mert világítasz, bitang!”. A zseniális költő felolvasta versét az újságíróknak, és hozzátette: újságírók vagytok, világítsatok ti is!
De a mozdonyvezetők is kitettek magukért. A Mozdonyvezetők lapjában 2004-ben jelentek meg Fegyverneki Szabó András költeményei, a következő címekkel: Idővonatok; Aranyérműtét a MÁV kórházban; A MÁV kórház urológiai osztályán voltam; A szüleim esztergályozott lábú asztala; Elmentek Kóka János utolsó személyvonatai; Matáv és a Telecom becsülete régen és ma stb. Egy fiatalember, Gy. J. Barbárium hercege című, Ady Endréhez írott versében pedig ez olvasható: „Gyöngyöt detonáló korallikrájú mosolyod örökre megfertőzött. / Emlékeim csillagmohás ciánkapszulái marják csigolyáimról a leopárdédenű húst.”
Annak ellenére, hogy a dilettáns szerzők sok fricskát kaptak a szerzőtől, a kéziratok áradata sokáig nem szűnt meg. Voltak, akik elfogadták tanácsát, nem írtak többet, de az is megtörtént, hogy valaki beperelte a szerkesztőt kritikájáért (ismeretlen tettes ellen indított eljárást). „Tíz százalék tehetség szükséges a költészethez, a fennmaradó kilencven százalék verejtékes munka. De nem lehet elmondani, hogyan írjunk verset, azt sokkal könnyebb, hogy miként ne írjunk verset” – összegzett OJD.
Az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek című könyvével kapcsolatban a szerző elmondta: szándékosan ez a legkomolytalanabb könyve. Faludy György megállapításával élve, az a baj a magyar irodalommal, hogy általában humortalan. Gyönyörű, csodálatos mű Arany János Toldija, viszont mellőz mindenféle humort, erotikát, annak ellenére, hogy a magyar humor bárhol megállná a helyét. Nem szabad elfeledni, hogy az irodalom nem csupán a filozófiáról, társadalomról, lélektanról, drámáról szól, hanem a humorról is. Két humor-géniuszunk is van, Rejtő Jenő és Karinthy Frigyes. Annak ellenére, hogy Rejtőt évtizedekig rongyosra olvasták, komolytalan írónak tartották. Karinthy érdeme, hogy paródiái révén sokkal jobban megismerték a Nyugat-nemzedéket. Az Így írtok ti miatt kezdték vásárolni az akkori kortárs szerzőket. Míg a magyar cenzúra tiltotta a pajzán, humoros művek megjelenését, addig a francia irodalomban ezzel nem volt probléma. Voltaire pornóeposzt írt Johannáról, és ezen senki nem ütközött meg, holott a műben egy szamárral is közösült. Mindezek ellenére a magyar irodalomban a pajzánságnak hagyománya van. Janus Pannonius mintegy 80 pikáns epigrammát írt, Csokonai Vitéz Mihálynak is sok ilyen műve van, de Petőfi és Arany levelezésében is akadnak ugyancsak vaskos fordulatok. Arany a szarról írt ciklust, sajnos ez 1944-ben megsemmisült, mert családja nem volt hajlandó publikálni. József Attila Szabad ötletek jegyzékében is jócskán található pikáns rész.
Arany Toldijára visszatérve, valószínűleg a magyar szerzők belátták, hogy az erős legény históriája mindennemű erotikát mellőz, s talán ezért is született meg a Pajzán Toldi. Az 1930-as évek táján keletkezett műben olyan költői képek vannak, melyek vérbeli költőkre utalnak. Valószínűleg többen is írták a művet, köztük nagy írók is.
Az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek egyharmada a székely virtusról szól, többek közt a székelyesített Misimackó, mert a Micimackó név túl buzis a székelynek. Olvasható benne ugyanakkor egy novella, melynek címe Véres képeslap Erdélyből. Azért született, mert annak idején egy magyar író, aki Nobel díjat kapott, OJD meghívására nem volt hajlandó Erdélybe látogatni, mert ott a civilizációs körülmények elmaradottak, például nincs meleg víz. „Mondtam, hogy nincs, és nem is erőltettem tovább a dolgot. Magyarországon egészen furcsa elképzelés van Erdélyről, félnek a körülményektől. Ez az írás csak ráerősít ezekre a félelmekre”.
A hangulatos, sok nevetést kiváltó író-olvasó találkozó a novella felolvasásával, dedikálással ért véget.
Miklóssi Szabó István
