Irodalmi titkok a Múzeumkertben

Hol nem mondta el Petőfi a Nemzeti dalt, bár ennek ellenkezőjét ünnepeljük évről-évre? Lehetett-e valóban ez az a park, ahol a két Pásztor fiú „einstandolt”? Hol szónokolt Garibaldi unokája, és ki az a mellékalak Arany János emlékművén, amelyet a szobrász a múzeumalapító dédunokájáról mintázott? Az izgalmas válaszokat a MúzeumCafé rendezvényén tudtuk meg.

Akit nem riasztott vissza az embert próbáló kánikula kedden délután, bejárhatta a Nemzeti Múzeum kertjét Debreczeni-Droppán Béla történésszel, az intézmény főmuzeológusával, hogy többek között a fenti kérdésekre is választ kapjon. A „hűsítő kerti sétának” hirdetett esemény szervezője a MúzeumCafé című folyóirat, a Szépművészeti Múzeum rendkívül impozáns kiállítású periodikája, amely a főszerkesztőváltás után egy-két újdonsággal is meglepi rendszeres olvasóit. Ilyen volt a kedd délutáni séta is, a legfrissebb számot ugyanis egy „intézménytársnak”, a Nemzeti Múzeumnak szentelte a szerkesztőség, és ebből az apropóból jelent meg Debreczeni-Droppán Béla tanulmánya is a múzeum történetéről. A kutató a séta elején megjegyezte, ha semmi nem korlátozná, órákat tudna mesélni a nevezetes épületről, a kertjéről, szobrairól – ebből végül egy másfél órás program lett, ahol vezetőnk „élőben” tárta fel előttünk az érdekességeket és a sosem hallott titkokat.

Gréczi Emőke, a MúzeumCafé főszerkesztője, Szily Marianna, a Nemzeti Múzeum munkatársa, valamint Debreczeni-Droppán Béla történész, aki megmutatta nekünk a Múzeumkert "titkait"

Hol másutt is kezdődhetett volna a múzeumot megkerülő körséta, mint az alapító gróf Széchényi Ferenc szobránál, az épület bal oldalán. A gróf valójában csak „belecsöppent” az alapítói szerepbe, tudtuk meg Debreczeni-Droppán Bélától, mivel a lassan kibontakozó alapítási folyamat során egy tágabb nemzeti könyvtár terve alakult át múzeummá, és gróf Széchényinek inkább a könyvtár volt a szívügye. József nádor jelentős szerepet játszott az alapításban, és kedvenc építészét, Pollack Mihályt bízta meg a tervek kidolgozásával. Az állam 1813-ban vette meg az épületet a Batthyány családtól, az ő palotájuk állt itt. Nem sokan tudhatják, hogy a palota pincerendszerének a folyosói máig ott lapulnak a föld alatt a főhomlokzat előtti területen – árulta el a történész –, a legutóbbi lépcsőrekonstrukciónál, amikor a lépcső beomlott, le lehetett menni ezekbe a föld alatti pinceágakba. 

Rejtekutak a lépcsők alatt

Ha tovább sétálunk az épület oldalában, megtaláljuk a Bródy Sándor utcára nyíló kaput, amely nem véletlenül épült ide. Egykor ez volt a főbejárat, a jelenlegi főlépcsőt a képviselőház tagjai használták, 1861 után itt ülésezett ugyanis a felsőház. Sok minden itt dőlt el tehát az ország dolgait illetően, és talán itt, a kerti padokon vitatták meg Mikszáthék, Jókaiék, hogyan szavazzanak egy-egy kérdésben – mutatott körbe a történész. Volt előképe, hogy ideköltözzék a felsőház, hiszen már 1848-ban is itt működött. Jelentős városi térként a hely a gyülekezésekhez is kínálta magát, nem véletlenül itt vált tömegessé a márciusi forradalom. Aki lefitymálná az akkori tízezres résztvevői lélekszámot, gondoljon bele, hogy ezt a pest-budai, de leginkább csak a pesti lakosság lélekszáma arányában szabad nézni, ami viszont óriási részvételre utal. Petőfi és a Nemzeti dal elszavalása esetében a legenda cáfolata már legalább olyan ismert lett, mint maga a legenda – bár szép történet, de Petőfi nem itt szavalta el művét. Valószínűleg amiatt gyökeresedhetett meg a mendemonda, hogy itt nyomtatták ki és osztogatták a vers, valamint a 12 pont példányait, és beszédet is tartott itt a költő – Vasvárival, Irinyivel együtt –, csak épp műve nem hangzott el. 

Az oldalkapu, szemközt az Olasz Intézet épülete, amely 1865-től 1902-ig az Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt

A múzeumépület hátsó része felé haladva sok bokorral, indával benőtt szoborba, kőemlékbe botolhatunk, de vezetőnk most ezekről is lerántotta a képletes leplet – valóságos avatásuk azonban ugyancsak rég esett meg, ha volt egyáltalán. Ilyen például egy római kori gyerekszarkofág, vagy gróf Monti Sándor, Alessandro Monti mellszobra, aki az olasz légió parancsnoka volt a piemonti-szárd kormány küldötteként az 1848-as forradalomban. Itt áll továbbá egy gizgaz befutotta emlékmű, amelyet George Washington és Alexander von Humboldt emlékére állíttatott a múzeum egykori igazgatójának bátyja, Kubinyi Ferenc, mégpedig 1858. március 15-én. „A korszakban értették a párhuzamokat” – magyarázta  Debreczeni-Droppán Béla, elég csak arra gondolni, hogy Kossuthot a magyar Washingtonként emlegették. 

Alessandro Monti szobra

Egy szép sasszobor Kisfaludy Sándor emlékére állíttatott, a véset szerint a „Himfy-versek költőjének tiszteletére”. Az épület túloldalán testvére, Károly is kapott egy mellszobrot, oszlopának tövénél korábban egy hölgyalak ült lantot tartva, de mivel ez elpusztult a történelem során, mára csak a Kisfaludy-büszt, vélhetőleg annak a másolata csodálható meg a kertben. De kaptak emlékművet a Nemzeti Múzeum egykori kiemelkedő régészei is: a Bömer–Pulszky–Hampel kőbe vésett „hármas oltár” nekik állít emléket.

Az épület háta mögé kerülve értünk el arra a nevezetes területre, ahol a Pál utcai fiúk híres einstand-jelenete zajlott, s hogy ez csakugyan megtörténhetett így és itt, afelől nincs kétség – erősített meg bennünket a kutató. Ez volt ugyanis a korabeli gyerekek játszóhelye, ahol kevésbé fordultak meg azok a veterán honvédek, akik a rendre vigyáztak.  A Pásztor testvéreket valóságos alakokról mintázta Molnár Ferenc, akinek jó barátai voltak, különösen Pásztor Árpád, aki később ifjúságiregény-íróként lett ismert: Muzi című műve nemrég jelent meg újra a Móra Kiadónál. A múzeumkert egyébként igazi gyerekparadicsom volt az 1860-as évektől 1945-ig – mesélte a történész. A régi ábrázolásokon, fotókon rengeteg babakocsit és dadát látni, akik ide hordták a kisdedeket levegőzni. De üvegház és kertészlak is működött pár méterre Molnár Ferenc „fiainak” játszóhelyétől – az utóbbi ma a műszaki részlegként funkcionál. 

A kert több fája is színes, kötött "kardigánt" kapott, nem mintha nagyon fáznának mostanában

A játszótérként szolgáló terület egy kicsit kijjebb költözött az ötvenes években – mutatta meg a helyet Debreczeni-Droppán Béla, amikor megkerültük hátulról az épületet, és kilyukadtunk a jobb oldalához. Amikor a régi, korhadó fákat kivágták, sorra potyogtak le róluk a – szó szerint – muzeális értékű, múltbéli labdák, mesélt a történész a csodás labdahullásról. Az igazán nevezetes szobrok ezután következtek: a jelenlegi Múzeum utcának háttal, a homlokzati kerítés tövében látható Berzsenyi Dániel mellszobra, amely ifjabb Vay Miklós báró alkotása, és Bécsben öntötték ki. Kezdetben a másik irányba, az akkor igencsak sötét sikátornak számító Museumgasse felé nézett (mára a Palotanegyed egyik legszebb utcája), 1861-ben fordították meg, amikor felavatták az átellenes oldalon Kazinczy szobrát – így fordult egymással szembe, nem átvitt értelemben, hanem szó szerint a két költőóriás, bár csupán szoboralakként. Avatóünnepsége egyik szobornak sem volt, mivel a Bach-rendszer enyhén szólva nem kedvelte az efféle alkalmakat; gondoljunk csak Vörösmarty temetésére. 

Berzsenyi az árnyékában hűsölő nénivel

A főlépcső mellett jobbra a lengyel–magyar és olasz–magyar barátság jegyében kapott szobrot Jozef Wysoczky, a szabadságharc lengyel légiósa, valamint Garibaldi. A nagy olasz szabadságharcos emlékművének 1932-es avatásán, ahol a beszédet Gömbös Gyula mondta, Garibaldi unokája is jelen volt. És el is érkeztünk a múzeumkert legjelentősebb, méreteiben hatalmas alkotásához, a központi helyen álló Arany János-szoborhoz. Tizenegy év kellett Arany halála után, hogy végre felállítsák, 1893-ban leplezték le – magyarázta vezetőnk. Már akkor sem volt mentes a kulturális élet (sem) a civakodásoktól: rengeteg vita előzte meg a szobor megszületését, üljön-e vagy álljon, hová kerüljön. Végül ülőszobor lett, három és fél méteres magasságú, plusz az alapzat. Talán keveseknek jut eszébe, amikor látják, hogy ki lehet a két mellékalak Stróbl Alajos lenyűgöző alkotásán. Nos, nem más, mint Toldi Miklós és Piroska. A leányzót Széchényi Alizról, az alapító gróf dédunokájáról mintázta a művész, mivel Aliz a kor szépségideálját testesítette meg.

Piroska, azaz Széchényi Aliz mint a kor nőideálja

A Nemzeti Múzeum történetét alakító élő, és az azt díszítő kőbe vésett alakokon kívül halhattunk még a háború és a forradalom ejtette sebekről az épület történetéből, a kert fáinak betelepítéséről, a növényzetéről, a valaha volt, olykor mulatságos levelezésekről, feljelentésekről (a harmincas években például igen sérelmezték a Tomori Anasztáz adományaként felállított férfiakt-szobor jól látható testrészét, amelyre a kérésnek megfelelően fügefalevél került, noha mára ennek csak a helye látszik – árulta el Debreczeni-Droppán Béla). És kiderült az is, miért „őrzi” Arany János szobrát hetek óta egy óriási harckocsi – a járművet a Nemzeti Múzeum a „Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete” című kiállításához kapcsolódva kölcsönözte az intézmény a Hadtörténeti Múzeumtól.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Az Arany János-szobor fotója: Wikipédia

További képek a galériában: