Két lapu-levél, egy anzix – Nagy Zopán képeslapversei James Joyce-nak
Nagy Zopán
Két lapu-levél, egy anzix
(James Joyce-nak)
No. I.
Kedves Jakab!
Az örömpörkölt idén nyáron is odakozmált.
A Bloomsday magányosan telt, öblös-gödrösen temetett
Ma-gá-ba… Aznap négy sötét-fátylas Nap rezonált…
Negnap megénekeltem (az aggkor) 17 esztendős emlék(kedves)emet:
Ó, Lola Nuvoletta, akinek minden-porcikája
Tündöklő fényköpeny alatti térkép, csontváz-látomás!
Korty-porcogtam is nedvesen, hála!
Látom, kissé most Te is felragyogsz, íme, egy hommage:
Supprupp-rum, rongy-hogyhogy!
Sréég! Sőtabotod is el(v)borult! Potty…
Az emancipők rég közöttünk álltak,
Egyedül a társtalanság volt számlálhatatlan…
Felhőtt nincsmerős-nőink
Mind: menyétekkel és tupírozott mókusokkal aludtak…
A konstellárium külön-külön is közénk
Feszült, égpedig szoláris-mutánsan, szesztimatikusan…
Uni-kor! U-nuku! Nunikum! Unikumisz! Unikormorán!
Térbütyök roppan, reped a csontjamán,
Súrlódás sistereg, tapsikoly téved, kürt kínhangzik,
Kacsint a borz, biciklin borzong – s kong a bicsak-lik…
Nálunk éppen most zajlik és dadog
Az Oldon-Joyce & Jungen-Morcz Fesztivál,
Melynek szülőatyja, szervezője maga-magam vagyok.
Itt ülök a végeken, Gyom ismeretlen gátjainál…
Hiábamenet van meg a (káragőzöm) retúr,
Haránt sem örömteli a csalavány űr-tükörkép nagyúr…
No. II.
Kedves Jakab!
Kérdeztem a jósokat:
Egyek-e meggyet, jó sokat?
Azt súgták a jósok:
Barack lesz most, jó sok,
De a májra még jobb
A rengeteg cseresznye…
Egészség = nem szerencse! –
Leszek-e még boldog?
Ma reggel, kertemben: a barackfába csapott
A villám. Letérdelt, megtört,
Szenessé égett törzse halott,
Rogyásig érlelt termései immár nem „fennkölt”:
Éretlen, eltehetetlen, érthetetlen áldozatok…
Padlásszobám is leégett egykoron,
Akkoriban sokat vándoroltam, szippantottak távlatok,
Többek között a Père-Lachaise ódon,
Pompás-patinás sírjai közé többször visszatértem,
Elme-rengve, merengve el, és első Ulysses-kiadványod
Legendás helyszínén (élő-holtan) is pihentem:
Shakespeare and Company, antik bookshop a Latin negyedben…
Azelőtt a Nagy Amalgám is gyakran üzent nekem.
A minap Alpakka villám vágott, hatolt be a fémes tömésbe…
Az elektromossággal mindig is gondjaim voltak, különösen
Vonzottam a bajt. Egykoron szobám ablaküvegén Gömbvillám kérge
Hagyott dupla-emberfejnyi égési nyomot, mint lángvágó
Okoz szabályos rajzolat-vájatot a megperzselt vásznakon. Átható…
No. III.
Kedves Jakab!
Nincs kényelmes ágyam, nincs kényelmes székem,
Nincs „szép repedésem”, könnyű álmom sincsen,
Mióta a Zárt osztályról – 25 éve – hazatértem:
Kényelmes gondolatom hogy is lehetne nékem…
Egy sokkos emlék marasztaló:
Víg asztal, ó! Vigasztaló!
Víg asztalon vigasztal ó, ő:
Az irgalmas vigasztaló-nő!
Nemlékszel? – Vizionáló-társként sokat úsztunk a tex-túrák farvizén,
Meta-líra folyamokban is merültünk eleget, Ő-én, Te-ő: Te meg én…
Finnegan is gyakran mellettem révedt, di-opt®ikus ének sokszorozták éned,
Dublintól–Triesztig, Párizstól–Gyomáig: a bolyongó ébredés azóta is ébred…
Remélem, Te is hol vagy! Kisvártatva: komám!
Remek nyarakat kíván, barátsággal: Zopán
