Csendéletek hangjai – Gyökerek és a színek valósága

Abafáy-Deák Csillag

Csendéletek hangjai

A november 16-ai esős, szürke napon Katona-Zsombori Mária festőművész Színes világom című kiállításának megnyitója, ha csak néhány órára is, de a szó szoros értelmében is színt vitt a résztvevők életébe. Sokszínű rendezvényen vehettünk részt, igazi összművészeti élményben részesültünk, a festmények mellett könyvbemutató, vers, zene is műsoron volt.

A közel 50 kiállított festményt a Belváros Lipótváros Román Önkormányzata – Nemzetiségek Háza két tágas termében tekinthették meg az érdeklődők. Dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus megnyitó beszédében részletesen felvázolta a művész szakmai pályafutását, támpontokat adva a kiállított művek értelmezéséhez.

            Nem kilométerben kell mérnünk a megtett utat Kolozsvártól Budapestig, Ócsáig, és ha nem is tűnik annak, ez sem volt könnyen bejárható távolság, elhagyni szülőföldünket, végleg. Színes világom – mondja a kiállítás címe, mondhatnánk azt is: Ez az én világom. Katona-Zsombori Máriáé. A megfoghatatlan értelemé, a fantáziáé, az elképzelésé, mit is gondol önmagáról és a világról. Saját történetét látjuk viszont a képeken, a hiányt, a veszteséget. Szembenéz a világ és saját maga mulandóságával (Önarckép), kihívással, önállóan és kreativitással. Át is adja nekünk ezt a világot, az ő színes világát. Az űrutazás, a számítógép és a virtuális valóság (tv, Facebook stb.) világában talán konzervatívnak tűnik festői formanyelve és tematikája, de látva a képek rendjét, látjuk a festő változását is. A kötődést a hagyományokhoz. A megtartás szándékát és erejét, és azt, hogy itt is meglelte, és nemcsak meglelte, meg is teremtette a saját maga színes világát (Ócsai református templom, Ócsai ófalu).

            A megnyitóra érkezett meg a nyomdából Katona-Zsombori Mária igényes művészeti albuma (tervezte Katona-Zsombori Éva grafikusművész), így a könyvbemutatóval egybekötött dedikálásra is sor került. Az albumban szereplő szövegből idézve, Novotny Tihamér művészeti író tollából, pontos összefoglalását kapjuk meg festő ábrázoló művészetének: „Katona-Zsombori Mária festészete tehát ennek a természetigazodásnak, ennek a ’természetigazságnak’ a kifejeződése, ennek a ’látványigazságnak’ a minél plasztikusabb, minél tapinthatóbb és érzékletesebb megfogalmazása. Témái – amelyekkel elsősorban erdélyi és helyi kötődéseit fejezi ki, s melyeket, mint tanár talán példaképül is szán – hagyományosak, s a fentebb leírt ízlésirány szellemében leginkább táj-, város- és faluképeket, portrékat, egészalakos kompozíciókat, enteriőröket, és csendéleteket fest.”

            Csendéletei megszólítanak, hangjuk van, finom és zenei, a kompozíció harmóniája nyugalmat áraszt, és ennek ellenére a látvány mégsem statikus. Vibrálnak (Kukoricás csendélet, Muskátlis csendélet, Múlt és nosztalgia, Csendélet napraforgóval, Csendélet korondi vázával, Magányosan, Konyhában). Az enteriőrök erősen kapcsolódnak a hagyományos lakótér bemutatásához, a falusi ház ma már eltűnően lévő berendezéséhez (Búbos kemence melege). Bepillanthatunk a művész műtermébe is (Műtermem), ahol tükröt is látunk, amit valószínű önarcképei megfestéséhez is felhasznál, miközben most nem az ő arca, alakja tükröződik benne, hanem az enteriőr, a helyszín, ami oly fontos. A festőállványon be nem fejezett festmény látható, még nem fejezte be a művész, ezzel is jelezve, egy folyamat tanúi vagyunk, ami reméljük, hogy még sokáig nem szakad meg.

Kilépünk a szabadba is, a természetbe, látjuk az évszakok váltakozását, az élet rendjét (Tavaszodik, Hóolvadás, Meleg tél), Ritmus és harmónia, erdőben járunk, havasok (Kánikula a hegyekben) és fenyőerdők, Fények és árnyékok kísérik utunkat, (Fenyvesek között, Fa-család), a Hargitán virágot is lelünk (Virágos rét a Hargitán), de nem marad el a városi táj sem, Kolozsvár és Nagyszeben ódon utcáin bolyonghatunk (Kolozsvári kapualj, Nagyszebeni lépcsők).

            Katona-Zsombori Mária olyan atmoszférát teremt a képein, amely a nézőt is magával ragadja, mintegy beszippantja a kép terébe, ott áll, ott lélegzik, hullámzik, lapul, virágzik (Hárman). A megnyitót Kilin Ildikó előadóművész a képek hangulatához illő versekkel, valamint Hegedüs Valér zongorajátékával színesítette.

Kölüs Lajos

Gyökerek és a színek valósága

A Színes világom nem a színes álmokról szól, hanem a gyökerekről, a színek valóságáról. Vallomás a szülőföldről, Kolozsvárról, azokról a helyekről, amelyek szívéhez nőttek, amelyeket emlékeiben ma is őriz (Kolozsvári kapualj). Amelyeket nem tud és nem is akar feledni, mert feledhetetlenek, hozzátartoznak identitásához, annak építőkövei. Színesek, tarkák, olykor sötétek, barnák, feketék a festmények, a színpaletta széles, a formák változatosak, a táj, a belső enteriőr visszatérő tematikája jelzi, leginkább hova és mire fókuszál a festő (Erdőben). Érzékszervei által mit észlel a világból, szűkebb és tágabb környezetéből, és ennek nyomán milyen érzelmek és gondolatok szövik át a festményeket (Műterem, Keresztelő).

            Kép és valóság kapcsolatából olyan mentális kép születik, amelyben megtaláljuk az ösztönösséget és a tudatosságot, a rend utáni vágyat. Katona-Zsombori Mária így kommunikál önmagával és a világgal, így teremti meg létezését, így fejezi ki a világról mint egészről alkotott felfogását, a részletekben és a részletek által (Virágos rét a Hargitán). Hasonlatos a levelekhez, fotoszintetizál, a fényt hasznosítja, teremti meg zegzugos, árnyas-napos birodalmát, a létező csodát (Fények és árnyékok). Valami titokzatos erő tartja egybe képi világát, amely sok szálon kötődik egyes festészeti hagyományokhoz.

            Nyitottan fogadja be és szemléli a világot, mégsem nevezném optimistának. Ha el is vonták előle az oxigént, Erdélyt, létezésével nem hagyja feledésbe merülni gyerekkorát (A sánc), fel- és megidézi azt, tájban (Az ösvény), szobabelsőben, tárgyak kapcsolatában. Eloldja a színeket, puhán és pihésen fest, ahogy a vonalak és színek összeérnek, szövetségre lépnek egymással, a belső érzékenységet sugározzák, a finom lelki rezdüléseket, az elme elmerülését, mélytengeri fúrását (Tavaszodik).          

Sejtet és kiemel, felmutat, összekapcsol. Nem mond mást, se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy: Vagy. Azaz létezel, érzed bőrödön a napfényt, kirándulsz, mezőn barangolsz, utcákon sétálsz, megállsz egy pillanatra, és rácsodálkozol arra, ami körülvesz, amiben élsz. Otthont teremt, otthonossá tesz egy belső teret, érezzük ennek az otthonnak a melegét, kisugárzását, még ha nem is látunk az adott térben egyetlen figurát sem (Múlt és nosztalgia). A tárgyak által vannak jelen az élők és a holtak is. Ez utóbbit különösen hangsúlyoznám, jelezve, hogy Katona-Zsombori Mária az időt nem teszi zárójelbe, nem osztja fel múltra-jelenre-jövőre. Nála minden most van, minden most történik. Létezel, létezünk. Mindegy, ki és mi vagy, nő, férfi, gyermek, virágzó fa, ligetes táj. A létezés öröme, kíváncsisága hatja át a tájképeit. Nem keresi az igazságot, megelégszik azzal, hogy képes felfogni, maga sem tudja igazából, ki is ő, ki is vagyok. Kérdéseket keres és válaszokat, előítélet nélkül.

            Nem hord maszkot, így levetnie sem kell azt. Átlátszó, mint egy hegyikristály, és ha kell, karcol, éles, mint egy kvarc, miközben sosem vált és válik mártírrá. Ha Katona-Zsombori Mária képi világában fel is fedezhető a pátosz iránti vonzalom, ezt a pátoszt a tárgyiasság, a művészi alázat és szigor hatja át, és nem engedi, hogy a könnyes érzékenység uralja a teret és az időt. Olykor misztikusan láttat, sejtet (Egyedül, magányosan). ... a nyers időtől távol átlátszó lesz a vér – írja Pierre-Jean Jouve, a költő, akinek költészetét angyali zenének nevezték. Katona-Zsombori Mária is őrzi a katedrálisok átszellemült homályát, égre törő áhítatát, a sorsában szenvedő ember gyötrött és gyötrő, káromló szavak és aszkézis nélküli világát. Békét sugároznak képei, békességét, az élet szeretetét. Nem a csorbítatlan szépséget keresi, ellenkezőleg, a szépség csorbult voltát sem tagadja. Az időt. Befogadja azt, ami még keretet kínál tehetsége formálásának. A mélylélektant is felhasználja, előre gyártott festészeti elemek, patentek nélkül. Ahogy Pierre-Jean Jouve írta: az ember... sajgó szakadék inkább, zárt, de megnyílásra kész... Katona-Zsombori Mária kitalálja a maga igazságát. Képeinek belső feszültsége árulja el, mit is keres, mit nem talál, mit is képes néven nevezni, és mi az, ami megnevezhetetlen a teremtés lázában (Mindenek fölött).

            Hogy félrehúzódva alkot? Művészeti köröket vezet, tanít. Az élet centrumában van, saját életét éli, nem másokét másolja.