Finta Edit: Elfolyó homok csöndje. Töredékek (5.) – Marosvásárhelyi töredék
Marosvásárhelyi töredék
Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Líceumban öt évig kitűnő tanári irányítással festhettem, rajzolhattam, szobrokat készíthettem, tanulhattam. Munkásnőként elsőként sikerült bejutnom. Jelentős művészek tanítottak, korrigálták rajzainkat, készülő agyagszobrainkat ebben a legendás hírű gimnáziumban, amelyet Izsák Márton szobrászművész alapított. Jó körülmények között, diákotthonban laktam és étkeztem. A bentlakás ott volt közel, ahol az elméleti órákat is tartották. A szülők nem tudták volna kifizetni az albérleti szobát. Nekem az otthoni körülményeim után a diákotthon megfelelt. Tisztaság volt, rend és fegyelem. Kellemes közösség, tanulótársak. Mindenhol zeneművész-növendékek gyakoroltak. Szüleim csomagot küldtek. Megosztottuk. Nagyon szerettem az iskolámat. Itt, az internátus falai között védelmet éreztem. Sötétkék egyenruhánk volt. Én nem elleneztem, mivel mi, tanulók így egyformáknak tűntünk még akkor is, ha – mint a testvérek sem – nemigen hasonlítottunk. Mindenkinek megvolt a maga egyénisége, értéke. Egységében igen kreatív, jó osztályunk volt.
Zenehallgatási osztályfőnöki óráink voltak. Meghívtak zeneművészeket, akik előadást tartottak arról, hogy milyen korba helyezhető a zenemű, miről szól, mit fejez ki a szimfónia. A klasszikus zene, irodalom és képzőművészet összefüggéseit, szoros kapcsolatát kutattuk. Ugyanakkor megértették, megkedveltették mindannyiunkkal a társművészeteket, az irodalmat, zenét, szín- és filmművészetet. Rendeztek olyan előadásokat, ahol egy témáról szólt a zene, kivetítettek egy festményt, és valaki szavalt. Mivel én nem szerettem szerepelni, az előadás díszletét, meghívóit terveztem, rajzoltam meg. Kulturális eseményekre jártunk. Megbecsültem minden percet. Mentünk kiállításmegnyitókra, színházba, koncertekre. Marosvásárhelyen volt a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola, jártunk a színinövendékek előadásaira. Kitűnőek voltak, szépek és fiatalok. Emlékezetes a Három nővér, a Fizikusok, a Nyár és füst, a Cseresznyéskert című előadás.
Kiváló volt Józsa Gerő magyartanárom. Rengeteg verset tanultam. Gondolataimban az utcán is verset mormoltam: Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Illyés Gyula, Juhász Gyula, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Vörösmarty Mihály, Vajda János, François Villon, Charles Baudelaire, Arthur Rimbaud, Guillaume Apollinaire, Szergej Jeszenyin, Paul Éluard, André Breton. Fogalmazásból erős voltam, de nem tudtam beszélni, nem bírtam soha megvédeni magam. Emotív természetem miatt – vagy mert alig beszéltem, csak festettem – mindent elrontottam.
Az elméleti órák után, délután következtek a szakórák: rajz, festészet, szobrászat, gyors rajz. Egész idő alatt, a szünetekben is vázlatokat készítettem, nagyon vonzott, igen jól éreztem magam, ha festhettem vagy rajzolhattam, tervezhettem. Mikor Piskolti Gábor festőművész tanár úr ezt észrevette, azt mondta: „Menjen, mint a többi osztálytársa táncolni, szórakozni, pihenni. Ha ennyire munkaközpontú, a későbbiekben végsőkig ki fogják használni.”
Az osztályunkban színlélektani kísérleteket végeztek. A falakat különböző színűekre festették. A szemben levő fal élénkítő narancsvörös volt, a bal oldali nyugalmat árasztó zöld, a remény színe. A másik közép-erősségű kék, mely mint az ég pihentet, nyugtat. Hátul a többi színnel harmonizáló sárga, a derű, a nap színe, de a féltékenység szimbóluma is. A mennyezet fehéren maradt. A fehér a tisztaság, ártatlanság jelképe, bizonyos népeknél a gyászé. Mindez semlegesen összefogta a színek elütő, de még összhangban tartott tónusait, árnyalatait. Annak az osztálynak volt jobb a tanulmányi előmenetele, ahol ezeket a lélektanilag is jelentős színeket alkalmazták.
A rajz-, festészet- és szobrászatórákat a Kultúrpalotában, szép világos műteremben tartották. Volt egy időszakom, amikor úgy festettem, mint Barabás István és Piskolti Gábor. Előfordul, hogy a diák akaratán kívül tanári hatás alá kerül. A Somos-tetőre, Maros-partra is valamelyik tanár kíséretében szervezetten festeni vittek. Akadt, aki elhanyagolta az elméleti órákat, de kitűnő volt szaktárgyakból. A nagy tehetséget az igazgató úr megmentette a bukástól.
Nagyon rendes osztálytársaim, lakótársaim voltak, igen erős, tehetséges csoport. A tusnádfürdői Kelemen Marika könnyedén tanult, nem lehetett rajtakapni, hogy készületlenül ment órákra. Molnár Olga Nagybányáról érkezett, kiváló divattervező lett. Vonzódtam lelkesítő, vidám, gyerekes, ugyanakkor komoly és kötelességtudó, művelt személyükhöz. Ma is barátaim. A Szászrégenből jött, vidám Lizbeth kitűnő rajzoló, később Németországba települt. A sepsiszentgyörgyi Tóth Kati jelentős biológus, egyetemi tanár. Járai Katalin szépen szavalt, kiváló fellépése volt. Szerkesztő, könyveket ír. A borszéki Kameniczky Antalnak verseskötetei jelentek meg. A csíkdánfalvi Zsigmond Márton rajztanár Csíkszeredában. Ott voltam a budapesti kiállításán. A szárazajtai Pusztai Péter az egyetemet Bukarestben végezte, nagy fotós, ötletes reklámgrafikus. Kanadába települt. A Szatmárról érkezett Juhos Lászlónak számos köztéri szobra van, munkái Németországban, Portugáliában is elismertek. Nem egy lett közülük külföldön is sikeres szobrász vagy festő, grafikus és fotográfus, újságíró, költő és szerkesztő, orvos, zeneszerző. Nem tudok mindenkit megemlíteni.
Egy ilyen rangos Zene- és Képzőművészeti Líceum olyan alapokat ad, mely mindenkinek szebbé teszi az életét. Ha csak megkedvelem az irodalmat, zenét, vagy színházba, tárlatokra, múzeumokba járok, már sokkal több vagyok, mint egy átlagos ember. Betekinthetek a társművészetekbe. Észre tudom venni a gótika, reneszánsz, barokk, rokokó, szecesszió stílusjegyeit, szépségeit. Más lesz az érdeklődésem, ha eljuthatok külföldre, elmegyek múzeumokba, megcsodálom a katedrálisokat, az építészet jellegzetességeit. Felismerem az építészeti és bútorstílusokat. Sokat jelent, ha az értéktelen giccsek közül ki tudom választani a valódi műtárgyat. Más lesz a stílusom, össze tudom válogatni a színeket. A lakásomat, környezetemet is ízléssel fogom berendezni. Mindig előttem lesz, amit itt megtanultam.
Minden évben szervezetten vittek valamelyik városba és környékére festeni. Így egyik évben Nagybányán, Felsőbányán gyönyörű kirándulóhelyeken, kint a szabadban festettünk. A Bódi-tó és a Kék-tó vizének különleges színe, kéksége az Adriai-tenger színére, mélykékjére hasonlított. Piskolti Gábor, Barabás István és Bordi András festőművész tanárok – mint valamikor a híres nagybányai festők – velünk együtt tájképeket festettek.
Nagyszebenben is voltunk, van egy fotóm, mikor az óvárosban festek. Rendkívüli szépségükben látszanak a város ódon épületei, utcái, a nagy árnyékok és fények a vászonra megjelenített képen és a valóságban. A gótikus templomban egy sorozatot rajzoltam, amelyen a szénrajzot kevertem a vízfestékkel. A különös alapozás miatt egy sajátos technika alakulhatott ki. Ezeket a diákkori képeket iskolánkban dokumentálták.
A vajdahunyadi szakmai gyakorlat idején, főleg a vasgyárban, vázlatokat készítettünk. Ahogy az izzó vas folyik, bizarr és érdekes élmény volt. Később visszatértem ezekhez az emlékképekhez, vázlatokhoz. Azok hatására olajfestmények születtek.
A közös szabadtéri festészeti órák a nagy összetartást segítették elő. Amikor évtizedek múlva Budapesten összefutottunk, Puja Rezső volt osztálytárs így emlékezett rám: „Meghúzódtál ott leghátul, nem avatkoztál bele se pletykákba, se politikába. Csak rajzoltál és festettél.” Farkas Árpád osztálytársam kijelentette: „Nem tudtam tíz-tizenöt órákat rajzolni, mint Finta Edit, inkább elmentem orvosira.” Egy jó szobrászból még kitűnőbb fogorvos lett...
A szecessziós Kultúrpalota1911 és 1913 között épült. Tetőzete a híres Zsolnay-cserepekkel fedett. Az épület homlokzatát a Kőrösfői-Kriesch Aladár tervei alapján készült nagy mozaik, a Hódolat Hungária előtt és kődomborművek díszítik. Könyvtár és jelentős képtár is van a Kultúrpalotában. A legfelső szintjén felszerelt, világos műteremben dolgozhattunk. A Tükörteremben megcsodáltam az üvegfestményeken a szecessziós stílusban megjelenített székely népballadákat: Júlia szép leány, Kádár Kata, Budai Ilona, Szép Salamon Sári című műveket. Amint naponta feljutottam a lépcsőkön a műteremhez, népballadáim mellett láthattam Erkel Ferenc képmását, Enescu, Beethoven szoborportréját is.
A székely, csángó és román tájegységek balladái, népdalai, a népköltészet remekei nagy hatással voltak rám. Hatottak festészetemre, képeim hangulatára.
Szívemben örökké őrzöm őket.
