Ugrás a tartalomra

E. Bártfai László: Helyek csendes neve

„Van egy utca az alsó-szászországi Hameln városában, amelyben évszázadok óta nem szabad hangoskodni, és ez a szigorú szabály még a vidám esküvői menetekre is érvényes. A városatyák betiltották itt a zenét, táncot, bárminemű zajongást. A csendes, szűk utca neve Bungelosenstraße 'dobszó nélküli utca'; a Bunge egykori 'dob' jelentését időközben a Trommel vette át. A legenda szerint 1284. június 26-án, János és Pál napján százharminc gyerek követte a sípját fújó patkányfogót ezen az utcán, bekanyarodtak az Osterstraßéra, és a keleti kapun át elhagyták a várost. Többé nem látta őket senki.”

 

 

E. Bártfai László 

Helyek csendes neve

 

Nincs semmi lárma csendhelyedben

Kölcsey Ferenc: A nyúgalomhoz (1808–1809)

 

Tanulmányomban azon helyek közül veszek sorra néhányat, amelyeknek bizonyos értelemben csendes neve van. Költői szóképekkel, alkalmi szókapcsolatokkal nem foglalkozom, a vég nélkül sorolható példák közül csak hármat említek. Legismertebb a csendliget. Vörösmarty Mihály drámai költeményének záró jelenetében Tünde azt tudatja az álomból ocsúdó Csongorral, hogy milyen sors vár rá: „A virágos csendligetben / A szerelem hív ölében /… / Kell lefolyni életednek.” (Csongor és Tünde. V. 1831). Buda Ferenc a Csöndország (1991) címet adta verseskönyvének,1 Fehér Ferenc vajdasági költő pedig A csönd városa (1982) címet a magyarkanizsai írótábor harmincadik évfordulója alkalmából kiadott kötetnek.2 A valóban csendes helyek többsége sem tartozik ide, a temető, a sírkert, a cinterium kimarad a felsorolásból. Mivel a halált tabu övezi, gyakran a csendes kertek szókapcsolattal utalnak a temetőkre, még könyv címéül is választották,3 de éppúgy megmaradt körülírásnak, mint az örök csend hona vagy az örök csend birodalma. Széchenyi István 1843-ban sürgető feladatnak tartotta egy nemzeti sírkert létrehozását Szent Gellért hegyének pázsitos részén: egy „népnek …, ha meg tudja becsülni magát, kell rendelkezni jövője felől, habár ez egyedül jobbjainak megtiszteltetéseig terjedne”. A gróf az Üdvlelde elnevezést javasolta, de az egymással versengő nevek – diadla, nyugda és emlékde – társaságában ott szerepelt a csönde is.4 Terve nem valósult meg, s elképzelésével együtt ezek a ma már szokatlanul csengő nevek is elfelejtődtek. Az I. Károly spanyol király (V. Károly néven 1530-tól német-római császár) szolgálatába szegődött portugál felfedező, Fernão de Magalhães (Magellán) a később róla elnevezett szoroson átjutva, 1520. november 28-án hajózott ki a nyílt tengerre. A hatalmas, nyugodt víztükörnek 1521-ben ő adta a Mar Pacifico nevet, amely ugyanazt jelenti spanyolul és portugálul. A Csendes-óceán nemzetközi minták alapján alkotott tükörfordítás a magyar nyelvben.5

A mai Magyarországon nincs olyan település, amelynek a neve tartalmazná a csend vagy a csendes szót. A Kárpát-medencében – a trianoni békediktátummal elszakított országrészekben – azonban akad néhány: Csendes a Latorca forrásánál, Csendespatak a Tarca völgyében, Csendlak a Mura mentén. A magyar Szent Korona országainak helységnévtárában (1913) mindhárom település szerepel: Csendes egykoron Bereg, Csendespatak Sáros, Csendlak Vas vármegyéhez tartozott.6 Eredeti nevük azonban nem magyar, mindhárom név kései magyarosítás, nem így említik őket először a történeti kútfők. A kárpátaljai települést 1630-tól adatolják a források Tiſzoua, Tis(s)ova, Tisow néven. A falu neve vagy szláv személynévi eredetű, és a Tiso birtoklást kifejező -ova képzős alakjából keletkezett, vagy a személynevek alapjául is szolgáló ukrán mихо ~ тихий 'csend, csendes' melléknévből eredeztethető. A helység nevét ez utóbbi szófejtés alapján magyarosították Csendesre 1903-ban.7 A felvidéki község első írásos említése 1427-ben Stelbach, majd Stellbach. A szlovák Tichý Potok és a magyar Csendespatak (1899) a német helységnév tükörfordítása. A Mura menti vend falu 1347-től tűnik fel oklevelekben Tystina, Tyssina, Tistna néven, a Csendlak (1890) a szlovén Tišina 'csend' magyarítása. Mivel mindhárom település csendes, eldugott helység, eredeti elnevezésük és fordításuk a hasonlóságon alapul.

A hallgat 'nem szól, csendben van' ige jelen idejű folyamatos melléknévi igenevéből alakult Hallgató főleg hegyek, dombok megnevezésére szolgál. A névadás kapcsán a Földrajzi nevek etimológiai szótára a szálerdőkre utal, amelyekben „valósággal templomi csend szokott lenni”, és párhuzamként a népnyelvi hal(l)gató idő 'csendes, szellőtlen' kifejezést említi.8 Szűgyi Zoltán is erről a fenséges, de borzongató tapasztalatról számolt be versciklusában: Csönd van. Hajnali, / erdő-búgó csönd” (Két part között két folyó. 1980). Hans Castorp a svájci hegyek között „az ős-hallgatást (Urschweigen) leste meg”, a természet közömbösen halált hozó ős-csendjét.9 Reszegi Katalin mutatott rá arra, hogy az érzékszervekkel is felfogható, sajátos jegyek némelyike önmagában is névvé válhat, és e jegyek utalhatnak a hegy alakjára (Sátoros, Csipkés), színére (Kéklő, Fekete-hegy), éghajlati jellemzőire (Árnyék-mál, Meleg-hegy) vagy valamilyen hanghatásra (Dongó, Hallgató).10 A Kárpát-medencében egymástól független névadással számos Hallgató keletkezett: a Bakonyban, nem messze Németbányától egy hegy viseli ezt a nevet, a Gerecsében, a közigazgatásilag Tatabányához tartozó Felsőgalla közelében egy erdős domb. Nagy-Hallgatóból is több van: Somogyban, Kaposhomok településen, Nógrádban, Karancslapujtő szomszédságában, valamint az egykori Abaúj vármegye határán, Vágáshutától észak-északkeletre. A Nagy- előtagból következően mindhárom egy Kis-Hallgatóval néz farkasszemet, vagy legalábbis nem messze tőlük van egy hasonló kisebb. A Hallgató-hegy, a Nagy- és Kis-Hallgató, egyaránt a helynévrendszer legősibb rétegébe, a jelöletlen összetételek közé tartozik. Hargita megyében, Kobátfalva közelében egy erdőt hívnak Hallgatónak, a Somogy megyei Kőkúton pedig egy dűlőt.

A Csittvári krónika legendája Jókai Mór nevéhez fűződik. A már Csokonai idejében is nevezetes nagyerdei italmérés pincéjében debreceni diákok vasárnap délutánonként egy vaskos könyvbe írták bele mindazt, amit „a nagymérvű história elfeledett följegyezni lapjaira, vagy amit a hatalom vaskeze kitépett e lapokból, vagy amiket az udvaronc hízelgés meghamisított”. A negyedrét alakú könyvet azért nevezték Csittvári krónikának, mert „»Csitt«” azt teszi, hogy »legyünk némák!«”11 A legenda a cívisvárosban, a Nagymester utcában szövődött tovább. Nyilas Misi azért csente el a tanító bácsi kamrájából a „pergament kötésű” könyv fedelét, azért vásárolt 15 krajcárért ötven ív fehér papírt, fizetett 20 krajcárt a könyvkötőnek, hogy megcsináltassa a „maga Csittvári Krónikáját”. Az első lapra felnőttesen odakanyarintotta a nevét (Nyilas Mihály), a címet (Jegyzetek), a helyszínt (Debrecen) és az időpontot (1892). A kicsapott diákok azt jegyezték fel nagy titokban, amit a hatalmasságok el akartak palástolni, Móricz Zsigmond kisdiákja viszont – húsz évvel Jókai regényének megjelenése után – a legféltettebb titkait akarta lejegyezni a könyvbe, de „aztán napok teltek, s nem írt bele semmit”.12 Jókai úgy tudta, hogy „1665-ben kezdék el ezt a könyvet szerezni, ha jól tudom, Sáros-Patakon, névtelen szerzők”, és hozzáfűzte, hogy a jezsuiták, „akikről ez a krónika sok kedvezőtlen adatot jegyzett fel, azt híresztelték el felőle, hogy ez a válogatott hazugságok és bolond ötletek tárháza, s még a nevét is elferdítették »Csicsvári krónikának«, s ha valaki valami nagy bolondot vagy nagy hazugságot mondott, az volt rá a közmondás, hogy »ez is a csicsvári krónikába való!«”.13

A XIX. század elején még bevett szokás volt, hogy az arra érdemesített verseket, miegyebet ráérősen lemásolta, akinek nem volt belőle kézírásos vagy nyomtatott példánya. Jókai Mór többször említette, hogy atyja tulajdonában is voltak maga másolta Csokonai-kéziratok, amelyeket illusztrációkkal is ellátott: „szép színes képekre emlékszem … a »Karnyóné« színművéből”.14 Az a versgyűjtemény, amelyet az író ereklyeképpen megőrzött, ma az Országos Széchényi Könyvtárban található, a Helikoni virágok címlapján ott díszeleg Jókay József aláírása. A Kézirattár őrzi az úgynevezett Gózon-kéziratot is, amelyben valóban vannak vízfestésű kosztümképek, de nem Az Özvegy Karnyóné ’s két Szeleburdiak (1799), hanem egy másik vígjáték, a Cultura (1799) alakjait, Lehelfit, Fenekest, Petronellát, Firkászt stb. ábrázolják. A kéziratot Gózon Imre színész ajándékozta 1854-ben Kovács Pálnak, Petőfi barátjának. Vargha Balázs amellett sorakoztatott fel érveket, hogy mindkét 1809 körül keletkezett kézirat Jókay József kezétől származik. Feltevését alátámasztani látszik, hogy Gózon Imre Jókaiék rokona volt, továbbá a kéziratok kiállták a grafológiai egybevetés próbáját. Az egy kéz-hipotézist azonban az hitelesítette, hogy mindkét kéziraton tűszúrások hagytak megfejtésre váró külsérelmi nyomot, az elsőn talán csak díszítésképpen, a másodikon viszont nyomtatott betűk körvonalait kirajzolva: Csicsvai Zsuzsanna írta (Csits vaji Szuszana irta).15

Az efféle emlékkönyvekbe költeményeket, megjegyzésre méltó gondolatokat jegyeztek fel komótosan. Az egybefűzött üres lapokból álló gyűjtemények bibliográfiáját Stoll Béla állította össze. Művéből kiderül, hogy a Libellus Memorialisok a XVI. század közepe táján tűntek fel, és tulajdonosaik kezdetben túlnyomórészt férfiak voltak.16 Az emlékkönyvekkel való bíbelődés a XIX. század derekára vált divattá, csaknem egyértelműen női foglalatossággá. A hölgyek alkalmi versekért nyaggatták a társaságukban időző költőket. Petőfi Sándor 1844. december 25-én a pesti Wenckheim-házban, az akkoriban még újdonságnak számító karácsonyfa tövében a szerencsétlen sorsú Csapó Etelke és nővére, Vachott Sándorné Csapó Mária emlékkönyvébe is szerzett nagy hirtelen egy-egy verset.17 Már a legrégebbi magyar nyelvű kézírásos könyvekben is vannak tűszúrások. Az apácák magánájtatosságát szolgáló Pozsonyi Kódexben (1520) az írástükröt jelölik.18 A tűk a könyvnyomtatásban is hasonló szerepet játszottak, amikor az ív hátlapjára nyomtattak, tűszúrások biztosították a pontos illesztést.19 Ám az apró, alig észrevehető folytonossági hiányokra nem mindig ilyen egyszerű magyarázatot találni. Vajon miért ékteleníti a Tihanyi alapítólevél (1055) protocollumát számos tűszúrás?20 A hártyába, pergamenbe, papírlapba szúrt jelzések, szavak nem titkosak, de nappal nehezen vehetők észre, éjszaka viszont könnyen kitapinthatók. Charles Barbier de La Serre tüzér százados éjszakai írást (l'écriture nocturne) fejlesztett ki, amelyet 1808-ban próbált ki a gyakorlatban. Erősen kitüremkedő pontokat nyomtatott vastag kartonlapokra, hogy a katonák a vaksötétben vezényszavak elhangzása nélkül, tapintással vegyék tudomásul a parancsokat. Két függőleges sorban hat-hat pont szolgált a francia ábécé és a leggyakoribb kettes, hármas betűcsoportok kódolására. A Kr. e. II. században élt görög történetíró, Polübiosz táblái21 lebegtek a szeme előtt, amikor egy 6x6-os, kvadratikus mátrixba foglalta a tapintható kódokat.22

Visszakanyarodva a tűszúrásokkal életre keltett Csicsvai Zsuzsannához, Vargha Balázs detektívregénybe illőn fordulatos filológiai tanulmányából meglepően sok minden kiderül a körülményekről, az okokról viszont szinte semmi. Jókay József – ha ugyan valóban ő volt – a másolás önnön magára kiszabott diákos penzumát leróva miért érezte szükségét annak, hogy női alteregót válasszon? Az is elképzelhető – bár Vargha Balázs nem számolt ezzel –, hogy Jókay József ügyesen verselő testvérhúga, Jókay Zsuzsanna23 (legalább a nem és a keresztnév egyezik), Gózon István felesége (Gózon Imre az ő fiuk lehetett) szurkálta bele ártatlan tréfaként a Csicsvai Zsuzsanna nevet a kéziratba. Mikszáth Kálmán írta róla, hogy sokat tartózkodott a háznál, és a városban „fantasztának” nevezték, mert „ha jó hangulatban volt, … naphosszat versben beszélt. … A két testvér éjfélig is elbeszélgetett olvasmányairól”.24 Sok-sok év múltán, az És mégis mozog a föld (1872) írásakor vajon mi késztette az immáron országos hírű írót arra, hogy – a jezsuitákra hivatkozva – hasonló hangzású beszélő névre, Csittvárira változtassa az általa is ismert szólásban szereplő Csicsvait? A népetimologizálásra emlékeztető elferdítés azonban már korábban megtörtént, 1855-ben két lapszámot is megért a Csittvári Krónikák című önképzőköri diákfolyóirat,25 majd harminc év múlva, 1885-ben ugyanezzel a címmel – mi több, ugyanazzal az alcímmel: „Folyóirat a múlt századból” – bukkant fel ismét egy diák periodika.26

Csittvárnak azonban nincs nyoma sem a hajdani térképeken, sem a korabeli feljegyzésekben. Székelyföldön egykoron ismeretes volt Csittfalva (1567-től), Zemplén vármegyében pedig Csicsva vára vagy Csicsvavár (1270-től). Az egykori erősségnek ma már csak a falai állnak, de Burckhard von Birckenstein császári hadmérnök Bécsben kiadott metszeteskönyvének (1686) 119. lapján a kép előterében látható staffázsalakok – a cigánykovács és a fújtatót működtető segítői – felett balra jól kivehető az Inóca-hegy ormán emelkedő, szabálytalan alaprajzú felsővár a szokatlan, éllel ellátott öregtoronnyal, alatta félkaréjban az alsóvárral. A vár felett elhelyezett szószalagon ez olvasható: Cziczva.27  A területet 1270-ben V. István király adományozta vitézségéért a Básztély nembeli Rénold ispánnak, a várépítő Rozgonyiak ősének, majd sokáig a Homonnai Drugethek kezén volt, végül a Barkóczy grófok birtokolták. Barkóczy Ferenc kuruc tábornok 1711-ben ostrom nélkül adta át a várat Laucken császári tábornoknak, aki a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke után lerontatta. Korábban a vár adott otthont a megye levéltárának, és megyegyűlést is többször tartottak falai között. Szirmay Antal, Zemplén vármegye főjegyzője a XIX. század első éveiben azt is papírra vetette, hogy itt őrizték a szemenszedett hazugságokkal teleírt Csicsvay Könyvet, amelyről úgy tudta, hogy a Barkóczy grófok levéltárában található. Idézi a szólást is, amely akkor használandó, ha valaki nagyot lódított: „bé lehetne ezt a’ Csicsvay Könyvbe irnya.”28 A „hazugságok könyve” sokak figyelmét felkeltette. Szirmay néhány sorát a forrás megjelölése nélkül emelték át német és magyar nyelvű történeti-földrajzi munkákba, évkönyvekbe, kalendáriumokba, lexikonokba. Az Üstökös 1866-i évfolyamában A Csicsvári könyv címmel ismertetés jelent meg a nevezetes krónikáról, amelyből a lap öt szemelvényt is közölt (Jókai Mór, a lap tulajdonosa és szerkesztője minden bizonnyal tudott erről),29 Dienes Adorján pedig újabb hármat tett közzé 1935-ben megjelent könyvében.30 A magyar aforizmák és szállóigék fáradhatatlan gyűjtője, Tóth Béla viszont 1898-ban úgy vélte, hogy a csicsvai könyv sohasem létezett – sem a Barkóczy grófok levéltárában, sem másutt –, de hozzáfűzte, hogy Zemplénben és Szabolcsban járja az idézett mondás.31

A magyar társadalomban és nyelvben a XIV. században jelentek meg a kételemű nevek. A magyar családnevek tárát összeállító Kázmér Miklós a kételemű neveknek azt a tagját tekintette családnévnek, amely jelzőként járult a korábbi egyelemű névhez, mint például a Kőműves a Jánoshoz, a Hatvani a Péterhez.32 A vezetéknevek kialakulásának korában a névadás motivált volt, a Varga nevezetű egyének valóban vargák voltak, a Balog nevezetűek pedig balkezesek. Az örökül kapott név esetében azonban ez nem szükségképpen alakult így. 1560-ban Szolnok és Pátroha községben öt személy viselte a Hatujjú nevet, de már az 1520-as években élt két ilyen nevű egyén Demecserben és Pátrohán. Nyilvánvaló, hogy „rokoni kapcsolatban voltak, a testi rendellenesség valamelyik ősüket jellemezte”.33 A testi fogyatékosságokat vagy rendellenességeket leíró közszavak a megszokottól való eltérésük miatt különösen alkalmasnak mutatkoztak személyek megnevezésre. Néhány példa a Régi magyar családnevek szótárából: Balog (1298), Bice (1449), Felemás 'ügyetlen, testi hibás' (1523), Félkezű (1549), Fintor 'torz arcú' (1274), Hatujjú (1389), Kopasz (1324), Kövér (1400), Nagyfejű (1497), Nagyhasú (1692), Néma (1426), Orros (1324), Orrotlan (1431), Sánta (1387), Siket (1397), Vak (1389). A hevenyészett felsorolásból is kitűnik, hogy egyáltalán nem ment ritkaságszámba, ha valakit fogyatékosságáról neveztek el. A privatív néma, süket, vak melléknévből így keletkezett a Néma, Siket, Vak tulajdonnév. A néma beszélőképességétől (születésétől fogva) megfosztott, illetve megfosztatott (kitépték a nyelvét) személyt jelent, netán olyasvalakit, akin rontás van, s amíg nem veszik le róla a kötést, nem oldódik meg a nyelve. Máté evangéliumában „egy ördögtől megszállt némát” vittek Jézus elé. „Mihelyt kiűzte belőle a gonosz lelket, a néma megszólalt” (Mt 9, 32.). Ritkábban kevés beszédű embert jelent, olykor időlegesen fogadott némaságra is utalhat: a Brassó környéki hétfalusi csángóság farsangi alakoskodásában elmaradhatatlan szereplők az álarcos kukák.34 A névadás alapja ezekben az esetekben az egyén valamelyik megkülönböztető tulajdonsága, a személyt és nevét metaforikus kapcsolat fűzi egybe.

A metonímia (névcsere) nem hasonlóságon, hanem valamifajta érintkezésen alapul. A névtani írásokban egész fejezeteket szentelnek a névátvitel e válfajának. Hoffmann István azt vizsgálta, hogy milyen jelentés-összefüggésekben keletkezhetnek metonimikus helynevek.35 Az egyik gyakori típusnak, a személynévből keletkezett településnévnek számos változata van. A személynévhez a -falva, -földe, -háza, -laka, -telke stb. utótag járul, de társulhat hozzá többek között az birtokjel változata, az -i képző, vagy az eredetileg valamivel való ellátottságot kifejező -d képző is: Csittfalva (1567), Tamási (1315), Nádasd (1233).36 Az oklevelekben 1227-től feltűnő Csit (Chit, Chyt, Cit) személynév37 két helynév, Csittfalva és Csittszentiván előtagjaként is feltűnik. Orbán Balázs leírásából tudjuk, hogyan magyarázta a helyi hagyomány a tatárok elpusztította Csittfalva nevét. A honfoglaló vitéz hiába nógatta tajtékos lovát a szokásos csit-csit szavakkal, a kimerült hátas meg sem moccant. A dalia ezért ott helyben telepedett le kíséretével, megalapítván „a lóbiztatásról Csittfalvának nevezett falut”.38 Ám az Árpád-korban gyakori Chit ~ Chet személynév az Anjouk idején már az -e kicsinyítő képzős Chete (Csete) alakban fordult elő. Nincs köze sem „a csi- kezdetű (nyelvjárásonként változó csid ~ csed ~ csit ~ cset ~ csin) lóhívogató ~ lónyugtató” szóhoz, sem a csitt 'hallgass!' mondatszóhoz, főnévhez. Feltehetően a török Čit 'idegen, külországból való' szóból származik.39 Csittfalva templomát Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték (1332: de Sancto Johanne – Szent Iván),40 és több falunak volt az anyaegyháza. Az elpusztított falu lakói Csittszentiván néven alapítottak új települést, megmaradt ingóságaikkal, jószágaikkal néhány száz méterrel odébb költöztek, és a település nevét is magukkal vitték. Az új elnevezés az elenyészett település nevének személynévi előtagjából és a helyreállított templom patrónusának nevéből tevődik össze. A névköltöztetéssel egy patrocíniumi alaptagú helységnév jött létre, pedig a csittszentivániak – a malomfalviakkal és a sóspatakiakkal együtt – továbbra is egykori felégetett falvuk romladozó kőtemplomába jártak istentiszteletre. Az írott kútfőkben személynévként 1093-tól, családnévként 1453-tól felbukkanó Kuka (Kuca, Cuca)41 közszóként csak a XVIII. század végétől tűnik fel 'süketnéma' jelentéssel,42 helynév részeként pedig csak a XIX. század közepétől, a Baranya vármegyei Dinnyeberki községben többször is: Kuka-mező (1855), Kuka-földek (XIX. század), Felső-Kuka-szöllő (1857).43

Számos településnevünk keletkezett puszta személynévből: Arad, Fajsz, Jutas, Munkács, Pozsony, Solt, Sopron, Taksony, Veszprém.44  Moór Elemér azt a nézetet vallotta, hogy ez a névadási mód „még a nomadizálás korából származik”, amikor „csak valakihez lehetett menni, de nem valahová.”45 Kniezsa István is magyar sajátosságnak, a nomadizálás emlékének tartotta a névadásnak ezt a módját, amely „a magyarság szomszédságában lakó népeknél teljesen ismeretlen”,46 de a törökség névadásában megtalálható. Kertész Manó úgy vélte, hogy a magyar lélek latin köntösben is megnyilatkozott, mert az oklevelekben többnyire nem az áll, hogy „Pét földje határos Mihály földjével”, hanem az, hogy „Pét határos Mihállyal”.47 Lélektani magyarázatot keresett a puszta személynévből keletkezett településnevekre, és e sajátos névadás lelki gyökerét a totemisztikus társadalmakra jellemző prelogikus gondolkodásban találta meg, mely szerint „Tas meg a földje, Koppány meg a birtoka egy és ugyanaz”.48 Ha ez így volna, akkor nem beszélhetnénk sem metaforikus, sem metonimikus helynévadásról, mert ha valaki/valami azonos valakivel/valamivel, akkor értelmetlen firtatni a hasonlóságot vagy a szomszédságot. Az írott forrásokban 1475-től felbukkanó Csendes, illetve 1522-től adatolható Halgas(s) családnév nem jelenik meg települések nevében.49 Az egykori Győr, Komárom és Belső-Szolnok vármegyei Néma helynevek viszont egyaránt puszta személynévből keletkeztek, és 1220-tól,50 1222-től,51 1225-től52 szerepelnek oklevelekben. Mindhárom települést alapítójának vagy urának fogyatékosságáról nevezték el, és a személyhez kötött név szállt át a helységre. A Győr vármegyei település elenyészett, de az erdélyi Szamosújvár közelében máig őrzi nevét Néma (román Nima), a Csallóközben, Komáromtól nyugatra pedig Kolozsnéma (szlovák Klížska Nemá). A Duna-parti falut, melyben a pannonhalmi apátságnak is voltak birtokai, a Várnépenéma és az Úrnépenéma elnevezéssel is illették, mert komáromi és szolgagyőri várnépek, illetve hercegi népek lakták.53 A Kolozs ősről Némai Kolozsnak nevezett helyi birtokos család tagjait a XV. század második felében ily módon említették oklevelekben: Jeronimo Kolos dicto... de Nema, Jeronimus Kolos... de Nema stb.54 Birtokuk megnevezésében 1379-től tűnt fel a Kolozs vezetéknévi jelző, ekkortól nevezték a községet – mintegy megkülönböztetésképpen – Kolozsnémának.55 E településnevekben az a szokatlan, hogy az érintkezésen (a birtokos neve száll a helységre) nyugvó átvitelnek a korábban a hasonlóság (a legjellemzőbbnek tartott egyéni tulajdonság, testi rendellenesség) miatt adott Néma személynév szolgált alapjául, majd pedig – a családnevek kialakulásakor – a Néma településnévből lett vezetéknévi jelző: Némay Tamás (1489).56

Régebben a helyben lakók adtak nevet az utcáknak, tereknek, csaknem mindig beszélő nevet: Bécsi út, Híd utca, Piac tér, Malom köz, Cigány sor. Manapság a különböző rendű-rangú hatóságok kiváltsága – ha úgy tetszik: jogköre –, hogy elnevezzék a közterületeket. Még akkor is így van ez, ha időnként a helyi lakosok véleményét is megtudakolják. A megnevezés szüksége miatt azonban az emberek már a hivatalos névadás előtt is hívták valahogy a földből nagy hirtelen kinőtt utcákat, tereket, építészeti műtárgyakat, például hidakat. Köztereink névváltozásai történeti források, amelyek gyakran magukért beszélnek. Egy kiragadott példa, az Oktogon. A név a tér alakjára utal. A XIX. század végén még Nyolcszög térnek nevezték. A becsületes síkidomtól elszakadó későbbi elnevezései nem sok jóval kecsegtettek: Mussolini tér (1936-tól), November 7. tér (1950-től). A tér neve 1990-tól ismét Oktogon lett. A történelem hordaléka több nemzedék szóhasználatára is rárakódott. Ebből fakad az elszólás: „Megyek az Oktogon hetedike térre.”57  Budapesten, igaz, nem egy időben, három Csend utca is volt. Egy még ma is van, a Háros és a Komáromi utcát köti össze (XXII. kerület). A budafoki Csend utca a terület beépítésekor, a múlt század húszas éveiben kapta a nevét, melyet alighanem a „hasonlóság” sugallt, mert egy-két kőhajításnyira esik onnan a Füzike, Őszapó és Nádirigó utca. A tabáni Csend utca (1891) esetében viszont a szomszédságon alapult a névadás. Az utca egykor a Tabáni temető mellett vezetett a Németvölgyi temetőhöz. Akkor tűnt el a térképekről, amikor – több utcát letarolva és egyesítve – a Gellérthegy északi oldalába széles utat vágtak, amelyet 1936-tól Hegyalja útnak neveznek. Szép Ernő Ádámcsutka (1935) című regényének öregedő hőse egy kidőlt sírkőre telepedve még itt, „ahol a temető meghalt, mert benőtte az élet”,58 kérdezte ki a színinövendék Ibolytól a záróvizsgára kapott szerepét. A harmadik budapesti Csend utca sincs már meg. Furcsa véletlen, hogy a II. kerületi Csend utcából éppen Rend utca lett.59 Számos magyar településen van Csend utca, csak néhányat említve: Agárd, Fonyód, Kecskemét, Leányfalu, Pécs, Szentendre, Szolnok. Elnevezésük az iménti két elven, a hasonlóságon vagy a szomszédságon nyugszik. Amikor Ágh István sok-sok év múltán hazalátogatott egykori szülőfalujába, egy új névadás keserű gondolata motoszkált a fejében: „Utcánkat Csönd utcának kellene nevezni, pontosan fedné tapasztalatainkat. Nem az utcai beszélgetések utáni csöndet jelentené, nem lenne előzménye a nevetés, a veszekedés, az állati nyögdécselés, nem a megnyugtató csöndet jelentené, hanem a fedetlen falakét, lakatlan szobákét, a pókhálós, elmállott újságpapírral éktelenkedő ablakokét meg a kályhatűzbe tekintő magányét.”60

 

A Grimm testvérek szövegváltozatában két gyerek visszatért a városba. Az egyik arról számolt be, amit hallott, a második pedig megmutatta, hol történt. Az első vak volt, a második süketnéma.61 A képzelt városokban is vannak Csend utcák. A pécsi Méhes Károly egyik versének, kötetének (1993) címe is ez. Az alternatív (indie, posztrock) zenét játszó Képzelt Város 2008-ban saját kiadásban megjelent EP-je is a Csend utca címet kapta: „Mész tovább és látod, hol vagy: / ház falán kiírva az utca.” A zömmel építészekből álló együttes Weöres Sándor rövid prózai írásának címét választotta nevéül. A képzelt város (1947) félelmet keltő lelki település, amelyet építőmesterének mielőbb el kell hagynia, mert csak visszhangtalan egyedüllét a jussa: „Egy óra múlva visszamegyek abba a világba, melyet nem én teremtettem: ott mégse leszek ennyire magányos.”62

A települések és utcák mellett épületek is viselhetik a csend vagy hallgatás nevet, kiemelkedik közülük a hallgatás tornya (dakhma). A Zarathusztra-hívő párszik ('Perzsia népe') valamikor a Kr. utáni VIII. században menekültek a muszlimok elől Nyugat-Indiába. Halottaikat a településtől távol eső fedetlen és ablaktalan toronyba vitték, ahol a pap a keselyűknek áldozta a holttesteket. A tetemek újrahasznosítását szolgáló, különös rendeltetésű épületből nem egy van, hanem sok. A hallgatás tornya találó példa arra, hogy a tényleges szertartástól elszakítva miképpen válhat egy baljós csengésű köznévből a matematikai definíciókat megszégyenítően pontos allegória: mindenkire ugyanaz a sors vár, kivájt szemgödrökkel meredünk a semmibe egy szörnyű torony tetején. A halál kivételeket nem ismerő demokratizmusát jelenítette meg Juhász Gyula is A hallgatás tornyában (1910) című költeményében: „Vak hallgatás az örök izenet.” Weöres Sándor verseskötete, A hallgatás tornya csaknem tízesztendős, kényszerű hallgatás után, 1956-ban jelent meg. A költő addigi pályája termésének legjavát gyűjtötte egybe. Címválasztását az őt övező tompa csend és a keleti kultúrák iránti érdeklődése magyarázza, bár ezt a kötetcímet sem ő választotta, ez esetben Fülep Lajos sugalmazásának engedett.63 Sokak megrökönyödésére az erdélyi Székely János szintúgy A hallgatás tornya címet adta válogatáskötetének, amely 1972-ben jelent meg Bukarestben.

A ház rendszerint szélesebb, mint a torony, ha magasabb, külön neve van: felhőkarcoló, toronyház, újabban magasház. A toronyház hasonló összetétel, mint a fotelágy vagy a harisnyanadrág. Az összetételt alkotó szavak azonos fogalmi szinten helyezkednek el: a torony is, a ház is épület; a fotel is, az ágy is bútor; a harisnya is, a nadrág is ruhadarab. Az előtag az utótag méretére (magasság), alakjára vagy használati módjára utal: a szokásosnál magasabb ház; fotel alakú (kihúzható) ágy; harisnya módjára felvehető, feszes nadrág. Az azonos nemfogalom alá sorolható, azonos fogalmi szintre utaló szavak egymáshoz fűződő viszonyát a szószemantikában a kohiponímia műszóval illetik. A torony és a ház kohiponimák, de ugyanakkor mindkettő hiponimája az épület hiperonimának, ami annyit tesz, hogy a fölérendelt szó magában foglalja az alárendelt szó jelentését. A partitív relációk miatt a helyzet azonban bonyolultabb, mert a torony számos épületnek – várnak, kastélynak, háznak stb. – a része is lehet: „Tornyával égbe ér a vár” (Juhász Gyula: A hallgatás tornyában. 1910). Ilyenkor a vár, kastély, ház holonimája a toronynak, és megfordítva a torony meronimája a várnak, kastélynak, háznak.64 A toronyban nemcsak harang lakhat, ember otthonául is szolgálhat. Az öregtorony egyfajta ház, francia eredetű szóval donzson (donjon). Az udvari életbe belefáradt Michel de Montaigne a családi kastély (Saint-Michel-de-Montaigne, Périgord grófság) könyvtárnak berendezett toronyszobájában írta esszéit, Rainer Maria Rilke pedig élete utolsó éveiben a svájci Valais-Wallis kantonban, a Sierre közelében álló Château de Muzot nevű középkori manoirban alkotott. Történetileg a várak gyakran fejlődtek ki lakótornyokból, egy-egy épen maradt erősség sokszor csak egy magában álló torony. Nyilvánvaló, hogy ezekre az esetekre eltérő logikai-szemantikai relációk érvényesek.

A csendházakat azonban nem magasságuk, alakjuk vagy anyaguk különíti el más épületektől. Még az is megeshet, hogy a ház szó poliszémiája révén csak névleg, bejegyzett szervezetként házak, mint amilyen a marosvásárhelyi Várban, a Museum Caféban képzőművészeti kiállításokat szervező Csendház Művészeti Alapítvány. A megnevezés alapja többnyire a szó 'békesség, nyugalom' jelentése: „csönd háza, béke háza” (Csorba Győző: Falu szélén. 1965). A név azzal kecsegteti az épület használóit, hogy kellemes tapasztalatokat szerezhetnek itt. Csendilla 'csendes menedék' a neve annak a hegyoldalba épített klasszicista villának, amelyet Bors József megbízásából Hild József tervezett (1844).65 A villa ma is áll még, de már nem a várostól távol, hanem a városon belül (Budapest, II. kerület, Budakeszi út 73.). A négy toszkán oszlop feletti timpanonba írt név élénk visszhangot keltett a korabeli sajtóban, sokan gúnyolódtak rajta. A táj „különös, gyengéd varázsa a nyelvbe is átmegy” – állapította meg Várkonyi Nándor a dunántúli tájköltészetről írva –, a biedermeier időkben „rege-tájnak” is nevezték e vidéket, a hegyoldalba épített hajlék neve pedig ez volt: csendilla. Nem véletlenül gondolta úgy, hogy e használatból kikopott szavak némi védelemre szorulnak: „nem érezzük édeskésnek” őket, mert valamikor „élő, köznapi szavak voltak a Balaton mentén, még Krúdy Gyula is használja őket”.66 S valóban, Krúdy féltő gonddal vetette papírra ezt a csaknem feledett, nyelvújítás kori szót is. Igaz, ő nógrádi „csendillákat” emlegetett, amelyek mégsem voltak annyira elzártak, hiszen a „búsuló hazafiak”-nak a drótosok hozták a hírt, „ha olaszföldről az emigránsok elindították őket. Garibaldi mindig a nógrádiakkal tudatta legelőször szándékát.”67 2011 októberében a pannonhalmi Szent csend zarándokház és erdei kápolna nyerte el a média építészeti díját. Czigány Tamás, Papp Róbert és Cseh András munkája az erdős-ligetes Cseider-völgyben, az apátság egykori gőzmosodájának helyén épült meg. A zarándokház közelében vörösfenyő gerendákból rótt, egyszerű kápolnát emeltek. Taliándörögdön, a Bakony déli lábánál is van egy Csend Háza, melyet Szőke András színész, filmrendező, humorista működtet. A parasztbarokk műemlék épület, egykori fogadó manapság az érintéses gyógyászathoz kapcsolódó terápiáknak ad otthont. A csend háza azonban nemcsak a békés szemlélődés, magányos imádkozás vagy a pihenés, testi felfrissülés színtere lehet, hanem az ítélkezés és emlékezés komor, képzetes épülete is. Vasadi Péter Ha az áldozat elszabadul című regényében egy tömegsírra emelt obeliszk indult útnak, nyomában a lemészároltak árnytestű menete haladt: „Meg kell jelölnünk az elbujdosott bűnösöket, és föl kell építenünk a szenvedés emlékművét, a Csönd Házát.”68

A klasszicista stílusú Brandenburgi kaput II. Frigyes Vilmos porosz király emeltette Carl Gotthard Langhans tervei alapján 1788 és 1791 között. A hivalkodó berlini építmény mindmegannyi dolgot jelképezett már Németország és Európa történetében. Az emlékmű bal szárnyában 1994-ben avatták fel a Csend Termét (Raum der Stille), amelyben egyetlen műalkotást helyeztek el, a Sugárzó csendet (Strahlende Stille). A magyar Hager Ritta falikárpitján a fény diadalmaskodik a sötétség felett. A csendszoba a wellnesshotelek új szolgáltatása. Kétségkívül nyugalmat sugárzó helyiség, de többnyire nem zárt, szűk tér, hegyre, tóra, tengerre nyíló, széles ablakokat vágtak a falába. Pontosabb elnevezés volna a relaxációs szoba vagy terem. E helyiségek mennyezete sokszor a csillagos eget idézi, az illatfürdő és a gongok rezgései pedig – egy ezotériára hajló hirdető állítása szerint – „cirkuláltatják a pozitív energiákat”. 2013 tavaszán adták át az Amszterdami Egyetem kórházának rák- és sebészeti központjában a háborítatlan elmélyülést szolgáló csendszobát (Stiltekamer), melyet a Studio D/Dock tervezett és nyomtatott ki. Az olasz Francesco Messori elképzelését honfitársa, Enrico Dini, a D-Shape, a háromdimenziós épületnyomtatás feltalálója váltotta valóra. A csendszoba a híradásokban egyre gyakrabban tűnik fel 'süketszoba' jelentésben, a szinonimává válás folyamatának lehetünk tanúi. Az inkább szakkönyvekből, egyetemi jegyzetekből ismeretes visszhangmentes kamra kifejezés is egyre többször fordul elő az újságnyelvben, mégpedig attól függetlenül, hogy a szóban forgó helyiség terem nagyságú-e, vagy valóban csak akkora, mint egy kamra. A süketszobát régebben camera silentának ('csendes szoba') is nevezték.

A süketszoba hangtani mérések (audiometria, akusztika) végzésére szolgáló ablaktalan helyiség, melyet úgy építenek meg, hogy kizárja a külvilág hangjait. A legtökéletesebb megoldás az, ha rugókon függesztik fel egy még nagyobb szobában, mintegy abban lebeg, így padlója, mennyezete, falai nem érintkeznek semmilyen szilárd anyaggal. Falait hangszigetelik, felületét úgy alakítják ki, hogy elnyelje a belső térben keletkezett hangokat. A süketszobában többek között a hallásküszöböt mérik, illetve azt vizsgálják, milyen mértékű a hallásvesztesége azoknak, akik különösen zajos munkahelyen dolgoznak. Azt is vizsgálják, milyen egy hangforrás – repülőgépmotor, fúrógép vagy műszerkijelző – közvetlen, visszaverődéstől mentes hangja, zajszintje. Az angol kifejezés – anechoic chamber 'visszhangmentes helyiség' – fizikai értelemben telitalálat, míg az összetett magyar szó – süketszoba – az egyén tapasztalata felől ragadja meg a jelenséget. A világ legcsendesebb helyisége Steven Orfield laboratóriumában, Minneapolis (Minnesota) belvárosában, a Seward városrészben található. A Guinness-rekordról 2004. január 21-én kiállított tanúsítvány –9,4 dB-t hitelesít. (Összehasonlításképpen: 30 dB körül érzékeljük csendesnek a szobát, amelyben tartózkodunk.) Azok a vállalkozó szellemű emberek, akik bemerészkednek ide, csak a saját testhangjaikat – szív- és tüdőhangok, nyelés, gyomorkorgás, a fül halk pattogása – hallják. Orfield megfogalmazása szerint „[a] süketszobában mi magunk válunk hanggá.” A vizsgálati személynek gyakran támadnak hallucinációi, de ha sötétben kell lennie, csaknem mindig. A csúcstartó mindössze 45 percet bírt ki a süketszobában, és örökkévalóságnak érezte az eltelt időt.

2010. október 1-ején, az önkormányzati választások előtt két nappal az őszi PLACCC Fesztivál keretében egy furcsa, soha nem látott alkalmatosságot gurítottak ki a Moszkva térre (2011. május 12. óta ismét Széll Kálmán tér), a metrókijárat közelébe. Kukucska Gergely építész és Nagy Attila Balázs akusztikus (D1618 Műhely) egy kétszer két méter alapterületű csonkolt hasábban önjáró süketszobát alakított ki. A csendautomata délelőtt 10-től este 6-ig üzemelt. A sárgára mázolt kabinba, melynek egyik oldalára keresztirányban fekete csíkokat festettek, bárki térítésmentesen betérhetett öt percre, hogy az ajtót magára zárva, a lüktető forgalom kellős közepén élvezze a csendet. Még ki is kukucskálhatott a térre egy kajütablakon. A BKV-sárga, tigriscsíkos fülkét megkedvelték a járókelők. Szívesen tértek be a fülkébe akkor is, amikor az Erzsébet téri egykori Gödör (2012 óta Akvárium Klub) mellett (2010. október 4–10.), majd a Műcsarnok bejárata előtt (Egyszerű többség kiállítás, 2011. március 26–április 23.) vesztegelt, hogy ráébredjenek az akusztikai hulladék eltakarításának szükséges voltára. Egy hallókészülékeket és hallásvédő eszközöket gyártó cég támogatásával 2012 májusában már tíz, keréken gördíthető csendeskabint toltak a főváros forgalmas köztereire, metróállomásokra, bevásárlóközpontokba. A téglalap alapú, fehér műanyag hasábok a műszaki átvétel után távolról otromba jégszekrényre, közelről a vidéki strandfürdők jegyszedő fülkéire emlékeztettek. Aknay János, ef. Zámbó István, Koronczi Endre és társaik ezeknek a téglatesteknek az ajtajára, ablakára festették a fül és hallás megóvása ihlette alkotásaikat.

1935-ben Constantin Brâncuși-t azzal bízták meg, hogy tervezzen I. világháborús hősi emlékművet az olténiai Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu). A Hallgatás asztalát (Masa tăcerii) két másik alkotásával – a Csók kapuja (Poarta sărutului) és a Végtelen oszlop (Coloana fără sfârșit) – együtt nyugat–keleti irányban helyezte el a város közparkjában. A Zsil folyó közvetlen közelében, sétányok egymásba fonódásánál található Hallgatás asztala (1937–1938) mintegy nyomatékosítja az anyag önmagába zárt, makacs némaságát: tizenkét kerek, támla nélküli mészkő ülőke vesz körül egy kerek mészkő asztalt. A kőasztal súlyos tömbjét egy tucat kő időmérő fogja körbe. A két egymásra helyezett, fordított félgömbből összetevődő ülőkék homokórára emlékeztetnek, a kiporciózott „hallgatás körbe foglalt teljessége” ez.69 Az 1965-ben indult Új Symposion vajdasági avantgárd irodalmi-művészeti folyóirat borítójának alapmotívumaként a Hallgatás asztala szolgált. A címlapokon különböző színű és nagyságú körök és félkörök tűntek fel, s ez az újabb, immáron síkbeli egyszerűsítés – Tolnai Ottó szavaival – „talán a végső határa Brâncuși redukciójának”.70

 

 

 

Illusztráció: Brâncuși – Hallgatás asztala (pixabay.com)

 

 


Jegyzetek
 
1 Buda Ferenc: Csöndország. Arany Lapok Kiadói Kft., Budapest, 1990.
 
2 Fehér Ferenc (et al.): A csönd városa. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1982.
 
3 Pocsai Judit–Tóth László: Csöndes kertek. Néhány gondolat és tény a temetőkről. Mezőgazdasági Kiadó Kft., Budapest, 1990.
 
4 Gróf Széchenyi István: Üdvlelde. Gróf Dessewffy Aurél hátrahagyott némi iromány-töredékeivel. Trattner-Károlyi, Pest, 1843. 19, illetve a „Felvilágosítás” szövege a címlapot követő számozatlan lapon.
 
5 Vö. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára (1978) I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 316.
 
6 A magyar Szent Korona országainak helységnévtára. A Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1913. 461.
 
7 Vö. Sebestyén Zsolt: Kárpátaljai helységnév-magyarázatok a volóci járásból. Névtani Értesítő 31. 2009. 205.
 
8 Kiss: i. m. I. 562.
 
9 Thomas Mann: A varázshegy (1924). Fordította Szőllősy Klára. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963. II. (VI) 169–170.
 
10 Vö. Reszegi Katalin: Hegynevek a középkori Magyarországon. Doktori értekezés. Debrecen, 2008. (III. 1.3) 111. skk.
 
11 Jókai Mór: És mégis mozog a föld / Eppur si muove (1872). Jókai Mór összes művei. Szerkeszti Lengyel Dénes és Nagy Miklós. Regények 22–23. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. I. 20.
 
12  Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (1920). Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1956. (I) 11, 22, 20, 12.
 
13 Jókai Mór: i. m. I. 21–22.
 
14 Jókai Mór: Hogy kezdődött ez a dolog? (1880) In: Jókai Mór: Az én életem regénye. Hátrahagyott művei V. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1912. 139. – Mikszáth Kálmán így írt Jókay Józsefről és az elpusztultnak hitt kéziratról: „A színdarabokat, melyeket lemásolt, egyszersmind ügyes tollrajzokkal illusztrálta a szöveg között. A szereplő személyek megelevenedtek keze alatt igen csinos kivitelben és eredeti felfogással. Kár, hogy ezek a kedves családi csecsebecsék elégtek az 1849-iki tűzvész alkalmával.” Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (1907) Mikszáth Kálmán munkái XVIII–XIX. Révai Testvérek Irodalmi Intézet R. T., Budapest, MDCCCCX [1910]. I. (II) 27.
 
15 Vö. Vargha Balázs: Jókay József illusztrált másolata Csokonai két színdarabjáról. Irodalomtörténeti Közlemények, LIX. évf. 1955. 4. sz. 434, illetve 430. és 431. között a második fakszimilét tartalmazó lap.
 
16 Vö. Stoll Béla (összeáll.): A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája (1542–1840). (1963) Studiolum Hungaricum, Balassi Kiadó, Budapest, 2002.
 
17 Vö. Kerényi Ferenc: Biedermeier váltóhamisítás, a háttérben költészettel. (A Csapó-ügy) Irodalomtörténeti Közlemények, CIII. évf. 1999. 3/4. sz. 350.
 
18 Vö. Pozsonyi Kódex (1520). Régi Magyar Kódexek 29. Közzéteszi, a bevezetést és a jegyzeteket írta Abaffy Csilla, Abaffy Erzsébet, Madas Edit. Pharma Press–Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 2004. 7.
 
19 Vö. Fitz József: Gutenberg. Hungária Könyvek 7. Hungária Nyomda, Budapest, 1940. 15.
 
20 Az innomine után „tűszúrás nyoma látható, hasonlóképpen a trinitatis szó betűi, a pannoniorvm szó végső, az invictvs szó kezdőbetűi között és fölött”. – Szentgyörgyi Rudolf: A tihanyi apátság alapítólevele mint a magyar nyelvtörténeti kutatások forrása. ELTE Bölcsészettudományi Kar. Doktori disszertáció, Budapest, 2010. 177. 270. j.
 
21 Vö. Polübiosz történeti könyvei (Kr. e. 140 k.). Fontes Historiae Antiquae. Sorozatszerkesztő Forisek Péter és Patay-Horváth András. Fordította Muraközy Gyula et al. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő–Gödöllő, 2002. II. (X. 45–47) 40. k. és 46. – Az ő leírásában maradt fenn a Kr. e. 450 körül élt Kleokszenosz és Démokleitosz fáklyatávírója, amelyet a rómaiak még háromszáz esztendő múltán, Karthágó ostromakor is használtak. A görög ábécé 24 betűjét 5 táblára osztották (5–5–5–5–4), az először felmutatott fáklyák száma a táblát, a másodjára felmutatott fáklyák száma a táblán található betűt határozta meg.
 
22 Barbier 1821-ben felkereste a párizsi vakok intézetét (L’Institut national des jeunes aveugles), hogy a tanárokkal ismertesse elgondolásait. Az akkor tizenkét éves Louis Braille is ott tanult, és az új módszert megismerve néhány éven belül kifejlesztette a maga rendszerét. Az új írásjeleket először 1824-ben mutatta be. Minden betű 6 pont 2 oszlopban és 3 sorban elrendezett kombinációja.
 
23 Eötvös Károly írta róla: „fiatal menyecske korában 1805 körül verseket írt. … Elbeszélő költemények voltak. Mesék, balladák, románczok, eseteken alapuló apróbb tanköltemények. Jeles férfiak biztatták …, nyomassa ki a verseket.” Eötvös Károly: A Jókay-nemzetség. Eötvös Károly munkái XVIII. Révai Testvérek Irodalmi Intézet R.-T., Budapest, MDCCCCVI [1906]. 53.
 
24 Mikszáth: i. m. I. (II) 26.
 
25 Vö. Lakatos Éva: Magyar irodalmi folyóiratok A–C (1972). Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. A. sorozat 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972. (138) 79.
 
26 A Vasárnapi Újság az 1884-ben és 1885 elején keletkezett folyóiratok között sorolja fel (XXXII. évf. 1885. február 1. 5. sz. 85.), és ugyanezt erősíti meg a Magyar Könyv-Szemlében Horváth Ignácz összeállítása az 1885-i magyar könyvészetről (X. évf. 1885. XL).
 
27 Vö. Rózsa György: A Birckenstein-féle metszeteskönyv. (Justus van der Nypoort magyar vonatkozású művei) Magyar Könyvszemle, 73. évf. 1957. 1. sz. 40. IV. tábla 1. kép. – A szignálatlan metszetek attribuálása gyakran okoz gondot. A szerző azonban a rézkarcsorozat Ugod látképét feltüntető, 62. lapján megtalálta Justus van der Nypoort szignatúráját (35, illetve 37. I. tábla), amelyet addig senki sem vett észre. A mesterkérdést ezzel megválaszolta, stílusanalógiákkal megerősítette, és arra is rámutatott, hogy a magyar várak és városok ábrázolásaival elegyített geometriai tankönyvben található 110 veduta művészi megoldásai ugyanarra a kézre vallanak.
 
28 Antonius Szirmay: Notitia topographica, politica inclyti comitatvs Zempléniensis. Edita et indicibus provisa industria Martini Georgii Kovachich. [Magyar Királyi Egyetemi Nyomda] Budae, 1803. (343) 340. – Ezúton is köszönöm Magyar László Andrásnak, hogy segített megtalálni az idézet pontos helyét.
 
29 Vö. Szilágyi Ferenc: A tények és a képzelet. (Négy Jókai-mű forrásáról és írójuk alkotói módszeréről.) Irodalomtörténeti Közlemények, LXXIX. évf. 1975. 3. sz. (II) 328–329.
 
30 Vö. Dienes Adorján: Regélő romok. Sajó-vidék Könyvkiadóvállalat, Rozsnyó, 1935. 123.
 
31 Vö. Tóth Béla: Magyar anekdotakincs / Thesaurus Anecdoton Hungarorum I. Singer és Wolfner, Budapest, é. n. [1898]. (43) 247.
 
32 Vö. Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára XIV–XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1993. 4.
 
33 N. Fodor János: Személynevek rendszere a kései ómagyar korban. A Felső-Tisza-vidék személyneveinek nyelvi elemzése (1401–1526). Magyar Névtani Értekezések 2. Sorozatszerkesztő N. Fodor János. ELTE BTK, Budapest, 2010. (II. 4) 34. Vö. még Mikesy Sándor: Hatujjú. Magyar Nyelv, LXII. évf. 1966. 2. sz. 226–227. 
 
34 Vö. Dr. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. T., Budapest, 1925. (VI. 1) 205–213.
 
35 Vö. Hoffmann István: Helynevek nyelvi elemzése (1993). Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához. Sorozatszerkesztő Kiss Gábor. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007. 122. skk.
 
36 Vö. Kiss Lajos: Korai magyar helységnévtípusok. In: Kovács László–Veszprémy László (szerk.): Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Főszerkesztő Györffy György. Balassi Kiadó, Budapest, 1997. 183–184.
 
37 Vö. Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000–1301) / Onomasticon Hungaricum. Nomina propria personarum ætatis Arpadianæ (1000–1301). Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. 199.
 
38 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. IV. Ráth Mór, Pest, 1870. (XXIX) 218.
 
39 Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája. Leggyakoribb mai családneveink. A magyar nyelv kézikönyvei XVII. Sorozatszerkesztő Kiss Gábor. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010. 122, 121, a Csikós és Csete szócikk.
 
40 Sokszor szinte lehetetlen eldönteni, hogy egy írott kútfő „településnévként vagy még templomcímként rögzíti-e a szent nevét”. Bölcskei Andrea: A szentnévi alaptagú helységnevek korrelációs rendszerének alakulása. Névtani Értesítő 27. Szerkeszti Farkas Tamás. Az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének Névkutató Munkaközössége. Budapest, 2005. (2.1) 154.
 
41 Vö. Fehértói: i. m. 470–471, 227. és Kázmér: i. m. 649.
 
42 Csokonai Vitéz Mihály színművében már ilyen értelemben szerepel. Kuruzs így válaszol Samu kérdésére: „Hallgass gyerek, mert rád verek, / Kukkert eszel, hallgass gyerek, / Samuka légy kuka.” Csokonai Vitéz Mihály: Az Özvegy Karnyóné ’s két Szeleburdiak (1799). In: Csokonai Vitéz Mihály: Színművek 2. 1795–1799. Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Szerkeszti Julow Viktor. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. (II. X. 1099–1101) 202.
 
43 A Magyar Digitális Helynévtár adatai.
 
44 „A legősibb és legjellegzetesebb magyar helységnévtípus alakilag tökéletesen azonos valamely személynévvel, azaz egy-egy személynév anélkül válhatott magyar helységnévvé, hogy bármiféle toldalékelemmel (képzővel vagy összetételi utótaggal) egészült volna ki.” Kiss: i. m. 177.
 
45 Moór Elemér: Magyar helynévtípusok. Népünk és nyelvünk, VIII. évf. 1936. 6. sz. 110.
 
46 Kniezsa István: A szlovák helynévtípusok kronológiája. In: Mikesy Sándor–Pais Dezső (szerk.): Névtudományi vizsgálatok. A Magyar Nyelvtudományi Társaság névtudományi konferenciája 1958. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. (I. 2) 19.
 
47 Kertész Manó: A magyar helynévadás történetéből. Magyar Nyelvőr, LXVIII. évf. 1939. 4–6. sz. és 7. sz. (I) 36–37. Példaként néhány adatot idéz a Wenzel Gusztáv szerkesztette Árpádkori új okmánytárból: „ab eodem per quendam fluuium Melsed uocatum determinat a generacionibus Coplon usque fluuium Zomus” (1261); „vndique certis metis distincta, ex parte vna versus Belkus, et ex parte altera versus Jacobum et fratres eiusdem” (1217); „ibi separatur terra Dominici a Stephano antedicto” (1264); „peruenit ad metas angulares, ubi Martinus, qui aderat, commetatur” (1264).
 
48 Kertész: i. m. (I) 34.
 
49 Vö. Kázmér: i. m. 230. és 451.
 
50 Vö. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza / Geographia historica Hungariae tempore                stirpis Arpadianae II. Doboka, Erdélyi Fehér, Esztergom, Fejér, Fogaras, Gömör és Győr megye. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. 611.
 
51 Vö. Szamota István: Magyar oklevél-szótár. Régi oklevelekben és egyéb iratokban előforduló magyar szók gyűjteménye. / Lexicon vocabulorum Hungaricorum. In diplomatibus aliisque scriptis quae reperiri possunt vetustorum maxima et parte. Szótárrá szerkesztette Zolnai Gyula. Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése, Budapest, 1902–1906. 684. és Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza / Geographia historica Hungariae tempore stirpis Arpadianae III. Heves, Hont, Hunyad, Keve, Kolozs, Komárom, Krassó, Kraszna, Küküllő megye és Kunság. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. 443–444.
 
52 Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. A vármegye községeinek részletes története. V. Lápos–Rózsapatak. Az adatokat gyűjtötte Tagányi Károly és dr. Réthy László. Demeter és Kiss Könyvnyomdája, Deés, 1901. 226.
 
53 Vö. Györffy: i. m. III. 443.
 
54 Vö. Kertész: i. m. (III) 74.
 
55 Vö. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I. 770.
 
56 Vö. Kázmér: i. m. 767.
 
57 Esterházy Péter: Kis magyar komcsizás (1995). In: Esterházy Péter: Egy kék haris. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1996. 36.
 
58 Szép Ernő: Ádámcsutka. Athenaeum, Budapest, 1935. (34) 200.
 
59 Vö. Budapest teljes utcanévlexikona. Dinasztia Kiadó–Gemini Budapest Kiadó, Budapest, 1998. 107, 177–178, 328.
 
60 Ágh István: Vallomás az elszakadásról (1964). A madár visszajár. Szociográfiák, esszék. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1973. 27.
 
61 A történet Jacob és Wilhelm Grimm Német mondák (1816) című gyűjteményében jelent meg A hamelni gyermekek címmel (Fordította Márton László. Kalligram, Pozsony, 2009. I. 244. §, 197–199).
 
62 Weöres Sándor: A képzelt város (1947). In: Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások. II. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973. 33.
 
63 Lásd Bata Imre: Utószó. In: Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások II. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970. 774.
 
64 D. A. Cruse ezeket a szószemantikai relációkat is részletesen tárgyalta könyvében : Lexical Semantics (1986). Cambridge Textbooks of Linguistics. Cambridge University Press, Cambridge, 1997.
 
65 Szerzőségét sem okmányok, sem sajtóhíradások nem támasztják alá, „csak nyomós stíluskritikai érvek alapján utalható igen nagy valószínűséggel műveinek sorába”. Rados Jenő: Hild József (Pest nagy építőjének) életműve. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958. (IV) 79.
 
66 Várkonyi Nándor: Dunántúli tájköltészet. Nyugat, XXXIII. évf. 1940. 5. sz. 244.
 
67 Krúdy Gyula: Az álmok hőse. Krúdy Kálmán hiteles története (1903). In: Krúdy Gyula: Pókhálós palackok. Válogatott elbeszélések, 1894–1908. Krúdy Gyula művei. Válogatta és a szöveget gondozta Barta András. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977. 141.
 
68 Vasadi Péter Ha az áldozat elszabadul. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2004. (7) 19.  – Hangház is van, legalábbis volt. Azt követően, hogy 1928 októberében Gerlóczy Gedeon tervei alapján felavatták a Magyar Rádió, a Telefonhírmondó és a Magyar Távirati Iroda új székházát a Főherceg Sándor utca 7-ben, az újságírók és a járókelők Sándor utcai hangháznak vagy egyszerűen Hangháznak nevezték a rádióstúdiót és a szomszédság alapján az egész épületet.
 
69 Dánél Mónika: Symposion a Hallgatás asztala körül. Kép és szöveg megnyíló terei az Új Symposionban. In: Kékesi Zoltán–Peternák Miklós (szerk.): Kép – Írás – Művészet. Tanulmányok a 19–20. századi magyar képzőművészet és irodalom kapcsolatáról. Ráció–Tudomány 6. Sorozatszerkesztő Bednanics Gábor és Bengi László. Ráció Kiadó, Budapest, 2006. 27. – A szerző a folyóirat mind a 27 évfolyamában (1965–1992) áttekintette, hol húzódik kép és szöveg nehezen megvonható határa.
 
70 Tolnai Ottó: Brancusi homokórái. Új Symposion, 2. évf. 1967. 29–30. sz. 2.
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.