Bárdos József: Csodatévő magyar irodalomtörténészek

Rémesek ezek az angolok, lassan négyszáz éve kutatatják lényegében hiába a kérdést, ki volt Shakespeare, és ki írta a nevéhez kapcsolt drámákat. Csak azt nem értem, miért nem fordulnak a magyar irodalomtörténészekhez, akik egymás után érik el a döbbenetesnél döbbenetesebb eredményeket az efféle titkok megoldásában.

***

Nemrégen például olvastam arról a nagyszerű felfedezésről^[1], amelyre a véletlen vezetett egy irodalomtörténészt. Mint beszámolójából kiderült, családi örökségként kezébe került egy kis füzet, amelybe Ertsey Julianna azokat a hozzá írt szerelmes verseket másoltatta be, melyeket későbbi férje, Arany János még az udvarlás során írt hozzá. Igaz, nem Arany János, nem is Ertsey Julianna keze írását őrzi a füzet, így nehezen ellenőrizhető, de a füzet megtalálásának regényes története a kutató szerint mindent megmagyaráz (a lebombázott Voinovich-villa szomszédjában dolgozó vidéki villanyszerelő találta a földön, s hazavitte, hogy jó lesz firkálásra a gyereknek). S tekintve, hogy a Voinovich-villával együtt elpusztult Arany kéziratos hagyatéka is, a felfedezés valóban páratlan jelentőségű. Hiszen Arany János, vagy a sokat emlegetett református puritánsága, vagy egyszerűen szerénysége, szégyenlőssége okán, de egyetlen szerelmes verset sem adott ki életében, sem olyat, amit Ertsey Juliannához, sem olyat, amit esetleg máshoz írt volna.

Amikor a kézirat regényes történetét megismertem, majd beleolvastam a versekbe, fölmerült bennem a gyanú, hogy a történetet maga a kutató találta ki, mint ahogy a verselmények is inkább az ő, semmint Arany János tehetségének színvonalát mutatták.

***

Szóba se hoznám az esetet, ha egy irodalmi folyóiratban (tehát nem valami laikus blogban) egy még döbbenetesebb felfedezés híre meg nem jelent volna^[2]. Az, hogy egy másik, még szerencsésebb irodalomtörténész, egy pesti ház bontásánál a pincében megtalálta azt a bőrkötésű kis füzetet, amelybe Petőfi Sándor élete utolsó hónapjában, Bem táborában a verseit meg az utolsó, feleségének szánt levelet másolta be. Azt ugyan soha senki nem tudta pontosan megmondani, hol és hogyan esett el a költő a segesvári csatában, de lám, a füzetét mégis hazahozta valaki. Aki ráadásul, ahelyett, hogy átadta volna a címzettnek, Szendrey Júliának, netán a barátnak, Arany Jánosnak, vagy később Petőfi első életrajzírójának, Gyulai Pálnak, vagy esetleg tíz-húsz év múlva jó pénzért közreadta volna, úgy eldugta, hogy csak most került elő. Ehhez képest az olyan apróságok már föl se tűnnek,, hogy az emberek nemigen vehettek akkoriban a papírboltban úgy, mint manapság, kis, bőrkötéses füzeteket, vagy hogy az állítólag Petőfi írta versből úgy tűnik, a költőnek gondjai voltak a magyar nyelvvel:

Ledőlök hát szőnyegére, haloványszín, tarka, szép

S várok, amíg föl nem emel s engem el nem ringaték

Ebben a szövegdarabban ugyanis a „ringaték” szóalak hibás és értelmetlen. Ráadásul később ez olvasható a versben:

Barna haja reámhullik s finom bőre illata,

Fehér szatén pizsamának álmot adó gyöngyhava.

Amiben már nemcsak a mondattal (hiányzik az állítmány), de a szatén pizsamával is bajok vannak. Ezek szerint Júlia itt olyan hálóruhát visel, amivel vagy ötven-száz évvel megelőzi a korát, csoda, hogy nem mindjárt babydollt!

***

Ezek után már azon sem fogok meglepődni, ha egy szép napon egy magyar irodalomtörténész (biztosan magyar lesz, mi más lehetne?!!), bejelenti, hogy az ókori Athén vagy Spárta romjai között rábukkant arra a DVD-re, amelyre Homérosz dédunokája az Iliász, az Odüsszeia és a himnuszok hiteles, eredeti, teljes szövegét mentette ki dédapja rámaradt számítógépéből, amikor i. e. 480-ban a perzsák már annyira megközelítették a házát, hogy menekülnie kellett.

Nem sokkal később az is kiderül majd, hogy a DVD vizsgálatával foglalkozó magyar kutatócsoport megállapítása szerint, a lemezen a szövegek két nyelven szerepelnek. Lineáris „B” írással görögül és ékírással hettita nyelven, ami újabb bizonyítéka a trójai háborúval kapcsolatos hettita elméletnek, miután arra mutat, hogy a kis-ázsiai partvidék, ahol Homérosz született, valóban a görög és a hettita érdekszféra kétnyelvű ütközősávja lehetett.

Az már egyáltalán nem meglepő, állítják majd a kutatók, hogy Homérosz ősei magyarok voltak, akik még az Ural mellől vándoroltak ki a nagy rénszarvasválság idején Hatti-földre, és telepedtek le magyar szokás szerint (mint majd kétezer év múlva Amerikában is) a nyugati parton. Homérosz neve is magyar, nem más, mint a homáros magyar szó hettita kiejtésének görög átírása. A költő teljes neve egyébként Homérosz Álmos volt (természetesen az utónév is magyar, így hívták a honfoglaló vezérek egyikét is). Ebből az utónévből eredeztethető az a már az ókorban elterjedt szállóige, hogy „néha Homérosz is alszik”. Álmos, tehát néha nyilván alszik – magyarázzák majd tanulmányukban a magyar kutatók, akik mindezt egy rövid cikkben majd meg is küldik a Science című tudományos magazinnak. Szeretnék ugyanis, ha kutatási eredményeik nagy fontosságukra való tekintettel és a későbbi elsőbbség-viták elkerülése érdekében először ott jelennének majd meg. És persze az sem lenne szokatlan vagy váratlan dolog, ha a lap nyilvánvalóan kicsinyes tudományos féltékenységből elzárkóznék majd a közlés elől. Bizony, nem könnyű a nemzetközi tudományos világban előrejutni.