Tizennégy állomás – Csepcsányi Éva versei
TIZENNÉGY ÁLLOMÁS
CSEPCSÁNYI ÉVA VERSEIVEL KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNAK ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!
ez történt
a pillanat halmokban áll
nem valós a mozdulat
mindent elnyel a horizontális
a fekvő termékeny anyag
őrült civódó démonok húznak
egy néma szekeret
a napkorong pupilla a falánk
tömlős testet nézi a vak süket
végtagok nélküli őstestet
valahol a világűrön túl a
Krisztus kiált nem történik semmi
a tömlős féreg fal és a pupilla nem
látja magát
egyszercsak kereszt csapódik a földbe
a pupilla lezárul a lény abbahagyja a falást
a Három Egy mindörökre fölfedi magát
Tizennégy állomás
1.
A Király és a helytartó tekintetét
ki rögzítette? A tál, melyben kezét mosta,
a csönd, amelyben állt – Pészach ünnepén.
(Kyre eleison)
2.
Ki vágta, ki gyalulta a fákat? Bárki is:
Ács – ács fiának csinálta. Az ostor-marta
hát nekilódul a kereszttel.
3.
„ Most prófétálj!”
„Ha Messiás vagy, kelj fel!
„Az én Fiam bukott el a kereszttel.”
4.
A betlehemi jászol – pólya és angyalok.
Mária szavai nem pánik, nem hisztéria
– Szeplőtelen volt.
5.
Városa és neve fennmarad
örökre: mert keresztemet
néhány percig helyettem vitte.
6.
A káromló férfifalon,
jajgató asszonyokon áttör a lány:
mozdulata szent mindörökre.
7.
Félrefordulnak a szelídek:
csak por van, kánikula van –
kezd kínos lenni a látványosság.
8.
Az asszonyok könnye: óceán.
Estétől reggelig kimerik a férfiak:
„Hazudtatok” – mondják, és a kövek
helyett sírnak Jeruzsálem leányai.
9.
Nem tudják, él-e még?
Katonák rugdossák, bökdösik:
És Ő harmadszor is föltápászkodik.
10.
Minden eladott gyermekkel,
meggyalázott lánnyal együtt
szenved most a lemeztelenített
Isten.
11.
Kiterjesztett karok és kopácsolás:
a csukló erei, a szövetek – a szeget verőknek
is megbocsát.
12.
„Consummatum est!”
13.
Sietve jön Arimateai, intézkedik –
a Fiú testéért semmi se drága…
és Anyja utoljára ölbe veszi.
14.
Fekete az égbolt, templomi szolgák
suttogják: a súlyos kárpit kettéhasadt.
új sírboltra alkuszik József, erős férfiak
követ hengerítenek a sziklasír elé.
Nagycsütörtök
a fényes templomban felfeslik a
hideg jeruzsálemi éjszaka, melyben…
de ismeritek a történetet.
de nem ismeritek a szomszédok suttogásait,
a főpappal alkudó Iskarióti neurózisát,
hol kallódott addig a Szent Keresztfa,
és mit álmodott Pilátus felesége?
Nagypéntek
A legnagyobb otrombaság a Passiót leírni.
Ami tudható: engem már megölt volna a
Getszemáni éjszaka, és fölforgatott volna
Pilátus latinizmusa. De Ő csak állt hallgatagon.
Ami utána történt: túlontúl emberi.
Csak Názáreti Mária siratta halott Istenét.
Nagyszombat
Nem merték hinni a Feltámadást.
Várták, hogy a gondosan reteszelt
szobában kisírhassák magukat.
„Itt – nem lesz feltámadás” –
nézték a kiátkozott rabbi
megnyúlt, szétmarcangolt
testét. Az Anya nem vádolt,
nem feddett – hallgatása
félelmetes volt.
János gyámoltalanul átölelte:
húzta el a sziklasírtól.
Nem virrasztott sem ember, sem
angyal a lezárt sírboltban.
Péterék minden percben várták
a darabontokat, a másik Mária –
beszélték – megháborodva
elbujdosott.
Többen megindultak
Emmauszba, karióti Júdást a
Getszemán óta senki se látta…
Szombat éjjel pakolásztak az
asszonyok: mirha, áloé, illatos
olajok kerültek kezükbe… ugyan
ki vetne ügyet néhány zsidó nőre?
Borzongva indultak az éjszakába,
féltek újra látni a megkínzott halottat.
A többi már evangélium: meghibbant
katonák, éneklő kerubok, nyitott sír és
elhengerített kövek – és a lángoló pirkadatban
egy kertész sétált a kibomló fák alatt.
A verseket Michelangelo Merisi da Caravaggio (1592–1610) festményeivel illusztráltuk
