Ugrás a tartalomra

 

Jogi segítséget kér a címlopással gyanúsított költő

„Loptam, tetten értek, bajban vagyok, segítsetek!” – írta közösségi oldalán Szálinger Balázs költő, drámaíró 2015. január 15-én. Ugyanis Fehérlófia című drámakötetének kapcsán érdekes levelet kapott a mű kiadója, amelyben a levélíró egy címegyezésre hívta fel a figyelmet. Dr. Géfin László József Attila és Márai Sándor-díjas költő, egyetemi tanár az „Orfeum Kiadónak” (helyesen: Orpheusz Kiadó) jelezte, ő is írt Fehérlófia címmel néhány kötetet, ahogy „Szálinger Bálint” (helyesen: Szálinger Balázs) is. A teljes levél itt olvasható:

A 77 éves, Kemenes Géfin László néven publikáló szerző jogi úton kíván orvoslatot keresni, hiszen – úgy tudja – a Fehérlófia cím a magyar irodalomban foglalt. Valóban sokan elevenítették meg a magyar mondavilág szereplőjét, többek között Arany László, a Bëlga együttes vagy Jankovics Marcell. Köztük van Kemenes Géfin László is, akinek 1978-ban és 1991-ben is jelent meg az említett címen könyve. Legutóbb pedig 2012-ben közölte művét a Kalligram Fehérlófia nyomában címmel.  

A helyzetet bonyolítja, hogy 2014-ben a Holnap Kiadó piacra dobta Buda Ferenc Fehérlófia című könyvét. Így előállhat az a bonyolult jogi helyzet, hogy először Buda „lophatta el” a címét, majd tőle vette át Szálinger Bálint Balázs. De az is megkockáztatható, hogy Szálinger egyenesen a magyar mondavilágból kölcsönözhette a címet. Utóbbi esetben a fiatal szerzőnek meggyőzően kell érvelnie egy esetleges és elég szürreális perben a mellett, hogy egy sort sem olvasott Kemenes Géfin Lászlótól. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, amelyek mindenképpen precedens értékűek lesznek.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.