Drakula bár – Alexandru Mușina prózaversei Szonda Szabolcs fordításában

Drakula bár 

Alexandru Mușina prózaversei Szonda Szabolcs fordításában

Lucsi

(Luci)

Lucsinak eszméletlen melója van: emailező. Egy szingapúri vállalat alkalmazta, hogy írjon szerelmes e-maileket világszerte a csajsziknak. Számítógépen megigazították a buráját, csináltak neki egy honlapot – „Letters from a Latin Lover” –, és munkára fogták.

Ül a hatodik emeleten, a szobájában, és nyomja az e-mailt ezerrel. A napi normája nyolcvan darab. De nem kaptafára, hanem olyan beleérzőseket, egy rakás fílinggel, ahogy az ügyfél igényli. Az anyja főz neki, kitakarítja a szobáját, beviszi a kávét; ő pedig, fejhallgatóval a kobakján, a képernyőre guvadó szemmel ír, ír, csak ír... Magányos és özvegy nőciknek, férjükben csalódott, „friss emberi kontaktusokra” vágyó feleségeknek, nyanyáknak és bakfisoknak, mindenféle nemzetiségben és színben.

Néha esténként, amikor már totál taccsra van menve, lejön a bárba. Mintha a Ghostból érkezne: sápadt, borostás, fekete ráncokkal a szeme alatt mered a semmibe. Rendel egy tequilát, s felhajtja szusszanás nélkül: „Ember, mintha meg lennének veszve, mondja, kiszívják a véremet, fogalmad nincs, mi tud járni a fejükben... Pár százan már azt is írták, vegyem el feleségül őket.”

„De mér’ nem húzol el? Megnősülsz s megszabadultál”, válaszoljuk mi, sárgán az irigységtől: „Amerikai, kínai, német, francia nők... van honnan válogass!”

„Mutyit! Ahogy nekem megbuherálták a pofámat, úgy ők is tutira tunningoltak egyet a képükön. S abból, ahogy írnak, azt hiszem, az összes vagy kiskorú, vagy túl a nyolcvanon... de hogy egy se százas közülük, az biztos. Ki tudja, miféle ocsmányra vagy zakkantra akadnék. Az is lehet, valami szipirtyóra.

Különben is, ezek odaszegeztek a gép elé a szerződésükkel: ha öt évet nem töltök ki, százezer dolcsit kell fizessek nekik... Há’ az egész famíliámnak s pereputtyomnak nincs összesen ennyi lóvéja.”

S rendel még egy tequilát. Ő a latin lover, belefér neki.

Újabban elkezdett spanyolul tanulni. Amikor épp nem írogat, szappanoperákat néz. Arról ábrándozik közben, hogy szerelemre lobban iránta egy mexikói vagy kolumbiai drogbáró lánya, ad a gazdáinak százezer dollárt (mi az neki, bagatell), és felszabadítja a rabszolgaságból.

A hold

(Luna)

A hold görbevasból van, de ezt senki se meri bevallani. Valamikor fellógatták az égre, olyan rég, hogy úgy tűnik, mindig ott volt. Csak Gyurka bá’, a szerelő emlékszik a kezdetekre, amikor hóttrészeg. Mi ott ülünk ősidőktől a betonlépcsőn, és hallgatjuk Ádit. Ő a legkirályabb, akkora szíve s annyi zsozsója van, hogy nem igaz. Csak éppen törpe. Ha, mondjuk, jól seggberúgnák, úgy elszállna a tömbházak fölött, hogy nem is látszana. Na de azért nem ő csinált minket, hanem anyánk s apánk, két lúzer, akik reggelente elhúznak melóba, hogy hozzanak nekünk lóvét. Keveset, szerencsétlen fejük. Nyomorultak, na, nincs amit mondani, csupa szövegből s cselből állnak, egyéb sincs, csak a keménykedés s a hiszti, de hát szeretjük őket, mert, a nyavalyába is, nem lehet, hogy ne tartozzunk senkihez!

Pedig ha öngyújtóval sütögetnék a véknyukat, akkor se ismernék el, hogy a hold görbevasból van, és valamikor egyszerűen csak fellógatták az égre.

Dáktör Niku velünk van

(Dactăr Nicu e cu noi)

Legütősebb projektje a világegyetem. Egyszerűen tökéletes munka, na de az alvállalkozók... jobb nem beszélni róluk. Micsoda remek műépítész, milyen vérciki szakik! Micsoda isteni dallam, milyen fos előadók!

Néha, amikor erősen nagyon fáradt, dáktör Niku az asztalunkhoz ül, sört és whisky-t rendel az egész társaságnak, töltet magának is egy deci Johnny Walker-t, és így szól hozzánk: „Fiúk, hiába nyomultok. Annál többet, mint én, senki nem tehet. Inkább mondjatok vicceket.”

Erre mintha életre kelnénk, és a legjobbat adnánk magunkból: Móricka New York-ban szemetes, Ion és Gheorghe állnak a vonatállomáson, Ion megy, hogy megfejje a tehenet, Kohn elmegy a paphoz, hogy az megkeresztelje, Ion és János, aztán megint Ion és Gheorghe, Sir és John, az aranyhal, a Boldogság Fája és így tovább... Szívünkbe melegség költözik, addig kacagunk, míg dobunk egy hátast, némelyikünk úgy marad, a mennyezetre meredt szemmel, de mi, a többiek, nem hagyjuk alább.

Dáktör Niku egyre sápadtabb, mosolyog, néha enyhén nevet is, és szomorúan, mind szomorúbban néz ránk.

Aztán észrevétlenül beoson a hajnal. Kezünkben, lábunkban ólommal, vöröslő szemekkel, cserepes ajkakkal mindnyájan aludni térünk.

Dáktör Niku megy ismét a dolgára.

Drakula bár

(Dracula Bar)

Amikor érzem, az élet annyira szar, hogy bűzlik a Nap is az égen, a Drakula bárba megyek, a B1-a tömbházba.

Az épület ősrégi roncs, abból az időből, amikor a disznónak még szárnya volt, de az alagsorban a bár szupercucc: mindenütt tükrök, a padló fekete márvány, piros gyertyák, levendula- és tömjénillatú füstölőpálcikákkal, halk zenével, Johann Sebastian Bach... minden, ami kell. Pincérek, bárosok, animátor lányok és egyéb fölösleges tartozékok nélkül.

Aláereszkedsz 33 lépcsőfokot, belépsz, lajstromba vésed a neved és kapsz egy fekete pelerint, egy lila csokornyakkendőt és egy pár vámpírfogat. Veszel az automatából egy korsó friss vért, és leülsz egy asztalhoz. A kutya se törődik veled, olyan csend van, hogy a templomban sincs ehhez fogható. Mintha mindenki jógi vagy zen buddhista szerzetes lenne itt: mereven nézik a futatott aranyozású plafonra festett nefelejcseket. És időnként szürcsölnek egy-egy kortyot a vérből.

Elsőosztályú vér, Dáktör Niku & His Skyzoid Band gyártja. Huszonhét neurohormonális szabályozó, tizenhat kinetikus stimulátor van benne, és kólaízű. Sokkal finomabb és táplálóbb, mint a hagyományos vér. Speciálisan azért van kitalálva, hogy segítsen a társadalmi újrabeilleszkedésben. Ne jöjjön többé, hogy rávesd magad felebarátod ütőerére, érezd magad mindig formában, készen arra, hogy még többet dolgozz, kielégítsd a csajodat, átsegítsd a nyugdíjasokat az úttesten és így tovább.

Megéri a világ összes pénzét! És még annál is többet.

A szövegek a szerző dactăr nicu & his skzyoid band (Tracus Arte Kiadó, Bukarest, 2013) című kötetéből származnak.

A magyar változatok elkészítése során a fordító a Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român) ösztöndíjában részesült.