Nagy Zopán – Tenger, no. IV.

 

 

 

 

 

Zorpia a régi-kikötő melletti zenés teraszon üldögélt, az Ábrándok leégett hajója címerű (vegyes érzelmekkel átitatott) evő-ivóban, melyet,

az azóta többszörösen megbomlott tulajdonos

a Búfelejtő ex-Carmen farvizén alcímmel is méltatta. Az alkonyat előtti órában, ihletek helyetti aktív gyomorsavakkal ellátva, elmegörcseit próbálván tompítani (egy ledér leány-hölgyre, egy angyali szörnyetegre gondolva, akire már egyáltalán nem kellett volna gondolnia, akire mégis: mindenhogyan, gyakran és túlságosan… 

s mondhatni, hogy minden „pózban”… – most

a Szent Iván éj küszöbén, a Városi Zenei Fesztivál zűrzavarától távolabb húzódva és a táncos kamaszlánykák feszesen lüktető felvonulásaitól is elvonulva…), igen összetett ingerenciákkal körülvéve mégis, így, az impressziók és a zsigeri vegyületek „zsákutcájában”: ön-koccintva,

a tenger felé… –

 

„Mindezek” előtt (egész délelőtt): Zorpia egyetlen sziklát nézett. Nem biztos, hogy az *évezredes karcolatok, expresszív rovások, moszat-nyomatok, vagy kagylómaradvány-maszatok miatt, s az sem bizonyos, hogy a hasadásokon át föl-föltáruló tenger-szeleteket megfigyelve. Ami „valósnak” tűnt: az, hogy (állítólag) „nézett”. Ám, főleg ott-ülése volt a „jellemző”, és mindinkább (csak) testi valójának „ténye” lehetett egyféle „bizonyosság”… –

 

Később, egy ünneplő társaság vette őt kezelésbe, és tartalmas traktába vonták be a Május 1 térnél, az Engelsčičeva ulicában, pontosabban a Ribi-Kozorog Vinotec teraszán. Zorpia ismert néhány ünneplőt (a hobbi-asztrológusok bandájából valókat), például Tehtnicát, Rakot, Levet és Devičát, de az extravagáns többség ismeretlensége mákonyos-opálosan folyt össze szemeiben.

 

A poharazgatások (a tüskézések és kancsónyi szellemjárások) közepette Zorpia a következő étkeket fogyasztotta: kagylós tortilla gyöngyhagymával, zöldségekkel, egy nagy tál: kalamárival, olajos-petrezselymes fokhagymával, reszelt sajtokkal, grillezett burgonyával, panírozott és vörösre sült polip-falatokkal, sok citrommal, pirítóssal, rák-darabkákkal, tartárral, kisujjnyi sós-halacskákkal, ajváros bosnyák lepénnyel, ecetes salátával, olívával töltött halkrémes golyókkal… –

 

Nem temetni jöttem, felejteni!

Ám (erre) túl erősen emlékszem! – buggyant ki belőle képszakadások és ájuldozások szünetében, majd elhagyta a társaságot… –

 

A délutáni partra-szédülés fényverésében Zorpia egy „üzenettel” ellátott, kis fehér kavicsot dobott a tengerbe, mely gesztussal szeretteinek „üdvözülését” óhajtotta. –

 

Más kérdés, hogy kik hol voltak, és kik voltak ők, és, hogy voltak-e „valójában”(?)

 

*

 

Divine Zeal!, avagy a szek(t)rális szolgálat: vitorláit felzaklatva szelelt vigasztalt parókákkal díszítve… –

 

Az éhező fegyvernök furcsán-rózsaszínre ütötte minden kétheti páratlan esküvőjét, melyet minden urának (hölgyefiának) ajánlott felágaskodva… A sehofonok fényerői felharsantak a rézfúvósok bandájának suvickolt fellépésének okán, de a csipántúl vigécek kis hordái inkább az úszógumi-szörnyekkel harcoló latex-balerinák színpadjai felé tolongtak… Észrevehetetlen lett a nyelvi elvágyódás minden emberöltő gyöngy-csupaszsága ellenére is, és

a nagy erkélyen hiába csutakolják a sajátsáros nyers fiúcskát már nyilvánosan, ha a tömegek pedognómilag a csehókban nyelik tovább ondokolt, avagy avittt elfolytásaikat… Nos, hohólám, még elterülések előtt (most) az ÁdámÉvában…

 

Ellenvakaratok és végrendellések között a dél-felé lehaladásban felismerve a korcsmázónázókat… Ó, élet-lexikton szebb oldalbordája!, támassz meg!, későn haló műfényben tapogató éjszakák előéjszakázása… –

Szék-lékel és fék-foglal a lékhatározó pulttámasztó:

 

mászkaszált-halvadt pedig anno fiatalmerre kordában, persze vakkoriban a sietségek és lazaságok portfóliója dívott. A felcserélt ösvényeket ölelésekre cserélte vissza, úgy, mint azt a jó kebeltestvérek is tették: hillelujja, killelullia (fényrest nókedvükben villogtatva) gyógy-párlatokat „szidva”…

 

Hilliske Halluska a mixeri dalfruska ennek megfelelően szállt saját fejébe, míg a pupult szerencsés kakasai sáncolták a kognitív, ám megbundázott gondolat-gazdagság reményeit… A biztosíték (a szívverésen túl) az alvás,

a szerelem, de főképpen a morphomeloshopopancreates volt.

Volt úgy, hogy igen! – A bármikor-aztgondolásban megszólaltatott csengő, a „biztosítékot” kímélő embert nemhogy zaklatni merte volna, mindinkább apjaként becézte, ciróga-noszogatta:

 

„A..........!

 

?..........O!” –

 

Vigasztán kiszikkadtak (a minek is mesélők ugyanúgy): garat-ra, gagagagaga! Emlékszünk még Single Bobra a rissz-rossz apára, a nagy hogyishíjákra, és a csúfnevére? = Koszos Apapantalló! Ő volt az… –

 

(…) –

 

Ahogyan (a) négy „Üvegférfi” továbbhalad, úgy cammog a meghitt történet is. Ők: az analitikus, az unguam, a nunguam és a lunguam.

 

S így messent az egyik:

 

„Benéztem egy kirakatba

s épp ott fénylett Boltidarma.

Boltidarma úgy ragyogott:

bennem vak-folt nyomot hagyott…”

 

(Nosza, és ráadásul!, mely négysorosra egy bölcseleti merítésű, tartalmas tanulmány is épült…) –

 

Ám ismét csődö(r)t mondtak „vele” szemben,

a hol utánjai, az ő aholutánjai, a néhol tovahogyanjai: az ittvanazidejébe burkolózva vegyszerre kötöttek meg mindegyik nőfelejtésében, mindférfi törés-egyvelegében: lovaglások mérlegelés közben, legelések az Apácagyomor téren, a parkbimbók nevető

(harik-harik-harik) fehér-rózsa virítás lelegelése, a sötétlő ledérek lilakék fodor-szép combbelső-szegélye…  És Sunfella orra akkor lett rinofelicérikus: a sorokat üldözvén a Könyvpark (frissen-nyírt) labirintunusijában… Az „üvegek” ellentmondásba keveredtek hamarost a kanca-drinking kontrájában vissza-visszakoccanva: Lillytrilly, Ms. Fűzőgép, Fogazó Finni, és Jótevő, az öreg Márki-szerető virágágyásaiban és borpincéiben hemperegve. A két Szósz-nővér emléke is musi-musi: a legilletlenebb vizekkel találkozván. Tálalva nyelveltek pitymálladozásig, lefety-zsongás szállott (vagy pállott) más-más határig… –

 

Az utazó a partról: fura szerzeteket figyel meg. Fölbukkannak, elmerülnek, akár a búvárok, ám ők (ezt ő nem tudhatja) a Nemzetközi Víz-alatti Fejben-sakkozók helyi csapatának tagjai, akik éppen napi edzésüket tartják. A mélyben kialakított kötelékük és meglepetés-szerű formai elrendeződésük abszurd előadások csodáit idéz(het)ik meg.

 

A tagok név szerint: Bambara, Gudič, mint „cserejátékosok”, és sorban a többiek: Flus, Jovičevič, Korelič, Lampe, Letič, Mauser, Šemrov, Soflar, Salmič, Strahovnik, Toplak. –

 

Ó, ó: Istriai Struncián! – fordult már a Városi Fesztivál felé az utazó. A pirani Župnija templomban éppen a háromnapos koncert-sorozat zajlott. Toccata & Fuga koncert a Nova Filharmonija előadásában: hirdette egy gigantikus, futurista orgonát ábrázoló plakát. Egy másik hirdetés szerint pedig tradicionális lett muzsika is várható, mégpedig a híres, siketnéma Klape Solina tolmácsolása által, aztán a kihagyhatatlan Bagoslaw Koneč duda-performance jelenését élvezheti a nagyérdemű… –

 

Rosa Mimosella, draga, draga! –

Beszélgessünk végre a pikkelysömörről? – Úgy kívánom! = Egy sikátor negyed-homályából szűrődött fojtva, miközben a dohánybolt felől (óramű-pontos ingázását megkezdve) az óriási lebernyeggel (a két-ökölnyi torokdaganattal) „megáldott”, csivavás öreghölgy is

a Župančičeva felé ingadozott…

Hajdan, Bezzegh és Halszag is közeledtek… –

 

A reggeli parton kilövellések párolgó foltjai, spermikus minták egy sziklamélyedésben…

Az utazó (zsebében kék-sárga virágmintás, lányka-méretű) fürdő-bugyival tér vissza

a sziklák-menti sétányról… Délutánra kiütéses. Testét a maró-viszkető, sárgás-piros pöttyök lassan beterítik… –

 

Az utazó a napokban helyiekkel kirándult

(mégis eltévedtek). Két strapabíró hölgy, egy műszaki feltaláló úr és egy különleges pásztorkutya volt a kísérő. Pacug – Fiesa – Arze – Beli Križ – Šentjane – Fornače – Strunjan és Pinijev – Kanal Fazan, majd Lucija, valahogy így váltakoztak a kis félsziget-települések…

A rándulás változatos emlékek ülepedésével bírt. Említésre méltó volt például archeológiai-, botanikai-, régészeti-, zamatológiai-, gin-történeti-, ornitológiai-, meteorológiai-, só- illetve ásványtani-, kartográfiai-, filológiai- vagy akár morál-filozófiai szempontokból is… – De több szó- és okfejtés esett sok-sok másról, például

a maori kikirics titokzatos túlélő-képességéről, vagy a harmincezer féle kabóca-fajtáról, melyből csak a Kárpát-medencében él hatezer faj… –

A kirándulás akkor szakadt meg, amikor egy fogadóban (hercegnői előadásmódban) egy dámának álcázott egyed különböző zsíros cubákokról, zaftos tocsogókról, véres pacalokról… kezdett el áriázni… –

 

Kedves Hermelin! Most pedig egy rövid „tanmesét” tördelek csontos kalácsaid közé (szólott magában Zorpia), mégpedig ekképpen: Corpulenta Gygasta, az álruhás ex-apáca,

az óriási restalkatú mármég negyvenesen is „kötetlennek” vallotta magát, főként egy homnibusszal kapcsolatban vonta magára

a figyelmet, bíráskodó magatartását tartva (fenntartásokkal) magasba… –

 

Buzirizozotto, buzirizozotto, buzirizozotto: rikkantgatott egy ablakból a bárkié-valakié papagáj… –

 

A légiek berregtek parti hallgatóságuknak

a ripők-gyűjtő költségvetéséről. Nyenyegtek még: tüszőkről, nyakkendőkről, fűcsomókról, lovagi köntösökről, véres (ülés elleni) kabátokról… –

 

A búvárok pedig (már előre-hátra) rettegtek

a mondolattól, hogy majd miféle vadállat, farknyest, arató, vagy négyfityinges szerzetes gyötri félszáraz sóbálvánnyá, esetleg varangyos kőhallá őket… –

 

Beesteledett. Az elmékre sötétkék körvonalak-

az emlékekre kőgondolatok nehezedtek. Mindenkinek a saját formájú, tapintású, minőségű köve, kőzete, kövület-csoportja… –

A társaság az Union Darkovič teraszán üldögélt:

 

Jajj, Mešana Buzara! Arrogá(lá)ns! – Nyamnyam-közbeni herpesz-állás: pacalfagylalt, bőrkés meg a tokány-vágás… A dressz-erek előtt stresszes szamárleves és szószos-kehes rémített-rántott, modortalan mortadella… Szicíliai öszvér-gége

és fekete birka-szemek, s az előételek közben-után jöhet a tánc: buborékmentes burbur, majd polip-hűs ölelgetés, nyálkahártyás simogatás, nye-e-le-és, ragacsos öklendezés…

 

Aszpik. = Egészségére! –

 

Közben, a „Skandináv Kacsintás” alagút-söntésében (többek között) a következő történik: Bogoz Inatov, az Izoláról származó hajókötél-csomózó bajnok improvizatív játékra, madárnév-megnevező versenyre hívja ki Idente Morgot,

a Ljubljanai Egyetem Szvasztika Tanszékének professzorát. Az ott (1 perc, 2 másodperc, 33 századmásodperc alatt) elhangzó 88 fajtából:

a bár énekesnője a következőket jegyezte meg, majd azonnal fel is használta a frappáns mellbedobásokkal spékelt, begyesen nevezetes előadásában, torok-torzítókkal, future-space jellegű módban (ám az élmény visszaadhatatlansága okán, a leíró itt az egyszerű textúrához fordulva egy kivonattal nyilatkozik):

 

babagoly sirály kormorán pacsirta jégmadár flamingó albatrosz pelikán gólya gém bíbic tukán lunda rigó fecske holló veréb csíz kolibri szarka kakukk harkály szajkó vörösbegy kékbegy sólyom keresett sógor sas vércse héja keselyű lakkos fitos marabu túzok páva pulyka mélabú fajd pitypalatty pingvin strucc gyurgyalag emu arara kakadu karvaly cinege hattyú kanári daru fülemüle kormos varjú csóka tollas kelevény kacagó gerle pemete fekete bólya kiwi derelye paradicsom-madár bölömbika zöld küllő tátika búbos banka kuvik kárókatona seregély fürj rozsdafarkú gébics szalakóta barázdabillegető havizaj szalonka kormos öröm poszáta belterjes karmazsin… –

És erre már a siketfajdok is bur-buroztak, sőt, egyre nedvesebben burukkoltak… –

 

Undress: tehát „megkopasztva”, kifacsarva fájdult a reggel, s a sziget (elképzelt) hídján találkozhatott saját dagályával az ember (attabom, attabom, attabombomboom!), lejt-lejt, hazavágy-o-ódik flukk a klikk, netán-metán attabum, vágy, vágy, mindhiába: attabum… Tolat, talicskázik, fröcsög és betintáz, lenyúzott testéből ömlik a kaviár, kék kút, szét-szurkált bőr-szobor, százegy résből spriccelő lét-nyomor… Gümők, tumorok, kelések, tömlők, ragyák, taplókérgek: ide, ide mind, „kelhettek” még tömítésnek… –

 

 

Az utazó elszomorodik.

 

Zorpia a horizontot kémleli. Ženska a zenitre gondol… –

 

Hajóroncsok. Kifosztott elmék. –

 

A leírót „fanyarmosoly” kíséri: részeiben

a homlokról befelé omló, foszlányaiban a tarkó felé kúszó, párás-nyirkosan áttetsző, el-elfoszló felhő…

 

*

 

Az utazó a part felé szédeleg. A tenger (ma is) több-értelmű… – Az utazó (talán) megmerül…

 

 

 

(Piran, 2013)