A legbarátibb érdeklődés irányul felénk

„Még mindig olyan képzeteink vannak, mintha Marco Polo korában élnénk. Miközben hamarabb lehet eljutni Pestről Pekingbe, Xiamenbe, mint Szombathelyről Sepsiszentgyörgyre.” – Szőcs Gézával, a miniszterelnök főtanácsadójával Farkas Wellmann Endre beszélget.

A legbarátibb érdeklődés irányul felénk

– Kormánybiztos úr most tért haza egyik titokzatos távol-keleti útjáról. Merre járt?
– Magázódunk? Erről nem volt szó. Mióta?
– Így kívánja az újságírói szerep.
– No ez az, ami rettenetes. Hogy szerepekben éljük az életet, nem annak a természetes rendje szerint. Ez majdnem olyan, mint... volt egy híres-neves pszichológus Kolozsvárott. Zörgő Benjámin. Egyetemi professzor volt, és az élet úgy hozta, hogy a lánya, Zörgő Évi diákja lett a lélektan szakon. Akkor már azon is megszűnt a magyar nyelvű oktatás, csak román nyelven létezett. És Zörgő románul tanított és románul vizsgáztatott. Mígnem egy napon a lányát kellett levizsgáztatnia. És képzeld el, hogy ott a plénum előtt, apa és lánya románul beszélt egymással a pavlovi reflexekről vagy ki tudja, miről. Nos, ebben a jelenetben, mint drámai epizódban az elidegenedés, a nyelvi erőszaktétel, a kisebbségi lét minden pszichés nyomorúsága bennfoglaltatik...
– De hogy jön ez ide?
– A szerepekről beszéltünk, amelyek felülírják a természetességet és a személyességet. Gondolkodtál valaha azon, hogy mi volt Cseh Tamás varázsának a titka?
– Mi?
– A fokozhatatlan személyesség. Visszatérve Zörgőékhez: Ceauşescu nemsokára betiltatta a pszichológiát és a pszichológusokat az egész országban, úgyhogy nem kellett többé azon töprengeni, hogyan beszéljen egymással apa és lánya a lélektanvizsgán. Az egész abszurd jelenet múlt időbe került.
– És mi volt Kínában?
– Először is van egy mesebeli sziget, Gu Lang Yu. Lehetetlen elmondani, milyen varázslatos. Egyébként a zene szigete, zongoramúzeummal, leírhatatlan kertekkel. Ott akarjuk létrehozni a Kodály Intézetet. Ennek mintegy alapköveként felavattunk ott egy Liszt Ferenc-szobrot, Gerő Katalin alkotását.

– Mint a magyar állam ajándékát?
– Nem ám. Ez kínai pénzből történt. Meg a Magyar Zene Hete is, Ittzés Gergővel, Ábrahám Mártával stb. Az egész koncepcióban a főszerepet Szilasi Alex játszotta, de ha már ezt az igét használjuk, remek előadásban eljátszott néhány Chopin- és Liszt-darabot is, óriási sikerrel.

– Ez a szoborállítás volt a látogatás célja?
– Hát nem. Ezekben a napokban zajlott ugyanis a szomszédos Xiamenben, az egy 8 milliós város, a CIFIT, azaz a xiameni nemzetközi vásár, amelyhez fogható egész Ázsiában nem sok van. Ennek a magyar pavilonjában...
– Az tehát magyar pénzből épült.
– Hát nem. Szóval ezen vettem részt, és a vásár és a város vezetőségével folytattam tárgyalásokat. Tudom, hülyén hangzik, de ez történt.
– Tárgyalásokat, miről?
– Arról hogy jövőre Magyarország legyen a vásár díszmeghívottja.
– Értem. Idén ki volt?
– Bahrein.
– Minek köszönhető a kínaiak kitüntetett figyelme Szőcs Géza iránt?
– A keleti nyitás egyik kezdeményezőjének, gondolom. Meg hogy miniszterelnöki főtanácsos vagyok, ami az ő szemükben nagy rang... Nekem is az, miközben a vele járó felelősséggel is kell törődnöm. És úgy tűnik, számon tartanak mint költőt és írót is.
– Történt egyéb említésre méltó dolog is ezen az úton?
– Nemcsak erről a Gu Lang Yu-szigeti zenei központról folytatunk tárgyalásokat. Hosszabb előkészítés után sínre kerül a Liszt Ferenc Zeneakadémia Tienjinben létrehozandó filiája is, hogyan nevezzem, kolóniája, közös leánya... Ebben is Szilasi Alex vállalt oroszlánrészt, ennek a szervezésében.
– Tienjin, honnan ismerős? Nem ott volt a robbanás?
– De igen, és ez nyilván nem sietteti az építkezést. Onnan is ismerős lehet neked Tienjin, hogy egykor osztrák–magyar koncessziós terület volt.
– Ezért esett rá a választás?
– Az időbeli előzmények mindig fontosak. Tienjinben emlékeznek ránk, jó hírünk volt.
– Értem. Egyéb?
– Tárgyaltam a Pekingi Nemzeti Könyvtár vezetőivel is, könyvtárfejlesztésről, együttműködésről... Talán hallottál róla, én vagyok az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke is, gyorsan tisztázzuk, ez nem politikai kinevezés, a szakma választott meg...
– Miért?
– Mert számomra a könyvtár: szent hely. Meg egy átfogó Corvina-programnak is én vagyok a mozgatója. De ne engedd, hogy túl sokat beszéljek magamról, szerénytelen és elegánstalan, inkább hadd mondjam el: miközben az Unió és a világsajtó képtelen eldönteni, mi miatt acsarkodjon ránk, azért-e, mert nem védjük eléggé a schengeni határokat, vagy pedig azért, hogy miért nem bánunk kedvesebben a menekültekkel – mindkettő érvényes logika, csak nem egyidejűleg – nos, ezalatt Kínában a legbarátibb, legmelegebb, legszeretettelibb érdeklődés irányul felénk. És teljesen egyenrangúként kezelnek bennünket.

Találkozás Liu Huiping asszonnyal, a Kínai Nemzeti Könyvtár igazgatójával

– Máshol is, vagy csak Gu Lang Yun, Xiamenben, Pekingben és Tienjinben?
– A Wuyishan név ismerős számodra?
– Így momentán nem.
– A fekete tea világfővárosa. Kínai viszonylatban egy törpe város, kétszázezren, ha lakják. Elképesztő környéken fekszik, nincs díszlettervező, aki ilyent ki tudna találni, világörökséghelyszín-várományos, amit már rég meg kellett volna ítélni neki.
– Biztosan nagyon finomak azok a teák.
– Persze, de nem teázni utaztam oda.
– Nem?
– Ne szórakozz velem. Amiatt hívtak meg, hogy segítsek magyar testvérvárost találni nekik. Aztán meg... Aztán megnéztem ott Zhang Yi Mou egy rendezését. Korunk legnagyobb rendezője, nem azért mondom, mert barátom, épp fordítva: szeretem, mert párja-nincs lángész, Repülő tőrök klánja, talán láttad, Az aranyszirmok átka...
– Színházban is rendez?
– Én is most láttam először színpadi munkáját, ez egy szabadtéri előadás, leírhatatlan. Elképesztő látványosság. Ha színigazgató volnék, teveháton is, de gyalog is elmennék Kínába, hogy meghívjam rendezni. Így csak az Urániába hívtam meg egy Zhang Yi Mou-filmhétre. Persze, csak ha Elekes Botond igazgató úr is úgy akarja. És apropó tevehát, tehát ha...
– ...ha tehát tevehát?
– Azt mondtad az előbb, hogy titokzatos keleti úton voltam. Még mindig olyan képzeteink vannak, mintha Marco Polo korában élnénk. Miközben hamarabb lehet eljutni Pestről Pekingbe, Xiamenbe, mint Szombathelyről Sepsiszentgyörgyre.
– Egyéb?
– Még Fouzhou városáról nem beszéltem..., ám időnk lejáróban. Annyit még: a sajtó rengeteget foglalkozott velünk. És nem lehet, hogy ne említsek meg néhány nevet, nem mintha a magyar olvasó megjegyezné őket, hanem csak az emlékezetnek, hogy kik a kovácsai ennek a barátságnak kínai részről. Elsőként Guo Guoxiangot említeném, a Morgan Star Group cég vezetőjét, aki a legtöbbet foglalkozik velünk. Aztán Lei Chuan Mei és Weng Ka, Fujien tartományi vezetők, meg a xiameni alpolgármester asszony...
– Az, hogy Szőcs Gézát számon tartják mint költőt, mit jelent? Lesz Szőcs-kötet?
– A Pesten élő Yu Ze Min író-újságíró lefordított egy kötetnyit az írásaimból, elsősorban Limpopo című regényemből. Ez meg fog jelenni nemsokára kínaiul.
– Mekkora példányszámban?
– Egyelőre csak szerény néhány milliós példányszámban, mondanám, ha pályatársaimat ugratni akarnám, de a valóság az, hogy nem tudom. Nem tudom, mekkora lehet az érdeklődés egy kortárs magyar szerző iránt, Krasznahorkait kellene megkérdezni.
– És most? Most merre tovább?
– Vissza Milánóba, finiséhez ért az expó. Közben a göteborgi könyvvásárra is el kellene látogatnom, ugyanis lefordították svédre egy könyvemet és..., de most talán ennyi is elég. Amúgy nem szeretném azt a látszatot, mintha napjaimat a könyvvásárokról könyvvásárokra való utazgatás töltené ki. Életemben eddig egyetlen ilyenen vettem részt, Frankfurtban, másfél évtizede.

Farkas Wellmann Endre