Rudolf egészen fiatalon kattant meg (avagy egy zűrös élet utolsó pillanata) – Rimóczi László prózája

A szülői háztól való hirtelen elszakadása és a fulladásos emlékű vízi baleset olyan lelki mócsinggá érett benne, ami legmerészebb elképzeléseit is felülmúlta. Figyelemelterelés gyanánt beújított egy új hobbit, a prostigyilkolást. Na, nem igaziból, csak játszásiból. A valódi prostiirtást kíméletlenül megtorolják a hatóságok. A kurvákat igazából nem szabad megölni, mert elfogynak.

Vörös kabrió. 1 darab. Az úton. Gurulva. A szemkápráztató járműcsoda Rudolf Traubot tartalmazta, aki egyenesen kedvencedik teniszpályája felé tartott. Rudolf, ez a sziporkázó asztaltársaság ma délelőtt kissé meg fog halni.

Alig létező, álmos felhők úsztak az égen.

Rudolf nem pék, nem hangmérnök, nem író-költő, nem festő, nem szakács, nem hajóskapitány, nem építész, nem hentes, nem muskátli, nem muskátliszakértő és nem hosszú pórázon futó filozófus. És még mi nem? Tovább is van, mondom még: nem fizikus, kémikus, keramikus, műköröm-építő, heringtenyésztő, patikakarbantartó, okleveles magzatelhajtó vagy külszíni fejtő. Rudolf bróker. Gazdag kitüremkedés, lóvés pörsenés a létezés háta közepén. Kettő méter magas, zömök test. Hosszúkás buksit hordó, sápadt bőrű, szalmahajú germán ez a Rudolf. Pocsolyazöld tekintete őszinte mohóságot tükrözött, akármerre is használta. Aki először találkozik ezzel az egydimenziós létezővel, az színes egyéniséget lát benne, mert nagyon elő tudja magát tálalni.

A tenisz kiváló sport.

A teniszpálya Günther Herkes olimpiaművész nevéről lett elnevezve és a Der Favorit barkácsáruház mellett terült el, mintegy valahány négyzetméteren.

Rudolf egészen fiatalon kattant meg. Lelki megpimpósodásának gyökerei a múltba vezettek, majd elkanyarodtak és megálltak egy stég végében. Onnan indult el benne az a csúf hajszálrepedés, ami immár behálózta élete szélvédőjét. Rossz kilátások. Rudolf egy kora májusi délelőttön a Rindfleischetikettierung-tó stégjén ácsorgott. Káprázatosan esetlenül festett: 16 éves, a tó meg 30 méter mély. Aznap érkeztek szüleivel a telekre. Minden hónapban egyszer, évszaktól függetlenül leruccantak a családi birtokra. A stég hosszan nyújtózott befelé, veszélyesen.

Rudolf a stég legszélén egy verset memorizált mozgó ajakkal, amikor gyermetegre ivott apja mögé settenkedett egy sörösdobozzal. A doboz már félig üres volt, ám arra pont alkalmas, hogy egy elmélyült fiúra a frászt hozza, amint hirtelen a háta közepébe csapódik. Észre kellett volna vennie az apai közeledést, hiszen félrészeg állapotban az ember kevésbé ügyel a szárazan ropogó stégdeszkákra. Ám a fiú figyelme elkerült máshova. Rudolf ügyesen bambult gondolataira, amikor a doboz megérkezett. Elvesztette egyensúlyát, és különösebb drámaiság nélkül, a meglepettek hatványozott tömegével zuhant előre a természetes állóvízbe. Apja reszelős, dohánymarta nevetésétől kísérve pottyant a tóba. Csak merült, merült a feneketlen sötétségbe, nem kaptak idejében utána. Ha az apjánál valamivel józanabb anyja nincs épp stégközelben, Rudolf hiába memorizálta azt a verset. Anyja a Közfelügyeletnél volt ügyes ügyeletes, ügyelőhelyettes, ezért hivatalból konyított a vízi mentéshez és újraélesztéshez.

Bár a halálközeli élmény alanyát sikeresen kimerték a roppant tóból, már messze nem az az ember volt, aki belezuhant. Traub állapotváltozása a külvilág számára nem volt szembetűnő. Ugyanaz a lassú, tompa tempójú teremtés volt, aki addig is. Belül indult el a metamorfózis, ahol nem látszik.

Szülei egészségtelenül liberális szellemben nevelték. Harmincéves korában elhagyta a családi házat, abban a hiszemben, hogy kívül tágasabb. Apja ágyasbeteg lett, egész nap haldokló típus, ezt meg nem bírta már nézni.

Traub gyorsan betöltötte a nagykorúságot, és útközben arra a megállapításra jutott, hogy a legtöbb gyerek csupán a szülők betegségének a folytatása. Arra is rájött, hogy csak az alja népe bonyolódik gyereknemzésbe. A szaporodás a világ legfeleslegesebb sportja. Minek ennyi mérget reprodukálni??? Egy kis lakást bérelt a Süberwachungsaufstrasse eldugott zöldövezetében, kellemes körülmények közt. Még sosem volt egyedül. Kezdetben a magány csak apróbb pszichés rohamokkal lepte meg, amik még nem nyitottak volna ajtót a pszichiáternek, de jó úton vitték afelé: minden használat utáni pohárösszetörés, alsóneműk rendszeres elégetése egyszeri hordás után, a konyhai padló és a fürdőszoba napi kétszeri, fertőtlenítő ecetezése, kissé remegő kéz. Érdes élet. Váratlan, de még csendesíthető pánikrohamok is mutatkoztak, aztán gyönyörűen eldurvult a dolog. A szülői háztól való hirtelen elszakadása és a fulladásos emlékű vízi baleset olyan lelki mócsinggá érett benne, ami legmerészebb elképzeléseit is felülmúlta. Figyelemelterelés gyanánt beújított egy új hobbit, a prostigyilkolást. Na, nem igaziból, csak játszásiból. A valódi prostiirtást kíméletlenül megtorolják a hatóságok. A kurvákat igazából nem szabad megölni, mert elfogynak. Rudolfnak nem sok elfoglaltsága volt a teniszen és a gyilkolásos szerepjátékra kapható kurvákon kívül. Mivel mindkettő drága mulatság, néha hozzányúlhatott a szülői bankszámlához. Ha rákérdeztek, mire kellett ennyi pénz, azt mondta, ruhára, és emiatt ne is hibáztassák, elvégre ők nevelték belé az igényességet.

Általában kéthetente, péntek esténként kereste fel kedvenc bordélyházát, ahol előre megbeszélt koreográfia szerint zajlott az aktus. Két tehetséges hölgy – Capella és Kiwi – állt rendelkezésére, hogy profi módon hullásdit játszhasson, melynek menete a következő volt: az egyik lány élettelenül elterült a szőnyegen, Rudy pedig enyhén fojtogatni kezdte. A másik fizetett hulla a sarokból nézte őket és várta, hogy hasonló sorsra jusson. Miután az ál-áldozat élethűen elernyedt, ő megerőszakolta testmeleg tetemét. Kiwi abszolút nem volt az esete, de hullának kiváló. Rudolf imádta a halál beálltát, akkor durrant el, több se kellett neki, uccu és iszkiri, menthetetlen mosollyal.

Amikor az apja beadta a kulcsot, az anyagi forrás kiapadt. A pénzszűkületet a felhalmozott tartozások kiegyenlítése okozta. A kurvázáshoz viszont rengeteg lóvé kell, hobbiját feladni pedig nem kívánta, a dolgozó lányok se kívánták az ingyen tetszhalált, így hát felcsapott brókernek, és egy év alatt csinos kis összegre tett szert naiv befektetők átejtésével. Élete gusztustalanul megváltozott, nagyobb házba és egóba költözött, igényei is megnőttek. Barátai, pontosabban üzlettársai lettek. Nem szédült a nagy lábon, a multitasking életmód pedig pótolta hiányzó egyéniségét.

Sokat utazgatott, főleg Thaiföldön. Ez az élet már nagybetűs. Míg barátai autókat gyűjtöttek, ő egzotikus nevű nemi betegségeket. Új szokásokat vett fel, nudista lett, de nem ám meggyőződésből, hanem főleg a megbotránkoztatás kicsikarása vezérelte: gyakran pucéron nyitott kaput, ha kerti partit adott. Egyszerűen nem tudott betelni vele, amikor a bróker kollégái feltűnően próbálnak máshova tekinteni, tiszta erőből nem oda nézni, ahova ösztönösen kéne: Traub szőke hajú pöcsére. Rettenetesen élvezte azokat a ragadós tekinteteket, amik egyenesen a szemébe fúródtak, noha fájdalmasan más csalogatta őket, hazug tapintatossággal kétségbeesetten keresik olyankor vele a szemkontaktust, ennyire senki, mint ilyenkor, és ezek a pillanatok igen mulattatták. Olyankor úgy viselkednek vele, mint felvilágosult mozisztár a leprás afrikai gyerekkel, aki éppen leokádta vérrel a drága cipőjét, de ő igyekszik nem tudomásul venni, mert ha megtenné, felborulna benne valami jelentős, amit eddig szilárdnak hitt. Szép idők.

Capellát és Kiwit jómódjában is megtartotta, pedig akkor már futotta volna másik garnitúrára is. Még mindig nem látszottak lestrapált kurváknak, pedig ez a szakma különösen igénybe veszi az emberi testet, ugyanazok a jóravaló lányok voltak, mint rég, és Rudolfnak köszönhetően színvonalat is emeltek, magasabb kategóriába kerültek, prostiból konzumhölgyek lettek. Nekik már nem a lepedőre dobták a lét az ügyfelek, hanem bankszámlára utalták.

Rudolf maradt, aki volt: egy átlagos faszi egy átlagos f...sz tövében. Nem lett gyámoltalanabb. Ha meló van, Kiwi enervált kecsességgel nézi őt, ahogyan két sehova se vezető szopás közt szokott, de a bő borravalóért egy pillanat alatt képes visszaköltöztetni az életkedvet az arcába. Az üszkös lelkű Rudolfnak még sosem tűnt fel, hogy a buja maszk hányingert takar, ő csak a felelőtlen miniszoknyára meg az orális hisztériára figyelt, ami a fojtogatás folyománya.

Az utóbbi időben rákapott arra is, hogy őt fojtogassák vagy szíjjal verjék.

– Kapsz egy pofont a fenekedre, te rosszcsont! – mondta Kiwi kéjsóvár hangon.

– Szemtelen! Szemtelen! – jött a bejáratott válasz.

Rudolf tegnap moziban járt. Ijesztő filmre szólt a jegye. Az olyan horrorfilmeket szerette, amik mélyre mentek, egészen mélyre. Az érzelmek csak ott tudták utolérni, ott egy kicsit megrázták, ott még érzett valamit. Ehhez mélyre kellett ásni, mélyebbre, mint ahová annak idején süllyedt.

– Tudom, hogy valahol ezek mind-mind utálatos tulajdonságok, és szerencsére mind az enyém... – gondolta gyakran. – De legalább van pénzem! Ha apám ezt megérhette volna.

Kopaszodó emlékek. Traub régimódi pszichopata, és ehhez minden felszerelése megvan. Dús mosolya megölte a levegőt. Dorbéz alak. Tagadhatatlan arc, fenséges ragadozó, imádja a pénzt, a pénz is őt. Harcolni a pénzért éppúgy imádott, mint birtokolni, felhalmozni és szórni.

Rudolf, ez a beteg hús, megérkezett a teniszpályához.

Fontos találkozója volt, noha maga sem tudott róla.

Infarktusa a büfében várta.