A lépés ikonográfiája – Böszörményi Zoltán versei
A LÉPÉS IKONOGRÁFIÁJA
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI
NYITOTT SZEMMEL
ha a vers csak belső létezés
társadalmi ténye és tárgya
bódító tömény realitás
nézzétek el a költőnek
hogy az álom utcáin
nyitott szemmel jár
SOHASEM
a maradék is az egész
része volt
mint a gondolat melegébe
fészkelt meztelen szó
melyet most sem
később sem
már sohasem kell kimondani
VALAKI
benned hullámzik a tenger
habjai aggódva hánykolódnak
addig nézed tűnődve
míg fehér fodraiból
valaki
aki voltál
visszatekint rád
RÜGYEK
lábnyom
a por lábnyoma
mag
az égő erdőből
madár röppen fel
a kétségbeesés
a nyomor bohócokat nevel
a bohócok kinevetik
a nyomort
az érintés
bőrödön
kirügyezik
A LÉPÉS IKONOGRÁFIÁJA
a megértés kidolgozott módszere
a lépés
a haladni vágyó igyekezete
amikor nem az elidegenedés
dialektikájával törődik az elme
hanem lépni
a lépésben létezni
a lépéssel tenni
kifejezni
megérteni
vitatkozni
akar
LÉTELMÉLET
az időben
lakik a gondolat
a pillanat
maga a gondolat
az örökkévalóság
benne pusztul el
és születik újra
az érzelemnek
nem kell felkészülnie
semmire
az érzelem
a pillanat
ingeréből született
pillanat
MÁGIA
illatozik a szenvedély
a szó
mágikus sejtelem
sóvár az álom
elkárhozol
ha megkívánod
VÁLSÁGVERS
A költő dekonstruál.
Lécet szegez a holnapra,
sajnáltatja magát.
Kesereg, jajveszékel,
panaszkodik.
Tényekkel támasztja alá:
a kor hazudik. Nem az ész,
a lélek ereje lázít.
A költő válságban van,
az üres égre szavakat lehel.
Szolipszista énje
kamrát épít a dalban,
létérzéssel tölti fel.
Üzen az adóhivatalnak,
gondolatait ne terheljék,
cserébe elhallgatja verséből
az aggódást, s a félelmet.
DÉLUTÁN A BALATONON
a rothadás is átmeneti állapot
ez majd akkor jut eszedbe
ha tudatod merevlemezére égeti
a ragyogás
a balatoni délutánt
a napsütésben könnyebb emlékezni
az áhítatnak feszültsége
voltat idéző ereje van
jelenléted
tágas eszmélő szoba
körülötted sorvad a tér
roncsokból építkezel
PESTI KÉP
A vézna éj,
mint kép, mely
tükörbe fagyott,
öröktűz lobog benne,
Endümión.
A hajnal szíve
hangos szóval dobog,
mint túlórából
hazatérő
asszonyok.
HALÁSZOK
naponta figyelem
a tengerben halászó férfiakat
közéjük vágyom
súlytalanságukat és
súlyos életüket kívánom
mozdulataikat
ahogy alábuknak az ismeretlenbe
MAGÁNYOS MADÁR
Magányos madár az ágon,
saját gyönyörűségére énekel.
A fenyők csúcsaira
a dal fénye repül,
a tűnődés lélegzete
évek füstjével vegyül.
Magányos madár az ágon,
saját gyönyörűségére énekel.
Még nem tudja, dalával
nincs egyedül.
Ő is a bozontos sötét
sörénye elől menekül.
Magányos madár az ágon,
saját gyönyörűségére énekel,
A fényt, a vágyat, a sötétséget,
a világot, mely elmerül,
az elfelejtett emléket,
mindent ez a dal teremt.
BARBADOSI REGGEL
Cérnára fűzött gondolatsor
remeg a pálmafák nyakában.
A létezést az idő apróra tördeli,
türelmes virágok arca szűri át a fényt.
A tengerből páraoszlopok magasodnak
a málladozó ég felé.
A hullámok testét lég horzsolja fel,
s a csalit felett kolibri áll.
A part homokján eleven Isten jár.
NAPLEMENTE
A barbadosi
naplementét csodáltam,
a végtelen ködbe vesző
napkorongot.
Sistergett a tenger vize,
amikor elmerült benne
a fény.
Ezer napnyugta
sistergett bennem.
Milyen nyugtalanító,
hogy újra naplemente volt.
