Fogyasztói regény Berzsenyivel, versek iniciáléval
Farkas Arnold Levente és Szendi Nóra alkotói világát, legújabb köteteit ismerhették meg a kolozsvári bölcsészek a Láthatatlan Kollégium Kritika és bölcsészet a gyakorlatban című beszélgető estjén Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
A mitikus piros láda – amely regénybe illő történeteket tudna mesélni a kolozsvári bölcsészkarról – mellett elhaladva érkeztünk meg a Brassai-terembe, ahol Farkas Arnold Levente Anyám teste című verseskötete és Szendi Nóra Zárványok című regénye az alkotókkal együtt már türelmetlenül várta a közönséget.
Farkas Arnold Levente 1979-ben született Nagyváradon, ma a Szentendrei-szigeten él feleségével és gyermekeivel. Második kötete Anyám teste címmel idén jelent meg a FISZ Könyvek Hortus Conclusus sorozatában.
A költő bevezetésképp felolvasott, majd Marin Diana és Makkai Zsófia moderálásával pályaindulásáról, legújabb könyvéről mesélt az érdeklődőknek. Például, hogy első versét a Napsugár gyermeklapnak írta tízévesen, és egy sáskáról szólt. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai alatt behatóan foglalkozott költészettel, a debreceni bölcsészkar önképző körén is aktívan részt vett.
Farkas Arnold Levente líráját a tartalom és forma hagyományostól eltérő találkozása jellemzi, a töredezettség, a szavak szokatlan elválasztása. A versek címtelenek, a sorok kezdőbetűi pedig a kódexek iniciáléira emlékeztetve elkülönülnek a szövegtesttől. A széttördelt rímekben és szókapcsolatban elrejtve mégis megjelennek a klasszikus formák is:
„amikor a szerzetes kísér
tésbe esett elővett egy füze
tet. a füzetet teleírta jézus
krisztus nevével. minden ol
dalon kihagyott három sort
vonalas volt a füzet és a ne
gyedik sorba felírta ezt a
nevet. jézus krisztus. amik
or a szerzetes megint kísér
tésbe esett minden ötödik
sorba is felírta ezt a nev”
A beszélgetés a versek filozófiai-metafizikai síkját is érintette: a visszatérő motívumként megjelenő istenkérdést, a biblikus utalásokat, Borges-parafrázisokat és az igazságot.
Kis szünet után Szendi Nóra Zárványok című regényével folytatódott a beszélgetés – amely az idei könyvhétre jelent meg az Apokrif Könyvek-sorozat harmadik darabjaként.
Az fiatal írónő – akivel Hart Edina és Márton-Simon Anna beszélgetett – azt vallja: az írásban a naplónak fontos szerepe van, jó gyakorlóterep, amelyen sokat csiszolódhatott a stílus. Könyvének főhőse Irén, a grafomán bölcsészlány, aki késztetést érez, hogy regényt írjon. Soha el nem készülő regénye Csuriról, az ambivalens, folyton vívódó karakterről szól. A főhőst és Csurit a drogozás „kovácsolja” össze, ezek az élmények határozzák meg az életüket.
Szendi óvakodna azonban a „drogos regény” műfaji behatárolástól, inkább „fogyasztói regény”-nek aposztrofálná művét. Azt is elmondta, hogy az alkotás folyamán a karakterábrázolás érdekelte a leginkább – izgalmasnak találja hőseiben a kiszámíthatatlanságot. Művét sajátos nyelvi megformáltság jellemzi, minden személy nyelvezete más. Érdekes elem a tizenkilencedik századi magyar nyelv használata, a könyvben ugyanis Berzsenyi Dániel is szerepel. Leginkább utalásokon keresztül, az egyik részletben azonban hús-vér férfiként is fölbukkan.
Végezetül egy rövid ízelítő a regényből:
„Zavartan motyogok el néhány semmitmondó általánosságot, de Berzsenyinek láthatólag csak gyúanyag kell, hogy kettőzött erővel zendíthessen áradozásra thesszáli virulmányokról, amarántszigetekről és aranykori boldogságról.) Bár többször szigorúan emlékeztetem magam, hogy nem szabad visszaélnem teljes életművének ismeretével, talán bocsánatos bűn, ha időnként mégis túllövök a célon, sejtelmesen utalgatva nem is oly sokára megjelenendő verseskötetére, vagy fontoskodva téve javaslatot olyan szavak kicserélésére, melyek előbb-utóbb bizonyára magától is szemet szúrnának neki. Komoly erőfeszítésembe kerül megállni, hogy ne javasoljam az Az Ősz helyett A közelítő Tél címet, a „Barcsim barna kökényszeme” sor helyett pedig a »Lollim barna szemöldöké«-t, de végül nagylelkűen úgy döntök, nem veszem el Kazinczy kenyerét.”
Kiss Júlia
