Prágai Tamás: Kabak – Részletek egy megvilágosodásregényből (3. rész)

 

Az üzlet haszontalansága 

Abu Kaliz öregapja jégkereskedő volt akkoriban, amikor az elektromos hűtést még nem találták fel – mesélte ugyanez a Dobozi. Én jól ismertem ezt az arabot. Magyarországon járt egyetemre, aztán idegenvezető lett, arab turistákat hozott Magyarországra a világ minden tájáról, Budapestre és a Balatonhoz, és gyakran kísért hozzám csoportokat szuvenír kardokért. Az arabok szeretik a középhosszú, enyhén íves pengét és a díszes markolatot. Nem dicsekvésből mondom, de a tülökberakásos markolataimnak csodájára jártak.

Abu Kaliz dédapja – még a brit időkben – a Hindukus hágóin keresztül szállította faládákban a jeget szekereken a nagyvárosokba, leginkább Kabulba. A ládát telerakták jéggel, és elindultak, megállás nélkül, hogy mielőtt a jég elolvad, a városba érjenek. A jégnek jó ára volt. Volt úgy, hogy a jégnek csak a harmada, a negyede, vagy az ötöde maradt meg, a többi elolvadt, és a csöpögő hideg víz öntözte az utak porát.

A öreg Kaliz egy Seraphim nevű keresztény kereskedőnek adta el a jeget, aki jó pénzért kimérte a tehetősebb keresztények közt (ez az Abu azt állítja, hogy keresztények mindig is éltek Kabulban), akik italukat, teájukat jég között szerették lehűteni.

Ha a jég elolvad, a hajcsárokat, az öszvéreket mindenképpen ki kell fizetni – a kockázat egészében a vállalkozóé. Épp ezért rendítette meg Kalizt, amikor Seraphim meghalt. Olyan váratlanul, szerencsétlenül történt a dolog, hogy az öreg Kaliz a város felé tartott egy rakomány jéggel, amikor a haláleset híre eljutott hozzá, de mire a városba ért, csak Seraphim sírjánál róhatta le kegyeletét. Az üzletet a fia vette át, csakhogy ez a fiatalember adósságokba vert magát, és azt mondják, a szerencsejátékoknak is hódolt. Hogy anyagi helyzetét rendezze, alkudni próbált a Seraphim és Kaliz között réges-régen kialkudott árból. Az öreg Kalizt persze felháborította a dolog, mesélte nekem Abu Kaliz, mesélte Dobozi. Éppen ezért nem engedett. Seraphim fia tudta, hogy az idő folyama az ő malmát hajtja. Hiába tette Kaliz a jéggel megrakott ládákat hűvös pinceboltozat alá, hiába ágyazta a jeget fűrészporba, az rohamosan olvadt. Csakhogy sem Kaliz, sem Seraphim fia nem engedett. Így a jég teljesen elolvadt, és Kaliz belebukott a vállalkozásába.

– Mindenét pénzzé kellett tegye öregapám, hogy a költségeket kifizesse – magyarázta Abu Kaliz Dobozinak. – De Allah nagy. Seraphim fia, hogy mégsem tudott üzletet kötni, egészen belebukott üzleti ügyeibe. A vége az lett, hogy kardjának élén átmetszette ütőerét. Pedig úgy tudom, a keresztények istene nem kedveli az ilyesmit. 

Azelőtt csak a gyomra fájt 

Egy öregasszony viszont olyan hangosan beszélt a kórházi váróteremben, hogy visszhangzott a folyosó, és mindenki azt hallgatta, hogy a háború alatt hogy veszítette el a férjét. – Amikor kitelepítették a zsidókat – óbégatott. Talán nagyothallott? Nem tudom. – Szegény uram segített összeszedegetni az embereket, mármint azokat a zsidókat, meg amit kellett. Maga még fiatal, de biztos hallott erről – fordult hozzám, amikor leültem. – Azok a lakások, mármint a zsidók lakásai, ahonnan az embereket kitelepítették, prédára maradtak. Úgy értem, nem nagyon ügyelt azokra senki. Szegény uram, meg néhány cimborája – mert nem egyedül járt a zsidókhoz, többen jártak – el-elnéztek ezekbe a lakásokba, hátha találnak valamit, apróságot, bútort, ezt-azt, aminek hasznát lehet még venni.

Nem tudtam megállni, hogy megkérdezzem:

– Kirabolták ezeket a lakásokat?

– Nem kellett az senkinek, ami ott volt, ha meg otthagyják, akkor más vitte volna el – folytatta rezzenéstelen arccal.

Egy vékony, kemény arcélű nő próbálta másra terelni a beszélgetést.

– És maga miért van itt bent? Mi baja?

– Nincs nekem semmi bajom, csak hasmenésem volt, alighanem az abált szalonnától. De már rendbe jött, csak még a kivizsgálásokat várom. El akartak már küldeni haza, de még nincs otthon a lányom, minek menjek? A másik kórházban alaposabban kivizsgálnak, ott bent tartanak nyolc vagy tíz napig is, itt meg a negyediken haza akarnak küldeni. De hol is tartottam? Ügyes ember volt szegény uram, mindig szerzett ezt-azt. Hanem egyszer pórul járt – néz rám. – Az egyik lakásban találtak egy orvosságos rekeszt, abban volt egy fiola, valami erős szagú sóval. A többiek biztatták, hogy vegye be, mert az biztos keserűsó. Az uramnak akkoriban gyakran fájt a gyomra. Bevette azt az orvosságot, aztán hazajött, vért hányt és meghalt. Megmérgezték azok a szemetek! Pedig azelőtt csak a gyomra fájt – szötyörgött ez az öregasszony.

Némelyik ember hangja olyan, mintha mindig plasztik maszk mögül beszélne. 

Berendezi életét és meghal 

Egy ember berendezte az életét (család, státusz, vagyon stb.), aztán meghalt. 

A köveket egymás telkére dobálják 

Köves a szőlőhegy, az a szokás, hogy a helybéliek kapálás közben a kezük ügyébe eső köveket sutyiban, amikor vélhetően senki sem látja, a szomszéd telkére dobálják. Mivel a szomszéd ugyanígy jár el, ugyanazok a kövek időről időre, nemzedékről nemzedékre a szomszédos telkek között vándorolnak.

Mióta mehet ez így?

A szőlőhegyre vezető út gödrös és kátyús, a kövekkel kiválóan fel lehetne tölteni. A köveket mégsem hordja a kátyúkba senki. Sziszüphosz egyetlen követ görgetett, de a szőlőhegyen kövek tucatjai mozognak. Nyughatatlan, emberi erővel hajtott örökmozgók.