A legboldogabb éjszaka – Dimény H. Árpád versei
Dimény H. Árpád
nyár
Mottó: „Annak a nyárnak a legnevezetesebb
eseménye azonban két leánytestvérnek
a megérkezése volt” (Mario Vargas Llosa)
honnan jöttetek ti szép szeplős bakfisok
miért itt keringtek a vélt nagy látomásban
néztek s szemmel veritek el sóvárgásunk
ami veletek jött e bágyadt napvilágra
és miért fordul úgy madárka combotok
mint áthajló szavakban utolsó szótagok
miért hiszem láznak a harminchét fokot
és tömjénes szátokért a szám miért sajog
hajatok miért rövidebb és alig szőke
vajon tudjátok-e már hogy mi a szerelem?
blúzkivágásban domborodó kebletek
csupasz rím és ritmusa oly tisztességtelen
(nagyobbik józan gondolkodású volt omlós húsú
mint az isler de kimódolt lakcímét nem tudom
iskola után megcsípett egy jó állást ő már csak egy
asztalon felejtett levél a másik a húsos szájú kis szöszke
tánc közben is engedte s ha szorosan magához font
fénytraverzekre támaszkodott a horizont végül egy
lépcsőházban vesztette el valami kígyótetkós
lapterjesztővel barátját az orvostanhallgatót
úgy hívják átmeneti állapot sok gyengéd érintéssel
s míg szüleinél lakott mert nem volt B-terv azt hangoztatta
sosem engedné meg hogy bikiniben lefilmezzék
különféle merész fotók készültek róla az egyiken
kék festék szemhéján a párzás istennője és egy tükör
keretezi kezek formázta melleit)
azon a nyáron a mégis és a mégse
azonosítható volt kívül is legbelül
belehökkentem az édes szenvedésbe
s alakjuk beidegződött érintetlenül.
a legboldogabb éjszaka
hiába igyekszik az idő nem
tehet ellenünk semmit sem ma is
csak az számít hogy ő él belőlem
minden más csak kimért póz és hamis
mint a haja amikor nem szőke
gyermeknő szerető kéjhölgy isten
tehénszemű Teréz anya ő se
akar mást csak öle melegítsen
beleillik minden árulása
e történetbe hol az akarat
nem isteni annak földi mása
végleges lett: szívemben nincs harag
eltűnt a városból ahol gyerek
testünkben annyi sóvár szerelem
premier plán egy filmből ég veled
csupasz test s az ízed is idegen
(pár évre rá amikor a bocsánatkérés utcai szállodához
érve ott állt komoly képe félig ismerősen szemlesütve
mosolygott de sápadt volt a bőre hol van karmazsin
paplanvarrásos selyem pongyolád s a furcsa kérdésre
szürke hideg lett szeme kékje s mint aki varázsolni kezd
két karját felemelte vörös körmű ujjai reszketve majdnem
visszabontották a szövetkabátja alatti perkálblúzt aztán egy
taxi tért be lámpáiból sóvár fény ömlött a fákkal
szegélyezett út minden épületére)
ne tudja meg hogy mitől féltem én
az ágy szétdúlva a padlón pohár
feje fölött egy nevetséges kép
gyöngezöld tájban rezgő testű pár
(csókoltam hagyta simogattam
a testét ideadta de a láthatatlan
távolságot fenntartotta nagyon
karcsú volt szép és arányos
minden tagja ágyéka kis bozótja
alatt világosabbja mert bőre olajbarna
de hallgatta hogy szól testén csókjaim
cuppogó dala s fülébe Neruda
szerelmes szava egyszerre óda-elégia
lilaságokkal tarkítva hogy ez a legboldogabb
éjszaka s hogy senkit se annyira)
csipke lebegett utána s ringott
csípője nem úgy mint ki halni mégy
italért indult megfordult és ott
adta elő az új tündérmesét
hogy utazni fog mert már nem boldog
de eltölt velem egy-két éjszakát
ki tudja még mit össze nem hordott
aztán elhagyott s megette a rák
csak egy tánc...
nem volt a feleségem csak
románcféleségem amikor
megláttam kérdem miért van
feketében hisz nyári kék derű
tán szerelmünk véget ért s dal
búsul helyetted emlőcskéidért
fehéren világító térdedért mellyel
szerelmet osztasz most védekezésképpen
csak úgy ott hagysz én nem doblak el
mégsem csak engem asszonyaim
hízelgek magas karcsú tested
húrjain idézlek egyetlen pasassal
sem akarsz összeállni tudtál
a szavakkal bánni talán attól
a színésztől tanultad akinek
farkasmosolya mikor elmentünk
moziba s a képernyőn ő a régi sérelem
azért vacsorázni eljöttél velem az ételek
közt hatásszünet váratlan villanófény
tüzet kértél majd kibökted a szakítás
mindig megvisel aztán mégis el és hozzám
fel dohányoztál de a csókod jóízű csöppnyi
rúzsod s még a bornedű nem jutott idő hogy
lehúzd a zoknit lábaid elé térdelve segítettem
le a harisnyád bugyid kezem esetlen meleg
has hűvös hát úgy bújtál testemhez mint
fatörzshöz mikor bújócskát játszanak
te vagy a hunyó testünk egymáson
ringott mint hajó nem voltál feleségem
csak románcféleségem s bár többször
lefeküdtünk már csak mozgás volt
valami halkuló zenére s nekem továbbra
is csak valaki maradtál a győztesek bölcs
mosolyával írom nincs bennem már élet
ne forgolódj ágyadban kislány ismered
dallamát búcsúzenénknek a szív csak szörcsög
s a nyálkás testek egymáshoz érnek
(A verseket Henri de Toulouse-Lautrec képének részletével illusztráltuk.)
