Lajos, te hamis

– Mutasd csak! – mondja a jövevény, és a másik felé nyújtja a kezét. Az átadja a pénzt, emez pedig befogja hüvelyk- és mutatóujja közé, úgy forgatja, pörgeti, viszi hol közelebb, hol távolabb a szeméhez, közben néha óbégat: Lajos, te hamis.

Idén igen kellemes idő lengedezik március idusa után, hét ágra süt a nap, csiripelnek a madarak, virágoznak a szilvafák, s ami egyáltalán nem elhanyagolható: kinyitottak a jobb teraszok. Ebéd után jólesik kiülni, kérni egy ananászlevet, s a tavaszban lubickolva dolgozni ezt-azt a billegő vasasztalra csapott laptopon.

Másokat is kikergetett otthonukból a jó idő, a teraszon a legtöbb asztal mellett ül valaki. Amelyikre legjobban rálátok, annál egy fiatal férfi ül, és láthatóan vár valakire – miközben egy százforintosnak látszó érmét vizsgálgat igen behatóan és fölöttébb bizalmatlanul. A bennem lakó amatőr numizmatikus kéjsóváran sugdossa földhözragadtabb énemnek: biztosan egy Kossuth-százas, cseréld el vele, tudod, hogy limitált széria, de hiába, nem fogok bohócot csinálni magamból, egyébként sem látom, mi van a pénzen, akár egyeurós is lehet, vagy ki tudja, miféle ország milyen aprója.

Nemsokára másik férfi ül a pénzt vizslató ember asztalához. Futólag köszönti, majd beszélgetést kezdeményez:

– Mi a helyzet?

– Figyelem ezt a százast, valami nincs rendben vele.

– Mutasd csak! – mondja a jövevény, és a másik felé nyújtja a kezét. Az átadja a pénzt, emez pedig befogja hüvelyk- és mutatóujja közé, úgy forgatja, pörgeti, viszi hol közelebb, hol távolabb a szeméhez, közben néha óbégat: Lajos, te hamis. Mondja is a kis pénzgyűjtőm: na látod, hogy az, én mondtam, én megmondtam – de hiába, nem tud felbosszantani. Az idősebb, miután alaposan megvizsgálta, visszaadja az érmét a fiatalabbnak, majd azt mondja:

– Nincs ezzel semmi baj, tudsz vele fizetni. Bár inkább tedd el, nincs sok már forgalomban. Az megvan, hogy…

Nos, a mondata végét függesszük fel kis időre – előbb inkább nézzünk néhány érdekes epizódot Kossuth Lajos életútjából.

Kossuth, aki rendületlenül hitt a szabadságharc újjáélesztésében és ezen új harc maradéktalan sikerében, 1851-ben Amerikába utazott külpolitikai és gazdasági segítségért. Az Egyesült Államokba többen is vele mentek. A New York Tribune szerkesztője megbízta egyik riporterét, bizonyos W. T. Coggshallt, hogy a rangos külföldi vendégeket egész útjukon kísérje végig. Az újságírónak a hét hónap eseményeiről rendszeresen jelentek meg tudósításai, így viszonylag pontosan és sokat tudunk Kossuth ottani tevékenységeiről.

Az utazás egyik fő célja a pénz gyűjtése volt az új szabadságharc finanszírozására. Ennek egyik lépése a New York-i 1, 5, 10, 50 és 100 dolláros kölcsönjegyek kibocsátása volt. Az 50 és 100 dolláros bankókon Kossuth saját kezű aláírása szerepel. A jegyek révén befolyt pénz javából Kossuth fegyvereket vásárolt. Philadelphiában pedig 1, 2, 5 forintos magyar pénzjegyeket is nyomatott Kossuth – az úgynevezett emigrációs forintokat –, melyeknek java része a század elején került elő egy raktárból.

Később, 1852-ben Kossuth Londonban telepedett le. Itt is komoly pénznyomtatást végzett: az osztrákokkal mindig fachéban lévő Szárd-Piemonti Királyság támogatásával 22 millió darab pénzjegyet nyomatott, összesen 35,5 millió forint értékben – akkori árfolyamon számolva ennyiből már össze lehetett volna hozni egy jelentős népfelkelést. Az ügyről azonban az osztrákok tudomást szereztek, néhány pénzjegy a birtokukba is került, mire Ferenc József császár természetesen perbe fogta Kossuthot – aki nyilván elvesztette mind a pert, mind a pénzt: a bankókat el kellett égetni.

Ám az egykori forradalmi pénzügyminiszter ekkor sem adta fel. 1866-ban, Torinóban még egyszer megkísérelte a pénznyomtatást – azonban ezeknek csupán a nyomólemezei készültek el. Viszont szerencsére túlélték a történelem viharos évtizedeit, jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi azokat. 

Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából, 2002-ben a Magyar Nemzeti Bank kibocsátotta a 100 forintos forgalmi érme emlékváltozatát, egymillió példányban.

 – Mutasd csak! – mondja a jövevény, és a másik felé nyújtja a kezét. Az átadja a pénzt, emez pedig befogja hüvelyk- és mutatóujja közé, úgy forgatja, pörgeti, viszi hol közelebb, hol távolabb a szeméhez, közben néha óbégat: Lajos, te hamis. Az idősebb, miután alaposan megvizsgálta, visszaadja az érmét a fiatalabbnak, majd azt mondja:

– Nincs ezzel semmi baj, tudsz vele fizetni. Bár inkább tedd el, nincs sok már forgalomban. Az megvan, hogy mi vagyunk az egyetlenek a világon, akik pénzhamisítót vésnek a pénzükre?

Az az érzés, amikor a számból az orromon keresztül felszínre tör az ananászlé…