A fa születése – Áfra János verse Kővári Attila festményeihez
A FA SZÜLETÉSE
ÁFRA JÁNOS VERSE KŐVÁRI ATTILA FESTMÉNYEIHEZ
Húzódj vissza a sötétségbe,
a porladó állatok és gyűrt arcú emberek
elszámolt mindennapjaiból, a vad villogástól.
Előled a napot varangyok takarják el,
gázokat eregetve masszává oldódnak fönt,
de te sodródj zajtalan, csendülj a mélyég övén,
és csak a sárkány égette utakra lépj.
Mozdulataid karctalan hangok rajzolják,
a megszokás csábításainak ne add át magad.
Ismerd meg múltad burjánzó árnyait,
és befelé tekintve fedezd fel az árnyalatokat,
melyeket a fényes időkben észre sem vettél.
A gyümölcsöskert óriása vakvezetőd
és mestered lesz, vállad fogva tart és enged,
hátad mögül irányít. Nem érhetsz hozzá,
csak bízhatsz benne. Egy ujjal eltüntethetnéd,
de ha uralkodsz magadon, felszabadíthatod,
miután a kígyólombokhoz ért veled.
Ott már nem óv meg a harapások záporától
sem ő, sem bizalmad, sem saját lendületed.
Gyorsaságod örök körforgást gerjeszt,
míg a mérgek szét nem vetik mellkasod.
Fogadd el, ahogy feketül, ami összetart,
mert az elbizakodottakat magukhoz szorítják,
bekebelezik az indázó testek. Ha nem mozdulsz,
békét nyersz köztük, hagyd szétáradni
a beléd oldott feketeséget. Az erjedésben
ébredsz, lassulva érkezel az érzések legvégéhez.
Nem gyógyulsz fel, az út tüze szabadít meg,
s minden, mi volt, lenyugszik szenesedve,
ahogy a szárnyas testek közti légáramlás elül.
Jön a pihenés, a belőled támadt fehér por-
réteg alatt, hét pokoli éjszaka és hét tiszta éjjel,
miután sáskavihar porolja le rólad
a világos hamuréteget, szabaddá téve
kitisztult érzékeid. Fokozódó látásod
láthatatlanná lassítja mozgásod, és talajt nyersz,
amibe aztán vörös gyökereid eresztheted.
Szilárdságod igazolás lesz az érkezőknek,
fölemelkedve évszázadok alatt uralni kezded
a lépteket, a biztonságot vesztő tájakat,
ahol egymást már kiabálva sem hallják
nehezedő levegővételek közt az emberek,
és észre sem veszik majd, milyen kitartón
felügyeled értük a szabadító enyészetet.
