Deák Csillag: Tanuljunk busmanul, Kölüs Lajos: A szabadság kódjai
Szabó György (1947, Nagykőrös) Munkácsy-díjas szobrász 1972-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Somogyi József volt. Szabó György szobrai az absztrakció egy egészen különös változatát valósítják meg. Konstrukciói első ránézésre nélkülözik a figuralitást, a testet. A bronzból készült művek esetleges, nem e világból való szerkezeteknek tűnnek. A köztéri alkotások és kisplasztikák mellett jelentős az éremművészeti tevékenysége. Izgalmas térstruktúrákat hoz létre, melyek sok esetben épületmaradványokra emlékeztetnek. Kiemelkedőek egyedi, viaszveszejtéses eljárással készült érmei, kisplasztikái.
Deák Csillag
Tanuljunk busmanul
A Dél-Afrikában élő busmanok nevüket a holland telepesektől kapták (bosjeman), angol megfelelője "bushman", jelentése "a bozót embere", mivel éjszakánként a bozótosba húzódtak vissza. Szabó György kiállításán nem látni bozótot, sőt busmanokat sem. Titkot annál többet. Jeleket, kerek és szögletes formákat. A posztamensek vaspálcikák, vasrudak, gólyalábak. Mint a vasutas, amikor tárcsáját felmutatja, állj, vagy mehetsz, Szabó György is felmutatja jeleit, magánikonjait. A művész több mint tíz éve tért át a figurális munkákról az absztraktra, amely számára továbbra is a figuralitás értelmét és jegyeit hordozza.
A bozótlakókról tudnunk kell, hogy nincs kinevezett vezetőjük, egyéni elképzeléseik, szükségleteik határozzák meg mindennapjaikat. Ismerik az állatok viselkedését, a növények gyógyító-halálos erejét, így a legélhetetlenebb környezethez is jól alkalmazkodnak. Átmeneti otthonaikat összegyűjtött fából, kóróból építik. Tisztelik a megélt kort, a kimagasló képességgel bíró személyeket.Szabó György szobraiban felfedezem a busmanokún. „klikkelő-kattogó nyelv”-ét, melyet nyelvük csettintésével képeznek. Hol jobbra, hol balra mozdulnak a nyelvek, a reteszek. A busmanok homokba bottal rögtönzik írásukat, amelyek szimbólumokból, ábrákból állnak. Szabó György maga is metaforikus, szimbolikus jeleket használ domborműveinél.
Magánkultuszt teremt és a világi-vallási kultuszra emlékszik. Az életre, a halálra, az építésre és a rombolásra. Áldozati ajándékokat látunk? Hol van a szentély, hol van a templom, amely a szentély helye? Olyan világba vezet, amelyet nem láthatunk többé viszont, ha jelezzük is, hogy bozót, ha tudjuk is, maga a bozót egy archaikus világot is jelent, magát az őskort, amely ugyan nem múlt még el, jelen van, de nem az idő végezetéig. Nosztalgiát látnánk, visszavágyódást egy olyan korba, amelyben rész és egész egynek számított, a szubjektum fogalma még nem létezett, a közösségi érzés és összetartozás biztosította az egyes ember számára az életben maradást?
Mágikus korongjai forognak, és vonzzák a néző tekintetét. Szabó György alkotásai magukon viselik a természetfeletti erővel rendelkező tárgyak (fétis) jegyeit, a sérthetetlenséget, emberek és szellemek befolyásolásának szándékát, az emberi lélek halhatatlanságát. Talizmánok, amulettek, csillagászati eszközök is.
A kör mint mágikus elem a végtelenséget, az örök megújulást, a körforgást, a teljességet, az eredendő tökéletességet és harmóniát fejezi ki. Ősi értelmezésben az éltető nap korongját jelképezte, az ember léte a nap fényétől függött, Istenként tekintettek rá. Ezért lett az abszolút, a végtelen egység, a tökéletesség szimbóluma. A karikagyűrű, amely a férfi és a nő egységét jelképezi, ezért vált a házasság szimbólumává. Szabó György kör alakú műveinek szerkezete, felépítése, alkotóelemeinek összetétele, elrendezése a körhöz kapcsolódik, kötődik. Benne és általa jelenik meg a Titkos kert, amely nem más, mint a Föld, az otthonunk. A művész csele, hogy ebben a kertben nincsenek falak, vadul burjánzó növények, amelyek rejtik a titkot, a királyi szentséget. Kíváncsi szemünk bepillanthat a körbe, a titkos kertbe. Szimbolikusan a kör kerülete jelenti a falat, a fallal körülvett kertet, a bezártságot, az elzárkózás helyét. A kör mint fal véd a külvilágtól.
Az ókori Róma követei kört rajzoltak maguk köré egy pálcával, ha idegenben tárgyaltak, a régi idők földművesei bottal húztak kört maguk köré, ha az istenekhez fohászkodtak. A brit szigeten található Stonehenge és Newgrange természetes kövekből készített felszentelt tér, amit évszázadokon át használtak varázslók és druidák mágikus célra. A magyar népi hit az ilyen köröket „váraknak” nevezte, és gyakran szentelt krétával húzták meg a boszorkányok megtalálásának céljából. Számos kultúrában gyakorlat volt a körtánc, a körbejárás. Az emberekből alkotott körben mindnyájan jól látták egymást, és a középpontba gyűjthették a közös erőt, vagy szabályozták az erő áramlását, irányát. A kereszt, mielőtt a keresztény szimbólummá vált, a természetben jelentkező kettősség jelképe volt.Az ókori egyiptomiaknál az élet szimbóluma, a körrel együttesen pedig a halhatatlanság jelképe volt.
Visszatérés az eredendő egyszerűségbe. Hely- és idővektorokat is látunk. A pozitív energiát képviselő alakzatok elforgatva vagy tükrözve negatív, romboló hatásúvá válnak. Apokrif világ ez, a tengelyes és középpontos szimmetriák parabolák is egyben. Bármilyen irányban húzunk egyenest a középponton keresztül, az mindig két egyenlő részre fogja osztani a kört. Szabó György mágikus körei a szabályosságra, harmóniára, tökéletességre, szépségre utalnak. Mivel a struktúra egybevágó (egyenrangú) elemekből áll, létezik a műnek egy belső szabadsága az elemek átrendeződésére. Egymásba transzformálhatók, fölcserélhetők a szimmetriaműveletekkel anélkül, hogy az alakzatrendszer rendezettsége kifelé megfigyelhető változást mutatna. A szimmetriasértés a sötét Univerzum kapujához vezet, a szabadság titkos kertjéhez, ahol az ember nem azt teszi, amit elvárnak tőle, hanem kép, dombormű formájában új információt hoz létre, vagyis paradigmát vált, miközben saját magatartását is megváltoztatja.
Kölüs Lajos
A szabadság kódjai
Állítják, hogy a bozótlakó retteg a folyótól. Sehol egy rendes fa, se kenyérfa, se akác. A bozótlakó ott él, ahol mindig szomjas a föld. Reggel, délben, este. Afrikában, Ausztráliában. Homokban, sivatagban. A bozótlakót, aki láthatatlan, a bozót védi, amely áttekinthetetlen, sűrű, borzas, tüskés, haladásra, tájékozódásra egyaránt alkalmatlan, vergődni lehet csak benne. Vastag, vízszintes gyökerei vannak, alkalmas az életre. Szárazság idején a bozót zörög, árulkodó hangokat hallat. A bozót titkokat is rejt, belesni sem lehet egy bozótba. Bozótharcos, jut még eszembe.
Metaforák és szimbólumok kertjében járok a Társalgó Galériában. Archetipikus, az ösztönöket, mitikus történeteket hordozó szobrok a jelenből. Jelek a jövőből, jelek a mából. Múltidéző jelek. Folklór és avantgárd gesztusok kapcsolódnak egybe. Emberi természet és karakter, ösztön és tudás tiszteletét látjuk a formákban, a sorozatokban. A külső és belső világ kapcsolódik egybe, kölcsönös áramlás zajlik közöttük. Szabó György a harmóniát keresi, de rendre mást talál helyette, káoszt, harcot, szenvedést, szenvedélyt, sebet és hiányt. Olyan bozótlakót alkot, aki szándékosan marad a bozótban, szándékosan nem akarja feladni bozótos életét. Önismeret és emberismeret is ez. A változás örök kényszer, de van valami, amit nem szívesen ad fel az ember. Az otthonát, mondjuk. A lakhelyét, ahol született. Ennyiben ezek az alkotások emlékezések is. A szabadságra emlékeztetnek. A függetlenségre, az önállóságra és a küzdelemre, amelyet nem lehet elkerülni.
A szabad mozgástér hiányát észleli, a bezártságot. Egyiket sem fogadja el, a bozótot sem, amely szintén magában foglalja a bezártság jegyeit. Metaforák interakcióját látjuk, vagyis olyan hálót, amelynek szemei végtelenek és finomak, felfogják a legkisebb rezdülést és mozgást is. Mint a nagy hadronütköztetőben az atomok, részecskék mozgását. Szabó György absztrakt műveinek megértése egyrészt érzelmi úton, tudattalanul, másrészt tudatos, elemző munka révén történik. A külső, képi sík maga a forma, bronz anyag. A belső sík az érzelmi jelentéstartalom, a vitalitás, a küzdelem, a változások, a helyzetek. Ezek a szobrok a személyiség korrekcióját és rekreációját szolgálják, a folyamatosságot, a belső integritást, az alkotókedv megőrzését.
Szabó György konceptualizál is, olyan fogalmi keretet hoz létre, amelynek segítségével szobraiban megfogalmazza azt, amit akart. A részeket szervezi egységbe, amelyek új jelentést hordoznak. A kollektív és az egyedi jelentés-összetevőket köti össze, fűzi egybe. Ahogy Jung mondja: nem a látvány, nem az önmagában vett vizuális élmény adja a jelentést, hanem az ahhoz tudattalanul társított tartalom. A szimbolizált mondanivaló megfejtése soha nem lehet megnyugtatóan végleges. A rész és egész viszonyát elemzi, formázza. Műről műhöz lépve fedezhetjük fel, hogy Szabó György rendre az emberi lélek mélyéről feltörő belső vágyat keresi, értelmezi, amely vágyban az anyagi, fizikai világon túli értékek iránti vonzalom, kíváncsiság is megjelenik.
A kiállítás felfogható térinformatikaként is, amely a térbeli objektumok és jelenségek kapcsolatrendszerének feltárásával és elemzésével foglalkozik. Látjuk a helyzetet, azonosítunk, mi van ott, keressük az optimális útvonalat, amely útvonal csak számunkra optimális, mások számára más lesz a legjobb út. Kapcsolatokat keresünk a művek között. Reklámok is ezek a művek, reklámtáblák, feliratok nélkül. Reliefek is, domborművek, az érmekhez állnak közel, másképpen mondva, térplasztikák. Tudásbázisok is, totemszerűségük jelzi, hogy a múlthoz is kapcsolódnak, a mítoszok világához. Jelentésük többértelmű, és fogalmilag nem írhatók le véglegesen. Nem kopjafák, nem is síremlékek.
A kisméretű bronzszobrok ún. viaszveszejtéses eljárással készültek. A megformázott viaszmodellt agyagba foglalva égetik ki, majd a kifolyt viasz helyére öntik a forró fémet. Kihűlés után széttörik az agyagburkot, tehát nemcsak a viaszmodell, hanem az agyagburok is megsemmisül, így a szobor egyedi példány, nem sokszorosítható. Szabó György ezt vallja munkáiról: „Alapvetően az ember, a humánum az, ami mint gondolatiság foglalkoztat. Amikor szobrot készítek, az emberben ennek a humánumnak a kontrollját szeretném fenntartani, mintegy készenlétiségben tartva azt az érzékét, amivel adott pillanatban döntenie kell cselekedeteiről.”
