A tűnő nyelv nyomában 2.
Hadd mutassam be az írott „elszólások” néhány díszpéldányát saját (évek óta sajnálatosan gyarapodó) gyűjteményemből is. A szalmaláng életű szókapcsolat a kérészéletű vagy a költőibb tiszavirág életű helyébe nyomakodik; korábban egyértelmű volt, hogy a szalmaláng önmagában jelöl nagyon rövid ideig tartó, gyorsan múló jelenséget.
„Szomorúan tapasztalom, hogy szóláskincsünknek egyre nagyobb része kihullik, kikopik a nyelvhasználatból. A magyarul beszélők, tehát anyanyelvtársaink közül nagyon sokan ötven szólást vagy közmondást sem tudnának felsorolni még hosszas fejtörés árán sem, holott több ezer közül válogathatnának. Az meg különösen bánt, hogy nem egy szólásunk él ugyan a mai nyelvhasználatban is, de vagy eltorzult formában (ez még a kisebbik baj), vagy kicsorbult értelemben, nemegyszer az eredetinek szinte az ellenkezőjét jelentve” – írta közel másfél évtizeddel ezelőtt Grétsy László.
A szólások torzulását három (már akit) „elrettentő” példával szemléltette a magyar nyelvművelés doyenje. Az elsőben a ’hű az elveihez, ragaszkodik az igazához’ értelmű, történelmi-hazafias képzettársítású nem enged a negyvennyolcból vedlik át a szerencsejátékos, kártyás hazardírozó állhatatosságát (?) szuggeráló szóképpé: nem enged a huszonegyből. A másodikban az alakra helyes kesztyűt dob valakinek szerepel nem az eredeti, ’kihív, provokál’, hanem az azzal szinte ellentétes ’kedvez neki, megsegít’ jelentésben. (Talán a mentőöv helyébe tolakodott a kesztyű a figyelmetlenül fogalmazó tudatában.) A harmadik nyelvi félresiklásban pedig a házastársakat összetartó szimbólumként tűnik fel az ásó, kapa, nagyharang, holott éppen az életre szóló kötelék régente egyetlen törvényes eloldozójának, a halált megidéző temetésnek a tömör és szemléletes kifejezője.
Hadd mutassam be az írott „elszólások” néhány díszpéldányát saját (évek óta sajnálatosan gyarapodó) gyűjteményemből is. A szalmaláng életű szókapcsolat a kérészéletű vagy a költőibb tiszavirág életű helyébe nyomakodik; korábban egyértelmű volt, hogy a szalmaláng önmagában jelöl nagyon rövid ideig tartó, gyorsan múló jelenséget. A megindultságot arat nyilván a sikert arat mintájára született torzó; a légvárakat kerget impozáns képzavara a légvárakat épít és a vágyakat, álmokat netán vágyálmokat kerget szerencsétlen ötvözete. A pálmát talán mégis a maga nemében zseniális egy tálon árulják a cseresznyét szerzője viszi el – a vele egy gyékényen árulók és egy tálból cseresznyézők, vagyis egy húron pendülők elől.
A hasonló szavakat tartalmazó, azonos nyelvtani szerkezetű szólások összekeverése gyakori forrása a szokás rögzítette kifejezések önkéntelen keresztezésének. Az ilyen hibridek nagy része korábban ritkán élte túl megszületését, az esetlegesség és az eleven, természetes nyelvhasználat meggátolta terjedését. Manapság azonban rögtön önálló életre kel bármely akaratlan vagy éppenséggel szándékos nyelvficam, és jó eséllyel hatványozottan szaporodni kezd. A gyorsuló ütemben romló nyelvérzék, az egyre igénytelenebb nyelvhasználat termékei s egyben további előidézői is ők.
