Benedek Szabolcs

Garniszálló

(részlet egy készülő regényből)

 

Huzamosabb ideje úgy alakult, hogy a pénteki ivászatok végére, szombat hajnalra csak kettesben maradtak. A többiek hazamentek, és utána ők olyasmikről beszélgettek, amelyek merészségén Kata mindig meglepődött. Krisztián nagyon őszintének mutatkozott. Maximális erőbedobással tartotta magát az okos, agilis és hedonista üzletember képéhez azon figurákéhoz – akiket az amerikai filmekben Leonardo DiCaprio és Tom Cruise szokott alakítani, és Bret Easton Ellis ír róluk regényeket. Krisztián irodalmi ihletettséggel ecsetelte a különböző szeretőivel megesett kalandokat – merthogy elmondása szerint több is volt, azonban momentán egy sincs, mivel egyszerűen nem érez késztetést újabb nők megszerzésére. Egyszerűen túl van rajta, nem jelent semmiféle adrenalint – magyarázta Krisztián a számtalan kiürült söröskorsó fölött –, de az is elképzelhető, hogy szimplán kiégett, unja már az egészet, és különben is, sokkal tisztább az a képlet és szituáció, amikor az ember elmegy egy szolgáltatóhoz, és azt kapja, amit (itt talán amiért jobb lenne) fizet. Nincsenek utána titkos telefonálgatások, SMS-ek, e-mailek, kapkodva megszervezett és lebonyolított randevúk, sértődések és engesztelések, a nő se kezdi el magát méregetni Krisztián feleségéhez, és nem kérdezi meg unos-untalan, hogy amaz miért jobb nála, és amennyiben nem, akkor meg miért nem hagyja el, satöbbi, satöbbi. Az egészet üzleti alapra kell helyezni, és mint tudjuk, az üzletben nincs barátság.

Azt is elmondta, hogy a szeretőivel lakásokba járt. Persze nem valamelyikükébe. A szeretői többsége hozzá hasonlóan családos volt, rendezett körülmények között élt. Némelyikből ki se nézné az ember, mire képes. Lenőtt hajú feleségek és suhogó tréningalsót viselő háziasszonyok, akikből a titkolózás meg a tilosban járás kihozza a vadállatot.

– A legintenzívebb szexuális élményeimet velük éltem át. Elképesztő, mi mindent megcsinálnak. Tisztára, mintha pornófilmben szerepelnék.

– De hol ismerted meg őket?

Krisztián fölényesen mosolygott.

– Bárhol föl lehet ilyen nőket szedni. Az interneten is. Van egy külön oldal arra, ahol nem független emberek keresnek szeretőt.

Kata megcsóválta a fejét.

– Undorító. Van, aki ilyesmire vetemedik?

– Már miért lenne undorító? Valahol meg kell ismerkedni. Ha az ember nem kapja meg otthon, ami kell neki, akkor megkeresi másutt. Ez teljesen magától értetődik. A másik fél hiába pampog, hogy őt megcsalták. Abban ő is vaskosan benne van. Én se kalandoznék összevissza, ha a feleségem…

Legyintett.

– Nem ez az undorító. Hanem, hogy az ilyesmit az interneten kell keresni. Ahelyett, hogy őszintén szembenéznének, és kimondanának dolgokat, inkább újabb hazugságokba verik magukat.

– Ne légy naiv, Kata. Ez annyira kislányos gondolkodás. Az egész élet hazugságokra épül. Miért lenne a házasság kivétel?

Aztán Krisztián elmondta, milyen lakásokról van szó. Általában egy-, esetleg másfél szobás garzonokról, amelyeket befektetési célból vásárolnak a tulajdonosaik. Aztán kiadják őket. Nem albérletbe, hanem búvóhelynek. Sokkal jövedelmezőbb üzlet. És bizonyos szempontból biztonságosabb is. Alkalmi vendégek érkeznek, pár órára, akik kínosan ügyelnek arra, hogy ne hagyjanak maguk után nyomot. Egy hét alatt meg lehet keresni annyit, amennyit egy hónap alatt egy albérlő fizetne.

– Csak beütöd a böngésződ keresőjébe, hogy búvóhely, és egy csomó találat kijön. De bizonyos időszakokban, például péntek délután még így is alig találni megfelelő helyet.

Ezúttal nem péntek délután volt, hanem éjszaka. És Gábor nem búvóhelyről, hanem szállodáról beszélt. Kata, mintha rosszul hallott volna, rá is kérdezett, amire Gábor azt felelte, igen, valóban mehetnének lakásba is, de az időpont most nem igazán alkalmas rá. Ilyenkor, éjfél után egyetlen tulajdonos sem érzi akkora bombaüzletnek a dolgot, hogy kimásszon az ágyából, és odajöjjön átadni a kulcsokat. Különben is, ezt mindig előre, időpont-egyeztetéssel kell lefoglalni.

– Majd legközelebb olyanba megyünk.

Kata vágott egy fintort. Hogy mire, azt maga sem tudta. Gábor az utca sötétjében nem vette észre.

– A szállodát is előre le kell foglalni.

– A szállodában általában van szabad hely.

– És egész éjszakát kell fizetni.

– Ez nem olyan. Itt lehet pár órát is.

– Tényleg? Honnét tudod?

– Tudom.

Kata nem firtatta.

Három vagy négy sört ivott, volt benne némi nyomás, ám nem érezte magát részegnek.

Nem amiatt vágott bele.

A megismerkedésüket nem számítva, ez volt a harmadik alkalom, amikor Gáborral találkozott. A tézis szerint az első randevún nem szabad lefeküdni. A másodikon már lehet. A harmadikon muszáj.

Kata elsőre nem akarta megadni a telefonszámát. Azt se engedte, hogy Gábor elkísérje a házukig. Az utca elejéig igen, tovább nem mehetett. Elvégre hajnal van, pirkad, most már nem fenyegeti veszély. Gábor ezzel nem értett egyet, mondván, a legtöbb rablótámadás ilyenkor, hajnalban szokott bekövetkezni. Mint ahogy az is tudvalévő, hogy a legtöbb ember a nap ezen szakaszában hal meg. Egyszóval a hajnal veszélyes üzem, óvatosan kell vele bánni. Kata rászólt, hogy ne beszéljen ilyenekről. Amire Gábor azt felelte: ha valamiről nem beszélünk, az attól még létezik. Nem szabad elmenekülni a tények elől. Az életet minden oldalával, árnyaival együtt kell ismerni és szeretni.

Mindez nagyon konyhafilozófiának hangzott. Mintha az internetről vagy egy életmódmagazinból olvasná. Ennek ellenére – gondolta pár perccel később Kata, amikor a lépcsőházban fölfelé imbolygott a lakásukhoz – volt a pasasban valami egyedi. Nem beszéltek sokat, amit Kata különösen díjazott. Gábor nem akart mindenáron tetszeni, nem kellette magát, nem beszélt lyukat a hasába. Abból a pár mondatból viszont, amit váltottak, kiderült, hogy okos és intelligens. Talán még a férjnél is okosabb és intelligensebb, pedig Kata azt mindig elismerte, hogy a sok rossz tulajdonsága mellett Bálint nagy koponya. Más kérdés, hogy a mamlaszsága, az infantilizmusa és még ki tudja, mi miatt, nem jutott messzebb egy minisztériumi íróasztalnál, amely mögött lassan két évtizede ült, és bámult ki naphosszat ugyanazon az ablakon, az előrejutás legkisebb reménye nélkül.

Gáboron egyáltalán nem látszott, hogy az elutasítás elrettentette volna. A mobiltelefonját, amelyet a kezében tartott, hogy belepötyögje Kata számát, visszacsúsztatta a zsebébe, elmosolyodott, és annyit mondott:

– Még úgyis fogunk találkozni.

Kata megfordult, és elindult az utca belseje felé. Nem látta értelmét magában se tiltakozni, mert úgy sejtette, a pasas igazat beszél.

Míg elért a házukig, végig magán érezte a tekintetét.

A lakásban csönd honolt. Végtelen, áthatolhatatlan, megrögzött csönd. Kata, amennyire tőle, vagyis az elfogyasztott ital mennyiségétől tellett, igyekezett minél kisebb zajt csapni. Az előszobában ledobálta a ruháit, közben majdnem feldöntötte Bálint biciklijét. Morogva bement a fürdőszobába, megnyitotta a csapot. Ahogy engedte magára a vízsugarakat, azon járt az esze, miről beszélgetett Gáborral.

Nem jutott eszébe semmi. Sem akkor, sem később. Ez az első néhány mondat teljesen kiesett. Annyi rémlett az egészből, hogy ekkor már tudta, Gábor történész, mégpedig elég sikeres, nemrég írt egy könyvet, amit nagyon sokan megvettek. És azt is tudta, hogy elvált, de aztán visszament a feleségéhez. Megint eljött onnét, utána ismét visszaköltözött. Most újra együtt élnek. Van egy gyerekük.

Afféle se veled, se nélküled házasság az övék.

De legalább van benne kaland, és van benne tűz.

Az első mozdulat, amellyel Kata az öléhez irányította a zuhanyrózsából kiömlő vizet, még bizonyára öntudatlan volt. Ezúttal azonban nem rántotta el. Hátát a csempéknek vetette, behunyta a szemét. Nem gondolt semmire és senkire. Elengedte magát, és élvezte a pillanatot.

Az orgazmus és az előtte lévő zajos ismeretlenség boldogságával bújt az ágyba. Bálint fölébredt, és megkérdezte tőle, minden rendben van-e. Kata azt felelte, igen. A következő pillanatban már aludt.

Amikor néhány nappal később kilépett az irodaház ajtaján, és az utca másik oldalán megpillantotta Gábort, úgy tett, mintha csodálkozna. Holott – és ebben ekkor már egészen biztos volt – várta ezt a találkozást. Ráguglizott Gábor nevére, megnézte, milyen könyvről van szó, és megtalálta az intézeti honlapját is, rajta a munkahelyi telefonszámával és e-mail címével.

Akár írhatna is neki.

A könyv nem különösebben érdekelte. A férje hóbortjait tisztelte, időnként még tetszettek is neki az innen-onnan beszerzett és letöltött filmek, amelyeket előszeretettel mutogatott Katának is, de ő nem érezte a magáénak őket. Világéletében úgy gondolta, hogy mindenkinek meg kell találnia az életben azokat a területeket, amelyeken jól érzi magát. Ezeknek azonban egy kapcsolatban nem kell fedniük egymást. Egy kapcsolat működőképessége nem ezen áll vagy bukik.

– Hát te? Vársz valakit?

– Igen. Téged.

Kata nagyon igyekezett, hogy ne piruljon el.

– Honnét tudod, hogy ebben az épületben dolgozom?

Gábor elmosolyodott. Kisfiúsan csibészes mosolya volt.

– Tudod, az a helyzet, hogy három lehetséges módját találtam ki a következő találkozásunknak. Az egyik, hogy odajárok rendszeresen a kocsmába, és reménykedem, hogy előbb-utóbb fölbukkansz megint. Aztán azt gondoltam, hogy egyrészt nem vagyok ennyire türelmes ember, másrészt nem akartalak téged se zavarba hozni a kollégáid előtt. A másik mód az lett volna, hogy a házatok előtt ácsorgok, de ezt sem tartottam célravezetőnek, több okból sem. Föltételezem, hogy te sem örültél volna neki. Így hát maradt a harmadik, egyben a legkevésbé kockázatos megoldás, és megkérdeztem a bátyádat, melyik cégnél dolgozol. Nyugi. A kérdés úgy hangzott el, hogy a bátyád semmiféle célzatosságot nem hallott ki belőle. Mintegy mellékesen kérdeztem. Mintha épp csak eszembe jutott volna.

Mire Gábor a monológ végére ért, Kata azt vette észre, hogy ő maga is mosolyog.

Kávézóba mentek, két sarokkal arrébb. Kata útközben, egy kapualjba behúzódva, nagyon ügyelve arra, hogy az utca zaja ne hallatszódjon be, fölhívta Bálintot, mondván, bent kellett maradnia túlórázni, úgyhogy nem tud menni a gyerekekért, akik azon a héten épp az iskola szünidei táborában múlatták a napokat. Bálint morgott, hogy ezt Kata hamarabb is mondhatta volna, mert akkor korábban indul el a munkahelyéről, hazaviszi a biciklit, és utána megy vissza a gyerekekért. Így viszont ott kell hagynia a biciklit a minisztérium udvarán, reggel pedig villamosozhat. Kata sajnálkozott, hogy így alakult, azzal kinyomta a telefont.

– Szerencsére – mondta Gábor – a munkára sok mindent rá lehet fogni.

Kata elengedte a füle mellett a mondatot. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi fricskának szánta-e, vagy egyszerűen közölte a tényállást.

Különben meg igaza volt.

– Neked nem kell sietned haza?

– Nekem is akadt egy kis túlórám.

A túlóra meglehetősen hosszúra nyúlt. Mire fölkeltek az asztal mellől, Kata úgy érezte, degeszre ette magát flódnival és rétessel, és a vérnyomása is az egekben táncolt a két csésze tejeskávé után.

A második randevú ebédszünetre esett. Egy jócskán elhúzódó ebédszünetre. Miután rendezték a számlát – szigorúan felesben, ehhez Kata ragaszkodott –, a mosdó előterében összefutottak. Ott, a falnak támasztott partvis, felmosórongy és egyéb takarítóeszközök zsibbasztó közelségében csókolták meg először egymást. Könnyű, futó csók volt, épphogy valamivel hosszabb a szájrapuszinál, a helyzet nem tett többet lehetővé. De csók volt, ez kétségtelen.

Mikor húzták ki neki utoljára úgy a széket, hogy kényelmesen le tudjon ülni? Mikor kísérte őt valaki utoljára haza? Mikor kérdezték meg tőle legutóbb, hogy mihez van kedve, mit szeretne enni meg inni? Egyáltalán, mikor járt utoljára úgy vendéglátóhelyen, hogy annak semmi köze nem volt a munkájához és az éppen futó projektekhez?         

Amikor Kata hazaért, és meglátta Bálintot a kanapén terpeszkedni, egy B kategóriás horrorfilm előtt, egyszerre érzett szánalmat és undort. Nem is konkrétan a férje iránt. Inkább a miliő iránt, ami az életüket, kettejük életét körbelebegi.

A harmadik randevúra péntek éjszaka került sor.

Kata azt mondta Bálintnak, hogy a kollégákkal megy lazítani. Ezúttal azonban nem Krisztiánék törzshelye felé tartott. Éjszakába nyúlóan söröztek Gáborral a kerület másik végében, egy olyan kocsmában, ahol Kata még soha nem járt, de első pillantásra nagyon szimpatikusnak tűnt.

A második korsó közben kezdtek el csókolózni. Ez már igazi csók volt. Nem futó, mint a múltkori, és nem az a halovány, gyermeki puszi, amit Bálinttal szoktak olykor-olykor a hébe-hóba szex közben egymásnak adni.

Kata később megint megpróbált visszaemlékezni arra, hogy miről beszélgettek, ám nem volt képes fölidézni a részleteket. Voltaképpen nem beszéltek semmi konkrétról, és beszéltek mindenről, ami csak eszükbe jutott. Ha mindketten nők lettek volna, azt lehetne mondani, hogy fecsegtek. Esetleg hogy csacsogtak. A nagy sorskérdések bizonyára éppúgy szóba kerültek, mint az, hogy melyikük szereti édesen és melyikük borsosan a káposztás tésztát. Nem az volt a lényeg, amit mondanak. Hanem az, ahogy mondják.

A második korsó sör után Kata azon kapta magát, hogy nevet. Nem mosolyog, nem kuncog, kacag. Hangosan, szívből, őszintén.

És amikor Gábor éjfél után megkérdezte tőle, ne menjenek-e el valahova, ahol csak kettesben lennének, Kata számára teljesen természetes volt az igen.

Nem kérdés volt (ez), de nem is egy mindent elsöprő kijelentés. Hanem vágy. Mindkettejük vágya. Gábor egész pontosan úgy fogalmazott, hogy nagyon szeretné, ha elmennének most valahova, ahol kettesben lehetnek.

– Félre fogok dugni – futott át Kata agyán, és furamód örömet és megkönnyebbülést érzett.

Egyedül az a kérdés ötlött föl benne, hogy hol. Nyilvánvaló, hogy egyikükhöz se mehetnek. Hozzá akkor sem, ha Bálint netán nem volna otthon. Egyébként lehet, hogy nincs is. A gyerekeket csak holnap reggel hozzák haza a nagyszülők, és Bálint motyogott valamit, hogy talán fölhívja Árpit, megkérdezi, nem ülnek-e be valahova.

De akkor sem. Az az ő lakásuk, a közös életük, amihez Gábornak semmi köze. Ez most egy egyéjszakás kaland. A főiskolán, a vidéki megyeszékhelyen, meg miután fölkerült Budapestre, még azelőtt, hogy megismerkedett Bálinttal, akadt egy-két ilyen. Nem kétséges, tetszik neki a pasas, ám nem szerelmes belé, és nem is készül arra, hogy az legyen. Mindketten tudják, miről szól az egész.

Természetesen Gáborhoz sem mehettek. Az is kiderült azonban, hogy ez csupán Kata számára kérdés. Gábor tudja jól a választ.

Ezek szerint valóban tapasztalt, sokat látott férfi.

Van rutinja a dolgokban.

A szálloda kívülről meglehetősen lepukkantnak tűnt. Katának a főiskolás korában elolvasott Márquez-regények garniszállói jutottak eszébe. Kint várakozott, amíg Gábor elintézte a szobafoglalást. Megfordult a fejében, hogy elmegy. Aztán arra jutott, hogy nem volna jó ötlet. Szemétség lenne. Jól kitolna a pasassal, amire nincs semmi indoka. Nem most, hanem legközelebb tenné meg. Mert abban biztos volt, hogy meg akarja, és meg fogja tenni. Akkor pedig essenek túl rajta mielőbb.

Belülről már – legalábbis ahhoz képest, ami az utcáról látszott belőle – egészen elfogadható volt. Tisztaság, rend, ízléses berendezés. Nem a legmodernebb és a legelegánsabb, de megteszi.

A szoba az első emeleten volt. Az épületben teljes némaság honolt. Mintha rajtuk kívül senki nem lett volna benne.

– Melegem van. Megfürdök – mondta Kata, miután a kicsit régies, de egyébként jó állapotban lévő franciaágy mellett csókolóztak egy sort.

A fürdőszobában vette le a ruháit. Jobb híján a törülközőtartóra akasztotta őket. Kilépett a bugyijából, és megengedte a vizet.

Elhúzta a zuhanyzófüggönyt. Szappanozni kezdte magát.

Nem hallotta, hogy a férfi mikor jött be a fürdőszobába. Még nem ért hozzá, ám Kata már érezte, már tudta, hogy mögötte van. A zuhanyrózsát fölakasztotta a tartójára. Most mindkettejükre folyt a víz. Kata sóhajtott, és előredőlt. Gábor megfogta a csípőjét, és hátulról beléhatolt.

Alig néhány lökés volt csupán, Katát mégis elborította a letaglózó orgazmus.

Törülközés közben jutott eszébe, hogy nem védekeztek. Pedig volt a táskájában óvszer. Az irodából hazafelé menet vette. Odahaza nagyon ügyelt arra, hogy ezúttal ne hagyja szokás szerint nyitva a táskáját az előszobában. Bálint elmegy mellette, vet rá egy pillantást, és észreveszi. Ki tudja, időnként talán bele is szokott túrni. Kitelik tőle. Egy zárt táskához azonban biztosan nem nyúl.

A második aktusra a franciaágyon került sor. A röpke idő alatt, amit Kata egyedül töltött a fürdőszobában, Gábor félrehúzta az ágytakarót, és fölkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő kislámpát. Erről Katának megint a garniszálló jutott eszébe, ám úgy döntött, nem törődik vele.

Mindenesetre a második menet előtt elővette az óvszert.

Amikor meglátta, Gábor elmosolyodott. Katának úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit. Végül semmit nem szólt. Kis mosollyal az ajkán, de engedelmesen fölhúzta.

Jobb ez így – gondolta Kata. Annak idején megúszta. Ezúttal viszont nagyobb a tét.