A tao és a klumpa – Tőzsér Árpád versei
A TAO ÉS A KLUMPA
TŐZSÉR ÁRPÁD VERSEI
Szövegváltozatok egy versválogatáshoz (1)
Az Éjszakai tudat az irodalomban
Éjszaka van, a vasbordás itészek is
asztrál-létbe, éjszakai tudatukba merülnek,
mindegyik az öncsalásához mérten mélyre.
*
Már Molière is tudta, hogy a
költészet álcázott bűn, ezért dícsérte
Oronte úrnak nem a szívét, hanem a versét –
*
Az éjszakai tudat a versben, prózában
nappal is ide-oda csúszkál, csak nem látjuk,
szöveggyűrődés jelzi irányát.
Szigorú szobrok
A Zsarnokölők egymásnak háttal,
tettükről szinte leválva ölnek.
Csak sejteni: a támadott harmadik által
kél aurája a kardnak, ökölnek.
S bár itt a fenkölt arc kicsit kinos,
érthető: új hittől posztulált. –
A Hiparkhoszra sujtó Harmodiosz
a „szigorú stílusba” most nyúl át.
Nincs, nem lehet itt szín, mű-köd, vélt ég,
s egyéb staffázs sem, mégis tele
észlelő tettel a test. A mérték:
a kültér, a más egek üveg szele.
Kőangyal
Mintha valami startvonalon állna. Kétfelől nézem:
hátulról tömény mágia, előlről a transzcendenciája
fanszőrzetét látom. – Kérlelhetetlen menóra,
szikáran, intranzingensen ízzik, fénye harap.
Transzából más korban vallások sarjadnának ki!
Sírra tervezték, sarkát rögzítővel szorították le,
hogy a feltámadók élbolyát le ne hagyja,
a sírköveken is játszva vetné át magát. –
Fut, de helyben, egyre a titok és gőg határán,
a rögzítőit henteskampókból kalapálták ki.
Belső-Ázsia
Ablakom alatt egy karéj Ázsia,
Mongolföld? Kirgízia? Nem tudni.
Sivatag – arany lép, sejtjeiben
darazsak: hősi énekek dongnak.
Tamerlán és Dzsingisz – Csingiz Ajtmatov
(pardon, ez utóbbi maga is doromb)
hajnalban hangtalanul
visszarepülnek a vaskobozokba.
Jókedvem van,
még nem köteleztem el
magam a napnak,
a fenti topometriából
még a reggel sem biztos
A tao és a klumpa
Hosszú utamon feladatom
egy volt (magam szabtam):
a szorongás klumpáját
lerúgni lábamról. Nem sikerült,
mindig vers lett belőle,
a szorongáshoz – talpszeg.
Most elképzelem a klumpát
nálam nélkül. Hogyan lesz,
mikor már önmagam
utókoraként sem létezem,
az utánam jövők pedig,
„értéktelen literátusként”,
a lexikonok harmadkorába
utalnak, s akár a moszatok
a fekete kambriumban,
lesüllyedek a nemlét
legalsóbb rétegeibe. A tao
(a klumpa alatt) most üres,
de működését abba
sohasem hagyja.
S nem mindegy: velem
vagy nálam nélkül üres.
Kereszteződései
a szabadság határhelyzetei:
menekülő gyermekkor,
felnőtt mimikri,
néhány sarokház,
az egyik mögött most
hirtelen feltűnik s eltűnik
egy kamion, s megint
minden volt, nincs.
Holnap engem is
leborotválnak a földről,
szőrt az Isten képéről,
bokrokat a terek öléről,
s marad utánam
a nálam nélkül üres út,
s az úton egy gazdátlan
klumpa
