Vörös és fehér – Filip Tamás és Török Panka képeslapversei
Filip Tamás
Vörös és fehér
(képeslap M-nek egyszerre mindenhonnan)
Még tart a nyár – kezében vagyok,
szorítja torkom, mellkasom,
a sajgás hullámaiban úszok,
kapkodva a levegő után, melyben
a te szavaid öltenek testet
valahol messze innen.
A dolgokra itt valaki sárga
cédulákat ragasztott, mintha csak
jelezni akarná: közötök volt hozzá.
Szurdok, szőlőhegy, présház.
Tányér, pohár, ágy.
Ami Takács Zsuzsa versében
parázslik, attól az én arcom is
láng borítja el, pedig a feledésben
reménykedem; mióta is? Erre, tessék,
a lelkem még ronggyá-szedettebb,
miattad örök harcban ég.
Pizsamám lassan elalszik helyettem.
Én még várok, amíg már nem
csaphatom be magam, és aludni térek,
mert holnap is nap lesz, hosszú
nélküled-nap, s a mezőkön nyargaló
forró szél fehérre izzítja a kötélen
száradó vörös ingem és sálam.
Ők lesznek rajtam, amikor innen
távozom. Egy kérdést viszek
magammal, mely belőled maradt:
Köldököd mélyén mi van?
Nem válasz, de jó lesz utolsó sornak:
Egy illat soha szét nem pattanó buboréka.
Török Panka
portörlés
al mio sole
az ablak két szárnya tárva
közöttük én mint jelenés
a szembeszomszédok napja fénye
a porrongyot rázom
közben veled beszélgetek
elfeledkezve elfeledve
és nem tudok szabadulni
a gondolattól hogy a portörlés
olyan mint kiheverni téged
súrollak rázlak halomba gyűjtelek
térden csúszva kérlek tűnj
már el belőlem és te mész
bár mindketten tudjuk
hamarosan felgyűlsz majd újra
(Bp., július)
