Jelige: Radírtapír

 

 

Visszaszámlálás indul!

 

Kalandos úton került szerkesztőségünkbe az a felvétel, amely a No-E bárkája állatmenhely működését és filozófiáját állítja kétes reflektorfénybe. Az anyagot egy galambnak köszönhetjük, amely, úgy látszik, ezúttal nem olajfaággal a csőrében kívánt üzenni.

Mivel a felvétel eredetiségét sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, úgy döntöttünk, a leghelyesebben akkor járunk el, ha teljes egészében közöljük annak tartalmát. Információforrásunk neve elhallgatását kérte, amit tiszteletben tartunk.

 

 

A felvételen azonosítható szereplők:

Dr. Solymosi Főnix – a No-E bárkája állatotthon igazgatója

Crocodile Dundee – szabadúszó krokodilvadász

Olga – újságíró-gyakornok

Titkárnő

***

 

Igazgató (a fotelbe süppedve hedszettel telefonál): Minden készen áll. Arra várunk, hogy végre becserkészd azt a dögöt. Kész a kampánystratégia, aláírva a szerződés. Tedd fel a pontot az i-re, vagy repülsz. Csak akkor hívj, ha jó híred van. (leteszi a telefont)

Riporternő (az íróasztal előtt egy széken, keresztbe tett lábbal): Igazgató úr, akkor kezdhetjük?

(Az igazgató maga elé mered.)

Riporternő (kicsit fészkelődik, a diktafont az asztalra teszi, aztán elkezdi): A multimediális, interaktív állatkertek a közeljövőben egyre nagyobb szerepet tölthetnek be a környezettudatos nevelés területén. Az egyik legújabb kezdeményezés a No-E bárkája állatmenedék. Honnan származik az ötlet, Igazgató úr?

Igazgató (felocsúdva): Bocsásson meg... Ismerjük egymást?

Riporternő: Még nem találkoztunk, a titkárnőjével egyeztettem telefonon az interjú végett.

Igazgató: Pedig kegyed nagyon ismerős. Lehet, hogy már találkoztunk valahol.

Riporternő: Hát, itt ülök már vagy negyed órája.

Igazgató: Bocsásson meg. (kezét nyújtva) Dr. Solymosi Főnix.

Riporternő: Olga. Újságíró-gyakornok.

Igazgató: Örvendek. (kikiabál a titkárnőhöz) Hozz egy kávét, bogárka, mindkettőnknek!

Riporternő: Ha nem haragszik, kezdjük el, sietek. Tehát: honnan származik a No-E bárkájának ötlete, Igazgató úr?

Igazgató: Főnix. Szólítson csak Főnixnek.

Riporternő (kissé nehezére esik): ...Főnix.

Igazgató: Látja, mindjárt más! Bele is vághatunk. (mély levegőt véve, barátságos hangon) Törekvéseink az 1950-es évek haladó szellemiségű Lengyelországában gyökereznek, ahol az egyik kisváros talpraesett állatkert igazgatója felismerte, hogy egy élő elefánt beszerzése mekkora terhet jelentene a bányász- és kohászdolgozók számára, ezért vállalta, hogy egy műanyagból készült, felfújható elefántot telepít a kifutóba. Bár az akkori technikai lehetőségek és a kedvezőtlen természeti viszonyok váratlan összjátéka miatt ötletét nem koronázhatta teljes siker – a gázzal felfújt ormányost végül egy kósza nyári szellő ragadta magával –, az azóta végbement robbanásszerű technikai fejlődés lehetővé tette, hogy leporoljuk e kis híján feledésbe merült találmányt.

Riporternő: Hogyan sikerült az ötletet továbbfejleszteni és a mai viszonyokra alkalmazni?

Igazgató (megfontolt elkötelezettséggel): Talán nem kell ecsetelnem, hogy az eredetit helyettesítő, felfújható elefánt megtervezése és kivitelezése rendkívüli mértékben erőforrás-igényes. Hát még ha olyat szeretnénk, amelyet nem fúj el a szél. Magam és kollégáim nevében kijelenthetem, hogy a haladásba vetett hitünk a költségcsökkentő direktívák és a gazdasági növekedés szorító abroncsai közepette sem tört meg. Intézményünk azért harcol, hogy a lehető leggazdaságosabb és legkorszerűbb módon tárja a bárka látogatói elé Földünk flóráját és faunáját. A 21. század technikája megoldást kínál, nem csupán az elefántok, de minden teremtmény szakszerű helyettesítésére.  A környezetvédelem terén végbemenő forradalmat a kifutókban elhelyezett, nagy felbontású képernyőkön keresztül kívánjuk menedékházunk mindennapjainak részévé tenni.

Riporternő: Bocsásson meg, de ezt a találmányt nem nevezném forradalminak: a webkamerát, ha erre céloz, az élet számos területén alkalmazzák már.

Igazgató (kéjelegve): Elismerem a webkamera előnyeit. Magam is lelkes híve vagyok, akárcsak Ön. De gondolja el, milyen erőbefektetéssel járna, ha az állatokat megtanítanánk a bárkánk belső szabályzatának megfelelő viselkedésre. (Az igazgató leplezetlenül legelteti a szemét a belépő titkárnőn) Nevezetesen arra, hogy a webkamera előtt az előírt módon mutogassák ruganyos testüket, feszes idomaikat, lucskos szőrzetüket vagy éppen méretes ormányukat.

Titkárnő (leteszi a tálcát a kávéval, majd kacéran pukedlizva el): Igazgatóúr?!

Igazgató (harcosan): Köszönjük, párducka! Vegyünk egy példát. Minden stimmel, mint a klasszikus drámában: hely, idő, cselekmény, ideálisak a fényviszonyok, a komoly fáradságok árán telepített, nagyfelbontású kamera egy az egyben a fészket mutatja, a szórakozást igazán megérdemlő nézőközönségünk toporzékolva várja a sast – az meg épp ki tudja, hol a tökömben röpköd. Ennyit a sasról. Ezzel a hozzáállással jó, ha 40%-on teljesíti az előirányzott tervet. Egy másik példa. Minden szem a rókalyukra mered – és hol van ez a vörös képmutató? Hol van? Sehol. Érti, elvtársnő? Sehol! Lapul a vörös szőrmébe bújt áruló, lapul valahol, csak épp nem a bekamerázott rókalyukban! A mi ketreceinkben fegyelemnek kell lennie! Fegyelemnek! (Kezét ökölbe szorítja) Ne legyen a nevem Sólyom elvtárs, ha meghátrálunk. Harcolunk tovább. Jelszavunk: Környezetvédelem = NoEista hatalom + digitalizálás. Mi a saját adatbankunkra támaszkodunk, arra a virtuálisan előhívható génállományra, amely a nap mind a huszonnégy órájában rendelkezésre áll, és nincs kiszolgáltatva a természet kénye-kedvének.

Riporternő (meglepetésből ocsúdva, a noteszét böngészve): Elárulná, mekkora a No-E bárkájának állatállománya és hogyan tervezik annak bővítését?

Igazgató: (dicsekedve) Mindenféle titkolózás nélkül annyit elárulhatok, hogy a közeljövőben tervezzük megháromszorozni az évtized végére előírt növekedési tervszámokat. Szakembereink szinte minden idejüket a terepen töltik. Egyedülálló felvételeket készítenek, amelyek segítségével az utókor is látni fogja a Földünkön élt fajok valaha volt szédítő heterogenitását. A terepen készített felvételeket megvágjuk, és a legjobb jelenetekből elkészítjük egy-egy állat portréját, amelyet a kifutóban teszünk láthatóvá. A közönségigény kielégítése céljából még annak terhét is magunkra vállaljuk, hogy a természet esetlegességeit, hibáit kozmetikázzuk.

Riporternő (leteszi a noteszét): Hogy érti ezt?

Igazgató: (az igazgató feláll, és kézfejét az inge gombjai közé csúsztatva – á la Napóleon –peckesen körbe sétál) Nem azt mondom, hogy egy elefánt legyen szőke, kékszemű, és legyen Friedrich a neve – de ha az agyara nem rendelkezik a megfelelő paraméterekkel, én vonakodnék attól, hogy elefántnak nevezzem. Bizonyára a nézők sem szeretnék egy agyaratlan állatra pazarolni az idejüket. Kollégáinkkal azon dolgozunk, hogy ezen a virtuális génállományon CGI technikával végrehajtsuk a tökéletesítéseket és létrehozzuk a faji értelemben véve lehető legtisztább példányokat. Minden faj legkiemelkedőbb példányainak virtuális képe minket, az uralkodó fajt fog gyönyörködtetni, míg a fajok kevésbé tökéletes példányai mondhatni önként visszahúzódva biztosítanak életteret az ember számára (kezével náci karlendítést utánozva körbe mutat) Mindezért én, Főnix von Solymosi személyesen vállalok garanciát.

Riporternő: Gratulálok, Igazgató úr! Ez nem csak egy egyszerű intézményi profil, hanem... a népirtás filozófiája!

Igazgató: (összekulcsolva a kezét) Miket beszélsz, gyermekem. „Gyarapodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet” – mondá az Úr. Az Ő isteni kegyelmének köszönhetünk minden talpalatnyi földet, amelyen az ember megveti a lábát. Az Ő szeretetéből fakad a mi küldetésünk. Az ember lett kiválasztva arra, hogy végrehajtsa Isten akaratát. De nem feledkezhetünk meg arról a feladatról sem, amelyet Isten a föld teremtményeivel kapcsolatban bízott ránk. Az Úr dicsőségére és saját emberségünk parancsára minden élőlényből két-két példányt kell megmentenünk, s helyet biztosítani számukra bárkánkon. Természetesen az adományokkal és egyéb javainkkal való takarékos gazdálkodás jegyében ez kizárólag digitális formában történik. S aztán a megőrzött fajok e magasztos sokféleségében Istennel együtt gyönyörködünk.

Riporternő: Együtt néznek tévét Istennel?

Igazgató: Ne érts félre, gyermekem. (megfogja a riporternő kezét) A No-E bárkájának projektjét az Istennel kötött szerződés szentesíti. (Igazgató meghatódik) Jó úton járunk hát. Nézz ki az ablakon – látod a szivárványt? Nem lesz több özönvíz. Megmenekülünk. Együtt. Valamennyien. A szeretetben. Szeretném, ha ezentúl egyszerűen csak Főnix atyának szólítanál.

Riporternő (visszahúzva a kezét): Értem.

Igazgató: Boldog vagy te, gyermekem?

Riporternő: Hát, erre most hadd, ne válaszoljak...

Igazgató (lezseren felülve az igazgatói asztal szélére, haját hátranyalva): Igazad van, bébi! A boldogságot nem adják ingyen! Meg kell dolgoznunk érte. Cselekedni kell! Ez a mi egyetlen esélyünk. Nem tegnap, nem holnap – ma! Versenyt futva az idővel. Ez egy dinamikus csapat, amely a legjobbakból áll. A szakma krémje vagyunk. Meg tudjuk csinálni. Rajtunk múlik. Nem az emberiségen, és nem is a kibaszott Greenpeace-en. A feladat adott. El kell készíteni a leltárt, mielőtt kiveszik ez a sokféle dög. Addig, amíg nem késő. (A riporternőhöz, aki egyre kerekebb szemekkel néz) Mi nem világos, babám? Előre leforgatjuk a Jurassic Parkot. Aztán ha kihaltak a gyíkok, levetítjük a filmet. Mit jelent ez? Azt, hogy a bölény, a panda, a gorilla meg a többi – soha nem halnak ki! Soha! Itt vannak nálunk, meg lehet őket nézni. Testközelből, 3D-ben, CGI-jal tuningolva, csak most, csak neked.

Riporternő (gúnyosan): Gyanítom, ezzel a mentalitással könnyen jövedelmezővé teszik a No-E bárkája állatmenedéket. Mondja, Félix, ha ez ennyire kecsegtető üzlet, a nyereségéből nem kívánnak olyan programokat támogatni, amelyek a természetes környezet megőrzését és rehabilitációját szorgalmazzák?

Igazgató: (hideg cinizmussal) Hagyjuk a képmutatást, hölgyem. Negyedóránként kilőnek egy elefántot, és eltűnik egy focipályányi esőerdő. Miről beszélünk? Az élőhelyek pusztulása előbb-utóbb feltartóztathatatlanul bekövetkezik. A fajok kihalása elkerülhetetlen. Kérdezem én: kik vagyunk mi, hogy mindezt megakadályozzuk? Apró porszemek csupán a gépezetben.

Riporternő: Ha valakik, Önök igazán tehetnének ez ellen! Erkölcsi kötelességük volna!

Igazgató: (tudálékosan, hadarva) Teszünk is! Csak nem gondolja, hogy tétlenül ülünk? A fajok kihalása sajnálatos dolog. De mindennek megvan a jó oldala. A szívszaggató veszteségekből kell tőkét kovácsolnunk. A fajok természetes kihalását olyan adottságnak kell tekintenünk, amelyet erkölcsi kötelességünk a környezettudatos nevelés érdekében kiaknázni. Erre építjük reklámkampányunkat is, amelynek célja, hogy a természet csodáiról világosítsa fel a felnövekvő generációkat. „Kilőtték az utolsó elefántborjút? Nézze meg nálunk a faj utolsó fennmaradt példányát – felvételről! És fogadja örökbe az elefántos dvd-t.”

Riporternő: Átlátszó marketingfogás.

Igazgató (pedagógus módjára): Maga szerint, ha ez az üzenet nem jut el a következő generációkhoz, honnan fogják tudni, mi az az elefánt? Megmondom én: sehonnan. Már a saját nevük helyesírása problémát okoz számukra. Olyan tárgyakról nem is beszélve, mint a biológia vagy az erkölcstan!

(Az igazgató egy távirányító segítségével működésbe hoz egy széles, nagyfelbontású képernyőt. Elindítja a felvételt, amelyen kisvártatva egy megcsonkolt gorilla vívja haláltusáját.)

Igazgató: Hát nem felháborító, mit tesznek az orvvadászok ezekkel a szerencsétlen álatokkal? Aztán potencianövelőként eladják a testrészeiket.

(A riporternő elájul.)

Igazgató: Bocsásson meg, nem akartam sokkolni ezzel a megdöbbentő filmrészlettel. Halacska, hozz egy pohár vizet!

(A titkárnő belép és a riporternő arcába loccsantja a vizet)

Titkárnő (Kacéran pukedlizva el): Igazgató úr?!

(Az igazgató csatornát vált. Crocodile Dundee látható a felvételen, amint egy szál krokodilbőr alsónadrágban, vadászkéssel a szájában úszik a krokodiloktól hemzsegő folyóban, majd a sekélyesbe ér, feláll, mellkasán csillognak a vízcseppek.

A riporternő éledezik. Az igazgató törölgeti az arcáról a vizet.)

Crocodile Dundee: Krokodilvadász vagyok. Ez az életem. A kétesélyes küzdelem. Vagy én, vagy a szörny. Csak egyvalaki maradhat. Ha meghalok, férfiként halok meg. Ha életben maradok, férfiként teszem. (megfeszíti az izmait)

(A riporternő magához tér. Az igazgató megállítja a felvételt)

Igazgató: Örülök, hogy jobban van. Ez egy másik dokumentumfilm, amely az egykori krokodilvadászok életét mutatja be, megrázó hitelességgel. Oktatási segédanyagként értékesítjük.

Riporternő: Aha.

(Az igazgató csatornát vált. Jegesmedve sodródik a leszakadt jégtáblán.)

Igazgató (rajongással): Na, ez az! Az egyik állatportrénk. Nézze, milyen fenséges állat. Hogy csillognak a bundáján a hópelyhek! Állatkertben nem vehetné szemügyre ilyen közelről. Látja, hogy remeg a koromfekete orrcimpája? Hát nem csodálatos?

(A felvételen a háttérben feltűnik egy bálnavadász hajó, amely fenyegetően közeledik a jégtábla felé. A fedélzeten Crocodile Dundee szájában vadászkéssel, kezében szigonnyal áll a hajókorlát mögött, mellette ismeretlen férfi vadászpuskával céloz. Az igazgató gyorsan megállítja a felvételt, zavarban van, köhécsel.)

Igazgató: Még nincs minden megvágva. (felkapva egy könyvet az asztalról, hogy elterelje a riporternő figyelmét) Reklámmenedzserünk a szigorúan veszélyeztetett fajok Vörös könyvével a párnája alatt alszik. A következő reklámkampányon töri a fejét, amely azt a célt szolgálja, hogy a környezettudatos neveléshez nélkülözhetetlen oktatócsomagjainkat a megfelelő célcsoporthoz juttassa el. Klasszikus stratégiát alkalmazunk. Előbb a vágyat ébresztjük fel, a vásárlás igényét. Hiszen a vásárlók azt sem tudják, hogy létezik jegesmedve. A reklámkampány segítségével mesterséges igényt hozunk létre, amely a jegesmedve hiányára épül, és a vásárlókat jegesmedve vásárlására ösztönzi. Ha sikerül megteremtenünk az igényt, a jegesmedvés oktató DVD-nk úgy fogy majd, mint a cukor. (patetikusan) És akkor – akkor végre a jó ügyet szolgáljuk...

Titkárnő: Igazgató úr, Crocodile Dundee van a vonalban, azt mondja, kilőtték az utolsó madagaszkári lompos faszt! Vagy mit.

Igazgató: (a riporternőhöz bájmosollyal) Rettentően sajnálom, most be kell fejeznünk ezt a számomra igen kellemes beszélgetést. Mielőtt leközli az interjút, azért küldje át, hogy átnézhessem, nem maradt-e benne valami pontatlanság. Őszintén remélem, nem terheltem meg nagyon a filozófiánkkal. És bocsásson meg az időnként kissé hivatalos, időnként pedig elkötelezettségünkből adódóan talán kissé felhevült hangnemért. (lehalkítva a hangját) Egyébként eszembe jutott, hol találkoztunk. (Szemérmetlenül a riporternő fülébe suttog valamit. Az visszakézből pofon vágja az igazgatót, majd elpirulva, dühösen sarkon fordul. Az igazgató kéjesen simogatja az arcát.)

Igazgató (a titkárnőhöz, kedveskedve) Köszönöm a remek híreket, majmocska. Indíthatod a reklámkampányt. Egyébként nem Madagaszkár, hanem Ausztrália. És nem lompos fasz, hanem kacsacsőrű emlős. (maga elé, fejét csóválva) Mennyit kerestük, a túlélő kurva anyját!

Titkárnő (behallatszik, amint épp telefonál) Igen, indítsátok a kampányt, szívem! Célcsoport: 6-12 éves korosztály, lányok és lányos fiúk. Rajzfilmcsatornák, a lehető legnagyobb lefedettség... Igen, ezzel a szlogennel: (szinte betűzve) „nézd meg, milyen volt egykoron a kacsacsőrű lompos fasz!”... Pontosan.... És mellé a No-E logója.

Igazgató (a titkárnőhöz): Mókuska, kapcsold nekem Dundee-t!

Crocodile Dundee (megjelenik a képernyőn, felsőtestén kigombolt krokodilbőr kabát, kiveszi a szájából a vadászkést, egy fűszálat kezd el rágni): Szevasz, Főnix.

Igazgató: Mi tartott ennyi ideig? Majdnem buktuk a reklámszerződést! És nem Főnix, hanem Főnök.

Crocodile Dundee: Sajnálom, Főnök. Nem vagyok hozzászokva a kistestű emlősökhöz... Rámehetünk végre az elefántbikára? Megígérted, Főnix... ööö...Főnök! Egyébként is totál kikészültem ettől a kacsacsőrűtől. Teljesen impotens vagyok, amióta ezt a lompos kis faszt kajtatom. Úgy érzem, a férfiasságom forog kockán.

Igazgató: Hát az tényleg kockán forog. A saját vadászkéseddel vágom le a tököd, ha elszúrjátok. Csillagászati összeget fizettek az utolsó elefántbika kilövéséért. Úgyhogy ne hibázzatok. A részleteket már ismered. Nairobiban találkozol a kuncsafttal. Neki kell leterítenie. Álcázzátok magatokat. Nem akarok több jegesmedvés incidenst.

Crocodile Dundee: Értve, Főnök.

Igazgató: Ne feledd, az utolsó elefántbika még életben van. Visszaszámlálás indul, Dundee.

 

(A felvétel itt megszakad)