Szoborban az igazság

Egy kora májusi éjszakán gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés miniszterelnöke egy négyszáznyolcvan lóerős Iveco platóján, maga is nyeregben, vagyis a négyszáznyolcvanegyedik lovon ülve megérkezett a magyar Parlamenthez, hogy elfoglalja régi-új helyét a Kossuth tér déli oldalán.

Ugyanezen a napon a félmilliós orosz Lipeck városának alpolgármestere megtiltotta, hogy Sztálin talapzattal együtt háromméteres, újonnan készült mellszobrát a kommunista párt regionális székháza előtt, vagyis közterületen állítsák fel. A városatya levelében kikötötte, hogy az alkotást a székházon belül kell elhelyezni – ám az orosz győzelem napjára, a német hadsereg legyőzésének hetvenéves évfordulójára készülődő kommunisták egy nappal később mégis az eredetileg tervezett helyen, az utcán tették közszemlére az aranyszínben pompázó büsztöt.

Nyikolaj Razvorotnyev, a kommunista párt képviselője erre egy meglehetősen egyszerű magyarázattal állt elő: későn kapták meg a tiltó levelet, már folyamatban volt a szoborállítás, mikor olvasták. Arra az újságírói kérdésre pedig, hogy mi lesz, ha a hatóságok esetleg el akarnák távolítani az alkotást, nem kevés önbizalommal a következőket felelte: „Próbálják csak meg. Szerintem a lipeckiek nem fogják ezt hagyni.”

Ezzel szemben a magyar hatóságok 1945-ben sikerrel tüntették el Andrássy tizenegy méter magas lovas szobrát, mely 1906-tól harminckilenc éven keresztül állt az Országház mellett, s melynek hű másolata került most vissza ugyanoda. Bár nincs rá bizonyíték, hogy mi lett a szobor sorsa, több forrás szerint magas bronztartalma miatt beolvasztották és felhasználták a gigantikus, mindent egybevetve tizennyolc méter magas, 1951-ben avatott, majd 1956-ban ledöntött budapesti Sztálin-szobor kiöntéséhez.

Zsigmond Attila 1956-ban tizenöt éves volt, de maga is részt vett az ominózus szobordöntésben, majd annak másnapi feldarabolásában. Egy kölcsönkapott fűrésszel komoly munka árán sikerült leválasztania belőle egy nagyjából hatcentis darabot, melyet aztán évtizedekig őrizgetett, s melytől csupán nemrég vált meg. Zsigmond Attila ugyanis jelenleg a Kossuth téri szobrok visszaállítására létrehozott bizottság titkára, és úgy gondolta, megfelelő helyére kerülne Sztálin nála maradt darabkája, ha azt ugyancsak beolvasztva felhasználnák egyik forrás-szobra másolatának elkészítéséhez. Így is történt, ekképpen lett Andrássy Gyulából előbb Sztálin, majd Sztálinból ismét Andrássy Gyula.

A helyére került lovas szobor talapzatának oldaláról még hiányzik két dombormű, melyek jövőre készülnek el, így a szoboravatást is várhatóan 2016-ban tartják meg, az eredeti szoborállítás 110 éves évfordulóján. Mondhatnánk: ez a nap lesz gróf Andrássy Gyula győzelmének napja, melyen materiálisan is diadalt arat az őt elsöprő sztálinizmus felett.

Mondhatnánk, ha nem riadnánk vissza az olyan események hatására, mint például Joszif Visszarionovics Sztálin aranyszobrának huszonegyedik századi avatása, vagy mint azoknak az óriásplakátoknak a kiragasztása, melyek az Ukrajnától tavaly elcsatolt Szevasztopol utcáin ugyancsak Sztálin arcképével hirdetik a győztesek örök dicsőségét.

Nem hiába írta Székely János 1968-ban Utcák és szobrok című versében az alábbi, ma is érvényes sorokat:

Én, alulírott Székely János,
Sebzetten és halálra szántan,
Állítólagos szellemi
Képességeim birtokában
Úgy rendelkezem, hogy amíg
Utcák, terek és városok
Egyáltalán és bárhol a világon
Gazemberekről vannak elnevezve:
Énrólam utcát ne nevezzenek el. 

Míg széltolóknak áll a szobra, addig
Énnekem szobrot ne állítsanak.

Napjaink szobor- és emlékmű-avatási kavalkádjában ugyanis igen ritka az olyan szép és szimbolikus pillanat, mint Andrássy Gyula fent említett győzelme. Emlékezzünk csak a német megszállás emlékműve körül kialakult feszültségre, vagy látogassunk el Budapest V. kerületébe, ahol a Falk Miksa utcát egy életnagyságú Columbo-szobor „ékesíti” pusztán arra a már több ízben megcáfolt városi legendára alapozva, hogy Peter Falk az utca névadójának leszármazottja lett volna.

A szobrot tavaly márciusban felavató Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a belvárosiaknak „szerethető szobrokra” van szükségük – hát ezért vakargatja a fejét egy 14 millió forintos költséggel elkészült, fiktív detektívfigura a basset hound-ja társaságában – pár száz méterre a visszaállított Andrássytól.

Persze, nem ez az egyetlen olyan zsánerszobor, ami nem tesz jót köztéri szobraink megítélésének. Szintén az V. kerületben található például a Rikkancs című alkotás, melynek kezébe megálmodója, Szőke Lajos szobrász még a Krúdy Gyula halálhírét szalagcímben hozó Az Est nevű lapot képzelte, ám polgármesteri nyomásra végül a két világháború közötti öltözékben látható fiú meglehetősen szürreális módon egy „Blikk” feliratú lapot kínál eladásra.

Ilyen előzmények után kapjuk fel fejünket a legfrissebb hírre: a Szegedi Kovács Ákos Fanclub május 22-én a város közepén fogja felavatni az énekes-dalszerző Ákos szobrát, s a meghirdetett program szerint a rendezvényen beszédet fognak mondani Szeged közéletének jelentős polgárai és művészei. A szoboravatáshoz kapcsolódó Facebook-oldalon már 375-en jelezték részvételi szándékukat, ami a műfajhoz képest tekintélyes tömegmegmozdulást jelent. A szervezők az eseményre kilátogatókat a következőképpen figyelmeztetik:

„Kérjük, öltözéketekkel is az esemény magasztosságához mérten érkezzetek, viselkedésetekkel is támogassátok a ceremónia lezajlását, legyen ez minden honfitársunk számára egy kellemes, maradandó élmény.”

És noha ez esetben nyilván egy ügyesen kivitelezett médiahekkről van szó – az a tény, hogy nemcsak a szervezők, de több sajtóorgánum is lebegteti az esemény komolyan vehetőségének kérdését, ennek köszönhetően pedig rengetegen el is hiszik, hogy Szeged belvárosában valóban Kovács Ákos-szobrot fognak avatni két héten belül, sokat elárul a köztéri szobrok honi kultúrájáról.

Andrássy Gyula tehát, ha Sztálint le is tudta győzni, a magyar közízléssel szemben sajnos még jócskán vesztésre áll.