Latens, no. II. – XXIV. rész – Nagy Zopán prózája
A kertben óriási pöttyös gombákkal benőtt, félig betemetett fél-holtak mocorogtak, némelyik lerúgta magáról a földet, sáros női arc, nyakából, ütőeréből injekciós tűk ágaskodtak, köldökéből cső vezetett ki… Aztán lehetetlen lények is megjelentek (ez megszokottabb, visszatérő állapot), miközben – talán – Madagaszkár élőlényei keveredtek ismerős emberekkel…
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
Néhány nap elteltével, mármint a legutóbbi ájulástól számított napok elteltével, de mindenképpen valamiféle időn kívüli (vagy belüli) állapotokat érzékelve: a leíró az alábbiakat jegyzi naplójába:
Három lázas, verejtékes, fulladásos éjszaka után mára: három leány-nő, egy férfi (az egyik énem) és a saját hangom (tehát öten) beszéltek szimultánban, kínlódó forgolódás-elmélkedés, megoldhatatlanság, definiálhatatlan mondat-kép-folyamok, képlékeny, lucskos holdkő-méhlepény-káposzta-burok… formulák, embrió-póz-forróság… „Ön-test-a-men-tem” – ez a kiállítás-cím folyt le véresen egy plakátról…
„Az eufória adásvétele kis mennyiségben is tilos!” – ezt pedig egy táblafelirat hirdette: az alfa állapot és az egyik ébrenlét közötti opálos térben. Közben ködlovagokról szóló filmet is forgattak (fejben). Egy kiszuperált, korrózióval, hínárral elegy mechanikus rinocérosz közeledett. Fémes csontváza drótszerkezetes, pókhálószerű, áttetsző volt, agya helyén rugókkal bélelt forgószék remegett. Ez volt a sofőr helye. Gary Oldman alteregója vezetett…
A kertben óriási pöttyös gombákkal benőtt, félig betemetett fél-holtak mocorogtak, némelyik lerúgta magáról a földet, sáros női arc, nyakából, ütőeréből injekciós tűk ágaskodtak, köldökéből cső vezetett ki… Aztán lehetetlen lények is megjelentek (ez megszokottabb, visszatérő állapot), miközben – talán – Madagaszkár élőlényei keveredtek ismerős emberekkel… (Bal fülemben fekete tücsök lakik, élesen ciripel, szálkás kis lábaival szurkál. Pofacsontom recseg-ropog-repedez, a kis állat mocorog, időnként próbál, a kagylójáratban fészkelődik, de az agyrétegekben is elidőzik…)
„Kedvenc” fogorvosnőmre és asszisztensnőjére gondolok közben: ó, Amalgám Amy, ó, Orál Amálka: a fogá-ááá-ászat két sztárja!
Időnként nagy, lilászöld, rothadó-pikkelyes, karmos kéz fogta át lábszáramat, egy-egy könyvet levett a polcról, majd a bakelitlemezeket és a bútorokat kaparászta… Túlvilági üvöltések, négyes fogsorú mutáns, kristályszemekkel, parázslóan, nyálkás-pikkelyesen, jég-kék, izzadt-tépett szőrcsimbókokkal… Indri-majom két fejjel, amely hét métereket ugrott, és egy ősfa liánjairól az erkélyemen berepülve szakította át padlásszobám üvegajtaját…
Egy egyszarvú kaméleon is megjelent, mely a sarokból kétméteres nyelv-csápjával szippantotta ki szembogaram helyéről a nagy zöld-fekete legyet… Élénk narancssárga majomfélék is özönlöttek, hogy szétbontsák, szétrugdossák a még csak tervezett kiállítást, majd sipítva, nyávogva-hahotázva, egymásnak gurgatva: a hulahopp-karika méretűre zsugorodott teliholdat görgették végig a sötét mellékutcákon, le a ligetbe (a nádas lángolt körülöttük) a Dög-Körös felé…
(2017. 04. 11. hajnalán)
*
„Amygdala”: érzelmek sűrűsége a felismerésben… – az egyik hang ezt is ismételgette, és mindezt múlt időben írom, de tudva való, hogy most történik,
„most történik”…
Az amigdalát (latinul amygdalae, további megnevezései: corpus amygdaloideum, a Gray’s Anatomyban: nucleus amygdalæ; egyes számban amygdala, a görög αμυγδαλή, azaz amygdalē = „mandula” szóból) mandula formájú neuroncsoportok alkotják, amelyek mélyen a bonyolultabb gerincesek, így az ember agyának mediális temporális lebenyében találhatók.
A kutatások azt mutatták, hogy elsődleges szerepe van az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában, így az amigdalát a limbikus rendszer részének tekintik.
Appendix.
„Én nagyon élveztem, de sok olvasóra ne számíts! A művelődéstörténettel átitatott szépirodalom olyan csemege, mint egy jól elkészített nyelvhal kapros-shrimpes mártásban.” – Írta, a szerző legutóbbi publikációjára reagálva: Szepes Erika, kitűnő irodalomtörténész, éppen Nagypénteken. A leíró megígérte: Húsvétkor meg is kóstolja (tovább ízleli) az említett nyelvhalat!
(…)
Néhány elvonulás – és több, végletesen elkeserítő befordulás következett…
Az ősz (a belső terek rétegeibe) „idő előtt” csavarodott be…
A meglévő keletkezés, ismétlések és feledések által: újra keletkezett…
A felold(oz)ás: folyamatos várakoz(tat)ás alatt rezeg…
