Ugrás a tartalomra

 

Bagatell – György Alida novellája a Debütben

Különös volt ez az egész Apátok dolog. Mivel kíváncsi természet volt, nem sokkal karácsony után megtudta, hogy az Apátok a legtöbb esetben egész évben ott él a családdal, nemcsak ünnepekkor látogatja meg őket. Azt is megtudta, hogy az Apátokat ő apunak kell szólítsa. Javasolták neki az Édesapa szót is, de az valahogy nem illett bele abba a képbe, amit az Apátokról addig gondolt. Arra is rájött, hogy a karácsonyban mégiscsak a sütemények és a szaloncukor a legjobb, meg az, amikor nagytata mesét mond.

György Alida

 

 

Bagatell

György Alida novellája a Debütben

 

Mint minden átlagos családban, ebben is előszeretettel riogatták a gyerekeket különböző kitalált lényekkel. A nagytata kedvence a Banka volt, a nagymamáé a Rézfaszú bagoly, az anyáé pedig az Apátok. A fiú abban az évben kezdte az első osztályt. Ő már nem félt a Bankától, és valamiért a nagymama őt nem riogatta a Rézfaszú bagollyal. Viszont ha az anyja szóba hozta az Apátokat, rögtön elfogta a sírás. A húga még csak kiscsoportos volt, és gyakran elcsodálkozott a bátyja viselkedésén. Bezzeg amikor neki mondta a nagytata az ajtóra mutogatva, hogy: „Ne, onnan nézi a Banka, mit csinálsz!”, a kislány úgy hitte, hogy a fában levő görcsök a Banka szemei, ezért bocsánatkérően bújt a nagytata ölébe. Sehogy nem fért a fejébe, hogy lehet ijesztőbb az Apátok, mikor anyjuk csak azzal fenyegetőzött, hogy „Majd ha megjön az Apátok, elmondom neki, milyen rossz voltál.” Az Apátok sosem jött, a Banka viszont olyan csúnyán tudott nézni a fehér fában megbúvó sötét, kerek szemeivel. Azért a nagytata jó volt, reggelente nyakába ültetve vitte óvodába a kislányt, így csak délután kellett megvárja a lépcsőn ülve, míg a testvére végez az iskolában, és hazavezeti. Szerette az óvodát. Volt nap, hogy a büntetés mellett piros pontot is kapott az óvónőtől. Ilyenkor a nagymamának csak a piros pontról mesélt. A nagymama mindig türelmesen végighallgatta a sokszor összefüggéstelen gyermektörténetet, és megsimogatta a kislányt. Néha, ha aznap a fiú is jó jegyet vitt haza, sütött nekik palacsintát vagy kenyértésztából gyúrt lángost. Igazából nem is az óvodát szerette, hanem a nagymama finomságait.

Egyik nap az anya levelet kapott. Miután a papírt és a borítékot az asztalra tette, izgatottan a szekrényhez sietett, s közben odaszólt a fiúnak, hogy mosdassa meg a húgát, mert az Apátok küldött pénzt, és karácsonyra haza fog jönni. A kisfiú boldogan fogta meg a húga kezét, de az döbbenten cövekelte le magát a kis szoba közepén a mackói között. A fiú ugyan cingár gyerek volt, de az örömtől mintha elfelejtette volna, hogy hozzá képest húga kövérke, nehéz húsú, ölbe kapta, és úgy vitte a fürdőszobába, finoman megmosni a zsíros kenyértől fénylő szájacskát. Közben a nagytestvér fölényével próbálta elmagyarázni húgának, hogy mi történik: tudod a karácsony jó dolog, olyan, mint a Mikulás, csak ilyenkor kapunk ajándékot is, nemcsak csokit. A kislány kezdte megérteni: szóval Mikuláskor a Mikulás bácsi jön, és hoz nekik csokit, karácsonykor az Apátok, aki biztos sokkal nagyobb, mint a Mikulás bácsi, hiszen nemcsak csokit bír cipelni minden gyereknek, hanem ajándékot is. Az anya tiszta blúzt adott a kislányra, miközben elmormolta a szokásos „disznyónak bársony köntöst” mondását. Pénzt vett ki a borítékból, majd a két gyereket két oldalára állítva megfogta a kezüket, és elindultak vásárolni. Csupa unalmas dolgot vettek, lisztet, olajat, cukrot. Mindenből a legolcsóbbat. Végül a fiú kapott egy zöld színű nyalókát, mert az volt a fiús, a lány pedig egy pirosat, mert az meg lányos. Még ki sem értek a boltból, már az első nyalás után elcserélték: a lány a zöldalmásat szerette, a fiú pedig az epreset. Az elkövetkező időben nem volt sem Banka, sem Rézfaszú bagoly, felváltotta őket az Angyal. Most miatta kellett jónak lenni. A kislány egészen össze volt zavarodva. Nem értette, hogy karácsonykor végül ki is jön majd hozzájuk: az Apátok vagy az Angyal? Ahogy azt sem, miért zavarja a felnőtteket, ha kikaparja a kályhából a hamut a földre, vagy egyéb hasonlóan izgalmas elfoglaltságot talál magának a téli szünetben, amíg nincs óvoda. A kisfiú számolni kezdte, hogy hányat kell még aludni, mire megjön az Angyal és az Apátok. A kislány is csatlakozott hozzá, amikor öthöz érkezett a hátralevő éjszakák száma, mert onnan már ő is tudott számolni. Időközben az anyjuk elmagyarázta neki, hogy az Angyal hozza az ajándékokat, de mivel nem bírná el egyedül abból a messzi országból, ahonnan jön, ezért az Apátok segít neki. Egyre kevesebb ujjacskát kellett kiegyenesíteni az ökölbe szorított kézfejen, miközben a hátralevő éjszakákat számolták. Karácsony napján mindenki izgatott volt. Az anya a konyhában sürgött-forgott. A kis lakást átitatta a töltött káposzta és sütemények illatának keveréke. A nagytata mesét mondott a két gyereknek egy öregasszonyról, aki ha megrázta a párnáját egy torony tetején, hópihék hulltak a huzatából. A kislány kinézett az ablakon, odakint épp szállingózni kezdett a hó. Mire felébredtek a délutáni alvásból, már ujjongva ugrálhatták körbe a gyér ágú, feldíszített vörösfenyőt, anyjuk pedig közölte, hogy az Apátok lassan megérkezik.

Tényleg elég lassan jött, mert hiába terítettek plusz egy főre a vacsorához, nem ült senki a tányér mellé. Az anya egyre gyakrabban nézett az órára, megfürdette a gyerekeket, és lefektette őket aludni. Miközben rájuk húzta a vastag tollpaplant, igyekezett megnyugtatni őket és egyben magát is, hogy „nincs semmi baj, az Apátok csak holnap érkezik”. Aznap este senki nem tudott elaludni. Az anya aggódott, a gyerekek pedig a paplan alatt sugdolóztak, hogy biztosan sok ajándékot kapnak, így nem bír gyorsan jönni az Apátok, azért késik egy napot.

Már egészen elcsendesedtek, és kezdte elnyomni őket az álom az egész napos izgatottság után, amikor zajt hallottak. Az ajtó kinyílt, és fiatal férfi lépett a házba. Csomagjai hangosan puffantak a megkopott padlón. Az anya lámpát gyújtott, a kisfiú pedig odarohant, és körbeugrálta a férfit a megszokott Kinder-tojást várva. A kislány félősen kukucskált ki a paplan alól, végigmérte az Apátokat, de nem mert előbújni rejtekhelyéről. Amikor az Apátok elmesélte, hogy nem is a nehéz ajándékok, hanem csak a nagy hó miatt késett, már nem is volt kedve kikelni a meleg ágyikóból. Az Apátokat megvendégelték, vacsora után mindenki lefeküdt aludni, ő az anya mellé. A kislány azt gondolta, biztosan azért, mert nincs több szabad ágy; ő amúgy is két, egymással szembefordított fotelben aludt.

Különös volt ez az egész Apátok dolog. Mivel kíváncsi természet volt, nem sokkal karácsony után megtudta, hogy az Apátok a legtöbb esetben egész évben ott él a családdal, nemcsak ünnepekkor látogatja meg őket. Azt is megtudta, hogy az Apátokat ő apunak kell szólítsa. Javasolták neki az édesapa szót is, de az valahogy nem illett bele abba a képbe, amit az Apátokról addig gondolt. Arra is rájött, hogy a karácsonyban mégiscsak a sütemények és a szaloncukor a legjobb, meg az, amikor nagytata mesét mond.

 

György Alida 1995-ben született Székelyudvarhelyen. Jelenleg Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmadéves hallgatója magyar–komparatisztika szakon. A Látó Szépirodalmi Folyóirat 2016. májusi számában jelent meg Bizonyíték című novellája.

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.