Irodalmi Jelen

Formai nyűg – Arany János költeményei

2017. október. 28. - 16:51

Formai nyűg

Arany János költeményei

Báró Kemény Zsigmondhoz

Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
Verse rongyos, maga éh.

Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
Nem honolván rajta báj.

E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
Mint: issza már és: sz...!

"Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -"
Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
Legjobb is, hajh! messze áll.

Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
Irta ezt is) zengenék:
"Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -"
Úgy is volna ebben ék.

Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán' tag
Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
S mesterkélt rim éktelen.

A bizony, mert el nem érik
- Magas szőlő, lassan érik -
Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
"Acerbam sumere nolo -
Orra tőle fokhagymás.

Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
Szivességből nagy adat.

Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom - ponton,
Törpe - epe; ez már bon ton,
Ez már csengőbb öntetű.

Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
"Phidias amit farag -"
Hogy rímelnek! ecce! íme!...
(A manóba! nincs is ríme):
"Berovátkolt kődarab -"

Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a "Mondolat"-ra
Kölcsey és Szemere.

Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
Ez ám a kadencia!

És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
Meggebedtek is tik hon.

És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
Áldja zengő citerám.

Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -...
Az legyen jutalmatok!

(1865)

Enyje!

Ejnye, mi az isten haragja!
G... is a verset faragja;
Már van neki egész saraglya,
Nem tudja majd, hogy hova rakja,
Kár, hogy a Pegazust befogja,

Mikor ő annak nem lovagja;
Verse kócos, mint tüske-baglya,
Sok a gazza, kevés a magja,
Ki van marjulva íze, tagja; -
Jó embere is kikacagja.

(1876)

Formai nyűg

Pongyola járású lovadat fékezd meg erősen:
S lépni tanul büszkén, tánchoz emelve nyakát.

(1877 dec. 31)

Az ihlet perce

Mint a szerelmes boldog álminál
Tündér-alakká lesz bálványa képe:
Úgy lebben olykor a müvész elébe
Teljes tökélyben a szűz ideál.

De oh, ha vére csillapodni száll,
A gráciák övét elejti szépe:
Más hölgy tolong az istennő helyébe.
Asszony, minéműt köznap is talál.