Debüt – Sárkány Tímea
Sárkány Tímea versei
Tizennyolc éves. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben végezte középiskolai tanulmányait. A kolozsvári BBTE magyar főszak, világ- és összehasonlító irodalom mellékszakának első éves hallgatója. A Helikon irodalmi folyóirat középiskolásoknak meghirdetett irodalmi tehetségkutató pályázatán harmadik helyezést ért el.
Végig
játsszunk gyorsúszást magzatvízben
s ha nyertünk tiltakozva sírjunk fel
játsszunk kert sarkába ültetett
szomjas cseresznyemagot
játsszunk hajnaloktól hajnalokig
mint csókra vágyó kislányok
játsszunk rózsatőt ahogy
hajt tüzesedik s szirma lehull
játsszunk magányos halottat
kinek nem jut sirató
játsszunk zsíros temetőföldet
mi közé gazgyökérzet vegyül
tizennyolc
lopódzva végigjártam a házat
nem akartam hogy anyámék
bolondnak nézzenek de úgy éreztem
nem akartam hogy anyámék
bolondnak nézzenek de úgy éreztem
látnom kell mindent újból
mintha utoljára
csak tizennyolc vagyok
de hamarosan költözöm
Kolozsvárra
s mielőtt magam mögött hagynék
minden megszokott színt
otthonos illatot
minden éles és tompa
vonalat meg kell figyelnem
mert hirtelen mállik szét
mint az anyai harag
nem szalaszthatom el ezt a
sajátos szombat esti hangulatot
a sötét konyhában sárgadinnye illat
a nappali falát a tévé cikázó fényei festik
a fürdőben száz watt és kazánmeleg
az előszobában a hűs falhoz nyomom
homlokom és feleszmélek szívverésemre
mint biológiaórákon
ahogy hirtelen
kiborul a monoton pillanatból
a belső kényszer
és már ott érezzük
de csak később jut eszünkbe
– tudatosan immár –
halmozni a léha pillanatot
sehol sincs maradhatásunk
de a mostmostban élni is szeretnénk
mert emlékképeink tömkelege már
nem oly keserédes mint a bennelét
Mire ideérsz
még nem vagy itt
a távolságról és időről
megszűnt vektoriális számadásom
frissen meszelt magány
párolog végig a házon
hanyatt fekve részeg szívdobogásom
szivárog piros szőnyeg alá
s a parketta réseibe zsugorodom
mire ideérsz
megharagszol ha én már nem leszek?
Szép idegen
1.
ne bújj el
hadd lássalak még
mielőtt indul a vonat és
kiürül az állomás
és már csak a falak
a betonoszlop a kutyatej
a sínpár az óramutató
emlékezik ránk
megannyi arc közül
némán megőrzik maguknak a titkot
amit észrevettek
rajtam meg rajtad
mit mi nem is sejtettünk
de ők már tudták:
egy vagonon
szemtől szemben
három órát
2.
csuklódtól fenyőerdő ágaskodik
majdnem könyékig
madarak szállnak belőle
talán megijedtek egy rezzenéstől
nézd bomlik a sötétség
s vele bomolni fogsz te is
de ha leülsz mellém
kiraklak magamból
és akkor már
nemcsak te leszel
nemcsak én leszek
mi leszünk
3.
mikor kinyújtottad kezed
a ráörökített iránytűn dél
arrafele mutatott amerre lakom
amitől te több száz kilométerre
léteztél eddig és létezel ezután
mégis kellett találkozzunk hogy
ne legyen unalmas
Bukarestig három óra
dércsókos ajakkal ébred reggel
mohón ölelné alvó lányok mosolyát
felkúszna száz esőcsatornán
felkúszna száz esőcsatornán
hogy illatukba aszalódjon s
karjaik közt andalogjon míg
karjaik közt andalogjon míg
pilláikból kinyílik
a bús-barna valóság
a bús-barna valóság
s ő riadtan kilopózhat
ajtó alatti résen
langyos kéményen
lassan jár a mánus
rozsdás levelek közt
bandukol kertről kertre
foszló reményű
dél búg ködösen
lassan jár a mánus
az utca utolsó házához érve
az utca utolsó házához érve
délutáni teagőz langya csábítja
fel szobámba s ágyamra roskad
még van ereje szemembe nézni
de mindketten tudjuk
ezt a szerelmet még az idő hangyái se
tudnák átúsztatni pocsolyánk túlsó partjára
– Herceg, megjött...
s mire kimondanám
a tél első szál cigarettája
bepilizik kisszobánkba