A pénz moszkvai pápája
Nem akármilyen vendégek jártak Budapesten: Anna Arutunyan amerikai–orosz tudósító és Valerij Panyuskin, ellenzéki orosz újságíró. Bár, mint a beszélgetésen kiderült, a keleti birodalomban még az ellenzékiség fogalma alatt is kicsit mást értenek: „Én nem tartom magam ellenzékinek – fogalmazott az esten Panyuskin –, csak rajta vagyok az orosz nép ellenségeinek listáján.” Amerikai–orosz kolléganője is valahogy így van vele, mint mondja: „Mástól szereztem róla tudomást, hogy ellenzéki vagyok”. A két újságíró szemtelen és bölcs iróniája hatja át könyveiket is: a Putyin-varázs (Arutunyan) és a Luxus orosz módra címűt (Panyuskin).
(Balról jobbra) Vígh Zoltán, Anna Arutunyan, az est tolmácsa és Valerij Panyuskin
Az Európa Kiadó, úgy látszik, ráérzett a Putyin-mitológia ízére, mert a művek kiadásán túl most a szerzőket is vendégül látták. Hatalmas érdeklődés mellett, ugyanis a Nyugati téri Alexandra Könyvesházat szabályosan megostromolták az érdeklődők. Már a Pódium bejáratáig is alig jutottunk el, ám oroszos keménységgel beverekedvén magunkat, sikerült egy tenyérnyi helyre lekuporodni, és hallgatni napjaink két legmenőbb odamondó-elemző zsurnalisztáját. Panyuskin, ez a csípős humorú, még enyhe dadogását is előnyére fordító, remek tollú stiliszta az orosz gazdagok Kánaánjának, a Rubljovkának mindennapjait írta meg könyvében, kiválóan ötvözve a szociálpszichológiát és a társadalomkritikát. Egy átlagos orosz polgár még az itt beszélt nyelvet sem érti, és nem ismeri az itteni éttermekben felszolgált ételeket – magyarázta Panyuskin, érzékeltetve, hogy a Rubljovka Moszkván belül is külön világ.
Anna Arutunyan, aki a korrupt, félfeudalista állam kialakulásának mechanizmusát boncolgatja kötetében, az intézményrendszerről beszélt Vígh Zoltán külpolitikai újságíró, az est moderátora kérdésére: miért mindig személyfüggő a hatalom a birodalomban? Az alkotmánybíróság, a szakszervezetek, a civilszervezetek mind a hatalom által a népre oktrojált testületek, amelyek eredeti funkciójuktól eltérve nem segítik a társadalmat, inkább elnyomják azt – válaszolta Arutunyan. Az állampolgárok tehát a gyenge–erős játszmába szállnak bele, ügyeiket náluk „erősebb” ismeretségeken keresztül tudják elintézni, s ennek az ismeretségi piramisnak a tetején Putyin áll. A korrupciót nem Oroszország végzetének látja az újságírónő (ahogy Vígh Zoltán fogalmazott), hanem „az adózás alternatív rendszerének”, ami valamiért igen jól működik. Nyilván azért, folytatta Anna, mert ez sokkal kényelmesebb módja az ország irányításának, mint a törvényes adóztatás.
Anna Arutunyan
„Nem értek egyet, a hatalom kiválóan együttműködik az intézményekkel” – kontrázott szarkasztikusan Panyuskin. A közlekedési rendőrök bérét például maguk a kihágásokat elkövető autósok fizetik – jellemezte a rendszert működtető íratlan törvényeket az újságíró. Könyvében a pénz és a hatalom játszmáját végig egy találó allegória segítségével elemzi: egy számítógépes játékot ír le, ahol mindig újabb szinteket kell meghódítani, miközben a játékos (ez esetben az oligarcha) szert tehet több életre, mindentől védő páncélra, s beszállhat a Varázsló, a Harcos, a Tolvaj, a Gyógyító örök négyesébe. E szerepkörök le vannak osztva az élet gamerei között is. A korrupció pedig a lojalitás biztosításának legjobb eszköze – magyarázta Panyuskin. Ha én vezető vagyok, és tudom, hogy a beosztottam lop-csal, és erről dokumentumaim is vannak, garantáltan nyugodt lehetek a hűsége felől. Ezért fontos a gazdagság látszatát is fenntartani – aki a fizetése sokszorosát érő jachttal furikázik, nem butaságból teszi: a homlokára van írva, hogy őt Putyin személyesen védi meg.
Panyuskin játékelméleti allegóriát épített fel könyvében
A játék célja pedig – mint minden vallásé – a halhatatlanság, tért rá Panyuskin könyve lényegi üzenetére. A Rubljovka vallása a pénz. Egyébként ezen a földterületen nem véletlenül nincsenek temetők sem – avatott be a szerző –, ahogyan Putyin nem véletlenül építtetett ide egy hatalmas gyermek-onko-hematológiai komplexumot. Miért nem kardiológiát? Mert ott nem folyhatna őssejtkutatás – az újjászületés csodálatos jogara. S hogy meddig folytatható a rubljovkai kiváltságosok játszmája? Akárcsak a valódi komputerjátékok: amíg el nem unja, aki játssza, vagy nem talál valami izgalmasabb elfoglaltságot – fogalmazott Panyuskin. Sztálinnak sokkal nagyobb kultusza volt, mint Putyinnak, aztán végül csak kikerült a mauzóleumból – mondta az újságíró, aki vélhetően „elfreudolta” a nevet, és Leninre gondolt. Ha a főpap meghal, oda a vallás – tette még hozzá. Nem véletlenül nem szólnak a hírek soha olyasmiről, hogy Putyin orvosnál járt volna, hacsak nem sportsérülésről van szó.
Hogy miért törtek fel újra a bizánci hagyományok, a „jó cár” vallása a jelcini korszak után, arra Anna Arutunyan keresi a választ könyvében, és boncolgatta az esten is. Szerinte a mindenkori elnök imádata nem poszt-szovjet fellángolás, hanem egy újra és újra megjelenő metamorfózis. Mivel nincs rend, a nép hagyományosan egy erős egyéniségtől követeli problémái megoldását. Ennek az egyéniségnek azonban egész mások az érdekei. A hatalomgyakorlás vallásos aspektusa azonban kiegészül a modernkori sztársággal – Putyin nemcsak félisten, de celeb is, fogalmazott Vígh Attila. Hogyan fér ez össze? Valerij Panyuskin pontosított: nem istenségről, hanem főpapról beszélünk. Putyin a pénz római pápája, és amit ex cathedra kinyilatkoztat, az úgy is van. A tévés-internetes szupersztár imidzse, aki félmeztelenül lovagol, búvárkodik, utcai flashmobok imádottja, remekül kiegészíti az olimposzi istenfigurát – jegyezte meg Anna Aratunyan, ugyanis ezekben a helyzetekben a „bohóc” szerepét hozza, akinek gyengeségeit is láthatják a tömegek. Máskor pedig már-már vallásos áhítattal tisztelik: a Pikaljov-gyár bezárásakor, például, amikor tömegek maradtak kifizetetlenül, Putyin megjelent, és onnantól dőlt a nincstelenekké lett emberek számlájára a pénz.
A vendégek, ha másképp is fogalmaztak, de a lényegi kérdésekben egyetértettek
Panyuskin zárásképp egy humoros anekdotát is elmesélt, melyet könyvében is megörökített – mi pedig nem tudtunk nem asszociálni a Kádár-rendszert működtető kikacsingatós cinizmusra. Az elnök egy vidéki piknikje alkalmával a biztonsági szolgálat már hazafelé szedelőzködött, amikor egy vadász jelent meg a fák közül, és lelkesen kérdezte, itt járt-e Putyin. Ugyan, dehogy, miféle Putyin – tagadták kötelességtudóan a biztonságiak, mire a vadász a puskáját mutogatta: de hiszen jól láttam a távcsövemben! „A kérdés csak az – tette hozzá Panyuskin –, miért mesél el nekem mosolyogva egy ekkora szarvashibát a biztonsági szolgálat főnöke.”
A beszélgetést követően a közönség is kérdezhetett, M. Nagy Miklósnak sűrűn kellett hordoznia a mikrofont. „Nem zaklatják-e önöket ellenzékiként, és egyáltalán: milyen az ellenzék helyzete Oroszországban?” – tette fel egy néző a mindenkit foglalkoztató kérdést. Anna Aratunyan szerint hazájában sokféle ellenzék van, de a 2011–12-ben legmarkánsabban kiemelkedő csoportot megosztotta az ukrán háború. Panyuskin úgy festette le a helyzetet: azok az újságírók, akik nem a hatalmat szolgálják, már mind elveszítették a munkájukat, noha nem élnek rosszul. Csak épp mondjuk Rigában – tette hozzá a „csattanót”. Véget érhet-e az emlegetett játszma, ha elfogy a pénz (mint megtörtént 89-ben vagy 98-ban)? – kérdezte más. Amikor az olaj ára 50 dollár alá süllyedt – felelte Panyuskin –, gyakorlatilag véget ért, Putyin barátai elveszítették keresetüket. Ám ekkor kitaláltak maguknak egy új pénzszerzési módot: háborút kezdtek. „Most majd begyűjtik a pénz tőlünk meg Önöktől, aztán ellopják. És a játszma még több évig játszható.”
Szöveg és fotók: Laik Eszter
