Mint megannyi puszta sír
Megtalálták Géza sírját – szólít meg egyik ismerősöm az utcán, aki tudja, hogy történelmet is tanítok, ha a szükség úgy hozza, papírom is van róla. A fejedelemét? – kérdezek vissza gyorsan, mert augusztus 20-a táján ez a legvalószínűbb. Nem is kell több, rendesen elbizonytalanítom a hír hozóját, aki sűrűn pislogva annyit felel csak, asszem. Téged ezzel sem lehet meglepni – száll vissza biciklijére kissé dühösen. A kérdésem persze komoly, hiszen Szent István ünnepéhez közeledve ütős lenne egy ilyen felfedezés. Az államalapító apjának sírját tavaly kezdték el nagy erőkkel kutatni, és a sikernek komoly következményei lehetnének. Újra Géza fejedelemre (972-995) irányulhatna a figyelem, aki történelmünk legelfogadottabb verziója szerint az utolsó pogány rítusú vezetőnk volt. Ez pedig lendületet adhatna az ősmagyar sámánjelölteknek, akik egyre gyakrabban hangsúlyozzák, már akkor sem kellett volna csatlakoznunk a keresztény Európához. Még rockopera is születhetne róla, balját körmeneteken hordozhatnák az inkább az apával, mintsem a fiával szimpatizálók.
Hazaérve a keresőprogramok segítségével felkutatom a hírt, amely szerint feltételezhetően I. Géza király (1074-1077) nyughelyét találták meg. A sírban azonban nem az ő csontjai voltak, hanem más előkelőé, ugyanis a helyet a tatárok vagy a törökök kifosztották, onnan a király földi maradványait eltávolították. Az ásatás vezetője a korabeli temetkezési szokások alapján valószínűsíti, hogy I. Géza nyugodhatott ott, mert a váci székesegyházat ő alapította, és ennek megfelelően holttestét az épület közepén helyezhették el. A számos bizonytalanság és feltételezés ellenére így kerül elénk a hír egy tudományos portálon (http://mult-kor.hu/megtalaltak-i-geza-kiraly-sirhelyet-20150819): Megtalálták I. Géza király sírhelyét. A címadóban egy csöppnyi tudományos szkepszis sem volt, hiszen akkor a következő alakban használta volna az igét: megtalálhatták.
Nem árt azt is hangsúlyozni, hogy I. Géza király (1074-1077) nem azonos Géza fejedelemmel (972-995), István király édesapjával, akit sohasem koronáztak meg. A diákok fejében gyakran Géza is királyként van jelen, és olykor neve elé biggyesztik a római egyest a dolgozatokban, biztos, ami biztos alapon. A hírt olvasva könnyen megtévedhet az átlagolvasó, hogy most végre megtalálták I. Szent István apjának a nyughelyét, és a felnyitott sír tudatában az államalapító biztos elégedettebben fekszik majd Székesfehérváron, nem is olyan messze Váctól. Jobbja is nyugodtabban pihen a párnán. Hiszen mégiscsak jó, hogy nem a tatárok vagy a törökök bolygatták meg a sírt, hanem a magyarok. Pedig sajnos igen. Augusztus 20-a előtt egy király hűlt helyének örülhettünk.
De ki volt tulajdonképpen I. Géza? Ő az, aki a korábbi királyt, Salamont (1063-1074) erőszakkal eltávolította a trónról; neki egyébként először maga Géza tette fejére koronát. Nem volt tehát a leggerincesebb uralkodónk. Ennek ellenére rendkívül vallásos volt, sokat tett az egyházszervezet megszilárdításáért, maga is aszkéta életet élt. És most jön a különös áthallás korunkra vonatkozóan: ő volt az, aki bevezette a középkori vasárnapi zárva tartást. Ezt olyan módon tette, hogy a korabeli vásárnapot áthelyezte szombatra. Feltételezhetően azért, hogy a hét utolsó napja kizárólag templomba járással teljen.
Géza király feltételezett, üres sírjának felfedezése nagyon beszédes. Se csontváz, se kincs. I. Géza helye maga is egy nagy üresség volt eddig a magyar történelemben. Csak elszánt középiskolai tanárok említhették a nevét, és egyetemi előadásokon, szemináriumokon merülhetett fel hosszabban az uralkodása. Az emlékezetnek azonban szüksége van új felfedezésekre, szenzációkra, ahogy a fogyasztónak is kellenek az új arcok. Szent István uralkodásának jelentősége vitathatatlan, a köztudatban ő a sztár. Ha nincs meg a nagyfejedelem, megteszi helyette egy kis király, az aktuális ünnepi celeb. Akiről csak nagyon keveset tudunk. A többiről jobb, ha hallgatunk. Mint megannyi puszta sír.
