„Nagypapával szerettem nézni a borzokat. Tudta merre járnak, ismerte a csapást. Mesélte, hogyha sok kukoricát találnak, akkor az egyik lefekszik a hátára, a másik megpakolja csövekkel és hazahúzza.” – Részlet egy készülő regényből.

Egy már-már művészi véletlen során két hasonló témájú alkotás szinte egyszerre került a közönség elé – Závada Pál regénye és Török Ferenc filmje a történelemkönyvekből többnyire kimaradó fejezetet, a háború utáni pogromok drámáját dolgozza fel rendkívül izgalmasan. Az alkotókkal Valuska László beszélgetett a Hadik Irodalmi Brunch délelőttjén.

„Egy óra múlva apám Borbála nagynénjével és Sebestyénnel beszélget a budai oldalon, a Kedvesben. Nagyapám nővére kicsit ijedt, de azért hajtogatja: »Jó lesz nekik ez a kis lecke…« Sebestyén pánikban van; nem ért semmit. Egy csoport érkezik. Betaszítják az ajtót, betódulnak, de nem ülnek le, kiabálnak, ragyog az arcuk.” – Részlet a szerző Apám darabokban című regényéből, amely a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg az idei Könyvhétre.

Miközben a reszelővel babrál, látja maga előtt a harmadikos Tóbiást. Ezek az emlékek, hagyják már békén! A gyerek még nem tudta vagy nem szerette levágni magának a körmeit, a jóisten tudja, és valahogy ezt Tibor sem szívesen vállalta el, így kénytelen rá, Tinkára hárult a feladat. – Kulcsár-Szabó Anikó novellája.

„A srácok pár hónap múlva csúfolni kezdtek a kis zöld biciklim miatt, Sverti azt mondta rá: Cicafing! Zoran pedig jégkrémes pálcikákat dobált a küllői közé, amíg tekertem. Persze, a dolgok végül mindig elrendeződnek, most is így lett. A tanító néni egy nap kiparancsolt bennünket az udvarra a tavaszi napsütésben, és kérte, akinek itt van, hozza a kerékpárját, mert biciklizni tanulunk.” – Részlet Ürmös Attila készülő regényéből

Szorítja a kezében a fia zászlóját, nem akarja eldobni, de tovább vinni sem. Elteszi a kulacsot, körülnéz. Az a férfi, a kanárisárga ingben. Az ünnepségen is ott volt. Tőle kapták a papírlobogót. Két sarokkal van mögöttük, egy asszonnyal beszélget kedélyesen, aki egy keménypapírból épített pult mögött áll. – Marton-Ady Edina novellája

Szilágyi Szilamér (Sziszi), a hajdani versenyző és futár a barátok unszolására rááll egy fogadásra, s megmutatja, tíz év után képes még feltekerni Dobogókőre. Egyebek mellett szenvedéseiről, vízióiról, álmairól, életéről, szabadság és szabadosság problémaköréről szól ez a regény. S mivel a Pilisben van Mexikó is, ellátogathat a tisztelt olvasó egy Moctezuma idejebeli kerékpáros-futball mérkőzésre is… – Ajánló Novák Valentin Könyvhétre megjelenő regényéből.

„A férfi felajánlja, aludjanak náluk, van egy vendégszobájuk külön vendégfürdőszobával. Nemrég építtették, teszi hozzá büszkén. Gyula és Sacka ellenkeznek, nekik holnap dolgozni kell, mondogatják.” – Persányi Norina novellája.

„Joli gyakran beleszagol a mellette elgyalogoló irodistalányok húzta illatfelhőbe. Közben elképzeli, ahogy a fiatal menedzserlány reggel munkába készülődik a szép fürdőszobában, amiben két mosdó van, két tükör, bidé és vécékagyló, két autó a garázsban. Ahogy a többtucatnyi drága, divatos ruha közül kiválasztja az aznapi szettet.” – Szávai Attila novellája.

„Ki kell várni. Ebben az illatpillanatban érdemes lefeküdni. Tömény aromatánc libbenjen be az orron, teljék fél perc… szédült hörgő, bódult tüdő, illatos érszűkület. Fények. Színek. Lila. Sejtjeim érzik, amikor az első rügy kipattan. Indul az illatrészegség. Keringek vakon, zúgva, találomra. Szédít. Vonz, bár ellen kéne állnom.” – Dénes Gabriella novellája.

„Húsvét előtt – feltűnt, hogy Jucikát nem látjuk mostanság a postaládánál, pedig már hetekkel az ünnepek előtt mindig sok képeslapot kap – ismét bekopogtunk. Nem nyitott ajtót. Tanakodtunk, mit kell ilyenkor tenni, de aztán csak előkotortuk a kulcsot, amit évekkel ezelőtt Géza hozott, hogy legyen nekünk is, ha történne valami, amíg ők nincsenek otthon.” – Bonczidai Éva novellája.

„Lehoczki, míg az asszony beszélt, kíváncsian méregette beesett arcát és valószínűtlen csont és bőr testét. Talán azért is tűntek nagynak Takóné keblei. „Na, azért a baba nem éhezik, hisz jut neki tej elég” – gondolta, és megpróbálta összeszedni magát.” – Kisslaki László novellája.

„– Ha majd jönnek a fináncok a nagylakattal, kérdezd már meg őket, Halleluja, édes egy komám, meddig megyünk még befelé.
– Te kérdezd meg, édes egy komám, a te újságíró barátaidat, hogy ők meddig engedik. A szemük világát! Ide most már egy se teszi be a lábát, mese vót, mese nincs.” – Kőrössi P. József novellája.

„Ettől kezdve szárnyalni kezdett a karrierem. A négyzet után egyenesen a szabályos nyolcszögre kerültem, ahol egy hatfős csapat élén húszkilós súlyokkal közlekedtem az átlók és az oldalszakaszok labirintusában. Rövidesen pedig már a legfeljebb tizenhárom oldalú szabályos poligonok bejárásának szaktekintélyeként tartottak számon.” – Magyar Csaba kisnovellái.

„Ő maga is így ment fel a lépcsőn még késő délután, gondolja, ilyen könnyeden és gyanútlanul. Akkor még nem voltak sokan, utcai ruhában tengtek a kíváncsi turisták. A bejáratnál elkérték Sanyi útlevelét. Az előcsarnokban idősebb nők ültek csörömpölő játékgépek mellett, orruk előtt színes ábrák szaladtak, mindenféle gombokat nyomogattak és karokat húzogattak…” – Sárfi N. Adrienn novellája

„Arra ébredtem, hogy egy férfi áll mellettem. Rendőrruha volt rajta. Sírni kezdtem, a kövér asszonyt kerestem, de sehol nem láttam. Arra gondoltam, örökre itt ragadtam, nincs, aki hazavezessen.” – Döme Barbara novellája.

„– Egy nő keze lóg le az ágyról, nézzétek! – fedezi fel Mallarmé. – A könyv lapjain felébredt. Kijött a könyvből a hölgy. Arcán forró fények. Mintha ezért nem lenne megszokott az élet. És ferde a kinyílt kötet az amazon erotikus testtartása miatt. Takarjuk be a térképpel! Hadd feküdjön hanyatt!” – Kántor Zsolt novellája

„Nos, a negyedik utas a Napkirály háromszáz évvel korábbi kiejtésével beszélt, ráadásul ódivatú választékossággal és nyelvtani szerkezetekkel. Amire nem lehetett magyarázat, hogy egy eldugott kanadai faluban nevelkedett, mivel a fülkébe való belépésekor szertartásosan lekezelt külön mindegyikünkkel, bemutatkozott, hogy Ibrahimnak hívják, és hozzátette, hogy egyébként »Konstantinápolyban vala lakása«, vagyis hogy valódi isztambuli török.” – Részlet Kun Árpád ősszel megjelenő regényéből.

"Amennyire meg tudom ítélni, a műnek ez a része színházilag sok sebből vérzik. A legnagyobb baj az vele, hogy még el sem (újra sem) indult a cselekmény, Goethe máris megakasztja azzal, hogy régi ötleteit, műhelyforgácsait, udvari rendezvényekre írt verses szövegeit gátlástalanul belegyömöszöli a karneváli felvonulásba."

„Ő volt az a Kóbor Tódor, aki hajdanán egyszerre kirándult és mártogatott, nadrágszíjait szította a vad szélben és galoppozott, ügetve öntött ürgét szívesen, ráadásul dörzsölve is volt szerencsés a szoknyások próbálgatása közben: timsóval, sebbel, gézzel, vérrel, borostával, szeszbetéttel, eszméletlen szentbeszéddel, szóval (v)egyszerűséggel elegyen, majdhogynem natúr-nászosan. Ó, szoknyanász az avaron…”