Ikarosz és Orpheusz találkozása
Ikarosz és Orpheusz találkozása
A kortárs magyar irodalom Nemes Nagy Ágnesét és Lengyel Balázsát láthattuk nemrég a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében: Balla Zsófia és Báthori Csaba beszélgetése nemcsak a költő, író, esztéta és műfordító Báthori Csaba életműve miatt volt rendhagyó, az egymásra hangoltság, az értő kérdések és válaszok, a versek és a zene összjátéka olyan volt, akár egy jól felépített, feszes szonett.
A stúdióterem ismerős terében ülök, ahol a kolozsvári teátrum és vendégtársulatok számos remek előadását láthattam. A díszlet minimalista, a színpadon két szék asztalkával és számtalan könyv. A sok kötet Báthori Csaba eddigi költői, prózaírói, esztétai és műfordítói munkásságának kézzelfogható bizonyítéka. Miközben várom, hogy a nem mindennapi irodalmi életmű szcénájává alakuljon át a stúdiószínpad, és szemezek a könyvekkel, újságíró barátnőm meg is jegyzi mellettem, milyen sokat írt ez a költő. Próbálom elkergetni a pilláimra nehezedő, ólmos decemberi fáradtságot, úgy érzem, sikerül.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója nyitja meg az estet, ünnepélyes pillanatok következnek, mintha valódi előadáson ülnénk. Röviden ismerteti a meghívottat, Báthori Csabát, aki a kolozsváriak számára talán kevésbé ismert, mint beszélgetőtársa, Balla Zsófia, pedig szoros szálak kötik Erdélyhez, a családi hagyomány szerint ugyanis a somlyói Báthori ág leszármazottja, a név tehát nem véletlen egybeesés.
Bevezetésként Balla Zsófia a Napkút különszámában a meghívott hatvanadik születésnapjára megjelent Tábor Ádám-esszéből emel ki egy szemelvényt:
Báthori Csaba az egyik legműveltebb, legárnyaltabban fogalmazó, legtöbb műfajban alkotó és legmunkabíróbb mai magyar író. 36 éves koráig egyetlen könyvet sem publikált, az elmúlt 24 évben viszont közel negyven verseskötetet, szépprózát, esszé- és kritikagyűjteményt, valamint műfordításkötetet. A kortárs magyar irodalomban Tandorin kívül senki más nem jelentkezett ennyi műfajban ilyen sok művel. Ez a rendkívüli teljesítmény egy láthatatlan, föld alatti élet-munkán nyugszik szilárdan.
Megtudjuk, a költő valóban szeret visszavonultan, csak a munkájának élni, a természetes, érzéki képekből kibontani a transzcendens, elvont tartalmakat, verseinek dinamikája és témavezetése hasonlít a szökőkút ívéhez, a költemények a mélységből a magasságig ívelnek, majd vissza. Báthorit olvasni olyan, mintha Ikarosz és Orpheusz találkozásának lennénk tanúi a földön, elég csak fellapozni az esten elhangzott Omega-idő, Az erdő, Semmit egészen, Anyám című verseket, hogy minderről meggyőződhessünk.
A meghívott történelmi évben, 1956-ban született, és nem kisebb történelmi jelentőségű helyen, mint Mohácson, ehhez már csak hab a tortán a nemesi vérvonal.
A költő 1981-ben emigrált Ausztriába, 1981 és 1996 közötti éveit Bécsben, illetve Linzben töltötte. Mohács többnyelvű közege, ahol szerbek és horvátok is éltek és a kiváló piarista gimnázium, ahol latinból és oroszból érettségizett, fiatalon Catullust és Gogolt fordított, meghatározták műfordítói, költői kiteljesedését. A bölcsészkarra piarista végzősként nem jelentkezhetett, ezért Pécsett, a jogtudományi karra felvételizett, itt szerezett képesítését kamatoztatta Bécsben, ahol német nyelven szintén a jogtudományok felé orientálódott. Gimnáziumi tanára számos összefüggésre hívta fel a figyelmet a Biblia és a szépirodalom között. Máté evangéliumában olvasható: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Ez a bibliai mondat ihlette A hangsúly keresése című esszéjét. A néma gonosz kölcsönkérte a Jóság nyelvét, és lármáva degradálta – fogalmazott. A költészet funkciója vezessen el a nem fölösleges szavakhoz és érzelmekhez – fűzte hozzá Balla Zsófia.
A két költő nem véletlenül találja meg ennyire a szót egymással irodalmi beszélgetésben is, hiszen művészi életútjuk több ponton összefonódik, mindkettőjük mestere Nemes Nagy Ágnes volt. Báthori a hetvenes évektől emigrálása pillanatáig járt a költőfejedelem asszonyhoz. Az Újhold-évkönyvben (1946-tól 48-ig, betiltásáig folyóiratként működött) jelent meg A peregrinus magánya című, Rilkéhez kapcsolódó esszéje, amelyről Nemes Nagy Ágnes elismerően beszélt. Rilke elvont, intellektuális lírájához külön érzékszerv szükséges, Nemes Nagy érdeme, hogy magyar nyelven sikerült visszaadni teljes valójában ezt a gazdag és mély költészetet.
Idegen nyelvű környezetben az anyanyelvért és főként a költői nyelvért kapaszkodni kell, Báthori Csabának az emigrálás éveiben nagyon figyelt arra, hogy ne keletkezzenek hajszálrepedések a nyelv falán. Bécsben pap ismerőse Babits emblematikus művének közismert sorát: vétkesek közt cinkos aki a néma kicsit „átköltötte”, bűnösök közt hibás aki hallgat lett belőle, s így próbálta idézni a verset teljesen jóhiszeműen. Balla Zsófia úgy véli, a prózaíró válthat nyelvet, de a költő nem, Rilkének sem a francia nyelven megjelent versei hozták az elismerést, hanem a német nyelvűek.
A külföldi környezet viszont más perspektívából látatja az irodalmunkat, az egyetemes mondanivaló hangsúlyát jobban kiélezi. Izgalmas, hogy mit mondhat egy német anyanyelvűnek Babits vagy József Attila, akinek verseit egyébként Báthori lefordította német nyelvre.
A kis hiba is teremthet nagy dolgokat – állapította meg Balla, híres Babits-parafrázisok, A lírikus 123 epilógjának ötlete ugyanis az említett „Babits-átköltésből” született.
A költő a nyelv emigránsa, s a költészet nyelv a nyelvben. Rilke is azt vallja, a versben a kötőszó sem azt jelenti, mint a köznyelvben.
Báthori több más mellett Shakespeare-t és Goethét is fordított, s a fordításokhoz, esszékhez gyakran kijegyzeteli a levelezést, amely sajátos bemutatkozás, hozzáad a vershez.
Petőfi szerint Goethe szíve helyén komisz anyag, békasó volt. Báthori Csaba és Balla Zsófia viszont azt vallja, nagyon is érzelmes ember volt a német költő, ha csak a feleségének vagy élete alkonyán a 17 éves lánynak címzett leveleit elolvassuk, nyilvánvaló lesz, mennyi szenvedély, vívódás lakta a poétaszívet.
Vers az, ami látszólag könnyű képet, hasonlatot röppent fel, és utána sokkal súlyosabban mondja vissza. Báthori Csaba a természetes, érzéki képből indul ki, hogy aztán a transzcendenssel találkoztassa olvasóját, a létezés örömén át a halálfélelemig vezethet minket a költemény. A felolvasott és Bíró József színművész előadásában elhangzott versek erről győztek meg.
Báthori verseiben Ikarosz és Orpheusz találkozik, a zuhanás és a száguldás értelme, a világok közötti összefüggések bontakoznak ki a költeményekből, így az Érzelmes utazás című műben például. Csokonai és Berzsenyi hagyományaira építkezik, ezt gondolja tovább. A változatos és bravúros formavilág, utalásrendszer, s az ezekből kibomló műveltséganyag, mitológiai szálak teszik színessé ezt a költészetet.
Az est csak kis szeletet mutatott be az életműből, afféle kedvcsinálót kaptunk, hiszen ha mindenre kitérnek, még éjfélkor is ott ülünk a stúdiótermében. A beszélgetés folyamán nagy örömünkre a prózaírói munkásságából is kaptunk apró szemelvényt.
Alkatához híven a prózája erősen lírai vétetésű, s mint ilyen minden költő számára izgalmas olvasmány. A Haluc Áron dolgozatai című, 2007-ben megjelent regény – amelyből nagyon kedves részlet hangzott el az esten – főhőse egy kamaszfiú meglehetősen zűrös családi környezettel, iszákos apával, akit csak hébe-hóba lát, szegénységgel viaskodó édesanyával. A kötet érdekessége, hogy rövidprózaként is olvasható. A Tűzveszélyes szerelem című részlet meggyőzött minket arról, érdemes kézbe venni a humort, iróniát és drámaiságot ötvöző könyvet.
Szöveg: Varga Melinda
Fotók: Bíró István
