Latens, no. II. – XXVI. rész – Nagy Zopán regényrészlete
Még éveken át látták, amint szürkületkor a külvárosi Vízművekkel szemben, a Piros Malom romjai és a Bánom-zug holtág között cikázik, átrohan a közúton, a nádasnál megtorpan és nagy patkányfejével körbe-körbe szimatol, fürkészve, meggörnyedve, majdnem négykézláb, jellegzetes ruházatában: kopott-szürke kantáros nadrágban, egérszürke rabingben és vérpöttyös galambszürke mellényben (mindezt hiteles személyek is megerősítették, például a besenyőszegi állatorvos).
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
Gyoma–Gyoma állomás, IV. fejezet.
Most, ismét: kissé el(v)vonatkoztatva, elcsendesedve, lépdeljünk a természet felé… A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja. Vadregényes, néhol egy-másfél kilométer széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyárerdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély típusú holtággal találkozhatunk. A hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete… Tovább, a város felé: változatos holtágak, misztikus árterek, egykori artézi kutak és gyógyforrás fogad (a non stop áramló, „szinte mindenre” alkalmas alkáli-hidrogénkarbonátos termálvíz jelentős mennyiségű fluoridot tartalmaz, egyéb összetevői: kálium, nátrium, ammónium, kalcium, vas, klorid, bromid, jodid, fluorid, szulfát, hidrogén-karbonát, metabórsav, metakovasav. A feltörő víz hőmérséklete: 60,5 Celsius-fok)…
A „sóhajok hídján” átkelve: Nepomuki csöndes szemlélődésre int. Átutazó, vándor, kalandor vagy ábrándozó helybéli: a védőszent gesztusát valamiképpen megérti. Nepomuki Szent János (a gyónási titkok mártírja) nem csupán hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje, de az önsorsukban fuldoklók védelmezője, óva intője is… Helyben levés, ingázás, útkeresés: az állapot főként definíció kérdése.
Az állandó folyamatban lévő tartalom (lenne) a fontos. A tartalom megléte, mint minőség. Változatosság az „állandóban”, értékek a Nagy Folyam(at)ban…
A kísértetjárta, megdőlt, szinte lebegő víztorony: a „hidroglóbusz meséi”…
A bolondokházából szabadult (megszökött?) férfiak kommunája, akik nutriatenyésztésből próbáltak megélni, de elvétették a lopott víz nyomásának szabályozását, és egy éjszaka megfulladtak a foglalt házban, álmaik közepette, a hódpatkányokkal együtt, kivéve egyiküket, aki hatalmas vidra-szerű lénnyé vagy mocsári hóddá változott… – „őt” még éveken át látták, amint szürkületkor a külvárosi Vízművekkel szemben, a Piros Malom romjai és a Bánom-zug holtág között cikázik, átrohan a közúton, a nádasnál megtorpan és nagy patkányfejével körbe-körbe szimatol, fürkészve, meggörnyedve, majdnem négykézláb, jellegzetes ruházatában: kopott-szürke kantáros nadrágban, egérszürke rabingben és vérpöttyös galambszürke mellényben (mindezt hiteles személyek is megerősítették, például a besenyőszegi állatorvos).Hihetetlen, de…
– Az iskolai emlékekről kellene most írni, tehát ne kalandozzunk el! – szólít meg a belső szerkesztő. – Rendben, próbálkozom…
A drasztikus-drabális Tank Aranka jut most eszembe. A régi Sütőiparnál, a T-boy nevű szórakozóhellyel szemben lakott. A férje Nyugaton dolgozott, a számunkra akkor modern technikának számító felszereléseket, lejátszókat általa szerezte be. Kazettaüzér is volt. Kétkazettás magnókkal, másolatok készítésével inkább hobbiból, kalandból foglalkozott. „Bármit” be tudott szerezni. Kamaszként a vonat büfékocsijában (a Békéscsaba–Gyoma közötti vonalon) ismertük meg, ott írtuk fel igényeinket, ott adott időpontokat. A panelsor egyik emeleti lakásán fogadott minket – és amíg a felvételek készültek, töményekkel kínálgatott, és többnyire mindenkit meg is „mogyorózott”, ellenvetés nem volt; ha tétováztunk: magához rántott, karunk majdnem kiszakadt, szoknyáját felrántotta, fejünket lábai közé vonta, néhány másodpercig várt, aztán elengedett… Bugyit nem viselt, így riogatta a fiúkat, miközben hatalmasakat kacagott, és üvegből nyakalta a Yugo konyakot…
A férfiakat állítólag kedvező áron (nagyon súlyos) szexuális élményekben részesítette… Szabad szájú, ellenvetést nem ismerő, könnyűvérű teremtés volt, nagyjából 140 kilós, a kocsmába – szinte egyedüli nőként – akár otthonkában, alsónemű nélkül is lejárt. Az Üvegház volt a fő törzshelye, ahol hatalmasakat pucsítva, böffentve, hahotázva fás biliárdban és vodkázásban is jeleskedett… Ha valaki megsértette (például gúnynevét kiejtette), az halál fia volt! Az ember fejét egy mozdulattal lecsavarva, végtagjait felfalva, nyakán keresztül az összes vérét egy húzásra kiihatta volna… Egy alkalommal Aranka a lakásán eszméletvesztésig itatott, és azt tehette velem, amit csak akart… Arról a napról (szerencsére?) minden emlék törlődött, „csak” az egész testemet átjáró kék-lila véraláfutások, szorítás-zúzódások, harapásnyomok maradtak meg, és egy héten keresztül szinte mozdulni is képtelen voltam… Hazaérkezve két nagy lófogat találtam zsebeimben, azokat azóta is őrzöm…
