Szavakkal festett miniatúrák

Filmszerű versképek, alanyi líra, eufemizáltság, nyelvi kiforratlanság, élőbeszédszerűség, nagy szimbólumok, amelyeket megöl a hétköznapi jelleg – hétfő este újból Bretter Kör volt Kolozsvárott, ahol parázs vita alakult ki Vass Csaba költő-slammer versei fölött.

Szavakkal festett miniatúrák

Slammerként Vass Csabát már sokan ismerik, Kolozsvárott és Erdély más városaiban is számos fellépésen remekelt. Aki eljött a hétfő esti Bretter Körre, egy sajátos költői világot, szavakkal festett miniatúrákat kapott a szerzőtől.

A kört Gothár Tamás újdonsült alelnök nyitotta meg, aki röviden bemutatta a meghívottat, majd André Ferenc vette át a szót, ezúttal moderátori-vitaindítói minőségben. Rögtön az elején merész performansszal rukkolt elő, ugyanis nem az otthon megírt vitaindító-szöveget olvasta fel, hanem szabadon beszélt a slammer-költő verseiről.

André szerint Vass Csaba művei az alanyi líra irányába mozdulnak el, a szerző a versekben saját világhoz való viszonyát teremti meg. A vers beszélője hiteles, a mesterkéltséget messze elkerüli, s néhol előbukkan egy-egy hiányköltészetre utaló szöveg is. Ugyanakkor a meghívott költészetét még a kiforratlanság, a nyelvi keresés jellemzi. Néha túlságosan eufemizál vagy olyan motívumokat használ – például a nász és Káin figurája –, amelyeknek a többletjelentését nem bírják el a versei.

Ezeket a motívumokat egyébként Borbély András és Okos Attila is problémásnak találta a később kibontakozó beszélgetés során. Az előbbi szerint a nász motívuma túl erősen beidézi az Ady-költészetet, kimozdítja Vass Csaba versét a saját logikájából. Káin alakját pedig nagyon nehéz jól használni, úgy alkalmazni egy sajátos perspektívát vele kapcsolatban, hogy valami többletet nyerjen az adott mű.  Okos Attila képzeletében a Vass Csaba Káinja úgy jelenik meg, hogy a gyilkosság utáni véres kést egy papírzsebkendővel törölgeti, egyszóval túlságosan hétköznapiasított.

Horváth Benji szerint lehetséges, hogy a bevett szimbólumok azért nem működnek a meghívottnál, mert nála a hétköznapok válnak szimbólummá, s ebbe a sajátos szimbólumrendszerbe nem illenek a „grandiózus” jelképek.

Az André Ferenc kifogásolta nyelvi kiforratlansággal többen nem értettek egyet. Sokak szerint a részletek leírásakor, a miniatűr képek – olyan erősen csapja be maga után a kaput, mint ahogyan magát csapja be – megalkotásakor rendkívül jól használja a nyelvet, egy saját hang is felsejlik már. Ezek az apró képek a közönség szerint Nemes Nagy Ágnes tárgyias költészetéhez közelítenek, továbbá József Attila-i szociális térérzékékelést is tükröznek. Borbély András megjegyezte, hogy érez egyféle feszültséget abban, ahogyan egyszerre beszél és tárgyiasítja önmagát a beszélő. Ezt a feszültséget egyébként nehéz kézben tartani, de úgy tűnik, Vass Csabának menni fog. A legjobb példa erre a 102-sen című költeménye.

A költő versét az alábbi linkre kattintva olvashatják:

http://www.irodalmijelen.hu/2016-okt-26-1534/megnevettet-hutlenseg-vass-csaba-versei-debutben

A Két kép című verset többen is festményszerűnek találták. Okos Attila szerint nagyon „vagány” élmény volt olvasni a verset, és „látni” közben, amint a sok apró kép egy nagy festménnyé áll össze úgy, hogy egyszerre lehet összpontosítani az egészre és az azt alkotó részletekre. Horváth Benjinek is tetszett az, ahogyan az apró képek együttesen hatnak, anélkül, hogy halmozássá válnának, vagy pedig túlexponálnának.  Egy másik beszélő megjegyezte, mennyire jó ráérzéssel alkalmazza Vass Csaba a leírások során a ki- és bezoomolásokat.

A versek tagolásával kapcsolatban a hallgatók többsége egyetértett abban, hogy a költő felolvasása közben sokkal érthetőbbé váltak a művek. Ez nem azt jelenti, hogy a verseknek szerkezetbeli változtatásra lenne szükségük – mondta Borbély András –, hanem hogy, például, írásban is úgy törje a sorokat, ahogy most felolvasás közben tette. André Ferencnek is az a véleménye, hogy a versek ritmusa, tagolása inkább az élőbeszédszerűség fele hajlik.

Gothár Tamás a Letisztázatlan című versről szólva megállapította, hogy szerinte tobzódnak benne a „hideg képek” és az és-ek. Ez elvesz a képek erejéből, semlegesítik egymást, illetve az és-ek halmozása a sorok feszességét öli meg. André Ferenc szerint is kissé „túlvacogják” a verset a képek, de az és-ek ismétlését a fokozás és a versben megjelenő zaklatott lelkiállapot indokolja, sőt a halmozás nélkül meg sem valósulhatna az említett állapot kifejezése, a sorok túlságosan didaktikussá válnának.

Az utolsó szó jogán Vass Csaba először viccesen megjegyezte: ezen az esten egy álma vált valóra, hogy ennyi ember és ennyit beszélt csak róla és a műveiről. Majd a túlzásnak vélt motívumok használatával kapcsolatosan azt mondta: „Nekem azt tanították, ha egyszer valakit megkeresztelnek, azt megkeresztelik papnak, királynak és prófétának, és én ezt hajlamos vagyok elhinni, ezért írok néha túl dolgokat.” A néha nem működő sorokról pedig azt vallotta, hogy találhatunk házakat, amelyeknek falai nincsenek derékszögben, de ez nem azt jelenti, hogy ne volnának ugyanolyan jól felépítve. Néha kellenek a nem működő sorok is.  Továbbá azt is megfogalmazta, tudja, hogy nem fog soha tökéletes verseket írni, de azért majd odafigyel az est folyamán elhangzottakra, és felhasználja az itt szerzett tudást.

Marin Diana