Restimesék – Faludi Ádám prózája

„– Hogyan találom meg Istent? Visszafordultam. Későtavaszi délelőtt, forgalom alig, pedig ez egy körút, legalábbis a fele, amint itt ível a főposta épülete előtt.” – Faludi Ádám prózája

Maller néni sarokház

Amikor Pécsi Sándor a Rádióban Colas Breugnon volt, akkor zöld ceruzával megrajzoltam egy Fradi meccs minden hangját. Egy külföldi csapattal játszott a Fradi a Vásárvárosok Kupájában, amit emlékezetem és a vonalak szerint meg is nyert. Mintha a Juventus számításait húztuk volna keresztül közösen. A Néni adott egy darabka ezer esztendős Pick szalámivéget, amelyet csak vasfűrésszel lehetett szeletelni, és aranyszínű por hullott közben belőle. Szeretettel adta, kiment, és befogta a fülét a vécé előtt guggolva, hogy ne hallja a fűrészhangokat. Ezért szerettem. És megrajzoltam egy zöld ceruzával, hogy mi lesz most. Így jutottam el a mai naphoz.

Útjelző

– Hogyan találom meg Istent?

Visszafordultam. Későtavaszi délelőtt, forgalom alig, pedig ez egy körút, legalábbis a fele, amint itt ível a főposta épülete előtt. A „Zőccség – gyümőcs” házi molinó jutott az eszembe. Ott feszült az ajánlattevő kerítésének utcára néző deszkáin a világ végében. Arrafelé akadt elintéznivalóm, vagy csak menekülnöm kellett, és ez előtt a kerítés előtt loholtam el. És belefényképeztem az emlékezetembe a molinót. Otthon elolvastam, amikor kifújtam magamat, és jó kedvre derített. Ugyanezt éreztem most is.

Egy átlagos külsejű városlakó férfi állt tőlem ötlépésnyire a járdán ballonkabátban. Fiatal, kócos fekete hajú, széles szájú figura, aki nem hasonlított senkire. Az én képkészletemben nem akadt vele azonosítható alak egyetlen szál se, annyi bizonyos. Széles derékszíjat viselt, amit egy fekete kajmán hátából hasíthatott valami derék maniókaültetvény-tulajdonos a Rio Negro és Rio Uapés találkozásánál Sao Joaquim környékén. Kalandos úton jutott el erre a derékra a kajmán hátának sokszorosan feldolgozott változata Made in China felségjellel. Majdnem bizton állítható, hogy az eredetiről sikerrel lehúzott hét bőr egyike lehetett, amiből hozzáértő kezek jó áron eladható luxusterméket kozmetikáztak össze.

Csak állt ott a platánfa csemetére meredve ez a ballonkabátos földi halandó saját hitetlenségétől bénultan. Tulajdonképpen első pillantásra kiderült róla bármelyik járókelő számára, hogy nem egy agybirtokos vált sóbálvánnyá átmenetileg, hanem egy övtulajdonos. Mérsékelt övtulajdonos, mert összesen kettőt viselt. A nadrágján díszelgő, kellőképpen feljavított, nyomokban kajmán bőrt tartalmazó volt az egyik. A másik a kabátján körbefutó, széles repdeső textil, amelyik valahogyan elszabadult és a nemrég ültetett platánfa csemetére, egyúttal a mellé temetett karóra csavarodott. Ott feszült a mérsékelt gyalogosforgalomban háromlépésnyire a kabáttól és a kabát bénult tulajdonosától. Mérsékelt kínálat, egy látványpék látványsütőlapátot cserél látványtelefonálás közben. A széles övcsat az első pántnál elakadt. Helló egyirányú forgalom, üdv helyszínelők! Látványkemence, látványkovász, látvány-péklapát, látványpékné. Az út és a járda közötti keskeny földsávban egymást követték a platáncsemeték. Folyamatosan igyekeztek távolodni a gyökerektől, ennyiben mindenképpen különböztek a szomorú tekintetű illetőtől, aki foglyul ejtette valahogyan magát és egyáltalán nem foglalkozott a világszerte hosszú ideje elharapózott vissza a gyökerekhez mániával.  

Igazodva a kialakult helyzethez, megsajnáltam – mérsékelten. A legegyszerűbben így nevezhetném az érzést, amelyik eluralkodott rajtam. A ballonkabát övét lecsomóztam a fáról és a kezébe adtam.

– Megkerülöd ezt a kukát és balról az első ajtó. Ott találod. El sem tudod téveszteni. Az egyetlen láthatatlan az üvegablak mögött. Csekkelés, megszabadulsz a sárga veszedelemtől, ami most a bal zsebedben lapul és csak a széle látszik, utána kapsz vissza pár forintot, amit ott a túloldalon pénzzé tehetsz – mutattam a világ végén libegő molinóra.

Rosenkreutz és Thunderbird 

– második futam –

Rosenkreutz és Thunderbird dobozos vegylével a kezében baktatott, lődörgött, őgyelgett azon az isten hátulja mögötti makadám úton, amelyik kihullott az idő emlékezetéből. A semmiből jött és a semmibe tartott, mert a települések, amelyeket összekötött hajdanán, már nem léteztek. Felszipákolta őket valami gondolkodás feletti hatalmasság. Talán kíváncsiságból.

Az egyik szederfa alatt Vladimir és Estragon ücsörgött-

– Godot-ra vártok? – kérdezte Rosenkreutz.
– Vártunk, de már indulunk is – válaszolta Estragon és nem mozdultak.

– Mi is megyünk azonnal tovább, nagy út áll még előttünk. Filozófiánk vén tölgyesében szeretnénk megalkotni a megfoghatatlan kézzelfoghatót. Fából Rosenkreutz és vaskalap Thunderbird. A gyakorlatba valóban átplántálható alkalmazott filozófiát. A filozófia gyakorlati használatához szükséges formulát, amely minden körülmények között rejtve marad önnön maga és mások számára egyaránt. Bandukolunk a tölgyesben és új földrészeket fedezünk fel vagy találunk ki. Behatolunk ezekre az ismeretlen területekre, késedelem nélkül kiírtjuk az őslakosságot, civilizáljuk az erdőket, vizeket, állatokat, aztán unatkozunk tovább. Az Univerziumot alkotjuk meg. Érvelünk és ellenérvelünk. Meggyőzzük egymást a meggyőzésről és a meggyőzés ellenkezőjéről – adott tájékoztatás Thunderbird a továbbiakról, majd letelepedtek Vladimir és Estragon mellé a szederfa alá.

Faludi Ádám

Leadkép forrása: http://kotottpalya.blog.hu