• E. Bártfai László

    Egy ismert dal – két jeligés fordítás

    A kilencvenes évek elején számos könyvet szerkesztettem egy pécsi kiadónak. Ahogy befejeztem a kéziratot, már vitte is egy autó valamelyik alföldi nyomdába. Egy alkalommal, amikor már csak néhány oldal volt hátra egy csapnivaló amerikai regényből – sem a szerzőjére, sem a címére nem emlékszem –, felhívtam a gépkocsivezetőt, hogy jöjjön a kéziratért.
  • (Fotó: pixabay.com)
    E. Bártfai László

    Nagy gondolkodók kis kedvencei, az amőbától a zsibbasztó rájáig

    A választott cím sugalmazása ellenére nincs szó valódi birtoklásról. Schrödingernek volt ugyan egy Milton nevű macskája, amikor a harmincas években hites feleségével meg a régi szeretőjével élt együtt oxfordi házában, Diogenész Laertiosz viszont nem tudósított arról, hogy eleai Zénonnak lett volna teknősbékája. Egyedül Ludwig Wittgensteinnek engedélyeztem, hogy két kedvencet tartson.

  • Csend

    E. Bártfai László: A csend köznapi felfogása

    A csendet csak a nők tartották félelmetesnek (négyen), egyértelműen 'magány, egyedüllét' értelemben használva a szót, míg a férfiak kimondottan kívánatosnak ítélték a csendes egyedüllétet (heten), nyugodt otthoni szöszmötölést, fülsiketítő barkácsolást, tétlen másnapos önmegtalálást értve rajta. Egy óvodás kisfiúnak (a „mintában” három gyerek volt) a kérdésről Weöres Sándor Száncsengő (1931) című verse ötlött az eszébe – „csönd-zsákból hangot lop” –, s rögtön hozzáfűzte, mit kér a Mikulástól. Egyedül ő ragaszkodott ahhoz, hogy szavait jegyezzem fel.

  • Irodalmi Jelen

    E. Bártfai László: Csend és érték

    "Testberendezésünk és lelki szükségleteink miatt a csend kevésbé sérti a fület, mint a zaj." "Sok embert valóban rettent a csend. Nyomasztónak érzik, minduntalan megtörik." – E. Bártfai László esszéjét olvashatják a csendről.

  • Irodalmi Jelen

    E. Bártfai László: Helyek csendes neve

    Van egy utca az alsó-szászországi Hameln városában, amelyben évszázadok óta nem szabad hangoskodni, és ez a szigorú szabály még a vidám esküvői menetekre is érvényes. A városatyák betiltották itt a zenét, táncot, bárminemű zajongást. A csendes, szűk utca neve Bungelosenstraße 'dobszó nélküli utca'; a Bunge egykori 'dob' jelentését időközben a Trommel vette át. A legenda szerint 1284. június 26-án, János és Pál napján százharminc gyerek követte a sípját fújó patkányfogót ezen az utcán, bekanyarodtak az Osterstraßéra, és a keleti kapun át elhagyták a várost. Többé nem látta őket senki.” – E. Bártfai László tanulmányában azon helyek közül vesz „sorra néhányat, amelyeknek bizonyos értelemben csendes neve van.