Szőcs Géza: Éjszakai levél Aradra
Miért éjszaka?
Mert ilyenkor nem cseng a telefon.
Miért Aradra?
Mert már régóta számon tartom, mennyi érdekesség, érték, rendkívüli figura kötődik e városhoz és környékéhez, akikről-amelyekről senki nem ejt szót, én sem tettem mostanig.
Itt van Asbóth (vagy Asboth) Oszkár, a család ékezet nélkül is használta a nevet, mint a Széchenyiek, akik hol e-vel, hol é-vel írták családnevüket, mely a Szécsény helynévre utal vissza.
Az Asbóth família ősei Angliából érkeztek, honfiúsítást, majd magyar nemességet szereztek. Ezzel együtt, amikor a Kossuth-emigrációnak egyik része Törökországot elhagyva Angliát választotta úticéljául, a másik pedig Amerikát, Asbóth Sándor tábornok az utóbbi mellett döntött, nem pedig ősei, az Asbothok egykori hazája mellett.
Világos után Kossuth Lajossal együtt hagyja el az aradi várat, követi a kormányzót törökországi száműzetésébe, de előbb, Kossuth utasítására, unokatestvérével együtt ő ássa el Orsovánál a Szent Koronát. (Meg is tarthatta volna – mondják a cinikus utódok.)
A tábornok igazi hős volt, nemcsak a szabadságharcé, hanem az amerikai polgárháborúé is, sőt a dél-amerikai hadtörténet is számon tartja, de a modern Manhattan urbanisztikája is elválaszthatatlan a nevétől. Mert egyben kiváló mérnöki elme volt – egyes források szerint az ő leszármazottja volt Asbóth Oszkár.
Mások szerint viszont Asbóth Lajos honvéd ezredesé, Asbóth Sándor testvérbátyjáé, aki a szabadságharcban ugyancsak fényes szerepet játszott. Az összeomlás előtt, 1849 júliusában Görgey Artúr még a Szeged–Aradon alakuló tartalék hadosztály parancsnokává nevezi ki. A fegyverletétel után 18 év várfogságra ítéli az aradi hadbíróság, hét év után szabadul, nemsokára újból letartóztatják, és ekkor az osztrák titkosrendőrség beszervezi. Amilyen fényes volt addigi pályája, ezt követően ugyanolyan sötét szerepet játszik ügynökként, provokatőrként, árulóként – ő nem azok közé tartozott, akik senkinek sem ártottak a jelentéseikkel...
Szóval, valamelyikük unokája volt Asbóth Oszkár, aki Arad mellett, Pankotán született 1891. március 31-én. Apja erdész volt, ő maga Asbóth Sándor műszaki képességeit örökölte (egyébként akadt a családban még egy műegyetemi tanár is). Aradon, Szabadkán és Bécsújhelyen tanult, és 22 évesen koncessziót szerzett a török hadsereg légierejének megszervezésére, megelőzve a francia hadügyminisztériumot. Nemsokára kitört a világháború, Asbóth Fischamendbe került, a légcsavarkísérleti intézetbe, ahol együtt dolgozott a század egyik nagy lángelméjével, Kármán Tódorral. Asbóth itt tervezte azt a lövésálló légcsavart, amely hírnevet szerzett neki, mivel kéttucatnyi lövéssel, teljes sorozatokkal szemben is ellenállónak bizonyult.
Az akkor 18 éves Asbóth első légiszerkezete még 1909 nyarán a magasba emelkedett. Ennek megtervezéséhez és kivitelezéséhez családján kívül egy aradi gazdag kárpitosmester is segítséget nyújtott neki. A gépet a „helyi vandálok” hamar tönkretették.
Meg is kell élni valamiből, egy aradi napilap szerkesztője és karikaturistája lesz, egy ügyvédi irodában gyakornok, de két karikatúra és egy tyúkper között van ideje kidolgozni első szabadalmát is, a repülőgépek kibillenését korrigáló automatikus stabilizátort. Ezt húsz éven belül 12 további szabadalom fogja követni.
1917 nyarán – ekkor még mindig csak 26 éves – Asbóth részt vesz az Első Magyar Légcsavargyár Részvénytársaság létrehozásában. A megszálló erők szétverik és megsemmisítik a gyárat – a feltaláló ekkor háromméteres propellert tervez egy motorcsónakhoz, amely akkoriban példátlan, mintegy 70 km/óra sebességgel volt képes a Dunán száguldozni.
A hajócsavar-tervezés csak pótcselekvés számára, továbbra is a helikopter foglalkoztatja. 1928. szeptember 9-én a Rózsadomb közelében felszáll az Asbóth-féle helikoptercsavarral felszerelt és kormánysíkokkal stabilizált forgószárnyas légijármű, műalkotás, műtárgy, azonosított repülő tárgy: a világon először egy helyből, függőlegesen és nagy magasságba. Gépe állítólag vízszintes irányba is kormányozható volt – de miután a fotókról ez nem derülhet ki (film sajnos nem készült a felszállásokról és repülésekről), a gépek (összesen 4) pedig megsemmisültek, csak annyit tudunk bizonyosan, hogy e szerkezetek ezekben az években 182 felszállást követően összesen több mint 29 órát töltöttek a levegőben.
Asbóth sikere Európa-szerte új lendületet adott az addig megoldhatatlannak tartott helikopter-kutatásnak és tervezésnek, mind elméleti, mind gyakorlati síkon.
A repülés történetében Asbóth gépe volt az első emelőcsavaros, rotoros szerkezet, amely tartósan, jól kormányozhatóan és szabadon repült. Utóbbit egyesek vitatják – szerintük a gép felrepült ugyan, de nem repült, csak állt vagy billegett a levegőben. Dehát Asbóthnak már akkor is annyi ellensége és irigye volt, hogy elment a kedve attól, hogy feltaláló legyen Magyarországon, és soha többé nem tervezett semmit. Húsz évvel később még megírja Az első helikopter című könyvét, ez meg is jelent 1956-ban, de nincs tudomásunk arról, hogy élete utolsó harminc évében papírra vetette volna bármely műszaki gondolatát. Azt kizárt dolognak tartom, hogy fejében ne születtek volna ilyen gondolatok.
Hogy hagyatéka hova került, nem tudom, de jó volna, ha valaki tudná. De még annak is örülnék, ha kiderülne, hogy Pankotán megvan a szülőháza, meg ha valaki előkeresné az általa írott újságcikkeket és általa rajzolt torzképeket, vagy ha bármilyen fotóval, levéllel, személyes tárggyal vagy emlékkel gazdagítaná azt a keveset, amit Asbóthról és aradi éveiről tudunk, például az iskolaéveiről... hol járt iskolába, tudnak-e róla ma ott, tanárok és nebulók?
És hátha valamelyik fészerben vagy pincében még rá lehetne bukkanni annak az 1909-ben szétvert ős-helikopternek a roncsaira is...
(De a könyvét, vagy belőle – elsősorban az aradi vonatkozású – részletek újraközlését, netán kiadását mindenképpen ajánlom figyelmetekbe, kedves aradi barátaim.
Éjszakai leveleimet pedig, ezt ne tekintsétek fenyegetésnek, folytatni fogom.)
Fotó foorása: wikipedia
