Mítoszokkal már nem lehet értelmezhetővé tenni azt, ami értelmezhetetlen, ma már a vesztesek története csak téveszmeként élhet tovább. Csak a hatalom mítoszai uralkodhatnak, csak a győztesek történelme lehet univerzális. – Gaál József kiállítása és Béki István Gúzs című performansza a Godot Galériában Trianon emlékére.

Életjelenségek, vonalak, formák és lágy pasztellszínek fogadnak a Vízivárosi Galériában. Vége a virtuális csendnek, itt minden kép élőben látható. Az egyiken karcsú szárny rebben (Hornyák Evelin Cím nélkül, 2020). Röptetés, angyalhívás? Milyen lehet az élet szárnyak nélkül, ötlik fel bennem. Milyen érzés, amikor elengedünk valamit, valakit, végleg, a kötődésünk ellenére?

A szerző a szerelmes nő fájdalommal teli mítoszát írja meg. Nem istennőt állít elénk, alakja sem drámai alak, mégis Anna Karenina élete ott lappang a démoni szenvedélyt kifejező verssorokban.

Döme nem törekszik megkerülni a valóságot, nem nőies író, inkább felforgató. Nem gyárt legendákat, de látnoki módon hatol be az emberek mindennapjaiba, testi-lelki állapotába. Eszméletvesztésük csak átmeneti állapot, hogy egy másik dimenzióba léphessenek. A szerző a rejtélyekkel nem törődve bonyolítja a cselekményeket, egészen a fantasztikum határáig tágítva a szövegeket.

Friss műveket látni a tárlaton, a tematika: műterem. Vagy inkább: mű-terem? T. Horváth Éva címadásában rájátszik a tematika sokféle értelmezésére, ha nem is tesz kérdőjelet a mű-terem után, elég, ha a látogató rakja ki magában az írásjelet.

Ma a rövidítések világát éljük, az alkotások, irodalmi művek kivonatolt változatainak világát, még a szavakat is rövidítjük az írásos kommunikációban, ezek sokak számára érthetetlen szavak, idővel egyenszövegekké válnak, amit bárki, bárkinek, bármikor írhat, illetve csak odakattint az előregyártott, lebutított konzervszövegre, rövidítésre. Zsubori Ervin nem rövidít, ő sűrít, gyakran egyetlen lapra, ez lesz a teljesség hordozója, az eredeti művet a befogadó már csak önmagában rekonstruálhatja, építheti fel újra.

Ilyen névsort, felhozatalt egy helyen itt, Magyarországon eddig nem láthattunk, csak a világ leghíresebb kortárs képzőművészeti múzeumaiban, vagy párizsi, New York-i sztárgalériákban, vezető árverezőházakban. A kiállítást egy nálunk is bemutatott, kétszeres Oscar-díjra jelölt Senki többet című, száz perces dokumentumfilm ihlette, amelyhez a New York-i Sotheby’s Aukciósház egyik árverése szolgáltatja a keretet.

Textil-labirintusban járunk a K.A.S. Galériában. Színes négyzetek, kockák hálózatával (struktúrájával) szembesülünk a falakon. Keressük Ariadné fonalát. Talán nem is kell keresnünk, mert szemünk előtt van a hajtogatással és pliszírozással létrehozott felületeken. A pliszírozás szó a francia plissé szóból ered, jelentése: ráncos, redős.

„Kell a bódulat, bírni kell a fájdalmat, a csalódást. … Hiába az ész, a tudás, a szellemi fölény, sövényt lehetne belőlük fonni, de ez a sövény inkább szúr, és nem véd meg semmi ellen.” – Kölüs Lajos párrecenziója Nagy Zsuka kötetéről.

Marianne Wolf lírai absztraktot művel, zenei felhangokkal, kiváló ritmusérzékkel. A szín és formák időtlen, ikonikus (ideaszerű), matematikai és spirituális (metafizikus) világában érzi otthonosan magát, a színek szimbolikus, expresszív, lélektani erejét tárja elénk.

Felragyognak a színek, a formák, mintha bent is sütne a nap. Nem süt, de mégis úgy érzem, hogy igen. Festményeket, szobrokat, grafikákat, fotó-munkákat látunk. Közel hatvan év kortárs művészetére pillanthatunk. A tárlat ívet rajzol, kiemel. Zimányi László kedvencei, Hantai, Nádler, Vilt és Schaár kitüntetett helyet kapnak.

• A nincsen himnusza – Az Irodalmi Jelen vers- és próza-összeállítása Ady Endre halálának századik évfordulójára.
• Böszörményi Zoltán: El nem küldött levél Ady Endrének

Nem kilométerben kell mérnünk a megtett utat Kolozsvártól Budapestig, Ócsáig, és ha nem is tűnik annak, ez sem volt könnyen bejárható távolság, elhagyni szülőföldünket, végleg. Színes világom – mondja a kiállítás címe, mondhatnánk azt is: Ez az én világom. Katona-Zsombori Máriáé.

Két olvasó – egy eset. Szeifert Natália mélylélektannal és finomsággal átszőtt, valódi nőkről szóló álmatlanság-regényét Deák Csillag és Kölüs Lajos olvasta. Két nézőpont, a férfié és a nőé, amint egymást megközelítik; összeérnek, egymáshoz simulnak. Két olvasónapló Az altató szerekről.

Zsombori Erzsébet (Zsimbi) és Mayer Hella Hazatérés | Revenire című kiállítása

2018.08.19. – 2018.08.20.

Bánffy-kastély, Bonchida, Románia

Abafáy-Deák Csillag 

Egy képzeletbeli hídon járva

Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Kölüs Lajos egy minden képzeletet felülmúló eperfáról mesél és láttatja képeken is.

Kölüs Lajos

Faeper

Egészen úgy, ahogyan írva vagy mondva volt, egy szót sem hagyva ki – lehet igazat és nem igazat mondani, emlékezni. Ahogy tetszik. Nem tetszik, ha hiányzik egy szó, egy vessző vagy egy pont. Egy pont határán sem, mert mindennek van határa.

Ősök vagy hősök? Vagy mindkettő? Mennyire tekintjük őseinket hősöknek? A mindennapi hősökre is emlékezünk? Ott a kiállítás címében a H betű után a + jel, megerősíti-e a tárlat ezt a szellemesnek szánt címet? A H nem válik néma H-vá? Mindenki lehet hős, mint híresség is, ha csak néhány percre, ahogy Andy Warhol mondta? Hogy vagyunk az őseinkkel és a hőseinkkel? A mai jelenben miként jelenik meg a múlt, miként látjuk a múltat? Újraelőhívás ez, bár a múltról beszélünk, de ez a múlt a jelenben létezik, mi konstruáljuk, adjuk meg keretét, helyezzük kontextusba.