Palimpszeszt egy prostituálthoz – Vass Barna versei

 

 

Tanulható a mímelt argó

törött káromkodása,

a sebes szóáradat előtti

nesztelenség kiszolgáltatottsága

suhanó monológok

kereszttüzének,

midőn nem jön szemünkre álom,

midőn hóban mimikri a cukor,

a teádból hiányzó,

s talán ezért ceai-keserű

sötétben a csók.

Tanulható a párnaűr magányán

nyugvó hajad érintése,

a hetérák hada,

a bakkhánsnők sorfala,

az ujjal jelzés,

hogy fizetek,

tehát enyém vagy,

miként a döbbenet is,

hogy méztorok szavaim

ezt megnevezni képtelenek,

a sorsod feletti hatalmat,

a vontatott órákra béreltet,

a sértést

szóval,

cselekedettel,

és mulasztással;

én vétkemet,

én vétkemet.

 

 

Tanulható a lábujjhegyen

hordozott reggel is,

akár a telt pohár egyensúlyozása,

a súlytalanság a matracon,

egy salto mortale,

egy salto nullo,

a lendület halála a paplanon.

Tanulható a padlóra hámozott

ruhák origami-hajtogatása,

majdnem-meztelenséged,

az ágykeret és matrac között

hűsölő lábfejed.

És tanulható még a féltés bája,

vagy talán a báj féltése,

ha feléled a birtoklás

melankóliája,

s tovább él

egy örök mozdulatban.

 

 

Míg e szupercsonkig délelőtti filteren

álmos kedvem apró széltavaszba karcol,

míg e zajos párnák neszét érlelem,

ígérem, éjből kilengő baby-doll

gesztusodnak ívével is beérem.

Gesztusodnak ívével is beérem,

vagy felejtő grogot szürcsölő

ajkaiddal. Ez is egy ilyen emlékképem,

hisz ki gondolta volna, hogy gyötrő

kolerád e márquezi szerelem?!

Kolerád e márquezi szerelem,

vagy kunderányi lassú rám-találsz,

majd elveszítesz, ha a félelem

a tükörterem közepén; te vele állsz.

Légy te mától szükséges fölöslegem!

 

 

A névadás örömének emlékével elrugaszkodunk,

mert el tudunk.

Vasmadarunk bebalzsamozza

kérészéletű terét, felhőlemezeit,

s a légtani képződmények torlódása

valahol törésvonalat repeszt.

Gomolyfelhőket stancolunk,

ha stancolunk,

s a Föld szépséghibái

fölfedik maguk:

mocsarak és szigetcsoportok

rejtőző természetükkel,

tavak felhőatlasz-szalmiákkal,

pineákkal ékes hegyvonulatok.

És szinte mindnek van neve,

rejtett történetét hordozó,

egykori formája archetípusának

archetípusa, annak is feledésbe merülő

eredete. S habár tudjuk, a névadás

öröme addig tart, míg rá nem döbbenünk,

hogy elnevezte őket más,

a vizek és földek nevei mi vagyunk,

vergődésünk, sorsunk,

végtelen történetünk.

 

 

 

747. (Ikaria) 

 

Repülésed önfeledt, akár a kék,

égi vattacukorgép,

mely miriádnyi erggel

sósvíz-párát pergel,

kondenz-fonalból hálókat sző,

puffossá szálasít,

s lesznek belőlük felhők,

pihék és cihák.

 

Szárnycsapásod, a néhai

fellegekbe ekhóz,

légbe karistoló tagjaid,

zuhanásod,

letolt égiszéről az önfeledten kék,

az őskorong,

égi könnyfakasztó,

minden ellened esküdött,

nem tartja össze tollaidat

se viasz, se pillanatragasztó;

irgalom;

szárnyszegetten hullasz a mélybe,

megszán, majd magába ölel

egy alant robogó folyó,

lassan lemosva deltája tengerébe,

befogadja időtlen

nevedet nevébe.

 

 

 

Vass Barna1986-ban született Marosvásárhelyen. A Marosvásárhelyi Sapientia EMTE Kommunikáció és Közkapcsolatok Szakán szerzett oklevelet. Jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom – Világ- és Összehasonlító Irodalom Szakának, illetve a Kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok mesterképzőjének hallgatója.

Verseit erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban publikálta.